Blogbejegyzések

Csend és Kreativitás Nap

starla képe
Kategória:

A szombati napot biztos, hogy egy életre megjegyezzük! Ez volt ugyanis az első "komoly" nyílt napunk, mely nem kis erőfeszítések és egy igen zűrzavaros időszak után végülis LÉTre jött, ráadásul minden várakozásunkat felülmúlóan sikerült!

Áprilisban ugyan elindultak az önismereti csoportfoglalkozásaink, de ezeket vagy a saját otthonunkban vagy a szabadtéren tartottuk, a résztvevők pedig főleg a szűkebb baráti-ismerősi, illetve volt tanítványi körből kerültek ki, hiszen - honlapunk sem lévén - meglehetősen korlátozottak voltak a lehetőségeink.

VAGYOK AKI VAGYOK

lemayar képe
Kategória:

VAGYOK AKI VAGYOK

Nap-Atyám Hold-Anyám
nászából születtem,
és most itt vagyok:

VAGYOK AKI VAGYOK.

Messzi világokból
Égi szárnyakon röpültem:
Szeressetek!
Értetek vagyok.
VAGYOK AKI VAGYOK.

Szeretni jöttem e világra,
szórni fényt, hitet,
sugározni szeretetet,
hogy melegemnél melegedhessetek

Én már csak szeretni tudok:
Istent! Gyermeket! Kedvest! Szülőt! Hazát!
Szeress!
Éjjel-nappal vigyázok Rád!

Bántás nem érhet,
már védett vagyok,
égi szeretet oltalmaz,
magam is

SZERETET VAGYOK.

saját vers.... :-)

JÉZUSMÁRIA!

VacskAnisha képe
Kategória:

Mostanában elég sokat hallom azt a véleményt, hogy teljességgel mindegy, hogy Jézus hogyan született, kik voltak a szülei, ő attól még az, aki. Nos, én is azt mondom, hogy Jézus az volt, AKI, és ez a fontos a lényében, nem a misztikfikált születés története.
Vannak akik nem ünneplik a karácsonyt, mondván, hogy valójában fogalmunk sincs, hogy mikor született Jézus, ez az ünnep eredetileg a pogány fény ünnep.

Teozófiai kifejezések egyszerű magyarázatai

István képe
Kategória:

TEOZÓFIAI KIFEJEZÉSEK
EGYSZERŰ MAGYARÁZATAI
(A használatos pszichológiai kifejezések függelékével)

MARY E. WILKINSON

ARTHUR W. OSBORN

Fordította: Martinovich Géza

A fordítást átnézte és átdolgozta:

Hary Györgyné, Dr. Minya Klára, Bárány Károly, Bognár Tamás, Reicher László

Magyar Teozófiai Társulat, 1998

ELŐSZÓ A MAGYAR KIADÁSHOZ

Ezt a könyvet két ausztráliai teozófus, Mary E. Wilkinson és Arthur W. Osborn írták 1924-ben, a Teozófiát tanulmányozók számára.

Táltosok, István és mindenki igazsága

VacskAnisha képe
Kategória:

Ó a történelem, a homály fedi a régmúlt történéseit. Egyben lehetünk biztosak, és az az, hogy amit a történelem könyvekben olvashatunk, az finoman szólva is csúsztatás. Amikor pl. azt olvastam a gyerekem töri könyvében, hogy: Felvetődött a lehetőség, hogy a magyarok és a sumérok közt kapcsolat van, de ez nem igaz. – jó, jó, hát nem hiszi el. Rendben, a hivatalos történelem így szól. Ez is elég pocsék dolog, de ami a folytatásban volt…attól mentem le hídba: VEGYÜK VÉGRE TUDOMÁSUL, HOGY SOHA NEM FOGJUK TUDNI, HONNAN JÖTTEK A SUMÉROK!

Részletek Kryon közvetítéseiből az EMF kiegyenlítő technikára vonatkozóan

g.kati képe
Kategória:

Részletek Kryon közvetítéseiből az EMF kiegyenlítő technikára vonatkozóan

"Az EMF szakrális jellemzői” (The Sacred Attributes of EMF)

Élő Kryon közvetítés
Sedona, Arizona
2008,június 19.
közvetítő: Lee Carroll

Erre az élő közvetítésre a nemzetközi EMF konferencia keretében került sor, Sedona-ban,2008 június 19.-én
Üdvözöllek kedveseim. Kryon vagyok, a mágneses szolgálattól

Tanulj - ősi norvég vers

D-AviD képe
Kategória:

Tanuld meg a víztől követni utadat,
Tanuld meg a tűztől: mindből hamu marad.
Tanulj az árnyéktól őrködni éberen,
Tanulj a sziklától megállni helyeden.
Tanuljál a Naptól, mely nyugovóra tér,
Tanulj a szellőtől, mely lombok közt pihen:
Hogyan kell életed leélni csendesen.

Tanuld meg tőlük, hisz mindenik testvéred:
Hogy kell szépen élni és szépen halni meg.
Tanuld a féregtől: semmi sem fölösleg,
Tanulj a rózsától tisztán maradni meg.
Tanuld meg a lángtól elégetni szennyed,
Tanuld a folyótól: utadból ne térj meg.

A menyország mosolya

johanna képe
Kategória:

"Én is szerettem volna már belinkelni a fotót,de itt bővebben is írnak róla.johanna"

A mennyország mosolya :-)

Csü, 08/13/2009 - 21:23 - borbi

Úgy gondoltam, ezt látnotok kell. Ha ez a kép valódi, akkor fantasztikus!!!

"Valóságos természeti csodát fényképeztek le Kanada felett az égbolton, amelyet a mennyország mosolyának neveztek el."

http://www.stop.hu/articles/article.php?id=529797#null

:-)))

A tegnapihoz ma reggel találtam egy újabb "ÉGI MOSOLY"-t:

"A nap képe: fordított szivárványt fotóztak Nagy-Britanniában

KIVONAT SOLARA 2009 AUGUSZTUSI SURF RIPORTJÁBÓL

Keisla képe
Kategória:

MEGFELELŐ IDÖ - MEGFELELŐ HELY

Most az a fő prioritásunk, hogy összekapcsolódjunk a MEGFELELÖ IDÖ - MEGFELELÖ HELY abszolút középpontjával. Ezt úgy érzékelhetjük, mint egy hatalmas X középpontját. Amint összekapcsolódunk az abszolút középponttal, masszív aktiválás veszi kezdetét és mi a teljes X-é válunk. Ez az a középpont, amit el kell érnünk, mielőtt döntő lépéseket tehetnénk az Új Életünkbe.

A sötétséggel küzdőknek..

D-AviD képe

Részlet a Dr. B. Kovács Judit által lejegyzett, Én, a SZERETET című könyvből:

"Minden rész Belőle, a Megformálatlanból és Megtapasztalhatatlanból indult az útra, és mind oda is tér vissza. Népetek nyelve ezt fogalmazta meg, hogy

A paraszt és a csacsi

Kategória:

Egy nap a paraszt szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbálta kitalálni mit is tehetne. Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg és a kutat úgyis ideje már betemetni; nem éri meg kihúzni az öreg szamarat. Áthívta a szomszédait, hogy segítsenek. Mindegyik lapátot fogott és elkezdtek földet hányni a kútba. A szamár megértette mire készülnek, és rémisztően üvölteni kezdett, majd nemsokára elcsendesedett. Kis idő elteltével a paraszt lenézett a kútba.

Sári Izabella: Égi Háború avagy a Sötétség és a Fény Harca

Keisla képe
Kategória:

Döbbenetes, fenséges és egyben csodálatos élményben volt részünk Emőke barátnőmmel/testvéremmel az elmúlt éjszaka, augusztus 9-én. Az esemény, vagyis az Égi Háború este 8 óra 21 perckor, tehát 11-es energiában kezdődött és a szent 7 számmal 142 perc múlva, 8-as energiában, 10 óra 43 perckor fejeződött be.

Tanítás az álomszakban?

Kategória:

Többször fordult elő velem mostanában, hogy nagyon heves szívdobogásra ébredtem hajnalban. Nem volt negatív érzésem, nem féltem és nem ijedtem meg, de nem tudtam, hogy miért van ez, csak mélyeket lélegeztem és aludtam tovább. Megkérdeztem egyik barátnőmet, hogy neki mi a véleménye és azt mondta, hogy valószínűleg ilyenkor valaki van a szobában. Azt már régóta tudom, hogy ilyenkor békésen, félelem nélkül, el kell küldeni őket, hiszen tudom, hogy nem árthatnak nekem.

Küldöttek Rendeződése

Baranyai Zsuzsa képe

Küldöttek Rendeződése

Mi Aki Vagyunk, Tisztán átadjuk a Küldöttek létének e Földön való beilleszkedését, annak gyógyuló folyamatainak magyarázatát.

Minden Küldött, ki a Krisztusi Világból érkezett gyógyítani a Földet és segíteni a Földön élő létezőket korábbi időkben áldozati mintákat áramoltatva végezhette küldetését.

Káosz

johanna képe
Kategória:

Tavalyi év decemberében ,elég sok hangynyagot hallgattam Kuthumitól.Volt olyan ,hogy 2 héten át mindennap 1-et.Januárban tetőztek is a rosszullétek.Mindenkinek azt mondtam a környezetemben ,hogy infulenzás vagyok,legalább 2 hétre ágynak dőltem.Hányások,sírások minden ok nélkül és fogalmam sem volt többnyire,hogy hol vagyok.A fejemben olyan érzetek voltak,mint,amikor csúszkál valami az agyamban.Ezt leginkább a fej hátsó részén észleltem.Eleinte nagyon féltem,azt hittem agydaganatom lehet,aztán elfogadtam,mert valahol belül éreztem,hogy nem véletlenül tört

9:11 segélykérés 11:9 elindult a gyógyulás

Jogina képe
Kategória:

2009.08.08.Mind egy kirakós kockái vagyunk és a kép akkor alakul ha merünk a helyünkre kerülni...

Hunyadi Mátyás szellemi öröksége beteljesítette feladatát, válaszolt a Föld segély kérésére....

GYÉMÁNT FÉNY MAGOK A 8:8 BAN

Keisla képe
Kategória:

VILÁGMEDITÁCIÓ A KOZMIKUS KRISZTUS TUDATOSSÁG BEFOGADÁSÁRA

Gyémánt Fény Magok Mandala - Oroszországi Mistik tollából

Az Új Kezdetek és Szakrális Energiák ezen erőteljes időszakában meghívunk benneteket, hogy csatlakozzatok hozzánk a Világ Meditációban a 8:8 alkalmából. A Meditációt Celia Fenn, a Starchild Global-ról és Kai a Quantum Holoform Light Codes szerzője vezeti. Celia Londonban, Kai pedig Mexicoban lesz az esemény vezetője.

Áldás

Jogina képe
Kategória:

Mindenki megkapja a feladatát, amint kimondja, h elindul és teszi a dolgát.
Dolgozunk azért, hogy változzon a Világ, közben bebújunk a tudatlanság álarca mögé, hiszen, addig tudja az elme azt mondani, "Hogyan tettem volna a dolgom? Hiszen azt sem tudom, mit kell tennem." És valóban nem tudja, egészen addig, amíg meg nem engedi magának, h tudja. Amint tiszta szívből kimondjuk, h vállaljuk a feladatunk, megkapjuk nagyon pontosan, h mit kell tenni, mit vállaltunk.
Az elmúlt 2 hétben beindult valami, napi 15-16 órában voltak nálam azok akik vállalták az ébredést.

A sötétség megküzd a fénnyel

Üdvözlök mindenkit, bár eddig még soha nem írtam egy sort sem, úgy látszik eljött az én időm. Az elmúlt pár napban olyan élményem volt, ami úgy gondolom mindenkit érdekel és mindenki számára fontos lehet, ezért közzé teszem.

Kiemelt HÍR: 2009.08.03-án ÖSSZENYÍLT A TÉR ÉS A HIPERTÉR!

amarana képe
Kategória:

KIEMELT HÍR

DÖBBENET!!!! MA DÉLUTÁN

ÖSSZENYÍLT A TÉR ÉS A HIPERTÉR

18:48 Ma 17:36-17:55 között megnyitásra került a Korona lélekkódjával a tér és a vele tükör hipertér közötti átjárás. Ez egy úgynevezett nemtér-nemidő (senkiföldje) ponton keresztül kapcsolódhat össze, vagyis az átjárhatóság csak ezen a ponton lehetséges. Gyanithatóan emiatt van két kulcs (a két időkiterjedéshez) az egyik Korona zománcképen. Lásd alább..

Érzések - képek magamban magamról

Kategória:

Néha nagyon elveszettnek érzem magam, sehová sem tartozónak, senkihez sem tartozónak. Egyedül hánykolódom a világűrben súlytalanul mint valami bolygó, ami a másik bolygók által keltett vonzások és taszítások hatása alatt utazik össze-vissza, és nem találja a pályát amire ráállhat.
Úgy érzem magam mint valami átutazó, aki nem talál otthont magának.
Van amikor teljesen el tudom engedni ezeket az érzéseket, és ebben az elengedésben minden, bármi ami elér hozzám örömmel tölt el, rámosolygok mindenre, amit elém sodor az élet.

Nagyon rövidke levitáció

Kategória:

http://www.youtube.com/watch?v=R5Ox6ovZDBw

rövidke kis fél fél levitáció - Echnic lebegése nagyon rövid.
és alig alig jött össze

ÜZENET /Saját vers

lemayar képe
Kategória:

ÜZENET

Tegnap éjszaka sírtam…

Némán hallgatta bennem valaki
az el-elcsukló zokogást….

Némán nézett valaki belőlem
az ágyon fekvő rám…

Figyelt és némán üzent:

Ez itt mind nem Te vagy…
Ez itt csak test-ruhád…
Amiben élsz idegen káprázat…

Sírj!
Sírjon benned a hiány, a szeretet, a vágy!

Sírj csak!
Könnyekben gurítsd el minden fájdalmadat!

Tisztulj!
Erősödj!

A megváltás belül, benned…
S Otthonod, Hazád odaát.

http://www.youtube.com/watch?v=TwwlxBytmFI

Echnic tárgyak lebegése

Kategória:

http://www.youtube.com/watch?v=AwYP7yMsZrM

csalás nélkül - nem kell elhinned semmit sem amit látsz

Celia =Istennek szentelve / Celia Projekt-hez Csatlakozás

amarana képe
Kategória:

Az írás Navarre-től /a megszünt Mental Aid oldal fenntartójától/ származik *postaimre*fórumáról:

TESTAMENTUM

lemayar képe
Kategória:

Mészáros Ferenc

TESTAMENTUM

Írni az utolsó gyenge hangig
Ami elcsuklik az elmúlás küszöbén
Írni, amíg a lélek morajlik
Lüktetni, amíg van remény

Szeretni a végső sóhajig
Ami elindul, s már nem jut a fényre
Szeretni, amíg száguld a vér
Szíved fáradt börtönében

Ölelni az utolsó szerelmet
Mielőtt csillagnak szökik az égre
Ölelni az asszonyi testet
Sóvárogva, hogy ne legyen vége

Őrizni a haza szellemét
A költőt, a magányos csillagot
Őrizni minden szavát, versét
Amit örökül ránk hagyott

VALAMI NINCS SEHOL

lemayar képe
Kategória:

Váci Mihály:

VALAMI NINCS SEHOL

Süvítnek napjaink, a forró sortüzek,
– valamit mindennap elmulasztunk.
Robotolunk lélekszakadva, jóttevőn,
– s valamit minden tettben elmulasztunk.
Áldozódunk a szerelemben egy életen át,
– s valamit minden csókban elmulasztunk.

Mert valami hiányzik minden ölelésből,
– minden csókból hiányzik valami.
Hiába alkotjuk meg s vívunk érte naponta,
– minden szerelemből hiányzik valami.
Hiába verekszünk érte halálig: – ha miénk is,
– a boldogságból hiányzik valami.

MASZK

Kategória:

Ezt a verset emailben kaptam,s úgy tudom egy kislány irta aki drogos volt de meggyógyult.
Engem nagyon megfogott az amiről irt.

Maszk

"Az ember kirohanna a civilizációból.
Itt hagyná ezt a képmutató társadalmat.
Amely álarcot hord. Mert fél.
Fél, mert úgy döntött,
hogy az őszinteség nem erény többé,
hanem gyengeség. És az ember harcolni kezdett,
mert azt hallotta, csak az erősebb marad életben.
Most küzd.
Közben sír és izzad az álarc alatt.
Némelyik eggyé válik vele, szinte második bőrévé lesz.

Égi Üzenet az új energiák fogadásával kapcsolatban

Égi Üzenet az új energiák fogadásával kapcsolatban

"....Azzal jó ha tisztában vagytok,hogy minden ami régi energiás el fog múlni.Az ősi energiák felélesztése azért oly fontos,mert annak segítségével emelkedik a rezgés szintetek s így fog segíteni nektek áttranszformálódni, hogy az új energia erősségét minden szinten s téren eltudjátok viselni. De mindez csak azok számára lehetséges, akik el tudják engedni a régit s a múltat. Eme elengedés nem okozhat senki
Számára bűntudatot, vagy hűtlenség érzetét a múlthoz.

Az Igaz Szerelem ősmintája

D-AviD képe
Kategória:

"Nincs erősebb a Földön a beteljesült igaz szerelemnél.

Zengése eloszlatja a délibábokat, s egybeszövi a különválasztottság fátylait.

Tisztasága begyógyítja a múlt sebeit és a szív mély bánatát.

Most, hogy végleg lehorgonyoztuk az Igaz Szerelem ősmitáját, szívbéli partnerünkhöz is közelebb kerülünk.

Nem kell kutatnunk utána, nincs itt szükség semmilyen erőfeszítésre, előzetes tervekre.

Ha az Új Oktávhoz láncoltuk létünket, egybekelésünk olyan megállíthatatlan akár a napkelte, olyan természetes, mit egy lélegzetvétel.