Létező történetek - A Felfoghatatlan

A Felfoghatatlan

A kislány csendben ül a szobájában, levegőt visszafojtva figyel minden neszre, amely felszűrődik a nappali hatalmas teréből. Piciny kezecskéje lassan a földre ejtett ceruza irányába nyúl. Megfogja a ceruzát, és oly lassan helyezi a papírra, mintha simogatni szeretné vele a kissé meggyűrt papírlapot.
A simogatás lágyságával, halvány vonalak tűnnek fel, melyek egyre sűrűbben rohannak ide-oda. Az ide-oda tartó vonalak előbb rendszerbe rendeződnek, majd egy megfoghatatlan elv alapján, olyan csoda épül fel a kislány keze nyomán, mintha túllépne önnön dimenziójába zárt formán. Zsibbadó kézzel ereszti el a ceruzát és a papírra nézve, csodálatos világ tárul elé.
A kezében tartott papírlap szédítő mélységével babonázza meg apró szemeit és a rajzból kiáradó magasságok olyan magasra repítik, hogy már alig kap levegőt. Lassan tér vissza, ahogy a hangok egyre hangosabban ébresztik rá valóságára. A kis szíve egyre hevesebben kezd el verni, és gyenge remegés fut végig rajta. A hangok egyre erősebbek lesznek, és mintha kiabálásba csapnának át.

A lenti nappaliból érkeznek a hangok, melyek megszámlálhatatlanul vésődnek apró elméjének minden zugába. Nem csak a hangok voltak ismerősek számára, hanem tartalmuk is, hiszen már annyiszor dübörögtek át kicsiny fején, hogy hallgatásuk, már fizikai fájdalommal járt piciny fejecskéjének minden szegletében.
- Nem megmondtam, hogy ne engedjük, hogy azokat a firkálmányokat csinálja!
- Olyan mint egy idióta, miért nem lehet nekünk egy normális gyerekünk?
- De most már elég, véget vetek ennek az egésznek!

Kicsiny szíve egyre hevesebben kezdett el verni, ahogy a dobogó hangok egyre erősebben közeledtek szobája felé. A félelem és rettegés, valahogy most nem árasztotta el piciny, gyenge kis lelkét.
Azóta jobb, mióta már biztosan tudja, hogy menni kell neki, mert eljött az idő. Régóta tudja, milyen gyenge a szíve és csak a megfelelő pillanatot várja, hogy utolsót dobbanjon. Melegség önti el szívét és minden porcikáját, ahogyan erre a világra gondol, mely annyi széppel és csodával ajándékozta meg.
Az ajtó csapódását, már nagyon távolról hallja. Apró ujjacskái közül, lassan fordult ki a ceruza és tompa koppanással éri el a padlót, az élettelen kis test mellett.

Létező