Vers

József Attila A hetedik

A HETEDIK
E világon ha ütsz tanyát,
hétszer szűljön meg az anyád!
Egyszer szűljön égő házban,
egyszer jeges áradásban,
egyszer bolondok házában,
egyszer hajló, szép búzában,
egyszer kongó kolostorban,
egyszer disznók közt az ólban.
Fölsír a hat, de mire mégy?
A hetedik te magad légy!

Ellenség ha elődbe áll,
hét legyen, kit előtalál.
Egy, ki kezdi szabad napját,
egy, ki végzi szolgálatját,
egy, ki népet ingyen oktat,
egy, kit úszni vízbe dobtak,
egy, ki magva erdőségnek,
egy, kit őse bőgve védett,

Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani?

A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszú-hosszú őszt,
lehet-e némán téát inni véled
rubin téát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,

ÉJSZAKÁK ÉS NAPPALOK

Oldanálak,
kötve vagy.
Emelnélek,
terhed nagy.

Éjszakánként lelked szárnyal,
Átöleli lelkem.
Ölelkezünk égi ágyon,
égi szerelemben.

Ha oszlik a sötétség,
csillanó sugárban
madárének sírva köszönt
bíbor pirkadásban.

Fuvallatok röpítenek
a Nap udvarába,
s minden nappal elégünk
a fény zuhatagában.

Testbe bújva ébreszt a reggel,
hiányod lelkemben vacog.
Arcod még álmos szempilláimon ragyog.

Ölelnélek,
nincsen tested.
Kezemben ott a semmi…
Nem tudom arcomat arcodhoz emelni.

FERGETEG HAVA

Szikrázó fénysugarakat mosolyog a Nap
Lépteim gyémántként koppannak a jégbundájú
Ősi árkádok alatt

Hó-csillag ül fázó faágon
Szívemben zöld fényű szeretet-láng táncol
S lelkemben már hóvirágok nyiladoznak

/saját vers/

Áldás

Valahol a fenyvesekben
halk szél tolong ágak közt -
tapintja, meg hajlogatja,
kavardába rakja is már illatát.
Válogat és izgatott:
remegő keze áhitattól itatott.

Magamra öltve álmodom karácsonyom.
Súgom-búgom: szél vagyok.

Egyszer volt meg sokszor lesz
mesémbe itt beléphetsz:

Nézd!! Ilyen vagyok…
Álom, álom, édes álom
valósággá most csinálom.
Gondolkodám : s vagyon sok-sok csillagom.
Aranyzó fonállal most kötöm -
egyik a másik után csillámló szó-sujtás.

Közölhetnékem most lészen,
bármely pillanat osztható,

Wass Albert:
Karácsonyi versek II.
II.

Elindul újra a mese!
Fényt porzik gyémánt szekere!
Minden csillag egy kereke!
Ezeregy angyal száll vele!
Jön, emberek, jön, jön az égből
Isten szekerén a mese!

Karácsony készűl, emberek!
Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek ujra gyermekek
hogy emberek lehessetek!

Vigyázzatok! Ez a mese
már nem is egészen mese.
Belőle az Isten szeme
tekint a földre lefele.
Vigyázzatok hát emberek,
Titeket keres a szeme!

Weöres Sándor:

Rongyszőnyeg

127.

Ki minek gondol, az vagyok annak...
Mért gondolsz különc rokontalannak?

Jelet látsz gyűlni a homlokomra:
te vagy magad ki e jelet vonja,

s vigyázz hogy fénybe vagy árnyba játszik,
mert fénye-árnya terád sugárzik.

Ítélsz rólam, mint bölcsről, badarról:
rajtam látsz törvényt saját magadról.

Okosnak nézel? hát bízd magad rám.
Bolondnak nézel? csörög a sapkám.

Ha lónak gondolsz, hátamra ülhetsz;
ha oroszlánnak, nem menekülhetsz.

Szemem tavában magadat látod:

KERESZT -ÁRNYKÉP

A kereszt felső
ága égre mutat,
nagy örömhírt tudat:
,,itt van a te utad''

a kereszt két karja a légbe szétszalad,
rajta sovány kezek tört vért virágzanak:
,,vigyázz: őr a lélek, de a test megszakad,
kétfelé visz ösvény s te szabad vagy, szabad''

a keresztnek alsó
ága földre mutat:
" vesződj: itt áss kutat,
lásd benne arcodat.''

...... ..... .... ..... ..... ..... .... ...... .... ....... ...... .-.....

Szabó Éva:

SZÉTESETT VILÁG

Szétesett világ

én most összeraklak,
szilánkjaidból

nem kérek magamnak.
Új kertet formázok

új betűt vetek,
újból és újra

az Égből merítek.

Merítek magasból vetni való magot
Magas Égi fáról földre hulló valót,
Kerek esztendőben Vízöntő jegyében
Magyarország helye Világ közepében.

Születni, születni Világ közepében,
Csendesen jönni Teremtő kedvére.
Felnőni, felnőni életvizet inni,
Sötétség hatalmát erővel legyőzni.

Szétesett világ, én most összeraklak,

Weöres Sándor:

A KERUB SODRÁBAN

A tánc országa feléd hajlik,

fehéren lobog a csúcsokon

az éj pántjai közt;

ne félj, rádvirrad,

amit elgondolni se tudsz,

a teljes szabadság

és lengeni fogsz lábatlanul

a túlsó messzeségben,

mégis mindennel közösen-

jegyezd meg és ne irtózz,

takard ki arcod!

-----------------------------------

Kezemtől mindennek csillag-illata van.

Én már nem vagyok én,

szemem fénye csak ábránd,

árnyam csak fátyol, mit lenget a szél,

a hideg áram a gyökerek fölött.

Szabó Lőrinc:

KÉT ORSZÁG HATÁRÁN

Ha még megkívánsz,
megkívánlak érte,
kevés már a kedvem
földi jóra, szépre,
kezdek öltözködni
jégbe, hófehérbe.

Nem érek rá többé
könnyű ölelésre,
ha nagyon szeretsz,
hálás leszek érte,
ha nem csábítasz el,
magad vesztesége.

Én már csak az égre
nézek fel maholnap,
két ország határán
lábaim topognak,
az is csak búcsú, ha
szívedbe botolnak.

Ha még itt marasztalsz,
hálás leszek érte,
nagyon nehéz az út
az őszbe, a télbe,
nem kísérhet oda

Drága Fénymunkás Társaim!

Szeretettel osztom meg Veletek Sághy Enikő versét:

Ne sírj, mert szeretsz engem
A halál nem jelent semmit
Csak átmentem, a másik oldalra.
Az maradtam, aki vagyok és Te is önmagad vagy.

Akik egymásnak voltunk, azok vagyunk mindörökre.
Az élet ma is olyan, mint volt, ma sem más.
A fonalat nem vágta el semmi, miért lennék a gondolataidon kívül. ...
csak mert a szemed most nem lát...

Nem vagyok messze, ne gondold.
Az út másik oldalán vagyok, lásd, jól van minden.
Meg fogod találni a lelkemet és benne egész letisztult szép
gyöngéd szeretetem.

Peter Handke:
A gyermekkor dala

(Song of Childhood)

Mikor a gyermek gyermek volt
Karját lóbálva sétált,
A patakból folyót akart,
A folyóból áradást,
A pocsolyából óceánt.

Mikor a gyermek gyermek volt,
Nem tudta, hogy gyermek,
Mindennek lelke volt,
S minden lélek egy.

Mikor a gyermek gyermek volt,
Semmiről sem volt véleménye.
Ártatlan volt,
Csak ült lábát lóbálva,
Majd felpattanva
Kócos hajjal futásnak eredt.
Őszintén nézett a fényképeken.

Mikor a gyermek gyermek volt,
Azt kérdezte folyton:

VÉGTELEN ÚT VÉGÉN

Hosszú útról jöttem
Út-poros vagyok
Keresni szegődtem
Fénylő csillagot

Mély, sötét erdőben
Kellett átvágnom
Sok ösvény között a
Jót megtalálnom

Sok ösvény közt
Jóra találtál
Utad végén
Valaki rád vár

Lesz ő néked
Fényes csillagod
Szíved szívén
Elnyugtathatod

Hosszú útról jöttem
Út-poros vagyok
Keresni szegődtem
Fénylő csillagot

Örvénylő zúgókon
Kellett átjárnom
Sok forrás között a
Tisztát találnom

Sok forrás közt
Tisztát találtál
Utad végén
Valaki rád vár

MINDIG CSAK ADNI

A jó öreg kút csendesen ontja vizét,
így telik minden napja.

Áldott élet ez – fontolgatom –,
csak adni, adni minden napon.
Ilyen kúttá kellene lennem!
Csak adni teljes életemben.

Mindig csak adni?
Ez terhet is jelenthet!
Jó kút, nem érzed ezt a terhet?

Belenézek, tükre rám ragyog:
„De hiszen a forrás nem én vagyok!
Árad belém, csak továbbadom,
vidáman, csendben és szabadon.”

Hadd éljek ilyen kút-életet,
osszak áldást és sok-sok szeretetet!
„Nem az enyém, Krisztustól kapom,

VAGYOK AKI VAGYOK

Nap-Atyám Hold-Anyám
nászából születtem,
és most itt vagyok:

VAGYOK AKI VAGYOK.

Messzi világokból
Égi szárnyakon röpültem:
Szeressetek!
Értetek vagyok.
VAGYOK AKI VAGYOK.

Szeretni jöttem e világra,
szórni fényt, hitet,
sugározni szeretetet,
hogy melegemnél melegedhessetek

Én már csak szeretni tudok:
Istent! Gyermeket! Kedvest! Szülőt! Hazát!
Szeress!
Éjjel-nappal vigyázok Rád!

Bántás nem érhet,
már védett vagyok,
égi szeretet oltalmaz,
magam is

SZERETET VAGYOK.

saját vers.... :-)

Tanuld meg a víztől követni utadat,
Tanuld meg a tűztől: mindből hamu marad.
Tanulj az árnyéktól őrködni éberen,
Tanulj a sziklától megállni helyeden.
Tanuljál a Naptól, mely nyugovóra tér,
Tanulj a szellőtől, mely lombok közt pihen:
Hogyan kell életed leélni csendesen.

Tanuld meg tőlük, hisz mindenik testvéred:
Hogy kell szépen élni és szépen halni meg.
Tanuld a féregtől: semmi sem fölösleg,
Tanulj a rózsától tisztán maradni meg.
Tanuld meg a lángtól elégetni szennyed,
Tanuld a folyótól: utadból ne térj meg.

ÜZENET

Tegnap éjszaka sírtam…

Némán hallgatta bennem valaki
az el-elcsukló zokogást….

Némán nézett valaki belőlem
az ágyon fekvő rám…

Figyelt és némán üzent:

Ez itt mind nem Te vagy…
Ez itt csak test-ruhád…
Amiben élsz idegen káprázat…

Sírj!
Sírjon benned a hiány, a szeretet, a vágy!

Sírj csak!
Könnyekben gurítsd el minden fájdalmadat!

Tisztulj!
Erősödj!

A megváltás belül, benned…
S Otthonod, Hazád odaát.

http://www.youtube.com/watch?v=TwwlxBytmFI

Mészáros Ferenc

TESTAMENTUM

Írni az utolsó gyenge hangig
Ami elcsuklik az elmúlás küszöbén
Írni, amíg a lélek morajlik
Lüktetni, amíg van remény

Szeretni a végső sóhajig
Ami elindul, s már nem jut a fényre
Szeretni, amíg száguld a vér
Szíved fáradt börtönében

Ölelni az utolsó szerelmet
Mielőtt csillagnak szökik az égre
Ölelni az asszonyi testet
Sóvárogva, hogy ne legyen vége

Őrizni a haza szellemét
A költőt, a magányos csillagot
Őrizni minden szavát, versét
Amit örökül ránk hagyott

Váci Mihály:

VALAMI NINCS SEHOL

Süvítnek napjaink, a forró sortüzek,
– valamit mindennap elmulasztunk.
Robotolunk lélekszakadva, jóttevőn,
– s valamit minden tettben elmulasztunk.
Áldozódunk a szerelemben egy életen át,
– s valamit minden csókban elmulasztunk.

Mert valami hiányzik minden ölelésből,
– minden csókból hiányzik valami.
Hiába alkotjuk meg s vívunk érte naponta,
– minden szerelemből hiányzik valami.
Hiába verekszünk érte halálig: – ha miénk is,
– a boldogságból hiányzik valami.

Az Angyalokkal táncolok...

Az angyalokkal táncolok, múló idők viharában...
az angyalokkal táncolok, minden idők mosolyában
az angyalokkal táncolok, ha nincsen már szó, nincsen nevetés...
az angyalokkal táncolok, mikor eltűnik minden remény...
...
...
...
Az angyalokkal táncolok.... nézem a kéklő hegyet...
az angyalokkal táncolok, mikor jő a kikelet...
az angyalokkal táncolok, mert az Élet már nem lehet másé
az angyalokkal táncolok... hogy az Élet ne legyen másé
az angyalokkal táncolok, mert felemel ez a tánc..

A pokol bugyrai
Mekkora poklot kell még megjárnom,
amire vége lesz a nyomornak...
Vagy még ez sem a pokol bugyrai...
Mindig csillan egy fényszál, melyből azt hiszem erőm nyerem..
bandukolok az úton kínok közt keservesen..
A csillogó fények űznek, hajtanak ... csak tovább
a mélybe, hogy tudjam, mi van odaát..
Nézem a szomorú szemek, kegyetlen emberi sorsok hadát..
látom a tétova mosolyt, mely üdvözli a remény sugarát.
Meddig kell járni a pokol bugyrait?
mit nem értettem még máig se meg?
miért csak illúzió a fény, mely folyton hiteget...

Az ember mily gyarló 

némely.

Látszólag kedves,

mégis bánat él
mélyen...

Bánatos, törött lelkek,

melyek

fájdalmaktól
üvöltenek.

Farkas Tímea:Háremtánc

I.

Szoknyám tűz.
Pergetem körbe.
De jaj neked, Te,
ki belépsz a körbe:
Vigyázz!

Lángja nem éltet,
pusztító tűz:
szív–hidat éget,
láncokat fűz-
bogozza széjjel,
vad dühe tépi
a Hívatlant ,
az Óvatlant,
a Kéretlent
ki táncolni kéri
a derekat
a csípőt
szívet,
a vért-
így írja gyilkos táncát
a kért
nő:

Gyilkos Erő
Bűbáj
Varázslat
kezemben- szívemben!
Keverem-
kavarom,
megfonom én szépen
bűvölt
szemed
fényébe érten
magamra tekerlek,
húzlak,

Valami örök
Felfoghatatlan
Valami végtelen
Láthatatlan
Finom remegés
a Pillanatban
Bársonyos csend
a néma zajban

Valami érzés
Kimondhatatlan
Valami szépség
Elmúlhatatlan
Suttogó Élet
tétován, halkan...

Fekete fény
fájdalom-dallam
Kacaj-kiáltás
elfúló hangban
El nem sírt könnyek
a köfalakban...
Időtlen Idő -
a Halhatatlan.

Lelkünkből adni, lélekből szeretni,
fényünkkel átölelni, egyszerre lélegezni,
ő kilélegez, én belélegzem, ő belélegez én, kilélegzem,
szívünk egyszerre dobban, lényem része ő, egy velem,
érzem, léted, szeretem fényed, óh mily szép,
égi áldással kiséért, tudom, eljössz, rám találsz,
örökre karjaidba zársz, fényünk egyesülve, szétáradva,
várja csillag otthonát, mert érzik, újra visszatérnek oda,
ahol boldog lényük,s a fény, szeretet örökké él.

Szavamat nem hallod léptem
Halk s reményt adó selyem vagyok
Fülem nem sejt halkan megyek
Vártam éveket
Sziklák emelkedtek süllyedtek
Tenger nincs már öblök
S benne hajók várják
Szelet vitorla feszül
S már nem vagyok sosem éltem
Pillanat voltam s remény
Talán

Testem nincs nem voltam
Élek fényben
Hold lennék félek
Nap sugárban
Reméllek

Porszemként éltem keserűségben
Indiában születtem fent a hegyekben
Szikla részeként folyó hozott
Gyermek talált nevetve vitt
Részesed lettem a létezésben

Hazug ígéretek rabjaként terveztem a jövőmet,

benne láttam a jövendőbelimet,

de neki talán csak játék voltam, egy zsákutca,

s én vakon belesétáltam a csapdába.

Csalódott vagyok és tehetetlen,

hogy történhetett ez meg velem?

Mindent feláldoztam a szerelem oltárán,

de én is csak áldozat lettem csupán...