Háremtánc

Farkas Tímea:Háremtánc

I.

Szoknyám tűz.
Pergetem körbe.
De jaj neked, Te,
ki belépsz a körbe:
Vigyázz!

Lángja nem éltet,
pusztító tűz:
szív–hidat éget,
láncokat fűz-
bogozza széjjel,
vad dühe tépi
a Hívatlant ,
az Óvatlant,
a Kéretlent
ki táncolni kéri
a derekat
a csípőt
szívet,
a vért-
így írja gyilkos táncát
a kért
nő:

Gyilkos Erő
Bűbáj
Varázslat
kezemben- szívemben!
Keverem-
kavarom,
megfonom én szépen
bűvölt
szemed
fényébe érten
magamra tekerlek,
húzlak,
rántlak ,
pengő-szép testemen
halálra
rázlak -

Megtehetem!
Hívtalak –é ?
Nem!
Kértelek –é ?
Nem !
Akarlak - é ?
Nem!
Méltó vagy –é?
Nem!

Hát mit keresel, mondd te Édes,
Lángruháján földi tüzemnek?
Járhat – e, mondd a Méltatlannak
Más tánc, mint mi szép halált adhat?

NEM!

De bújnál ölelő menedékbe
önmagad elől ön–magod mélyére
hogy szikrázz,
égj
és lángolj
a fényben
tűzspirál
az örvénylő térben…

De nincs menedék!
Nincs kegyelem!
Eltaszítom!
Így akarom!

Napba mártott szavaim égnek,
Véres násza húsnak és késnek
Sikolt!

És én
Megtekerem! Megcsavarom!
Szétszakítom!

ÍGY AKAROM!

II.

Most
büszkén dobbant táncos lába ,
lángot lobbant szikrává válva,
és
magasba húz,
mélybe dönt újra:
szerelmet táncol
remegő húrja
szívének…

Hatalma
beléd nő
pusztító-teremtő
erejének...

Forog és forog…
Éget és éget. .
Parázslón szikrázva
mézédes mérget…

Tüzet csihol!
Vihart kavar!
Húsodba mar
szoknya szele!
Szaggat a kéj!
Reszketni kér
bíbor ege !
Csattog a láz!
Gyötörve ráz
bűvös szele!

forog és forog,
éget és éget,
parázslóan szikrázva
mézédes mérget!

Se dob ,se hegedű,
se fény ,se zene,
benne a Mindenség
Szerelmes Istene
táncol
lángol,
szerelmet szít,
magasba húz
és mélybe taszít,
kínoz,
éget,
hatalma tűz
Reményt fakaszt
és kétségbe űz
újra ,
újra,
ritmusa fény!
Szerelmet ad
és szerelmet kér,
még, még,
még-még ,
még
nem
elég!

Forog és forog,
éget és éget,
parázslón szikrázva
mézédes mérget,
pörög és forog,
pörög és forog,
izma feszül meg,
a csontja ropog,

lázító bűvölet
vérének éj–heve
Szerelem–Tánca
Tánca az Istene
magába
rántja
Napba
Kiáltva

MOST!

III.

Ideges teste
méltóságos ütemre
lassít
lassan.

Már alig ring.

Hullámzik a fényben.

Könnyes ruháját levetkőzi szépen,
és újjászületett mezítelenségében
bájos gyermek–szerelem hűlt hamuját szórja nevetve szemedbe kéken.