TESTAMENTUM

Mészáros Ferenc

TESTAMENTUM

Írni az utolsó gyenge hangig
Ami elcsuklik az elmúlás küszöbén
Írni, amíg a lélek morajlik
Lüktetni, amíg van remény

Szeretni a végső sóhajig
Ami elindul, s már nem jut a fényre
Szeretni, amíg száguld a vér
Szíved fáradt börtönében

Ölelni az utolsó szerelmet
Mielőtt csillagnak szökik az égre
Ölelni az asszonyi testet
Sóvárogva, hogy ne legyen vége

Őrizni a haza szellemét
A költőt, a magányos csillagot
Őrizni minden szavát, versét
Amit örökül ránk hagyott

Csodálni az utolsó forrást
Amiből tiszta lélek árad
Csodálni a Nap szerelmét
Ahogy öleli a fákat.

Gyászolni, amit elfeledtünk
Ami mellett elmentünk vakon
Gyászolni, ami nem jöhet vissza
Csak virágok jelzik a sírokon.

Remélni az utolsó sóhajig
Amíg hangod viszi a szél
Remélni, amíg a csupasz lombon
Van még egyetlen levél.

Élni úgy, hogy tudd: egyszer vége
Az idő könyörtelen, nem mérlegel
Élni úgy, az utolsó percig
Mintha sohasem múlna el