Hétféle Boldogasszonyról van tudomásunk.

ERŐT ADÓ FÖLD A Földanya-kultusz még valószínűleg a matriarchátus
korszakához köthető, amikor a közösség szellemi
vezetői az asszonyok voltak. Akkor a természet erőiről úgy
tartották, hogy az magának az életet adó anyának a különböző
formái. Az ősi Földanya-kultusz sok belső-ázsiai népnél
megmaradt, vagy nyomai megtalálhatók más vallásokban,
MAGYAR ORVOSI NYELV 2008, 1, 16–22 19
TANULMÁNYOK
16 A forrás mongolul: eki bulag, amely ’anyaforrás’-t jelent.
17 A hunoktól a mongolokig szinte minden pusztai nép Közép-Mongóliában, a bő vízű források mellé telepedett le, de tudjuk, hogy Attila és hunjai is a
római fürdők környékét választották szívesen lakhelyül.
18 A Mátrában, a palóc területeken nagyon sok szent fa van, de a többi magyar területen is sok hasonló fordul elő.
19 A Góbiban számos helyen találkozhatunk ilyen kővel, de előfordulnak Észak-Kínában is, a mongol népek által lakott helyeken. Sőt a régi mongol főváros
mellett van egy fő fallosz, amely szintén zarándokhellyé vált a gyermeket kívánó nők számára.
20 Ilyen nevű barlangok Mongólia számos pontján vannak, a témával azonban alig foglalkoznak.
21 A bélyeg szavunk a mongolban belgü alakban található meg.
kultuszokban, sőt a magyar Boldogasszony-kultusz is ennek
egyik formája lehet. Ucsiraltu, belső-mongol nyelvész (1977:
113–114) a kínai krónikákban megtalálni vélte a hitü szót,
amely szerinte ’erő, varázslat’ jelentésű alapszó a hun nyelvben,
és egyben fontos hun méltóságnév volt. A mongol kutató
szerint a szó a Földanya tiszteletére utal. A türk nyelvben
(h)iduq alakban fordul elő, és ’szent’-et jelent (Clauson 1972:
46). Ez lehet a magyar hit szó rokona, amelyet ismeretlen eredetűnek
tart a nyelvészet (TESZ. II.: 119). A XIX. században
Vámbéry Ármin (1870: 151) a jakut itegel, majd Szentkatolnai
Bálint Gábor (1877: 21) a mongol itegel/sitügen szóval hozta
kapcsolatba, de ezeket az értelmezéseket a magyar nyelvészek
nem vették figyelembe. A mongolság legősibb gyógyító
szertartásai egyébként a Földanya-kultusszal kapcsolatosak,
hasonlót találunk a magyaroknál is. A régi vallási felfogás
szerint a víz, a fa, a kő és a föld mind a Földanya megjelenési
formái, amelyből az emberek erőt és gyógyulást reméltek.
A magyar népmesékben is olvashatunk az élet vizéről, amely
akár gyógyító hatású is lehet, nem véletlenül találjuk azt a
történeti forrásainkban, hogy őseink kutaknál, forrásoknál
áldoztak. A mongolok máig szentként tisztelik a folyót, különösen
annak forrásvidékét, amelyet anyának (eki)16 hívnak.
A víz szorosan összefügg az élettel, hiszen anélkül nem lenne
a földön élet. A felbukkanó források pedig különféle gyógyhatással
rendelkeztek, általában az adott környéken élők ismerik,
hogy azok milyen hatásúak. Mongóliában is számos
olyan hely van, ahol gazdag meleg és hideg források a test
minden részére kínálnak gyógyulást. Érdemes megfigyelni,
hogy a régi pusztai népek mindig gyógyforrások mellett hozták
létre fővárosukat.17
A fa tisztelete szintén az ősi természeti vallással kapcsolatos,
sőt van olyan kutatói vélemény, amely szerint az élet fája és az
égig érő fa is magát a Földanyát szimbolizálja. Mongóliában
számos fát anyafának neveznek, és gyógyító erőt tulajdonítanak
neki. Néhány kutatói vélemény szerint az életfa, az égig
érő fa is a Földanya megtestesülése. Nálunk Szent László törvényeiben
említik meg a fa mellett történő áldozás tilalmát,
amely nem lehetett hatásos, hiszen még máig vannak szent
fák, amelyeket Mária-fának neveznek, ahol a keresztény név
mögött „pogány” kultusz rejtőzik.18 Régi népmeséinkben
szokványos elem, hogy fából jön elő egy tündér, aki a hős
felesége lesz, ugyanúgy, mint a mongol eposzokban vagy
népmesékben.
Belső-Ázsiában, az egykor hunok által lakott területeken a
különleges kőformáknak is gyógyító erőt tulajdonítanak, de elsősorban a termékenység miatt keresik fel ezeket a helyeket.
A gyermektelen asszonyok tömegesen látogatják meg ezeket,
és az ott elmondott meditációtól és imától várják a gyermekáldást.
Előfordulnak olyan különös természeti képződmények,
mint a fallosz alakú sziklák, ahová szintén a terméketlen
asszonyok zarándokolnak.19 Néhány barlangban, különleges
alakú lyukakban pedig a jelképes újjászületés rítusát gyakorolják,
amelyet a mongolok sokszor Umaj barlangnak neveznek.
20 A jelképes újjászületés szertartását máig több helyen
gyakorolják: megfigyelhetünk a mongol buddhista kolostorokban,
Tibetben, Észak-Kína mongolok és török népek által
lakott területein, sőt a magyar népi gyógyászatban is. Ezeken
a helyeken valamilyen szent tárgy alatt átbújtatják az embert,
és ezáltal megtisztul bűneitől. A Góbiban lévő Hamrijn Hijd
nyingmapa kolostorban egy szent szalag alatt történt ez, a tibeti
kolostorokban a könyves szekrények alatt vagy a szent
halmoknál (obó) lévő zászlóerdők alatt. A magyar hagyománnyal
Bernád Ilona foglalkozott részletesen, és 2006-os
közös expedíciónk alatt ő hívta fel a tibeti párhuzamokra a
figyelmemet. GYÓGYÍTÓ SZIMBÓLUMOK ÉS SZÁMOK A belső-ázsiai orvoslásban
fontos szerepet kapott a szimbólumok alkalmazása.
Bernád Ilona szerint (2002: 226) ez szintén a mágikus, szertartásos
gyógymóddal volt összefüggésben. A régi buddhista
irányzatban a nyingmapa rendnél nagyon fontos a szent jelek,
szimbólumok betegségnél történő alkalmazása, és ennek
nyomait a magyar gyógyászatban is megtalálhatjuk. A legjelentősebb
az egész Belső-Ázsiában és a Kárpát-medencében
előforduló ősi jel, a földet szimbolizáló kör, amelyben kereszt
alakú jel található (Jelképtár 70). Ez a szimbólum szorosan
összekapcsolódott a földdel és az anyasággal, ezáltal a termékenységgel
is.
A különböző jelek, így a sziklára vésett billogok (életfajelek,
szvasztika stb.) is, olyan szimbólumok voltak, amelyek elősegítették
a gyógyulást, vagy éppenséggel betegségmegelőző,
bajelhárító szerepük volt. Ezek a műveltségi szavak is a pusztai
népekhez vezetnek. A korai török nyelvben az irü szó ’jel’
jelentésben ismert, amely a fent emlegetett ir vagy ír szóval
lehet kapcsolatos, bár Clauson (1972: 197) összefüggésbe
hozta a belgü, vagyis a bélyeg szóval is.21 Szentkatolnai szerint
(1877: 24) az ír szó mongol rokona az ira, amely ’ró, rovátkol’
jelentésben használatos. Ugyanezt állapítja meg a Czuczor–
Fogarasi-szótár, amely a jegy, jel, ró szavakat egymással összefüggőnek
vélte. Csornai Katalin szerint a ró szó lu formában
megvan a hunoknál (vö. De Groot 2006: 69, 554. lábjegyzet), és ez azt igazolja, hogy a szimbólumok rovása, vésése is szent
cselekménynek számított. A magyar etimológiai szótár a ró
szavunkat sem tudja értelmezni (TESz. III.: 426). Hasonló szó
a bics-, amelynek elsődleges jelentése ’róni, vésni’, ebből lett a
magyar betű, valamint a mongol bicsig szó is.22
Kifejezetten a belső-ázsiai pusztai népekre jellemző a páratlan
számok tisztelete. A magyar népmesében és néphagyományban
a hármas szám a legjelentősebb. A népmeséből
tudjuk, hogy három nap volt egy esztendő, de idézhetjük a
közszájon forgó mondást is erre: három a magyar igazság.
A hármas szám a három világ szintjét jelképezi, az alvilágot,
a földi világot és az égi világot. A mágikus gyógyítás műveleteit
háromszor kell megismételni, így sokszor a gyógyításban
egy napon három alkalommal kell gyógyszert magunkhoz
venni.
Különleges szám a hetes. A régi, buddhizmus előtti mongol
népek a Földanya kultuszát kapcsolták össze vele, illetve a
hetvenhetes számmal, ma azonban többnyire a föld szellemét
jelképezi (Obrusánszky 2007), és a buddhizmus miatt
ez jóformán tabuvá vált a mongolok számára.23 Ez a szám
a magyarságnál a Boldogasszony-kultuszt juttatja eszünkbe,
hiszen hétféle Boldogasszonyról van tudomásunk. A hetes
szám a Hold-időszámítással kapcsolatos. A pusztai népeknél,
de a magyaroknál is jelentős volt a kilences szám, amely
háromszor három, tehát a tökéletesség jele. A magyar népi
gyógyászatban a ráolvasást kilencszer kell megismételni,
hogy hatásos legyen. A híres ázsiai varázscsomó vagy más
néven szerencsefonat is kilences felosztású, és általános szerencsét
hozó jelnek számít az egész belső-ázsiai hitvilágban.
Ez a szimbólum figyelhető meg a magyar királyi jogaron, de
egyes avar sírokban is.24 Ma sajnos ezt az ősi szimbólumot
összekapcsolják a buddhizmussal, de megjegyzendő, hogy a
tibeti buddhista szimbólumok többsége szintén az ősi bön
vallásból eredeztethető, amely megegyezett a régi pusztai népek
hitvilágával.