Margit blogja

A hegymászó (mese?)

Kategória:

A rejtelmes hegy tetején ragyog az élet csillaga.
A hegymászók gyakran vállalják a kihívást,
hogy ezt a hegyet megmásszák.
Sokan megpróbálták,
hogy a csúcson ragyogó fényes csillagot lehozzák.
Legtöbben még a hegy aljánál feladták.
A bátrabbak sok nehézségek árán feljutottak egy szakadék szélig.
Onnan nem vezetett út a csúcshoz,
mert köztük már csak a mélység tátongott.

A hegymászó olyan ember, aki soha nem adja fel.
Mindig új reményeket táplál, hogy ha eléri a csúcsot,
akkor a fényes csillag csak rá ragyog.

Közvetített versek II. (Égi nász)

Kategória:

Kicsit kiegészítem a „Közvetített versek” c. írásomat.
Kérlek ne értsétek úgy ezeket a verseket, mintha arra bíztatnának, hogy becsüljük alá a földi szeretetet, szerelmet és ábrándozzunk inkább az égi szerelem után.
Egyrészt az a mondanivalóm az égi nász kapcsán, hogy mindenkinek vannak lélekrészei a felsőbb valóságokban is. Hogyha ráhangolódunk ezekre a versekre, akkor közelebb kerülhetünk lélekben hozzájuk, és egy idő után megérezhetjük e kapcsolatok jótékony, segítő hatását.

Félelmeink

Kategória:

Mihály arkangyal üzenete a félelmeinkről.

Drága szeretett Angyalaim, Emberek!

A félelmeitekről szólok hozzátok. Mindenki az Egy Istenség szeretett gyermeke. Semmi komoly okotok nincs arra, hogy félelemmel teli életet éljetek. Félelmeitek forrása a szándékotok elnyomása. Mindig jó úton jártok, amikor hálából engedtek, és igaz szívből szerettek.

Közvetített versek

Kategória:

Szeretnék megosztani Veletek néhány verset, amit a múlt évben vettem át. A közvetített lény: Antara, aki az Adamus lélekcsoport tagja. Úgy is fogalmazhatnék, hogy Saint Germain "mutatta be" nekem. Nagy örömömre szolgált ezeket a verseket átvenni, és szeretném hogyha Ti is élvezettel olvasnátok. Főleg a felemelkedett mesterek bíztatásáról és a szerelemről szólnak.
********************
********************
********************
********************
********************
********************
********************

Magyarság

Kategória:

M A G Y A R S Á G

Magyarország drága hazánk ismét feléledhet az elszürkült homályból, hogyha az emberek többsége kilép az önbizalomhiányból, a méltatlan elnyomásból.
Ősi múltja felfedi a mostani helyzetének lényegét, és visszavezeti e népet méltó helyére, mert e népnek van egy szellemi tőkéje. Ez a tőke nem a pénztőke alacsony rezgésű értéke, hanem az ország szellemi kincse.
Most sokan kérdezhetik, mi ez a szellemi kincs.

Az Ember sokszínű egyéniség

Kategória:

Az ember sokszínű egyéniség.

A viselkedése, hozzáállása az adott helyzetekhez aszerint változik, hogy milyen tapasztalatokat szerzett a múltban. A tapasztalatok fajtái mindig egy aspektusát fejlesztik ki, melyek az adott helyzetben előtérbe kerülnek.
Bárki elérheti azt a szintet, amikor az aspektusai felett hatalmat tud gyakorolni, megérezve azt, hogy mi rejlik a felszín alatt. Ehhez fontos az önmegismerés, és az önuralom gyakorlása.

A Pénz

Kategória:

Úgy érzem ennek az írásomnak az az üzenete Odaátról is, hogy ha pénzügyi gondjaitok vannak, akkor vállaljátok fel önmagatokat, hogy segíteni tudjanak.

Szeretném előrebocsátani, hogy én is a Szellem útját járom, és egészen szép eredményeket értem el már a Szeretet megtapasztalása terén is. Ezért is szeretném felhívni a figyelmet egy olyan témára, ami elég sokunkat érint, és ha nem vesszük tudomásul, akkor sokunkban egy szakadást idéz elő, ami egy bizonyos ponton megrekeszt bennünket, és ez a Pénz.

Camelot létezik!

Kategória:

Szeretném átadni Nektek tapasztalataimat a Szent Grállal kapcsolatban, amit főleg az Isteni Énnel kapcsolatos és a 22:2 Ráébredés a belső Szent Grálra című hanganyagok többszöri meghallgatása után életem meg. Ezekkel el lehet érni azt a fenséges Isteni szeretet energiát, amiről egy átlagos ember még csak álmodni sem merne.

Reklámok és a tudatalatti.

Kategória:

Amikor teljesen átadom magam Kuthumi mester és Csapata által közvetített fenséges fényességes érzéseknek, nem először veszem észre, hogy a semmiből élesen beugrik egy-egy rádióreklám. Ma pl. az XY Téglaipari ZRT és az ő poroterm profi simán síkracsiszolt téglái.
TV-ben le tudom venni a hangot a reklámok alatt, mert ilyenkor általában az ember egy helyben ül, és azt nézi. Viszont amikor a rádió szól, mindig csinálok ezt-azt, és oda sem figyelek a reklámokra.

A Szeretet

Kategória:

A Szeretet

Kétpólusú dolog. Én aki szeretek, és az akit szerethetek, és viszont szeret.
A szeretet megélésének akadályai az elvárások és a határok.

Tartalom átvétel