JÉZUSMÁRIA!

VacskAnisha képe
Kategória:

Mostanában elég sokat hallom azt a véleményt, hogy teljességgel mindegy, hogy Jézus hogyan született, kik voltak a szülei, ő attól még az, aki. Nos, én is azt mondom, hogy Jézus az volt, AKI, és ez a fontos a lényében, nem a misztikfikált születés története.
Vannak akik nem ünneplik a karácsonyt, mondván, hogy valójában fogalmunk sincs, hogy mikor született Jézus, ez az ünnep eredetileg a pogány fény ünnep.
Azt gondolom, hogy Jézus nem egy csoda lény volt, hanem nagyonis emberi. Azt mondják megváltó volt. Én, ezt úgy értelmezem, hogy példát mutatni jött. Saját példáján mutatta meg mire is képes az emberi lény, ha tudatosan él, ha hisz magában. Mindenki, aki őt követi megválthatja saját magát.
Minden ember, mielőtt leszületik megtervezi az életét. Ehhez a tervhez gondosan megválasztja a szüleit, hogy mikor, milyen csillagállásnál fog megszületni stb.
Ha össze-vissza lettek volna ezek a dolgok, akkor a körülmények zavarossága miatt Jézus nem az lett volna aki. Egy Krisztusi élethez azt hiszem ez a tervezés igen nagy gondosságot igényelt. Azt gondolom, Jéuzus, egyszerűen nem születhetett máskor, mint amikor ünnepeljük. Mit is mond magáról az mond az Atya? Én vagyok a világ világa. Vagyis a fény. A fény fia mikor fog születni? A fénnyel együtt, a téli napfordulón.
A másik dolog,a ami engem az ő születésével kapcsolatban sokat foglalkoztatott, az Mária szüzessége. Annakidején úgy indultam a spirituális úton, hogy az akartam bebizonyítani, hogy nincs isten, és nincs semmi a materiális világon kívül. Akkor egyértelmű volt számomra, hogy Mária szüzessége marhaság. Aztán, ahogy az ismereteim egyre nőttek, és oda jutottam, hogy pont az ellenkezője az igaz, mint amit be akartam bizonyítani. Még akkor is azon a véleményen voltam, hogy tök fölösleges tortúra egy szűznemzést megvalósítani...mert ugye mindennek meg van fizikai magyarázata, az anyagban megformálódott megfelelője, tehát ha egy nő szüzen fogan, akkor annak a fizikális folyamata is megvan. Nem láttam értelmét a dolgok bonyolításának.
Aztán jött a megtapasztalása, a szerelem, és a szeretkezés szentségének. És ezzel a felismerés, hogy ha nem tudok két ember testi egyesülésénél a SZERelemben szentebb dolgot elképzelni se, akkor képtelenség, hogy Jézus fogantatásának a tökéletességéből kimaradjon. Szeplőtelen fogantatás, szoktuk mondani. A szeplő bármilyen bájos is tud lenni, akkor is a megszokottól eltérő bőrt eredményez, a szeplőtelen a teljesen tiszta, hibátlan jelentéssel bír. A szűz leányra azt mondja a nyelvünk: ártatlan. Ártatlan??? Nézzük csak meg a szót. A szó töve ÁRT! Aki ártatlan az nem nem ártott. Sőt, az én olvasatomban ő is mentes ártástól. Nos, a mi világunkban (a fiatalokéba hála az égnek egyre kevésbé) sajnos a nőknek ártanak a férfiak a szexualitásukkal. Azt gondolom, hogy a női társadalmunk 90%-ának vannak ilyen problémái. Az a minimum, hogy találkozott olyan partnerrel, aki csak meghágta, azt kész. És ilyen értelmezésben, az ilyen asszony, bizony nem ártatlan. Ártást követek el ellene...és ő...hagyta...sőt...ugye, még asszisztálnak is a dologhoz...eljátszva az orgazmust.
Mária ártatlan volt, és nem szűz. Mégis szeplőtelen. Szerintem.
És így valóban tökéletesnek látom az ő születésének körülményeit.

amarana képe

Hmmmm........ én ezt úgy hallottam egy előadáson , hogy .....................szeplőtelen fogantatású, azaz férfi indulatától mentes fogantatás.......

VacskAnisha képe

hmmmmm....:oDDD én meg értelmeztem a szeplőtelen szót.
És aki szerint "szeplős" lesz, az a nő, akit szerelemmel ölelt egy férfi...annak egészségére!
Szerintem ez inkább ékesít!

örülök a cikkednek anisha :)

VacskAnisha képe

Három oldalon jelentettem meg az írásomat. Nagyon kíváncsi voltam a reakcióitokra. És mindhárom oldalon reagáltatok is, de érdekes mindenhol Mária szüzessége került előtérbe. Pedig írtam én mást is!
Egy barátomnak levélbe küldtem a cikket...és láss csodát! ő túl látott ezen a témán, és az írásom másik részére reagált. Megosztom veletek amit írt, és amit válaszoltam neki.

"Kedves Anna! Elolvastam a cikkedet amit írtál és kicsit értetlenül ültem és nem egésszen értettem, hogy miket írsz. Az elejével semmi bajom. Kérlek ne haragudj. Egy feminista, férfi gyűlölő, csak nőknek írtad akik kiábrándultak a világból és a férfiakból. Kedves Anna! Leírni olyat, hogy a férfiak ártanak a sexualitással a nőknek és csak meghágni jók a nők. Elég nagy baj az, hogy a világon élő nők 90% százaléka a szerelem és sexualítás harmonikus egységét és szinlelt orgazmust hazudoznak a férfiaknak. Anna! Te is a 90%-hoz tartozol? Indulatból ne írj kérlek. Ami társadalmunkban fontos a nő minden szinten. Legalábbis nekem. Tapasztalatból tudom. Nagyra becsüllek, de olvasd el még egyszer amit írtál.

Üdvözlettel

Csaba"

"CSaba!...ismersz te engem? Indulatból írnék? Ezt biztos te írod??? nos mindegy is...mert valójában nagyon örülök, hogy végre valaki jelét adja, hogy a cikkem második felét is elolvasta. Mert a nagytöbbség meg se hallotta! Azon bigyóznak, hogy jajhátmáriaszüzessége! Istenem! hát az baromira fontos! az, hogy az emberiséggel el van hitetve, hogy szeretkezni bűn! azt leszarják....észre sem veszik. És igen, mivel bűn...a lelkük mélyén még a mi korosztályunknak is az sajnos....nem merünk önfeledten szeretkezni. És nem, dehogyis csal a férfiak hibája ez. Ugyanannyira a nőké is...hát aki hazudik....az meg is érdemli....a sorsát
. …
Köszönöm, hogy elolvastad /a cikkemet/, és főleg, hogy őszintén reagáltál rá.

fényveled, és nagyölelés!

Anna

ui: tudom, hogy neked fontos a női társadalom...bár...mindenki így érezne!"

Nimród képe

Félreérted, drága..minden síknak megvan a saját rezgése...Így a Fizikai síknak is, ha egy magasabb minőség érkezik a földre akkor az nem úgy fog történni, hogy az anyagi síkot használja fel...Ami egyszerűen történt....Jézus szellemi része materializálta a testét, és Mária volt aki ehhez a tiszta fluidot, adta...magyarul az étertestét...és ebből alkotta meg azt a mintát, amelyen keresztül kapcsolódott a fizikai világhoz...Ezért volt fontos..Mária szüzessége, mivel ha már férfivel szeretkezik, akkor a másik férfi energiájából átvesz, és akkor a női minősége nem tiszta. Mivel kinnt marad az étertestben. És idő, hosszú idő kell még az letisztul.

Szia Anisha!

Nagyon tetszett, amit írtál. Ezen én is sokat gondolkoztam, hogy Mária, hogy szülhetett szűzen. Császármetszést alkalmaztak vagy mi?! De hála neked most már tudom a választ. : )

Nem biztos, hogy egyet értek veled abban, hogy a fiatalok világa, olyan nagyon mentes lenne az ártástól. Sok lányt ismerek, aki csak egy éjszakás kalandokra kell a fiú, és fordítva is igaz. A legszörnyűbb mégis az, hogy sok lány arra törekszik, hogy minél hamarabb elveszítse a szűzségét, mert a többiek is ezt tették. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem tehetik, hisz végül is az ő döntésük. Csak, hogy olyan fiúval fekszenek le, akihez semmi érzelem sem fűzi őket, vagy csak egy-két hónapja, esetleg kevesebb idő óta ismerik. Azt hiszem, itt már beszélhetünk az ártásról.
A másik, pedig az orgazmus megjátszás. Láttam már felméréseket erről, és elég sok nő csinálja ezt. Többségük arra hivatkozik, hogy azért teszi, mert szereti a partnerét, és ezzel a férfinek örömet okoz. Szerintem a hazugsággal, csak a párkapcsolatuknak árt.
Ez az én szerény véleményem, lehet, hogy mások nem értenek velem egyet, de én így látom a dolgokat. : )

Szeretettel Emese/Yurine

VacskAnisha képe

Örülök, hogy tetszett amit írtam. Tudod, az én korosztályomban az a csoda ha egy nőnek van rendszeres orgazmusa. Az indigó fiatalok már mások. Legalábbis ez derült ki a velük folytatott beszélgetéseimből. És remélem, hogy így van. Ezért írtam azt, amit. Amit az átlag fiatalságról írtál...sajnálatos. Mivel tudom, hogy napról-napra egyre többen ébrednek fel, remélem, hogy ezek a gyerekek azért meg fogják idővel tapasztalni a SZERelem szentségét, a SZERetkezés hatalmas gyógyító energiáit. A SZERelem szerintem nem attól függ, hogy mennyi ideje ismeri egymást a pár. Ez egy rendkívül felemelő érzés, nem lehet összetéveszteni semmivel. Ami érdekes...az az, hogy ez az érzés minőség is változik, ahogy egyre jobban benne vagyunk a felemelkedésben. Régen a szerelem minddent elsöprő érzés volt. Valóban el is söpört. Szinte betegségként funkcionált. Szerelmes embernek el ment az esze, és a kedvese hiányét fájdalomként élet meg az ember. Az újenergiás SZERelem nem ilyen. Nem függnek a szerelmesek egymás energiáitól. Nincs kifosztottság érzés, és szenvedés, ha a másik távol van. Van viszont egymás maximális elfogadása - mint minden újenergiás kapcsolódásnál - van egymás emelése, és egymás folyamatos érzékelése.

Nagyon szép, amiket válaszként írtál. Remélem, én is előbb-utóbb megtapasztalom ezeket a fantasztikus érzéseket. Már csak egy szerető pár kéne találni, akivel teljesen elfogadjuk egymást. ^^ Bízom Magamban, hogy segít. Arra is rájöttem, hogy még régebben kértem tőle segítséget, azzal az iskolaüggyel kapcsolatba, és amiket írtattok segítség képpen azok voltak a válaszok. :D

Nimród képe

A VILÁG VILÁGOSSÁGA...

British Múzeum "Codex Arundel 404" jelzésű okmányában,mely "Liber de Infantia Salvatoris" címen ismert - a következőket olvashatjuk:

(A Mária szülésénél segédkező szülésznő beszél):

"Amikor bementem, hogy a hajadont megvizsgáljam, úgy találtam, hogy arcát az ég felé fordította és imádkozott. Hozzáérve mondtam neki: - Mondd lányom…. nincs-e valami szerenesés kellemet/en érzésed, vagy nem fáj-e valami….?
Ő csak folytatta imáját és mint egy sziklakő, mozdulatlan maradt, mintha semmit sem hallott volna. Amikor eljött az óra – megnyilatkozott Isten ereje. A hajadon, aki az égre szegezte tekintetét, mintha teljében lévő szőlőtővé változott volna és amikor megjelent a FÉNY, dicsérte AZT, akitől megáldatott. A gyermekből sugárzott a FÉNY - épp úgy, mint a Napból ... Ez a Fény úgy született, miként a harmat az égből leszáll a Földre.
A csodálkozás kábulata töltött el, és elfogott a félelem, mert szemem odaszögeződö'tt ahhoz a ragyogáshoz, mely a most született Fényből áradt ... És ez a Fény egyre jobban sűrűsödött, gyermek formát vett lassan addig, mig olyanná lett, mint egy emberi csecsemő. Ekkor bátorságot vettem, lehajoltam, megfogtam, nagy vigyázattal karomba vettem és az volt a csodálatos, hogy semmi súlya nem volt, annyi se, mint egyújszülötté.
Megvizsgáltam és láttam, hogy testén nincs nyoma a szülésnek. Tiszta volt, könnyű és ragyogó. Mialatt én azon csodálkoztam, hogy nem sír; mint a többi újszülö'tt, ő pislogva nézett - majd kedvesen rám mosolygott, rám nézett és a szeméből olyan nagy fényesség áradt, mintha villám lenne. Amikor a hajadont megfogtam - szűznek találtam. Nemcsak a szülésnek nem volt nyoma, de férfi sem érintette őt soha. (73-74-75)"
Így született a VILÁG VILÁGOSSÁGA

HA NEM TUDOD ELFOGADNI A SZŰZFOGALMAT ÚGY AHOGYAN ÉRTENI KELL tagadod Jézust és az egész életét mert miről beszélt Jézus a GONDOLAT EREJÉRŐL. Van hited vagyis gondolatod akkor mindet elérhetsz hisz tied a mennyek országa vallási nyelven mondva. De te kicsavarod a történést saját szád ízére mert nem tudsz gondolkodni valamit pusztán a gondolatodban létezővé tenni amit a valóságodban bárki megélhet tényként. Tagadod JÉZUST minden egyes szavaddal a létezését sajnálatos nem érted a misztériumát amiben létezünk. tanulj és tanulj szavakat tőben szét szedni ehhez nem kell tudnod vagy csak ennyi vagy

VacskAnisha képe

Idézet, a Csabának írt levelemből:
"nagyon örülök, hogy végre valaki jelét adja, hogy a cikkem második felét is elolvasta. Mert a nagytöbbség meg se hallotta! "

Kedves szűzi lény te hallod a tamtam ütemét a dzsungel mélyéről? http://www.youtube.com/watch?v=8wDpE77lRvk

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

Belépve a választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.