Megérkeztek a mozgalmas őszi energiák
Már augusztus vége kezdte előhozni az ősz kezdetére jelzett zűrzavart, ami minden bizonnyal még tovább fog fokozódni, mind hazai, mind nemzetközi szinten, úgy a politikában mint a gazdaságban, a társadalmi élet többi vetületét most nem is említve.
Az e havi üzenet külön kitért az emberi létfeltételek szánalmas állapotára: kifejezetten arról beszélt, hogy ha lesznek még néhány évszázad múlva történelemkönyvek, akkor azt a periódust fogják ez emberiség legsötétebb időszakának tekinteni. Nem a technológiát, hanem a létfeltételeket és az emberi kibontakozás lehetőségeit illetően ez a kor lesz méltó a “legsötétebb középkor” jelzőjére. Azt mondta, hogy a most születő populáció 99%-ának a jelen viszonyok között gyakorlatilag semmi esélye sincs tartós kapcsolatba kerülni a saját Felsőbb Énjével, és arra sem, hogy számottevő spirituális fejlődést érjen el az élete során. Mostanra szinte teljesen lezárultak a “függőleges” csatornák, szinte elérhetetlenné váltak a spirituális úton való elindulás erőforrásai.
Kicsit vidámabb témák felé fordulva lássuk, hogy milyen támogatást kapunk e hónaptól kezdve, ha már az effajta fejlődés útján vagyunk:
A szeptember 6-ától érkező energiák két egyszerűen megfogalmazható területen nyújtanak segítséget a spirituális törekvőknek. Mindkettő széles körben ismert ugyan, de az érkező energiák sokat lendíthetnek most ezeken a területeken.
Az első lépés az, hogy lehetőleg már 6-án - vagy amikor célba ér az információ - mindenki válasszon magának egy “spirituális nevet”, és a megfelelő körben, illetve önmagára hivatkozva kezdje el használni - ha eddig még nem tette meg. Ez segíteni fog a “hátsó sorba tolni” a meglévő személyiséget, és hangsúlyozza hogy elsősorban spirituális lények vagyunk. Nem kell még az sem, hogy lényegesen eltérjen a most használt névtől. A cél leginkább az, hogy a személyiség már meglévő törekvései a spirituális minőségek elérése mögé sorolódjanak be, hogy egyre inkább előtérbe kerüljenek a spiritualitás erényei.
A másik terület, ahol energetikai támogatást kapunk a hónapban - a táplálkozás. A tanács egyszerű: Főzz magadnak! - jó, kevéssé szennyezett alapanyagokból, sallangmentesen. Legjobb lenne általatok jól ismert magántermelőktől vásárolni, de ez nyilván a többség számára elérhetetlen. A boltban vásárolt friss alapanyagokat érdemes valamilyen általatok ismert technikával energetikailag is megtisztítani, majd hamarosan elkészíteni és elfogyasztani. A “mit?” kérdésére nem tért ki az üzenet, ez úgy tűnik csak hosszabb távon lesz fontos - mindenesetre ismételten a figyelmetekbe ajánlom Anthony William munkásságát. Általános irányelvként minél több nyerset, a gyümölcsöktől sem kell félni, akinek bírja az emésztése - Anthony azt tanítja, hogy a májnak (nem finomított) cukorra van szüksége. Találjátok meg a magatok számára megfelelő táplálkozási rendszert, minél kevesebbet foglalkozva az interneten elérhető “jó tanácsokkal”.
Hat hét szünet után szeptembertől ismét visszatérek a gyógyító hipnózishoz, a korábbi érdeklődőket én is fogom keresni, de várom az új (és régebbi, de még sorra nem került) érdeklődők jelzéseit. Válaszolhattok erre a hírlevélre is, de ez a már ritkábban használt emailemre fut be - szóval hatékonyabb, ha az isteni.erhalozat@gmail.com címre írtok ezügyben - tárgyként ide is írjátok be légyszi, hogy QHHT. Aki tudja a számomat, kérem inkább SMS-t írjon, mert nem mindig tudom felvenni a telefont.
Amikor legnagyobb a szükség, akkor van legközelebb a segítség!
Élvezzétek az utazást!
A(va)nti - mindig is imádtam Olaszországot!