Magyarság

M A G Y A R S Á G

Magyarország drága hazánk ismét feléledhet az elszürkült homályból, hogyha az emberek többsége kilép az önbizalomhiányból, a méltatlan elnyomásból.
Ősi múltja felfedi a mostani helyzetének lényegét, és visszavezeti e népet méltó helyére, mert e népnek van egy szellemi tőkéje. Ez a tőke nem a pénztőke alacsony rezgésű értéke, hanem az ország szellemi kincse.
Most sokan kérdezhetik, mi ez a szellemi kincs.
A szellemi kincs az a tapasztalat, melyet megszerzünk, és értékessé teszünk. A tapasztalat teszi az embereket naggyá, ahogy az országokat is hatalmassá.

Múltunk ősi dicsősége kerül most előtérbe. Megénekeljük benne a jövendőt, amit bárki megláthat, aki elkerüli a sötét felhőt. A sötét felhő az a viadal lesz nemsokára, amiben táncra perdül a méla zsarnokság, a hatalmi vágy, és az örök igazság.

Nézzetek át a felhőkön, mert a Nap ragyogása nem búsítja az útjára tért lelket. Aki feltekint a tiszta égre, elkerüli a vészjósló sötétséget.

Magyarország alvó nemzet.

Ez a nemzet vérét ontotta sok harcban, mellyel mások hitét táplálta. Háborúk sorából soha nem került ki győztesen. Mindig az ellenség megveretett csatlósa lett. Késő már ezen méltatlankodni, lázadozni. A meghozott döntések sora kirekesztette e nemzetet a világ vezető hatalmai közül, és bús énekünk sehol sem talál már meghallgatást.
Vágtató paripák, zengő nóta a holt pusztaságban nem kel vigadalomra. Szánakozó ének senkinek nem nyújt vigaszt.
Felhők felett még mindig ragyog a Nap, és e nép is találhatna ebben vigaszt.
Monoton munka, szegénység, nélkülözés nem lehet sorsa e népnek, ki elérkezett a tűrőképessége végső határához, és nemzeti ünnepeken is a mérges felvonulásokhoz.

Miért is vonultunk hajdan az utcára? Azért mert elnyomott bennünket a burzsuázia, vagy a szomszédság nyomasztó átka.
Most miért vonulunk folyton az utcára? Azért, mert elnyom bennünket a saját magunk által kialakított mélységes magány, és a lelki szegénység vétlen átka.
Nem kell már kokárda, ami a nemzeti összetartozást illusztrálja. Minek kellene kitűzni zászlónkra a nemzeti színeket, amikor a színeink már a sok megpróbáltatás miatt alig látszódnak. Hol van már a piros, fehér, zöld, a Magyar Föld? Ki birtokolja e nemzeti színeket, és a virágzó földeket?
A nemzeti színekkel együtt kihaltak a virágzó földek, a dús legelők, a szántóföldek, és ezzel együtt a békés, bátor, boldog magyar emberek.

Aki még magyarnak érzi magát, az is kerüli a látszatát, hogy ennek hangot adjon. Bárhová lép a jónép, bármit hallgat, bármit néz, mindig csak a silány értékekkel találkozik szembe, melyek nem a magyar haza terméke, hanem az elhalványult világ selejtes végterméke.
Elégtételt nem keres sehol, mert azt sem érti már, hogy hol van a haza, és az otthon.

A magyar nép egy alvó nemzet.
Kristálytiszta vizek szunnyadnak a mélyben. Ezek a vizek teszik e népcsoportot naggyá, amikor elérkezik a idő, ami hamarosan eljő. A Földanya szívében hatalmas energiák mozgása érzékelhető. Hamarosan átalakul a földrajzi tájkép, ahogy a tisztulása előrehalad.
A Kárpát medencében már most is sok olyan forrás van, ami nem a felszíni talajvízből ered, hanem mélyebb rétegekből, melyeket csak csekély mértékben érint majd a geológiai változás. Ez a víz lesz éltető eleme a megmaradt emberiségnek. Ide özönlenek majd más országokból is az emberek, és letelepednek. Ez egy olyan előrejelzés, amit már sokan megéreztek és közvetítettek az égi csatornákból, jövőbe látásból.
A magyarok a mostani időkre már megszokták, hogy mindig más nemzetek vezetik őket. Szinte teljesen kihalt az öntudatosság, a nemzeti büszkeség. Ez lesz az oka annak, hogy akik idejönnek, azok átvehetik a vezető szerepet, és ismét csak szolgaságba kényszeríthetik a meggyötört magyar népet. Hajlamos e nép arra, hogy eladja magát. Ha nem változtat hozzáállásán, akkor ez lesz a végső fázisa. Ha harcol ellene, annak sem lesz haszna, mert a harc mindig győztest és vesztest kíván. Ez a nemzet szinte kinevezte már magát örök vesztesnek, így könnyen megeshet, hogy harc nélkül is megadja magát. Ha felszítjuk a tüzet, akkor ismét egymással versengve, viszálykodva, harcolna, és ebből soha nem lesz béke, megértés és nagyság. Minden népcsoport egyformán fontos, és lesz majd itt harc anélkül is, hogy magyar a magyart verje.

Ez a jövő képe, melyet most feltártam. Nem tudom van-e olyan hithű magyar, aki ezen változtatni akar. Ha erőből változtatni akar, már az is harc. Harcolni azokkal, akik magukkal harcolnak, a legnehezebb feladat. Az a nép, aki önmagába mereszti a karmait, az alig várja, hogy forduljon a helyzet, és olyanokat sebesít meg, akik megmondják, hogy jót akarnak, és gyengébbek a nép hatalmánál. A gyenge, áldozati tudatosságban élő embereknél és népeknél nem könnyű feléleszteni a lángot, a tudatosságot. Minden módon harcolnak az ellen, aki a változást akarja, és nem értik meg, hogy annak mi a haszna. Mindent a haszon szemszögéből vizsgálnak, és nem veszik észre, hogy amíg az apró hasznot bezsebelik, addig a nagy vagyont elengedik.

Még a Honfoglalás idején volt ereje teljében e nép. Akkor erejét vérontásra, mások leigázására használta. Amint megszelídült, megkezdődött a visszafordulás. Aki másokat leigáz, azt mások szintén leigázzák. Ezt a játszmát játsza a magyarság már évezredek óta. Ez bizony karma, az ország-karma. Ebből kiszabadulni csak úgy lehet, hogy a nép emberei egyenként is elhiszik Istent és az Egységet. Egyként segítenek magukon, és az országon. Legalább a magyar emberek 2/3-ának kell részt venni ebben a változásban, ahhoz, hogy megtörténjen a csoda.

A magyar nép alvó nemzet.
Ahogy a Föld mélyében szunnyadnak az éltető források, úgy szunnyad e nép szívében az ősi tudás, mely egyre jobban felszínre tör. Ezt a tudást csak tiszta elmével lehet felismerni, és az alkotás művészetévé tenni. A bátorság nem abban áll, hogy megvívjuk a csatát mások elnyomása és minden anyagi javakat birtokló nemzetek és emberek felett, hanem az önmagunkba vetett hittel megkeressük a nekünk feltárulkozó békés utakat. A békés út a Szellem útja, és ha ezt elismerjük, magunkévá tesszük, akkor lesz e haza a világ Fény Fővárosa.
Erre is vannak jövendölések, melyek csak akkor érvényesek, hogyha elismeri e nemzet önmagát és fényes csillagának ragyogását. Hiába ragyognak fent a csillagok, hogyha a talajt fürkésző emberek nem nézik az égboltot. Amikor a talaj szintjén minden csupa sár, akkor is lehet békés és boldog a táj. A kiszáradt tó medre adja a legtöbb éltető táplálékot a magnak, mely kivirágozhat az új tavaszban.

A magyar nép alvó nemzet.
Nem kell messzire menni, elég csak a saját házunk táján körülnézni. A minap betértem egy patikába. Örömmel tapasztaltam, hogy vevő nincs, és három kassza várja a vásárolni szándékozót. Két kasszában nem ült senki, és a pénztárgép kijelzője máris elnézést kért azzal a felirattal, hogy „Köszönjük szíves türelmét.” Milyen jó, hogy van gép, ami elismeri az emberek tömeges igényét.
A harmadik kasszánál egy eladó hölgy buzgón verte a számítógép billentyűket, és sugárzott felőle, hogy
„Ne zavarjanak”.
10 perc elteltével eldöntöttem, hogy biztos emlékiratait írja. A másik két kassza még mindig várakozó állásponton izgatta kedélyemet. Közben megismerkedhettem a patika többi dolgozójával, akik ide- oda sétálgatva, beszélgetve sandán néztek a hívatlan látogatóra.
Türelmem fogytán hangosan feltettem a kérdést:
- Itt nincs kiszolgálás?
Mindenki elnézett felettem, csak az emlékirataival foglalatoskodó hölgy szól rám mérgesen:
- Nem látja, hogy dolgozunk?
Vártam tovább türelmesen, jó modorra megnevelten.
Újabb esemény következett. Az ajtón egy új vásárló is belépett.
Az egyik ürüsen álló kasszához odaszaladt az egyik alkalmazott, és gyorsan elém vette az újonnan érkezőt. Én pedig dolgom végezetlenül kikullogtam, és levontam a következtetést.
Itt bizony szivárog az álompor. Nekem jobb lesz felébredni, és végre eldönteni, hogy mi az az orvosság, ami fejfájásomat elmulassza, és lelkemet ebből az álomittas, kicsinyes valóságból kivonja.

Kicsi ország kicsi hittel, holott mi vagyunk egy hatalmas nagy nemzet. Keressük az utakat, a letagadott hatalmunkat. Ott keressük, ahol már minden a múltba veszett, és a széttöredezett ország-lélek megkeseredett. Egymáson is bosszút állunk, és gyakran az ellenséghez is átállunk.

A patikában kicsi bosszúálló, elkeseredett eladók csak egy kicsi csepp abban a tengerben, ami a nagy egészet alkotja, és az egész országban a köztudatot adja.
Nem tehetnek róla a drága kis patikusok, hogy ez náluk a habitus. Biztosan őket is kijátszották és gyakran elszomorították. Nem tudnak mást adni a hozzájuk járuló lelkeknek, csak azt ami van nekik. A többit majd kiírja a számítógépük.
Ugyanez elmondható minden szektorban, hivatalban, ahová a pénzt keresni vágyó lelkek járnak napszámban. Lelkük vágyik a harmóniára, a jóságra, az élmények szépséges megtapasztalására. Helyette kapják a mások által felvállalt bajokat, problémákat, az egyhangú unalmas környezetet, a hiányérzetet, és a kilátástalan élethelyzeteket.
Különösen azok tudják meghatározni a közhangulatot, akik emberekkel foglalkoznak, nem pedig vasat gyúrnak. A vasgyúrás egyenlő küzdelem. Ha nem vigyázol, és nem tartod tiszteletben a vas minden akaratát, akkor az rögtön visszavág. Vérző kezed azonnal jelez, hogy rossz úton jártál.
Más a helyzet az emberekkel. Hogyha beléjük mártod a késed, akkor azok jajgatva elrohannak, és nem neked adják vissza a döfést, hanem annak aki legközelebb az útjukba akad. Ez már egy láncolat. Az idő és az események előrehaladtával ez a kifelé döfködés válik megszokássá, és életünknek megrontójává.

Sokan látják a helyzetünk nehéz voltát, de nem értik a mivoltát. Várják a kívülről jövő megváltást. Vannak akiknek választása a vég nélküli csatározás, és vannak akiknek a stratégiája az elfojtás, meghunyászkodás.
Akik a csatározást választják jobb helyzetbe kerülnek azáltal, hogy nem gyűrik magukba a méltánytalan elnyomást. Viszont ez hoz egy rémes megszokást, amikor embertársaival itatja meg bánatának mérges levét, és fenyegető burok veszi körül egész lényét.
Akik az elfojtást választják, azok sem bírják tovább, mint a tűrőképességük végső határa. Amikor betelik a pohár, szinte robbanva szóródik szét az összes begyűjtött szenny a környezetére.

Ezt a helyzetet az adja, hogy az emberi lény belsejében van az Isteni Magja. Ezt körülveszi többek között az asztrális aura. A kifelé tükröződő valódi jóság és szeretet beleütközik az alulról táplált köztudatba, és amint egyesül vele, ez lesz a külső burkának hitelesített sajátossága. Mindenki tudja, hogy önmagában egy hatalmas, értékes lény, csak a környezet által közvetített megítélések őt abba sávba kényszerítik, amiben kijelentései és cselekedetei által kívülről mutatja magát.

Érdekes jelenség a tömegközlekedési járműveken utazva megismerni milyen a magyar nép.
Mindenki megtartja a számára fontos belső teret, még akkor is, amikor nem tudja kikerülni a tömeget. Szemükben egy belső fény ragyog, amint magukba mélyedve, önmagukat megtalálva, relaxált állapotban utazgatnak.
Felkészítik magukat a céljukká választott eseményekre, és felvértezik magukat a hamisságok, méltánytalan bánásmódok ellen. Fontos ez az időszak. Mindenkire rá van írva, hogy:
„Ne zavarjanak!”
Hogyha valaki mégis megzavarja e szent nyugalmat, akkor hirtelen kinyílik a bicska.
Valaki megszólal: - Ne lökdössön kérem!
Válasz legtöbb esetben: Hagyjon békén, maga………….(illetlen jelzők sorozata).

Ebből is világosan látszik, hogy az emberek nagy többsége az elfojtás áldozata.
Keresik a békés egyedüllétet, és gyűlölik a tömeget. Még aki el is ismeri, hogy mindenki Egy, a tömeget az is űzött vadként éli meg.

Petőfi Sándor mit mondana, hogyha látná mivé lett az alföldi puszta, a hegyvidékek csodás lankái, a szőlőtőkék híres termései.

„A Föld mélyében kristálytiszta patakok csörgedeznek, ez adhatna hitet a magyar népnek. Tomboló csatában elveszett a testem, és megtört a lelkem. Visszavágyom hazámba, a gyermeki ártatlanságba. Magyarország fontos nekem, mert ez volt a népem.

Felhők felett ragyog a szivárvány.
Szeretlek drága hazám.
Hősi múltad soha nem hagy el.”

*************************************************************************************************

Tüntetések

Véres csatákat vívtunk régen, ezt abbahagyni olyan nehéz. Mit ér az ember, ha már a harcra sem kész? Keressük a helyeket, ahol a régi láng feléledhet. Keressük az ellenséget, aki szegénysorba rántott minket. Nem találjuk kívül, ezért belső harcba folytjuk bánatunkat. Belső harc az is, amikor a saját magunk által megválasztott vezető hatalom ellen csatározunk.
Belső harcokat felélesztik a nemzeti ünnepek, az emlékek amikor még találtunk külső ellenségeket. A régi ösztön feléled, és az utcára vonza az elkeseredett népeket.
Ez már népi összjáték lett kis hazánkban. Kell a játék, kell a humor, ahol a sok elfojtott indulat felszabadul. Erre jók most a nemzeti ünnepek. Ez pszichológiailag remek, és jobb lesz belátni, hogy nem minden az, aminek látszik.
Mit is látunk az utcán és a tv-ben? Egy rögtönzött valóság-showt. Néhány önfejlesztő, indulatait egészségesen kieresztő, bátor ember keresi a módját, hogy otthoni, családi, magánéleti, vagyis belső harcát levezesse, és ehhez a partnereket megkeresse. Néha olyanok is belekeverednek a heves csatába, akik vétlennek érzik magukat. Ők nem vállalják fel nyíltan a belső harcukat, csak ösztöneik hajtják őket a tömegbe, hátha ők is meg lesznek veretve. Szándékuk szerint nem a dorongolásra vágynak, hanem a szánakozásra, és némi asszonyi dorombolásra.
A show-műsor másik térfelén a rendőri karhatalom áll. Ők is hasonló belső harcokat vívnak, de a valóság-show meccs alatt ezt félre tudják tenni, és vígan mennek másokat verni. Boldog időszak ez számukra, mert a csekély jövedelem mellé pótlást is kapnak. Nem csak a jövedelmük szaporodik a külön munkának nevezett szórakozás alatt, hanem új ruhákat, és játékszereket is kapnak. A rozsdamarta, porlepte játékszereket, vízágyúkat, és gumipuskákat lecserélik a kedves gazdák. Az új ruházat nem nélkülözi a fantáziát, habár inkább a „Csillagok háborúja” című filmet utánozzák.

Mi kell hát még a népnek? Már a bölcs cézár is megmondta, hogy cirkusz kell a népnek. Visszatérnek hát az ősi idők, mert a mi bölcs vezéreink is tudják, hogy minden tudás ott van a csillagokban, és az ősi civilizációkban.

***********************************************************************************************

A turáni átok

Az átok önmagában egy üres szó. Tartalommal a belé vetett hit tölti fel.
Nincs senkinek olyan hatalma, amivel egy egész népcsoportot megátkozhatna. Hogyha bekerül a köztudatba egy rémhír, az a félelmet megsokszorozza, és feldagadva az egész országot sakkban tartja. Maga az átok szó is már az elborzasztást szolgálja. A szavaknak az emberek adnak hatalmat.
A turáni átok is egy hatalommal felruházott kijelentés, aminek senki nem ismeri a pontos eredetét. Egyes találgatások szerint a kereszténységgel együtt keletkezett, mások véleménye szerint a magyarok ősi vezetői szent jóslatot kaptak amivel a nép sorsát kellett volna jobbra fordítani. A jóslattal azonban visszaéltek, és saját hasznukra fordították. Ha ez a valóság, akkor régen sem kellett gonosz mágia ahhoz, hogy a népet elnyomó vezetés önmagát gazdagítsa.
Az sem igaz, hogy ez a bizonyos átok csak Magyarországot sújtja. Ha jobban körülnézünk, nincs a világnak olyan pontja, ahol nem ez a mértéktelen meggazdagodás, és hatalmaskodás kitaposott útja.
Azt is láthatjuk, hogy az általunk irigyelve tisztelt, és utánozott népcsoportok, országok is úgy kerültek hatalmi pozícióba, hogy mások vérét ontva, földjeiket, javaikat elbirtokolva tettek szert búsás haszonra. Arra felé nem jártak a minket állítólag megátkozó mágusok, mégis tőlünk sokkal sanyarúbb sorsot szenvednek el az ottani áldozatok.
*
Most vegyük példának Jóllakott Flóriánt. Boldogtalan, mert elnyomja őt a családja, neje és drága anyósa. A munkahelyén ő a mártír és a főnök csatlósa. Sanyarú sorsát nem érti, és bánatát mértéktelen evészetben éli ki.
Egyszer csak meghallja, hogy anyósa szép nagymamája, mint boszorkány került a máglyára. Utolsó kétségbeesett szavaival átkokat szórt az utódaira.
- Óh, hát ezért vagyok én ily szerencsétlen. Anyósom átka sújt engem. Nem tehetek semmit ez ellen, mert az átok mindig kísért engem.
Meg sem próbálja megérteni, hogy amit elhiszünk, az válik valósággá, nézőpontunk berögzült szokásává.
*
Ez a nézet is abból adódik, hogy mindig kell valami magyarázat arra, hogyha az elnyomást, az áldozattá válást választjuk.
Az áldozatiságot választó ember és népcsoport kevés önhittel, és önhitelességgel rendelkezik, amivel felfedné valódi lényét, és elismerné saját értékességét. Miért ne használná ki ezt a szerencsés pozíciót az az ember és népcsoport, aki most éppen a hatalom megszerzését, önbizalmának fejlesztését gyakorolja, hogy tapasztalatává tegye. Ez is egy feladat, amit az emberré vált angyali lélek felfedezni óhajt. Ahhoz, hogy ezt elérje kell a sok áldozat. Áldozatnak lenni választás kérdése. Egészen biztos, hogy aki ma áldozat, az valamikor buzgón gyakorolta a hatalmi helyzetet.
Akit egyszer a hatalom szele megérintett, az utána nem bír erről lemondani, és ha más erre kényszeríti, akkor belemerül az önsajnálatba, és az önmarcangolásba.
Ebből is látszik, hogy a Magyarországon mostában élő népesség legnagyobb része, ősi múltját tekintve, lejátszotta már a hatalmi szerepeket. Hogyha ezt felismeri, és megérti, hogy az önsajnálaton, áldozatiságon kívül már nincs több szerep, akkor boldogan felkacag, és lerakja ezt a megunt terhet.
Nem kell hozzá más, csak a szilárd elhatározás. Felismerni a létezés sokszínűségét, és elismerni az Univerzum egységességét.
A hatalmi pozícióban szenvedő emberek vannak most kilátástalanabb helyzetben. Ők még csak nemrég kezdték meg a játszmák ezen részét. Ők még nem tudják milyen az áldozatiság, letargikusság. Hamarosan eljön az ő idejük is, és csak utána következhet nekik a felvilágosodás.
Ezek a szerepek úgy következnek egymás után sorban, mint a zongorán a billentyűk. Először a magas hangok szólalnak meg, majd ahogy egyre mélyül a tudatosság, lesz belőle egy boldog szimfónia, ahol már vidáman zeng a sok viszontagság.
*
Jóllakott Flórián is felébredhet egy reggelen, amikor már nem érzi, hogy teljesen tehetetlen. Vehet egy könyvet, ami felvilágosítja, elmehet egy szellemiséget hirdető klubba, kedvét lelheti szépséges meditációkban, és megismerkedhet a gyógyító angyalokkal. A hatalmas étvágyát tekintve már éppen ideje, hogy figyelmét a szellemiségre áttegye. Akinek olyan nagy az étvágya, az nem biztos, hogy mindig csak a földi ételeket kívánja. Teste- lelke vágyik a szellemi tudásra, megnyugvásra, és ő csak annyit vesz észre belőle, hogy egyre kínzóbb az étvágya.

*
Visszatérve a turáni átokra. Hogyha ez valóban létezne, akkor hogy magyarázza, aki ezt állítja, hogy az emberek legnagyobb részének nem minden leszületéskor ugyanaz a hazája. Szinte nincs is olyan magyar ember, aki minden életét ezen a vidéken töltötte.
Ennek az össznépi depressziónak az lehet még az oka, hogy aki ide kerül életében, azt a köztudat magával rántja. A köztudat nem csak az emberi elmékben talál tanyára, hanem a Föld memóriatára is őrzi ezeknek az emlékét, és a táplálékkal elfogyasztjuk annak minden ízét. Ebben az ízben nem csak a sanyarú múlt emléke kódolódott, hanem a sok ízes magyar tudatosság, jószívűség, humor, kedvesség, barátságosság is, ami mindig megérlelte és kiművelte a magyar főt.
Ezeket az ízeket váltottuk át mostanában a nyugati kultúra silány termékeire. Ennek az ízét érezzük minden lélegzetvétellel, és elfogyasztott étellel. A magyar föld táplálékának ízét már lassan teljesen elfeledjük, és helyette az uniós szabványnak sem megfelelő selejtes, olcsón beszerezhető mérgeket esszük.
Elég csak körülnézni büszkeségünkön az alföldi vidékeken, ahol ős idők óta minden értékes táplálék megterem. Ízletes gyümölcsök, aranyló búzatáblák helyett mostanára már csak parlagfű, vadkender és más ártalmas növény terem. Nincs aki irtsa, lekaszálja, mert legtöbbnek külföldi a gazdája. A híres alföldi borok már nincsenek sehol. A tőkéket kiirtották. Az újak ültetését nem a termés motiválja, hanem az állami támogatások kiutalása. Alkalmazkodik a magyar nép az új követelményekhez, mert úgy érzi nincs más választása. Azt sem tudja, hogy ki irányítja ezt az egész megbomlott rendszert. Keresi a bűnöst a kormányban, az államigazgatásban. Nem veszi észre, hogy a kormány sem áll másból, mint a hatalmi pozíciót választó áldozatokból.

Hol van innen a turáni átok? Az átok nem kívülről érkezik, hanem a belső Isteni Mag elnyomásából. Hogy tudna talajra találni az áldott vetőmag a magyar földön, amikor az emberi szívekben van az igazi börtön. A börtönének kulcsa mindenkinek ott van a kezében. Csak rajta múlik, hogy beilleszti a zárba és kinyitja a tudatosság ajtaját, vagy továbbra is rabságban tartja a sorsát.

************************************************************************************************

A bársonyülés

Dolgos magyar emberek korán felkelnek. Ki korán kel, aranyat lel, szól a közmondás. Az arany ott van szívekben, a lelkük bezárt mélységeiben. Lemondással viselik a sorsukat, mely csak a város másik végébe hívogat.
Eljutni oda nem is oly egyszerű. A szerencsésebbek megszerezték a kiváltságokat, hogy autójuk bársony ülésein kerülgetik a dugókat. A dugók azok a jelenségek, amikor a sok megtévedt polgár ugyanabba az irányba halad, mások meg keresztezik az útjaikat. Vannak akik némán tűrik a közlekedési áldozattá válásukat, és nyugtatónak hallgatják a rádióreklámokat.
A szorgos dolgozónép színe-java a tömegközlekedési eszközöket választja. Ez is egy össznépi játszma. Útjukon kíséri őket az ellenőrök hada. A játszma hevében néha felborul az összkép, mert néha 1 utas tyúkszemére 3-4 ellenőr is rálép.
A járművek nyögik a múltjuk viszontagságait, az elavult alkatrészek hiányait. A jóságos vezérkar mindent elkövet, hogy ne csináljunk ebből gondot.
Ők a népmeséket vették alapul, és mostanában aranytallérok helyett bársonyt szórnak takaróul.
Hogyha már ők is bársonyüléses hintóban, luxusautóban utazgatnak, ne szenvedjen a magyar nép sem ebben a hiányban.
Lecserélték hát a régi szocreál műbőr üléshuzatokat bársonyra, hogy örvendjen ennek apraja, nagyja.
Ők mindent megtettek, hogy leváljon rólunk az átkos kommunista réteg, és még a járművek ülésein se érezzük azt ismét meg.
Valóban az átkos kommunizmus helyett kaptunk már sokkal izgalmasabb dolgokat, felszabadult, elszabadult indulatokat, és ráadásul az üléseinkre bársony huzatokat.
Az indulatok elszabadulhatnak, a bársonyülések bepiszkolódhatnak.
Az elszabadult indulatokat visszafolytja a rendőrség, a szétült, gusztustalanná szennyesedett bársonyüléseket használhatja az utazó közönség.
Drága idős nénike ma már nem azért nem ül le, mert a fiatalok nem adják át a helyet, hanem azért, mert félti a ruháját, és védi a higéniáját.
Mennyit panaszkodtunk a múltban, hogy a mai fiatalok nem tisztelik az időseket, és nem adják át az ülőhelyeket.
Látják kedves Emberek! Mára ezt is megoldotta az élet. Fordult a kocka, és ma az az udvarias, aki leül, és ezzel helyet biztosít azoknak az álló utasoknak, akiket végképp taszítanak a bársony ülések.
Olyan ember is akad, aki nem veszi észre a körülötte és benne lévő szennyet. Nekik tervezték a bársonyüléseket. Lerakhatják bele az új rendszer energiamintáit, és az embereken élősködő pici élőlények tojásait.

Drága Égi testvéreink a Mennyországból, kiket a végtelen emberszeretet vonzott a mi drága hazánkba, most már láthatják, hogy mitől mélabús a magyar nép, és miért alszik a nemzeti büszkeség.
A Nap ragyogását szmogfelhő takarja.
A kristálytiszta égbolt ragyogását már csak az láthatja, aki élete bárkáját más vizekre hajtja.
A vágtató paripák büszke zihálása helyett, szennyet kipufogó szerkezetek veszik el a szabad lélegzetet.

A vitézségükről híres magyar emberek mélabúsan tolonganak alagutakban, szűk, sötét, zörgő dobozokban.
Szívük mélyén mégis ott van az a szikra, ami ebből a sötétségből őket kirángathatja, hogyha végre felébrednek, és lényük valódi értékeire rálelnek.

Nem kell hozzá más, csak elhatározás. Nem kell harc, nem kell viszálykodás. Minden megoldás ott van a csillagokban, és emberek feléjük tekintő tudatában. Semmi nincs elzárva előlünk. Sajnos az sem, amit mi magunkban elítélünk.

************************************************************************************************

Munkanélküliség

Nehéz ott a szennyet eltakarítani, ahol sok a munkanélküli. Tisztogatásra nem ér rá senki, mert folyton a munkát keresi. A munkát ott keresi, ahol egyszer, vagy többször kivetette már az alacsony rezgésű társadalmi szféra magából, pénzkereső állásából. Még mindig ott keresi, pedig jó lenne észrevenni, hogy ő ennél sokkal többre képes, és ez azért van, mert elérkezett a régi útja véső határához.
Aki határhoz érkezik, annak fel kell mutatni a személyi hiteles okmányait. Ha úgy érzi, hogy ez az okmány csak a régi utakra szól, akkor fennakad a határon. Az út már vissza nem vezet, mert felszámolta a régi lehetőségeket. A hidak, melyek a határhoz vezetnek, csak odafelé érvényesek. Az egyirányú utca is az ember találmánya. Aki nem ismeri a közlekedési táblákat, az az előrevivő úton is visszafelé halad.
Ha azt képzeli, hogy határon átlépni csak vízummal lehet, akkor nagyon téved. A vízummentesség mindenkire vonatkozik, és még a régi személyi okmányait sem kérik. Mindenkinek ott van a szívében, az energiarendszerében a hiteles személyi igazolványa, mely jogosultságának nincs határa.
Hogyha a munkanélküli úgy érzi, hogy számára csak a visszafelé vezető út a járható, akkor nekiütközik minden előrehaladó irányzatnak, embernek, angyalnak, léleksugárnak. Egy külön teret épít ki magának, amiben begyűjtheti az összes baját, problémáját, és keresheti a társakat, akikkel ezt megoszthatja, mert egyedül a saját kétségeit már nem bírja. Kétségek között, kétségbeesetten senkinek nem jó.
Mi lehet a megoldás? Először takarítsa ki lelkére rárakódott kellemetlen érzéseket, negatív gondolatokat, és csak utána keresse a társakat. Tegye le a maradék terheit a határon, és vegye észre, hogy ami a másik oldalon van, az nem álom, hanem a valóság egy másik aspektusa, mely nem visz már a gonoszságba, nyomorba, és itt a neki való munkát is megtalálja.

A munkát keresgélő legtöbbször ott követi el a hibát, hogy pénzkereseti forrásként csak az orráig lát. Olyan munkát keres, ami az alacsony rezgésű kollektív tudat kiszolgálását segíti, és ezt akár éhbérért is megteszi. Nem érzi át, hogy ő már nemesebb célok követésére megérett, és kitaszította őt a pusztulásnak indult üzleti élet. Álmában vágyik a szellemi fejlődésre, és a tiszta értékek felismerése, de ébredése után ismét magába rántja őt a kétségbeesett közhangulatot hordozó hurrikán. Felsőbb Énje vigyázó szeme nem lát át ezeken a sötét fellegeken, és nincs hatalma ahhoz, hogy a Tapasztaló Én helyett választásokat tegyen.

Aki most azt mondja, hogy mindez nem igaz - nem igaz a sok államadósság, nem igaz a gazdasági és pénzügyi világválság - az járhat továbbra is hatalmas köröket, és hangoztathatja az ellentétes eszméket.
Mindenki joga van a saját nézeteit kifejteni, és ahhoz a közhangulathoz csatlakozni, ami az ő belső világát tükrözi, és ami jól esik neki. Ők ma a névtelen hősök, akik a hidakat felépítik, amin a sok rabságból szabaduló lélek végre átléphet a békésebb, szebb világba.

Hálánkat küldjük feléjük, mert ha most nincs is együttérzésük a tudat magasabb szintjeire lépő lényekkel, áldásos nézeteik és tetteik nemsokára hatalmas hálánkra lel.

Ők azok, akik olyan köveket gördítenek a szakadékba, amin az emelkedő lelkek felkapaszkodhatnak a magasabb fennsíkokra.
Az Univerzumban mindig, minden egyensúlyban van. Ahhoz, hogy sok jó lélek ismét elérje a Szellem magasabb szintjeit, a szeretet és a boldogság fenséges szirtjeit, kell az ellenpólus, ami mérleg nyelvét lehúzza, hogy a másik oldalon lévő lélek azon magát felfelé tornássza.

Gondoljuk át végre, hogy ki is az áldozat? Az akit kivetett magából a zavarodott, pénzszemléletű, alacsony rezgésű társadalmi réteg, vagy az aki még mindig ezt a táncot járja, és az értéktelen anyagi javak felhalmozása minden vágya.

Utazni mindenki szeret. Melyik út az értékesebb? A Földi tájakon keresgélni a kiváltságos luxust, affektálva kiszolgáltatni magunkat a helyi lakóssággal, és keresgélni a szolgáltatás hibáit, majd eldicsekedni ezzel másoknak, hogy az irigység őket is e tájakra vezérelje.
Választásunk másik módja a saját magunkban meglelt Univerzum szabad vándorának lenni. Ide nem kell útlevél, nagy halom pénz, borravaló és fényképezőgép. Amit itt meglelünk, az örökre a miénk, és rájövünk, hogy ez a világmindenség. Visszatérve nem dicsekedni akarunk, hanem igaz szívvel másokat is erre az utazásra bíztatunk. Ekkor már nem irigyeljük a földi gazdagság által nyújtott luxust, hanem hálánkat kifejezve, még több ilyen örömet kívánunk nekik, hogyha ezt választják.

************************************************************************************************

A szemét

Magyarország színes világa elhalványult, ahogy a magyar emberek érzelemvilága. Még mindig kétségbeesetten próbáljuk fellelni az ősi múltat, a virágzó pusztaságot, és a gémeskutat, hátha bevonza a turistákat. Kínálgatjuk kedves tavainkat, és gyógyulást ígérő hőforrásainkat. Reklámozzuk a gulyást és fehér gatyás betyárt.
Drága külföldi turista! Lehet, hogy nem tudja, hogy a hírös gulyás unios, fagyasztott marhából, és néha távol-keleti, vagy méreggel megfestett paprikából készül. A betyárért sem kell leutazni a Hortobágyra, mert őket már a repülőtérről városba vezető úton, és néhány elegáns étteremben is megtalálja. Azt gondoljuk, hogy nem ismeri a pénz értékét, és viszi haza az ország rossz hírét.

Hiába hisszük, hogy majd az ég megsegít.
Az ég hogy tudna segíteni azokon, akik saját magukat látják el olyan méreganyaggal, ami nem csak az övék, hanem a uniókba tömörült nemzetközösségek salakanyaga.
A virágzó pusztaság már csak álom. Ott már virág nem terem, legfeljebb a tonna számra odahordott gazdasági közösülés végterméke, felbálázott szemete. Nem hallatszik már a madarak édes éneke, mert a madár is tudja, hogy a tisztaságot, tápláló magvakat már ne itt keresse. Hosszas jogi viták után megszabadulhatunk néhány bála rothadásnak indult szeméttől, de mindig akad, aki újra idesegíti azt némi aprópénzért. A televízió hírműsoraiban volt látható, hogy aki ez ellen próbált fellépni, azt felelősségre vonta a helyi rendőrség.
Nem kell olyan nagyon kihangsúlyozni azt, ami mindenki által látható, mert a bálába kötözött szemét könnyen felismerhető. Van azonban olyan szemét is, amit nem kötöznek bálába, hanem szétterítik, mint éltető táplálékot az egész magyar hazába. Ezt nem vesszük észre, mert szemünket elkápráztatja díszes csomagolása, vegyszerekkel kifényesített külső ragyogása. Amit nem látunk, az nem létezik, gondolja sok éhes magyar, és a táplálékkal együtt beépíti testébe mindazt, amit a köztudatot tápláló, csak pénzügyi haszonnal foglalkozó kereskedelmi politika csak akar. Aki ezt megeszi, az ne csodálkozzon, hogyha a táplálékkal együtt a közhangulatot is átveszi. Földi orvosság már nincs erre, mert aki e táplálékokat beszerezte, az adja a gyógyírt is e sebekre. Némi javulást hozhat, hogyha megvesszük a drága gyógyszert, de egy ilyen pici doboz áráért az ember legalább 20 kg élelmiszert megvehet. A gyógyszeripar felvirágozhat, mert mindig a legújabb mérgező vegyszerek nyomában járhat.
Nem járhatunk a boltba, piacra laboratóriumi felszereléssel, így kénytelenek vagyunk megenni a sok szétszórt szemetet. Ez ellen csak az tehetne, aki e vegyszerekkel feldúsított táplálékot megvette, és szétterítette, vagy aki ezt ellenőrizte.
Az ellenőrzés ma már csak a kis emberek zsebére terjed ki, mert a nagy zsebekbe nem nyúlhat be senki.
Hatalmas nagy zsebek kellenek ahhoz, hogy kicsi zsebekből kiszedett súlyos aprópénz elférjen. Ne kívánja senki, hogy ilyen zsebekkel járkáljon, mert aki ezt teszi, azt úgy lehúzza a véres talajra a hatalom súlyos ára, hogy attól a Szellem csillogását ebben az életében már meg nem láthatja. Áldozatvállalásáért sok köszönet és hála várja, amikor már ő is e nehéz terheket leteheti, és munkájának gyümölcsét megtekintheti az örökkévalóság valódi tükrében.

*************************************************************************************************

Üvegkoporsó

Az emberek nagy részének még mindig Hófehérke az eszményképe. Úgy érzik, hogy mielőtt eljön értük a szépséges királyfi, előbb meg kell várni a gonosz mostohát, és lenyelni a mérgezett almát. Az üvegkoporsóba merült éber halál nélkül a szerelmes királyfi nem találná meg őket.
Ez hát az értelme az egésznek. Mindig van eleje és vége a meséknek. Ha nem kezdünk bele, akkor nincs is vége. Hogyha nem ennénk meg a mérgezett almát, akkor nem értenénk meg a szeretet, a szerelem és a boldogság valódi tartalmát.
Az, hogy meddig alszunk az üvegkoporsóban, csak a saját magunk választása, és időbeosztása. Ebben a mesében mi vagyunk a főrendezők, a szereplők és a nézők. Nekünk kell a cselekmény fonalát meglelni, felgombolyítani, és a végén tapsolni, nevetni.
Nem várhatjuk el senkitől, hogy a mi mesénket megalkossa, eljátsza, mert neki más a világa, és elképzelhető, hogy a miénket csak kritizálja.

A kritizálás is egy össznépi játszma. Mindig azt kritizáljuk, ami másoknak az alkotása.
Nézzünk inkább magunkba, és amit belül látunk az lesz az igazi megoldás. Hogyha magunkat kritikusan szemléljük, akkor az még mindig nem mi vagyunk, hanem a körülöttünk lévő emberek kisugárzása. Hogyha ezt a réteget lehántjuk magunkról, akkor felfedezhetjük, hogy ami belül van az nem üvegkoporsó, hanem az isteni Mag, ami ontja a fényes léleksugarakat.
Nem kell tovább várni a királyfit, mert rájövünk, hogy a királyfi is benne volt az üvegkoporsóban, ameddig mi saját magunk fel nem nyitottuk a fedelét. Édes csókja az öröklét lehelete, mely mindig is bennünk volt, csak a külső megmentőt váró királylány azt elfelejtette.

Ó, Te drága királyfi! Vedd észre, hogy Hófehérke a szíved fenséges része. Az üvegkoporsó csak a sérült lelked része. Gyógyítsd meg a lelked, pattanj fel a fehér lóra, mert a szíved szerelme már ott várakozik a nyeregben, és vágtassatok el együtt édes szerelemben.

Mindenki része a Nagy Egésznek, Isten mennyei közösségének. Amikor kikerülünk a végtelen Forrásból, lelkünk eltávolodik önmagától, az egységlátástól. Felvállaljuk, hogy férfiak és nők vagyunk külön létezésben, és számtalan életen át keressük egymást harcban, üldözésben. Végül rájövünk, hogy mind egyek vagyunk, és akit megmentőnek hiszünk, az a mi saját elválaszthatatlan részünk. Így saját magunkat mentjük meg a különállóság érzésétől, és a különválásunkat az Egységtől.

Ahhoz, hogy a megértési folyamat elkezdődjön, túl kell jutni az ébresztőkön. Ezek az ébresztők a szélsőséges vétkes behatolások, durva megbántások, amik megértetik velünk, hogy a külső tér csak a szakadozó színpad korhadó padlózata. Ezen a színpadon sokan dolgoznak azon, hogy lebontsák az elavult díszleteket, és ébredésre késztessék a szereplőket. Van aki a nehéz munkát vállalja azzal, hogy a régi éltető táplálékot megvonja, esetleg méreganyagokkal feldúsítja, és vannak akik az új színdarabhoz adják már az égi fényt, ami segíti a harmonikus ébredést.
Az ébredés elkerülhetetlen, mert lejárt az idő, megszólalt a vekker, és kiürült a színházterem.
Ne várja senki, hogy majd a drámáját valaki tovább nézi, és dicshimnuszokkal másoknak elmeséli.
Ha mégis valaki odafigyel, akkor az is csak azért van, mert hasonló drámát próbál kreálni az omladozó színfalak mögött fellelhető maradék díszletekből.
Ebben a helyzetben el kell dönteni, hogy ki melyik térfélen játsza szerepeit. Játszhatja a régi dolgok felbontását célba vevő, régi paradigmás harcokat kedvelő, mások becsapására építő, tiszteletreméltó nagyon nehéz munkát, vagy választhatja a tiszta egyenes, és fenséges Fény útját. A kettő között lavírozni ma már a legnehezebb. Mindkét irányból húznak és taszítanak egyszerre az energetikai kötelékek. Aki úgy dönt, hogy ebben az örvényben maradva az áldozatiságot választja, annak hamarosan véget ér az útja, mert a legerősebb ember sem bírja, amikor két tűz között állva ő az egyiket sem, vagy mind a kettőt választja.

Ez adja meg a választ arra is, hogy Magyarország, mint a magyar emberek közössége miért vállal magára annyi áldozatiságot, és nem bír kilábalni a szegénységtudatossági állapotból. Megadja magát a manipulációnak, hatalma szélsőséges megnyirbálásának.
Az emberek többsége még mindig a külső erők, vezetői ballépések áldozatának érzi magát, és az önmagába vetett hite a legmélyebb pontra alászállt.
Minden ember választás előtt áll. Választásában megenged mindenféle külső befolyást. Úgy érzi, hogy csak az a választása, amit néhány hatalomra került vezéregyéniség diktál, és elvár. Az emberek nagy többsége ebben lát példát, és vágyja a meggazdagodást. Olyan ábrándokat táplál magában, hogy a megszerzett anyagi javak nyújtják a boldogsághoz vezető lépcsőfokokat. Karriert akarnak, hatalmas házakat, luxus járműveket, és kövér bankszámlákat. Hisznek a látszatnak, és a reklámoknak, hogy ezek adják meg a boldogság alapérzését, a szíveket melengető szeretet feltételét.
Akiknek sikerül a létrán felmászni, azok látják csak igazán, hogy odafönt nincs semmi, ami megadja az élet édes ízét. Mindig többet akarnak, mert úgy érzik, hogy a csúcs még nagyon messze van. Ebben lelik meg a lényeget, de nem a szívderítő örömöket. Nyugodt álmukat gyakran megzavarja a gondokkal terhes hatalmi hajsza. Mit tudnak hát tenni? Kénytelenek azt hirdetni, hogy ez a világ rendje, és mindenkinek az az érdeke, hogy az ő útjukat kövesse.
A sok alulmaradt, utat járó lélek nem érti az egészet. Miért nem viszik fel őket is arra a magaslatra, amit ígértek, és mára már elfelejtettek. Hogy vinnék fel a drága tömeget ezek a szegény emberek oda, ahol ők vannak. Hiszen abban a közegben, amiben ők mozognak, alig van hely az ő számukra is, mert ott mindenki a másik helyét és vagyonát, nézeteit vitatja. A drága tömeg csak arra jó, hogy amikor választani kell, akkor ne a szellemi és a tudati fejlődést válassza, hanem azt ami őket, a vezetőket még magasabbra, a saját ellenségeik fölé juttatja.
Nagy gondban lennének, hogyha a tömegek a választások idején a saját Szellemüket választanák, és nem a meghirdetett, kiplakátolt, és agyon kampányolt szavazó-urnákat. Már az urna szóban is benne van az a vég, amitől folyton rettegnek.

Ezért hát drága Emberek! Szeressétek a vezetőiteket, akik önmagukat is feláldozva egyengetik az utatokat. Az ő útjukat is lehet követni, amit konkrétan bemutatnak. Segítenek választani a mulandóság és a hallhatatlanság között.

A hallhatatlanságot azért nehéz elképzelni ilyen körülmények között, mert ami körülveszi az embereket, az mindig a halandóság felé mutat. Ebben a felgyorsult, áldott időszakban különösen érvényesül, és bemutatásra kerül a halandóság.
Nem sok olyan dolog lelhető fel a környezetünkben, ami a hallhatatlanságot szimbolizálja. Ember, állat, növény csak sorvad, elhal, és kipusztul. Helyébe ritkán lép valami új, ami felidézné, hogy a vég valami újnak a kezdete. A Fizikai sík a lelassult idő síkja. Most az időnek abban a szakaszában vagyunk, amikor az elhalás az utunk.
Már megérkezett az új tavasz, ahol rügyek pattannak ki az élet virágán, de ezek a rügyek védve vannak az elmúlásra ítélt, sárral borított talajtól, a pénzvilágba merült, elkápráztatott emberi tudatoktól. A hallhatatlanságot csak az érezheti meg, aki felemeli tekintetét, és belemeríti lelkét az új tavasz leheletébe, az örökkévalóságot hordozó bimbók kelyhébe.

************************************************************************************************

A hírek

Drága alvó lelkek! A hatalom és a média őrzi álmotokat. Akiket hatalomra segítettetek, egyre jobban az önmagukban vívott hatalmi harcaikban vergődnek. Ezt már nem szívesen mutogatják nektek.

Ott van az áldott média, aminek közvetíteni kellene a fontosabb híreket. Megvonták tőlük a jogot, hogy a fontos hírekkel titeket zaklassanak, álmotokból felriasszanak.
Maradtak hát az altató dalok, mint például a családon belüli bajok, a kutya harapások, egymás közötti villongások, állvány leomlások, és hasonló álomba ringató pici botlások. Néha megkockáztatnak egy-egy erősebb hangot, például bemutatnak egy kisikló vonatot. A világ rémhíreit szinte teljesen kizárják, nehogy a kedélyeket fölöslegesen izgassák.
Aki még a hírek hallatán sem elég álmos, az kap néhány külön családi valóság-showt, amit a hivatásos sztárnak kinevezett lelkek szívesen előadnak, mert ettől érzik magukat fontosnak. Búsás előfizetési díjért kaphatunk még külföldi vérengzős krimiket, hogy álmunkban is a megérezzük, a világ sorsa csak azon múlik, hogy az emberek kivédjék a gyilkosokat, és elismerjék a nyomozókat.
Arról már ritkán álmodunk, hogy ezek a gyilkosok csak a vélt igényeink szerint megalkotott, elburjánzott fantáziájú krimi írók, és filmalkotók képzeletében léteznek, de azért szorgalmasan mérgezik vele az amúgy is nyomasztó emberi életeket.
Nem tehetnek róla! Akik nézik ezeket a műveket, és kikapcsolódásképpen a műmellű felfuvalkodott, magamutogató, lelkibeteg szépségeket, azok adják meg a nézettséget, amit a műsorokat készítő lények szorgalmasan mérnek. Egymással rivalizálnak érettünk, mert nélkülünk nem tudnának műsorokat kreálni, és bennünket a jól fizető reklámokkal ellátni, manipulálni.
Aludni jó, drága Emberek. Pihenjetek, mert amikor eljő a reggel, ismét kereshetitek a kenyeret, amivel a tv-műsorokat, és az ugyanerről szóló újságokat megvehetitek.
Ez az életetek egy része, az ismételt álomba segítése.
Az, hogy világválság van, ne izgasson Titeket. Majd ígérnek valamit nektek, amitől ismét álomba merülhettek, és amit az ígéretet mondók soha nem teljesítenek. Megszoktátok már, hogy az ígéret az szép szó. Álmodjatok róla, mert a szólás második fele már csak viccnek jó.

Senki ne vegye e szavakat bíztatásnak harcra, vagy ellenségként feltüntetett csoportok lerohanására. Senki nem ellenség, aki külső világból visszatekint ránk. Ők azok a lelkek és szervezetek akiknek hatalmunkat átadtuk, hogy a saját belső harcaink helyett őrájuk hárítsuk a felelősséget.
Minden ott van bennünk emberekben, mert létezésünk kulcsa az Isteni Szikra, melyet beburkoltunk a feledés fátylába. Ez húz le minket a sárba, aminek a média is áldozata.

Áldozatiság is egy szerep, melyet az Univerzum kínál. Hogyha egy egész népcsoport vállalja fel ezt a szerepet, akkor az egész ország áldozatiságban szenved.
Kár keresni az országot súlytó bajokat, átkokat. Az ország Egy Lélek, melyet megalkotják az Egy-Ének. Ameddig az Egy-Én-ek abban az álomban ringatják magukat, hogy az ország az áldozat, addig minden a régiben marad.

Egyenként mindenkinek meg kell találni a válaszokat és a kiutakat a saját áldozati szerepének okára és kilábalási módjára, és akkor az ország sem lesz többé áldozat.

Nem mondhatja senki, hogy ez csak pénz kérdés. Akiben felébred a felismerés és a szent elhatározás, annál könnyen megvalósul a szerepváltoztatás. Az Univerzum nem kér semmiféle ellenszolgáltatást, amikor segítséget nyújt, és elősegíti a gyógyulást.

*************************************************************************************************

Csalások

Mi is hát a turáni átok? Néhány vezérünk a maga hasznára fordított néhány jóslatot, és kijátszott vele sok magyar vitéz harcost.
Jöttek utána bölcs királyok, papok és más uraságok, akik szintén követték a már kialakított szokásokat, és szereztek vele vagyont, hatalmat. A vitéz harcosokból lett a jobbágyság. Időnként fellázadtak a zsarnokság ellen, amit a hatalom azon nyomban levert.
Szegény Dózsa György! Jól pórul járt, mert a parasztság mellett fegyveresen kiállt. Ez többször is megismétlődött a történelem során, csak a hatalmi szerepek és a köznép elnevezések változtak, a lényeg mindig ugyanaz maradt.
Ez lenne a turáni átok? Ezek a dolgok behálózzák az egész világot.
Mindenki láthatja, ha a történelmet vizsgálja, hogy fegyveresen, mérgesen harcolni az elnyomó hatalom ellen szinte lehetetlen. Mindig az issza meg a levét, aki bátran a barikádra fellép.
Ott van például a francia forradalom. Ott átmenetileg a nép győzött, de utána semmi nem változott, csak a hatalmat átvette Napóleon.
Az adókkal, tizedeléssel, dézsmázással sújtott köznép mindig tiltakozik, azonban harccal változtatni nem tud a helyzetén.
Mindig az győz, akinek a kezében van a vagyon, és mindig mellé áll a karhatalom. Nem számít, hogy mennyibe kerül a lázadás elfojtása, mert a számlát úgyis a lázadó emberek kasszája bánja.

Erről szól minden a földi valóságban, mert a lelkek sokasága azért inkarnálódik erre a világra, hogy megtanuljon először hatalmaskodni, másokat elnyomni, és utána az elnyomattatást is megtapasztalni. Nem tudnák milyen elnyomottnak lenni, hogyha előtte a hatalom érzéseivel nem azonosultak. Senkit nem taszít az Univerzum először nyomorba, és senkit nem emel ezután hatalmi pozícióba. Mindennek megvan a maga sorrendje.
Ahogy kiáradunk a mindent átölelő isteni Forrásból, a szeretet és együttérzés hatalmas öleléséből, elindulunk megtapasztalni az ellenkezőjét, hogy jobban megértsük létezésünk lényegét.
A földi tapasztalásba is csak fokozatosan jutunk, ahogy a létrán is fokonként lefelé lépkedünk. Nem taszít le senki a mélységbe, mert mindennek megvan a maga sorrendje. Hatalmunk teljes tudásával érkezünk ide. A Földön is először a felső polcon, létrafokokon állunk, és csak a hatalmat kipróbált, megedződött lélek kiváltságos szerepe az áldozatiság, szegénység tudatosság.
Amikor ennek is végére ér, rájön, hogy ez is csak egy játék. A földi hatalmat, és a megunt anyagi javakat már nem látja oly fényesnek, mert újra előbukkan a lelke hatalmas fénye.
Elindul hát visszafelé a létrán, hogy jobban megbecsülje azt, ami a felsőbb valóságokban van, és amiket addig nem értett meg teljes valóságában. Ott a hatalom mást jelent, mint a földi játéktéren.
Ott a hatalomnak az önmagunkba vetett hit és bizalom a záloga, és az uralkodni vágyást felváltja a szeretet és a hála.

A csalás is velejárója ennek a duális játszmának. A csalás teszi érdekessé, még színesebbé. Vannak akik kifejezetten élvezik, és természetesnek veszik. Az már nem olyan boldogító, amikor rájövünk, hogy ellenük teszik ezt mások. Viszont amikor mi tesszük, akkor midig találunk rá széleskörű magyarázatot.
Nézzen mindenki a szívébe! Ennek mindenki a részese.
Olyan bonyolultá tettük mára már az életet és a jogi-pénzügyi törvényeket, hogy csalás nélkül abban sem eligazodni, és túlélni nem lehet. Rendben van. Ne nevezzük csalásnak. Lehet nevezni csúsztatásnak, mellébeszélésnek, fontos dolgok elhallgatásának, szándékaink elnyomásának, félrevezetésnek, mások manipulálásának, anyagi előnyért történő agitálásnak.
Aki csalással szerez valami kedvezményt, vagy megszeg akármilyen szellemi törvényt, vagy igaztalan módokon ad elő valamilyen eseményt, az önmagát is becsapja, mert belül mélyen tudja, hogy nem ez az igazsága. Aki a saját igazságát megcsalja, az mindig bevonzza azokat a társakat, akik szintén ebben látnak boldogulást.
Ez nem átok, hanem a túlbonyolított, agyonjátszott szerepek halmozása, ahol már senki sem látja át a valódi okokat, és nem leli a válaszokat.
Mivel a dolgokat mi is túlbonyolítjuk, a válaszokat is a lehető legbonyolultabb magyarázatoktól várjuk.
Van e annál bonyolultabb, mint a régmúlt idők eseményeit hitelesen felidézni, és a sok kétértelmű, és hézagos emlékiratok között a válaszokat meglelni. Mivel ebben a témakörben semmi sem egyértelmű, hallgatunk hát azokra, akik a mi elménk fölé kerekedve olyan dolgokat hirdetnek, amivel pénzt szerezhetnek, és a szakmában hírnevet.
Mi lenne, ha végre elővennénk az ősi józan paraszti eszünket, és a válaszokat az isteni egyszerűség oldaláról közelítenénk meg.

Amit mi magunk is csinálunk, annak ellenkezőjét nem várhatjuk el senkitől, főleg nem a hatalomra segített vezetőinktől.
Hogyha ők teszik ugyanazt, amit mi csinálunk, akkor fellázadunk, és gyakran az utcára vonulunk, sztárjkolunk, tüntetünk, és kiabálunk.
Mindig kell valaki, akit hibáztathatunk azért, ami a mi kisugárzásunk.

Hogyha meg akarjuk változtatni a körülöttünk lévő szélsőséges, és aggodalomra okot adó viszonyokat, akkor először is változtassuk meg saját magunkat. Mielőtt bármilyen helyzetben döntést hozunk, kérdezzük meg saját lelkünket, hogy mi a helyes út, amivel elkerüljük a csalásokat, hamisságokat. Ne csak arra legyünk figyelmesek, amikor mások játszanak ki minket, hanem azt is vegyük észre, amikor saját magunkat is becsapva gyártjuk a hamis magyarázatokat.
Nem kell emiatt rögtön másokhoz menni gyónni. Elég, ha saját magunkban tisztázzuk saját magunkat, és fokozatosan leépítjük azokat a dolgokat, amivel becsaphatjuk saját magunkat és másokat.

Ettől fog eltűnni az a bizonyos turáni átok, és nem attól, hogy égi áldásokkal és meditációkkal elnyomjuk a valódi okokat, és utána tovább játszuk a csalásokat, és önbecsapásokat.

Amikor az embereknek legalább 2/3-a lerázza magáról ezt az áldatlan hozzáállást az átokhoz és a csalásokhoz, akkor a többi ember hiába próbál ezekkel az eszközökkel élni, mert mindig a többség akarata érvényesül.

Manapság a többség még hisz az ártatlan csalásokban, ez adja meg a kollektív tudat összképét, és ebből tud táplálkozni a magyar népesség.
Valóban. A világ legnagyobb részében még ez a kollektív köztudat örvénye, és az emberek véleménye, de azért leszünk mi a világ Fény Fővárosa, mert a magyar emberek talán megértik, hogy mi vonza be a zavarodottságot, és mi gyógyítja meg a tiszta tudatot.

************************************************************************************************
Új nemzedék

Sok magyarnak született lélek olyan nevelést kap az iskolában és a szülői házban, amiben benne van az összes elavult viszontagság, amitől szenved mostanában a magyarság.
Az iskolában időben megállított tananyagot sulykolnak beléjük a munkájukért aggódó, egyéni problémáikkal küszködő pedagógusok. Szinte rájuk van írva, - ha nem is tudatosan - hogy ebben az országban már nincs senkinek jövője. Nem lesz munka, nem lesz pénz a megélhetésre. Azok a szerencsések, akik feladják az egészet, és külföldre viszik a megszerzett tudásukat, diplomájukat mert ott sokkal könnyebb az élet.
Számtalan esetet lehet hallani, hogy a szülőhazájukat elhagyó lelkek külföldön sem sokkal szerencsésebbek. Lehet, hogy forintra átszámítva sokszorosát keresik meg, mint az itthoni, ugyanazon munkáért kapott kereset, de gyakran ezt olyan tevékenységgel szerzik meg, amit itthon alacsonyrangúsága miatt visszautasítanának.

Amikor leszülettek ebben a létidőben, választásuk az volt, hogy a magyar hazának segítenek a felvirágzásban, és a magyar emberek életkörülményeinek javításában.
A köztudatból, az iskolából, és a szülői háztól kapott impulzusok viszont az anyagi javak megszerzésére, a szellemi értékek lebecsülésére, a reménytelenségre adnak csak magyarázatot.
Elfelejti a lélek, hogy miért érkezett e hazába, és engedve a közfelfogásnak, kivándorol olyan tájakra, ahol az anyagi javak megszerzése több reménnyel kecsegtet, és feledik a szellemiséget.
A most még hatalmi pozícióban lévő országokban a helyi lakósság is hatalmasabbnak érzi magát, ezért nem vállal alacsony színvonalú munkát. Ezekért a munkákért versengenek a kivándorló értelmes, diplomás gyerekek.

Egy része a kivándorlóknak eljut olyan színvonalra, hogy már van autója, lakása, esetleg családja. Helyét soha nem leli a külhonban, mert lelkében magyar. Becsapja magát, hogy amit ott kint maga körül lát, az volt életének célja, és a magyar hazáját csak szidja. Mindenkinek hangoztatja, aki csak meghallgatja, hogy odakint kolbászból van a kerítés, és itthon minden olyan borzalmas. Néhányan még a magyar nyelvet is külföldi kiejtéssel ejtik, hogy még jobban megmutassák távozásuk egyéni igazságát.
Ők is tudják legbelül a lelkükben, hogy téves úton járnak, de nem értik az okát. Olyan nagy az elnyomott keserűség bennük, hogy a hazaszeretet átfordul hazagyűlöletté, mert úgy érzik, hogy kivetette őket magából ez a nemzet, és elterelte őket életük valódi céljától. Születéskori szándékuk az volt, hogy segítik a magyar hont, de a kollektív tudat megmérgezte, és életük bárkáját olyan vizekre terelte, ahol nem találják a visszafelé vezető utat, és csak az anyagi javakban látják, azt, ami nem adja meg a valódi válaszokat.
Több országban, például Amerikában sokan összebarátkoznak, és összejöveteleken próbálják ismét feléleszteni a hazaszeretet. Vannak akik azért járnak ezekbe a klubokba, hogy szemrehányásaikat elmondják a hazájuk iránt, és keressenek hasonló nézetű embereket.
Vannak akik nem szidalmazzák, csak éppen fel nem vállalják a hazaszeretetet.
Hogy lehet úgy szeretni valakit, akit cserben hagyunk, és csak kívülről figyeljük a vergődését, és közben számoljuk a pénzt.

A szellemi tudatosságra ébredő magyarság tudja, hogy a haza az egyes emberek alkotta közösség. Nem keresi másokban a hibát, amit önmagában kell meglelni, és elengedni, meggyógyítani. Tudja, hogy a közhangulatot a kollektív tudat örvénye táplálja, és amennyire csak lehet, ebből saját magát kivonja. Felépíti önmagában a tudatosság magasabb fokát, és ezt adja át a felnövekvő nemzedéknek. Így lesz e haza ismét gazdag és fényes, ahová a tévúton járó kivándorolt lelkek is bátran hazatérhetnek.

Nem csak a kivándorlók járnak tévutakon, hanem azok az itthon maradt lelkek is, akik elhiszik, hogy nincs kiút az elnyomásból, áldozatiságból és a szegénység tudatosságból.
Kiút mindig van. A földi tapasztalatszerzések útja csak egy állomása az öröklétnek. Aki úgy érzi, hogy a kilátástalanságból, áldozatiságból nincs kiút, az elnyomja lelke szándékait, és újra dolgozhat a problémán a következő életében.
Aki most felismeri - ebben a létidőben -, hogy ezt a szerepet hogyan lehet úgy letenni, hogy felemeljen, az útját folytathatja szebb vidéken, az isteni öröklét végtelen ölelésében.

***********************************************************************************************

Himnusz

Nézzük meg tudatosan, hogy miről szól a himnuszunk. Benne van a balsorsunk, a szenvedésünk, bűnhődésünk, a mások ellen vívott harcunk. Ez a mi hivatalos filozófiánk, népünk nemzeti jelszava.
Amikor e mű nemzeti jelképünkké vált, még voltak ellenségeink, akikkel a harcok során elveszítettük bátorságunkat, és elismertük veszteségeinket. Ennek a harcnak már vége. Ez a régi idők szelleme.
Új idők hajnala jött el, mely felválthatja az elavult eszméket. Nem lehetünk már vesztesek másokkal vívott csatákban, mert aki ellenség volt valaha, az is magával harcol. Akik új harcokba kezdtek, azokat nem érdekli a magyar nemzet.
Vegyük észre, hogy a harcoknak már vége van!
Ne fordítsuk magunk ellen a megkopott fegyvereinket!
A mai harcok már csak a lélek megnyilvánulásai ellen vívott alattomos csaták. A lelkünk új időket jelez, új, friss vizekre vezetné a csónakunkat, de mi minden áron a régi iszapba merítjük a hálónkat. Ez az iszap a véráztatta múltnak a szennyét is magába foglalja, és csak ritkán bukkan fel benne az ősi tudás, és a valódi nemzeti büszkeség csillogó magva.
Hagyjuk hát a múltat, a rosszat és vele a jót is, ha nem találjuk az ősi kincseket, kulcsokat a sűrű iszap alatt. Alkossuk meg önmagunkat újra, és ezzel magyar nemzetséget is, amivel elérhetjük a szépséget, békességet, mert ez a jövő útja.

***************************
Felhők felett ragyogó szivárvány hirdeti, hogy ez a hazám.
Szívem minden rezdülése hozzád száll, aki éltetsz és táplálsz.
Drága Magyar Föld. Újra rád ragyog a Nap, mely elűzte a sok sötét felhőt.
Szellő simogatja a lankás dombokat, eső áztatja a kiszáradt földeket. Vidám vadak járják a lombos erdőket, és virágok özöne szenteli fel a dús legelőket. Vidám emberek sokasága várja e vidékre a világ gondjaiba belefeledkezett vándort.
Megszentelt földön jár akit ide hoz a útja, mert a magyar nép a sorsát már jóra fordította.
Kegyelmet adott magának a sok viszontagság alól, mellyel Isten Országa lett a magyar hon.