Mária Magdolna története Norma Delaney elmondása alapján

Mária Magdolna története
Norma Delaney elmondása alapján

Ez egy „egyszer volt, hol nem volt” történet… egy távoli vidékről, a messzeségből. Jó régről, azokból az időkből, amit sokan az „ősidőknek” neveznek.

Végy egy lélegzetet velem ebben a pillanatban, érkezz meg önmagadba, és helyezkedj el kényelmesen. Ez egy olyan történet, amelyet ma a szívem igazán meg szeretne veled osztani.

Tudom, hogy Tobias elmesélt egy történetet már, egy meseszerű keretben, Mária Magdolnáról, de az enyém egy másik Mária Magdolna történet. Az én történetem a legbensőmből fakad, ahol a Lelkem szeret és ahol úgy döntött, hogy szeretné ezt megosztani.

Volt egy kislány, kinek neve Mária, Magdala városában született, abban az országban, amelyet Izraelnek hívnak. Az apja egy halász flotta tulajdonosa volt a Galilei Tengeren. Abban az időben Galilea egy méretes tenger volt. Ebben a friss vízben voltak és ma is vannak nagyon apró kis halak, amelyek nagyon sérülékenyek, és amelyeket rettenetesen ízletesnek tartottak. Ezek a halak rendkívül keresettek voltak.

A Rómaiak uralták a területet, és mivel a Rómaiak vagyonosok voltak, szívesen fizettek ezekért a finomságokért. Mária apjának rendes kis jövedelme volt a család számára. Kényelmesen éltek. Máriának nem kellett dolgoznia, taníttatták olvasásra és írásra, amely szokatlannak számított ezekben az időkben. Nagyon kényelmesen élték az életüket.

Ahogy telt az idő, bevezették az általános fejpénzt minden zsidó számára. Ők elkötelezett zsidó család voltak, és gyakorolták a hitüket. Így eljött annak az ideje, hogy Jeruzsálembe menjenek, hogy némely vallásos kötelességnek eleget tegyenek, s hogy kifizessék eme a fejpénz adót. Ezért az egész családnak oda kellett utaznia, hogy bizonyítsák ezzel is a befizetendő adó mennyiségét.

Mivel elég tehetős család voltak, nem akartak a szakácsaik, a gyermekgondozóik nélkül útnak indulni, így a kényelmi szempontjaikat hagyták leginkább érvényesülni. Sok sátorra volt szükségük, és sok állatra. Nagyon sok vidám dolog kísérte végig őket Jeruzsálembe. Magdala nagyon messze volt Jeruzsálemtől, akkoriban ez egy nagy túrának számított.

Máriát óriási izgalom fogta el, hogy Jeruzsálembe látogathat. A kényelmes sátraikban aludtak meg a hosszú úton, amely ebben az időszakban luxus kempingnek számított.

Hazafelé Jeruzsálemből, Mária hálózsákját kiterítette a Földre, ahogy minden éjjel. Amint ott feküdt, egyszercsak azt érezte, hogy valami bökdösi őt a takarója alatt. Azt gondolta: „Biztosan itt egy kő alattam, úgyhogy arrébb kell tennem a hálózsákom és a takaróm, hogy megleljem a követ.” Ugyanakkor, legnagyobb meglepetésére, ahogy a koszba beletúrt, egy kis szobrot talált, egy hölgynek a szobrocskáját. Ez volt a legcsodálatosabb hölgy, akit valaha látott. A szíve örömében dalra fakadt. „Micsoda fenséges szobor!”

Ha ismered a zsidó hagyományokat, tudhatod, hogy nincsenek szobrok, mert azokat az ördög munkáinak tekintik. A szobrászat a rómaiak műve volt. A hamis isteneket, példaképeket, és ehhez hasonló alakokat faragták ki. Tiltott dolognak számított. Ám Mária belenézett ennek a szépséges szobornak az arcába, amely teljesen lenyűgözte őt. „ Micsoda szépség!” Tudta, hogy csak valamelyik római Istennő lehetett, de akkor is oly szépséges volt.

Úgy döntött, hogy magánál tartja még az éjszakára, együtt alszik vele, beszél hozzá, megoszt vele történeteket, egy kisleány képzeletének összes mókás történetét. „Milyen öröm, hogy megtaláltam ezt az új barátot. Holnap pedig át kell majd adnom apámnak, mert tudom, hogy ellenkezik a tanításokkal.”

Ám a gond az volt, hogy a szíve dalra fakadt, dalolt ennek a szobornak a jelenlétében, annak ellenére, hogy az elméje így szólt: „Én ismerem a szabályokat.” Ám, olykor egy kisleányt inkább vezet a daloló szíve, mintsem a szabályok.

Így hát napról – napra rejtegette a dolgai között, hogy a gondozók és a szolgálónője ne találhassa meg. Mert tudta, ha bárki megtalálná, odaadná az apjának, aki megsemmisítené. Ő nem tudta rávenni magát arra, hogy ezt megtegye.

Hamarosan azon kapta magát, hogy folyamatosan beszélget a barátjával, az új barátjával. Micsoda öröm! Beszélgetni a barátjával, egy különleges baráttal, akinek elmondhatja a titkait, olyan dolgokat, amelyeket senki más nem akart hallani. Végül észrevette, hogy a barátja válaszol is neki. Milyen elképesztő! Hallotta a hangját. A barátja beszélt hozzá, ő pedig beszélt a barátjához. Milyen csodálatos! Az élet igazán jó dolog.

Ezalatt a családnak kezdett feltűnni, hogy Mária magában beszél- és elég sokszor tesz így. Az apát ez nagyon megrémítette: „Ennek híre nem juthat ki a faluba, nem szabad, hogy kiderüljön, hogy Mária magában beszél és hangokat hall! Nem találunk majd számára férjet, ha ez elterjed!„.

Így elvitték őt egy távoli városba, egy Rabbihoz, akiről azt hallották, hogy képes kiűzni a démonokat. Mivel hangokat hall, bizonyára megszállta őt valami. „ Rendbe kell őt hozni. Tedd, amit tenned, kell, bármi legyen is az!” Így sírt az apja. A Rabbi levezényelte a szokásos ceremóniát, és hazaküldte a lányt. De Mária továbbra is beszélt, és továbbra is hallotta a hangokat.

Az apa így szólt hát: „Jobb, ha gyorsan teszünk valamit, mielőtt ez kiderül! Tudod, mit? Most kihirdetem! Találunk neki egy férjet, most rögtön! Egy kicsit fiatalka még, de rendben lesz, elég nagy már hozzá. Jó hozományt tudok fizetni. Találok én neki egy jó férjet, nekünk egy jó vőt! Nagy vagyonom van a halászhajózásban, majd bevonom a fiút a halász üzletbe. Ez csábító ajánlat lesz!”

Nem okozott gondot találni valakit, aki elveszi szegény Máriát. Szerencsére már az első napon jelentkezett egy elfogadható kérő. A férfi nem vette észre, hogy Mária beszél magában és hangokat hall. Ám a család nagy ijedtségére végül kiderült.

Mária életet adott egy gyermeknek, egy kis lánynak, akit imádott. A lányát a szeretetnek egy új képességével szerette, amit engedett magában kinyílni, és amit a női szobor iránti szeretetén keresztül fedezett fel. A hangok és a beszélgetések pontosabbá váltak. Már a falu számára is nyilvánvaló lett: „Szegény Mária!” Mondogatták folyton a falusiak egymást közt.

Mária két bátyja, igazán szerette őt, mert tudták, hogy nagyon kedves, gyengéd húguk van. Ez időtájt hallotak egy férfiről, aki a térségbe tartott, s akit úgy ismertek, hogy képes meggyógyítani az embereket. Az ő neve A Keresztelő János volt. Olyan volt, mintha János mindig is egy folyóban, vagy vízáramban állna, s onnan szólna: „ Megkeresztelhetlek, s ez minden bűnöd lemossa.”

„ Ki tudja, mit jelent ez, de talán János megszabadítja majd a sok bűnétől, melyek ezeket a hangokat okozzák. El kell vinnünk Máriát Keresztelő Jánoshoz, a gyermekét pedig addig a férjére s az apjára bízzuk.” Mert tudjátok, mind ugyanabban a táborban éltek, az akkori szokások szerint. Végül Mária boldogan ment bátyjaival a gyógyítóhoz.

Amikor odaértek, legnagyobb meglepetésükre, azt látták, hogy vagy úgy ezer ember gyűlt össze. Nem számítottak erre. Azt gondolták, elmennek a Rabbihoz és aztán mehetnek is haza. De ez nem így működött.

Sátrat vertek és vártak a sorukra. Amíg várakoztak, egy másik csoport is érkezett. Amíg ez a csoport várakozott, a Rabbi átadott néhány tanítást. Mária hallotta a hangját,és tudta, hogy követnie kell, és még alaposabban kell figyelnie. A tanításai lenyűgözőek voltak, és a hangja! A hangja egészen az ő legbensőbb középpontjából szólította őt. E férfi neve Yeshua volt. Ő is keresztelkedni jött.

A megfelelő időpontban mindketten meg lettek keresztelve. Ám Yeshua folytatta a beszédet és mindannak a tanítását, amiről Mária szíve is énekelt. A férfi tudta, hogy a hangok, amelyeket Mária hall, nem démonoktól származnak, nem az ördög művei, hanem igaz szavak. Olyan csodák, amelyeket ő is hallott magában.

Ebben az időben fontos volt Yeshua számára, hogy tovább menjen a saját útján. „ Egy nap, majd ismét e vidékre utazok. Amikor másodszorra eljövök, tudni fogod, hogy kövess-e engem.”

Mária hazament a bátyjaival, de csak a fiatal Rabbin és a tanításain járt az esze. Megérintődött a lelkében, mert a szavai azok voltak, amelyeket ő is hallott, legbelül.

Amikor eljött az ideje, visszatért a férfi. Eljött Magdala városába, ahol Mária élt, és így szólt: „Visszatértem. Itt az idő.”

A lány így szólt az apjához, a férjéhez, a családjához: „ Yeshuával kell mennem. Tanulnom kell tőle. Olyan csodálatos dolgokat tanít, vele kell tartanom.” A család megdöbbenésére, el is indult.

Yeshua magához szólította a tanítványait és városról városra utaztak. Mária immáron velük tartott, hallgatott, és tanult. De mindvégig, akárhányszor Yeshua a tanítványokhoz beszélt, Mária többet hallott, mint a kimondott szavakat. Mindazt hallotta, amit a férfi szíve mondott, amit a szelleme énekelt. És így ahogy a szavak felhangzottak, a szív szavai éppen elhallgattak, ugyanebben a folyamatos ritmusban. Mária pedig magában boldogan énekelt..igen, igen.

Amikor elérkezett az idő, Yeshua így szólt: „Most a munkának ez a része befejeződött. Szeretném, ha hazamennétek, és elköszönnétek a családotoktól. Ha azt választjátok, hogy az út további részét is szeretnétek velem megtenni, el kell búcsúznotok a családotoktól. Mert Jeruzsálembe megyünk, a munkánk következő részéhez.”

Mária hazament, hogy találkozzon lányával, a családjával, hogy meséljen nekik ezekről a fantasztikus tanításokról, és arról, hogy emberek ezrei tartanak velük. Micsoda ajándék, hogy része lehet mindennek! Ám meglepetten, megdöbbenve, és megrémülve tapasztalta, mikor hazatért, hogy az ajtók zárva voltak. Az összes kapu zárva volt. Folyamatosan szólította őket: „Én vagyok! Mária, a lányod, a feleséged, az anyád! Hazatértem!

Engedjetek be!”

Végül az egyik szolgáló kijött elé és azt mondta: „Az apád azt mondja, menj el. És soha többé ne gyere vissza. Soha többé nem láthatod a gyermeket, aki a tiéd. Mert a zsidó bölcselet úgy tartja, hogy ha egy nő olyan férfiakkal utazik, akik nem tartoznak hozzá, nem a férjével, akkor egy szajha. Mostantól örökké viselned kell ezt a bélyeget magadon. Soha többé nem látod viszont ezt a gyermeket.”

Időre volt szüksége Máriának, hogy elhiggye ezt. „ Ez a beszéd nem lehet igaz, nem lehet! Az apám szeret engem. Biztosan megenyhül majd irányomban a szíve, tudom, hogy így lesz!” Ezeket a szavakat ismételte magának folyton. Minden nap újra és újra visszatért a házhoz, de senki nem nyitotta ki neki a kaput.

Végül nagy kétségbeesésében eljött a tábortól, és elindult, hogy megtalálja Yeshuát és a tanítványokat. Itt volt az ideje, hogy Jeruzsálembe menjenek, hogy ott elvégezzék a munka hátralévő részét, ahogyan Yeshua ígérte.

Elmesélte neki a szívfájdalmát, hogy nem láthatta a gyermekét. Nagy fájdalommal osztotta meg az apja szavait Yeshuával.

A férfi belelátott a szívébe és lelkébe, és tudta micsoda ajándékot tesz majd hozzá az ő tanításaihoz, és munkájához Mária. Látta a tisztaságot és a szenvedélyt, amellyel Mária szerette az ő tanításait, és az árat, amelyet fizetett azért, hogy követhesse őt. Elöntötte az együttérzés irányába, s azok iránt, akik követik majd a tanításait, úgy ahogy eddig még soha. Megszületett benne az együttérzés, amely a továbbiakban a szolgálatába állt.

Folytatta a tanítást, s közben az Út és a történet mindinkább kibontakozott. Elmentek Jeruzsálembe, hogy ott beteljesítsék mindazt, amit ő annak előtte előre látott. Mária értette mindig a teljes tanítást- a szívének tanítását. A tanítványok a szavakat hallották, Mária a teljes tanítást fogadta be.

Amikor eljött annak az ideje, hogy a munkát elvégezzék, befejezzék, azt mondta Yeshua Máriának: „ Te leszel az, akit szólítani fogok, amikor a halál terébe lépek, szólítani foglak, hívni, hogy te jelentsd be a visszatérésem hírét.”

Így egy napon, hirtelen, Mária egy hangot hallott: „Mária, elérkezett az idő. Gyere, gyere Mária.”

Mária szaladt, szaladt, végig az őrök mellett, akik őrizték a helyet, ahol Yeshuát eltemették. És ahogy a történet mondja, Yeshua eltűnt. Mária hamar észrevette: „Itt van, Itt van. Látom őt. Érzem őt. Itt van.”

És ígérete szerint elszaladt a többiekért: „Gyertek, nézzétek, itt van, itt van, nem ment el igazán! Beszélni szeretne veletek, gyertek! „ A tanítványok nem látták meg azonnal, de a szeretet és az öröm, amely Máriából áradt, lehetővé tette számukra, hogy tudatosítsák a jelenlétét.

„ Igen, igen, eljött, hogy a tanításai hátralévő részét átadja.”

Jóval azután, hogy elment, Mária megpróbálta átadni a tanítványoknak, azt, amit azok még nem értettek meg a tanításokból. Nyilvánvaló volt a féltékenységük Mária iránt, már egy jó ideje, még Yeshua életében is úgy gondolták, hogy Yeshua kivételez Máriával, és vannak dolgok, amelyeket csak neki mond el. Ez nagyon féltékennyé tette őket. Emlékezzetek rá, az emberek tudják, hogyan játsszák a félelem játékait, még Yeshua követői is ismerték a féltékenység játszmáját.

Ebben az időben elsődleges fontosságú volt Mária számára, hogy kövesse a további útmutatásokat. Megígérte, hogy Yeshua édesanyját elviszi Jeruzsálemből. A hatóságok üldözőbe vennék, mert csak úgy, mint a tanítványokat, meg akarták ölni őt is. Ők mind a Régi Tanítások árulóinak számítottak.

Így Yeshua nagybátyja, Arimatheai József, aki nagyon gazdag volt, elvitte Mária Magdolnát és Máriát, Yeshua anyját Angliába. Volt ott némi földjük, és így megteremthettek maguknak egy új otthont és egy új életet. Úgy élhettek, hogy közben nem tekintettek rájuk úgy, mint az izraeli vallási tanítások árulóira.

Mikor az anya eltávozott, Mária Magdolna úgy döntött, Dél-Franciaországba megy, hogy ott éljen majd hátralévő napjaiban, és közben folytatja a tanítást. Úgy látta jónak, ha a tanításait elvonultan folytatja, nem a nagy nyilvánosság előtt, csupán azok számára, akik személyesen keresik őt meg. Nem ment mindenfelé, mindenkihez, nem prédikált. Csak azokkal dolgozott, akik nyílt szívvel eljöttek hozzá. Majd ő is eltávozott.

Mária Magdolna lánya egy fiatal nővé cseperedett, és a zsidó nők hagyományos életét élte. Ám, mielőtt a dadusa meghalt volna, átadott a lánynak egy csomag levelet, amelyet ő gyűjtött össze, és rejtett el az apa és a férj elől. Azt mondta: „Ezek az édesanyádtól jöttek. Az édesanyád nagyon rendszeresen írt neked. Senki nem engedte volna, de én megmentettem neked ezeket.”

A lány elolvasta a leveleket, hogy felfedezze ki is volt az anyja. Ki volt ez a különös nő, aki elment messze? A levelek telve voltak Yeshua szenvedélyes tanításaival, amelyeket Mária tanult. Mindazt, ami benne kibontakozott, és fejlődött, meg akarta osztani a lányával.

És, amint a lány elolvasta egymás után a leveleket, tudta, hogy Franciaországba kell mennie, hogy megtalálja Máriát. találkoznia kellett vele, látnia kellett, személyesen. De sajnálatos módon megtudta, hogy az édesanyja már eltávozott.

Így élő és szerető őrzője lett Maria Magdolna emlékékének. Tisztelettel adózva az asszonynak, aki merte követni a szívét, a szenvedélyét, a lány készíttetett egy szobrot Mária Magdolnának, az Igazság birtokosának a szobrát.

Az együttérzés Lélegzetévé vált, amely azelőtt tudta Yeshua szavait, mielőtt az kimondta volna őket.

Azért meséltem el ezt a történetet, hogy egy másik megvilágításba helyezzem annak az asszonynak a történetét, aki továbbra is sok embert megrémít, hiszen nem maradt meg abban a tipikus szerepben, amely a nők számára elrendeltetett..És így ..mind a mai napig arra buzdítja az embereket, hogy legyen bátorságuk együttérző Szerelembe esni a saját Lelkükkel.

Forrás: www.newbreath.net

(Fordította: Szénási Kata)

Üzenet a Női minőségednek

Kérlek, végy pár mély lélegzetet.

Jó mélyen a hasadba.

Engedd, hogy megérkezz Önmagadba.
Lélegezz.

Lélegezz a Lelkedbe. A lelkeddel...
Lélegezz...

„Vedd magadhoz a láncot,
amelyen Arcodat látod,
és érezd a fényed, mely áthat
a messzeségen, éberen.

Őrzöd Lényed mélyén a titkot.
A magot.
Az asszonyét.
A tisztát.

Hagyd, hadd áradjon szét benned,
alkímiád hadd éledjen,
s engedd a felszárnyalót
kiterjedni, kitágulni.

A Krisztus Magot kihajtani,
s bőséggel virágozni.
Mária Magdolna énekelek benned,
engedj eljutnom szívedbe.

Emlékezz a mi szentséges minőségünkre.
A tisztátlant emeld fel,
a Lélek útvesztőjéből lépj ki
a Szabadulás örömébe.

Érezz.
Érezd.
Ki vagy, ki voltál.
A szabadon szárnyalót.”

Szénási Kata