Haiti nem a Föld anya műve volt

Emailben kaptam ezt az üzenetet.Bár igaz előszőr még nem tudtam ki írta ,és így a neve sem volt feltüntetve.Utólag ide írom,ELNÉZÉST ILLETVE BOCSÁNATOT KÉREK Nász Jánostól,hogy úgy tettem ki az írását,(mivel nekem igy küldték, nem tudhattam ki írta) hogy nem volt odairva a neve.

HAITI NEM A FÖLDANYA MŰVE VOLT
Írta: Nász János
2010. február 17. szerda, 14:17

HAITI NEM A FÖLDANYA MŰVE VOLT

Részletek Máté 2010. februári átadásából.

A HAITIBAN BEKÖVETKEZETT FÖLDRENGÉS NEM A FÖLDANYA MŰVE VOLT, nem az átrendezéséből adódott. EZ EGY SZÁNDÉKOS TETTE VOLT AZOKNAK, AKIK RENDELKEZNEK ILYEN KATASZTRÓFA ELŐÁLLÍTÓ TECHNOLÓGIÁVAL (USA VÁLLALAT/Illuminati kemény szárnya, Annunaki maradványok). Az volt a célja, hogy a jótékonyság- és segítőkészséget kihasználják, és titokban hatalmas pénzösszegeket tudjanak illegálisan kimenekítenek és egy titkos helyre kivinni az országból.. Az időjárástechnológia bevetése egy ördögi tett volt, és mindenki láthatta az interneten milyen eredménnyel járt. (Egyébként lehet látni, hogy a rengéssorozatban másképp dőltek össze a házak, felülről lefelé és nem lentről felfelé). Ezt az aljasságot nem lehetett megelőzni, csak a hatását lehet mérsékelni. Port au Prince a terveik szerint a földdel vált volna egyenlővé.
A hatása és ebben a fenyegetést is beleértve, hiszen égi családjainknak is szánták ellenkezőleg jelentkezett szerte a világon. Soha nem látott és tapasztalt együtt-érzés követte a Föld számos nemzetétől övezve, és ez lesz az a mozgatórugó, amely Haitit kimozdítja a karmikus nyomorból, és biztosítja újjáépítését, úgy hogy saját zsarnokságukat is lerombolták ezzel. Az innen eltávozott lelke, azonnal újraszülethetnek a Földön, vagy csillagcsaládjukhoz térve segíthetnek nektek odaátról a mostani időkben, úgyhogy ezért ne szomorkodjatok.
És még volt egy pozitívabb változása, hogy az Illuminati lágyabb vonala (amely a megegyezést keresi), jelentős összegeket adományozott ennek a félszigetnek, megkönnyítve a szenvedésük fájdalmait. A segítség, az adományok az imák, és a közvetlen jelenlét, orvosok segélyszolgálatok jelenléte nem maradt hatás nélkül, hiszen közömbösítette a negativitás okozta bánatot és traumát.

A brutális katasztrófa előidézőiben sajnos nincs fény, csak egy éppen pislákoló szikra, és nincsen képességük arra, hogy lelkük kapcsolatban legyen az Istennel és a Teremtő gondoskodással. Emiatt nincs lelkiismeretük. Félelemben, fájdalomban szeretnének tartani másokat, mert ezekből táplálkoznak.
Küldjünk nekik Fényt!!!, mert csak így tudnak majd gyógyulni. A legsérültebb lelkek ők most a Földön, és csaka fény által megérintve változhatnak meg, és csak ez lehet a szabadulásuk. A sötétség csak az isteni megbocsátó szeretet örök erejére halványul. Ők a saját elhatározásukból fosztották meg magukat a fénytől, és a következő életükre önmaguknak hozták létre a saját teremtett poklukat. Ha nem hajlandók megváltozni (az univerzális és galaktikus fény beáramlásának hatására sem), saját poklukba kerülnek, olyan sűrűségbe, amilyen sűrűségben vannak most. A napokban tapasztalt hóvihar viszont meghiúsított egy másik gaztettet USA keleti partvidékén, mert a hóvihar gyakorlatilag leállította az USA kormányát, melynek előzménye a karácsony napján egy felrobbantott repülőgép ürügye lett volna.
Obama. Higgyünk benne, a színfalak mögött a lehető legbölcsebben mozog, hogy felborítsa az Illuminati szekerét, mert ezt csak jogszerűen eheti meg. Legyünk vele türelmesek, nem látunk a színfalak mögé. (Obama egy emelkedett entitás, rendkívüli égi támogatással, és rendkívüli 46%-os agykapacitással, akit nem tudnak lekapcsolni, manipulálni, bár a régi világrend embereivel van körülvéve). Obamát az motiválja, hogy első lépésként véget vessen a Földön minden háborúnak, jöjjön el a békesség világa, és ehhez minden támogatást megkap a földön kívül is, bennünket támogató civilizációktól. Az égi támogatások hatékonyságukban mintegy 70 éve kezdődtek el intenzíven. (a másik jelentős lépése reményünk szerint, ebben az évben bejelenti, hogy rajtunk kívül is vannak tudatossággal rendelkező civilizációk és felvesszük velük a hivatalos kapcsolatot.)

USA a káosz első dominója. És a régi irányításnak, gazdaságnak gyökeresen meg kell változni, le kell dőlni az első dominónak, amely feldönti a többit is, azt az idejétmúlt elnyomó zsarnokságot, amely annyi év óta manipulálja a világot, amelyet Angliából irányítanak.(részben a kékvérű királyi család). A Bush, Clinton és Rockefeller frakciók és klánok már-már teljesen kivéreztették az USA-t. (amelyet annak idején az Új Atlantisz ideájaként, a népek együttérzésére, annak mintájára hoztak létre Saint Germain segítségével, „kitántorgott magyar milliókkal”) és ironikusnak tűnik, amikor eljátsszák a nagy segítő szerepét Haitin.
A FÖLDÖNKÍVÜLI CIVILIZÁCIÓK JELENLÉTÉNEK HIVATALOS/TELEVÍZIÓS BEJELENTÉSÉT, az adott kormányok többsége elhalasztotta, de nem késik már sokáig. A jelenlegi változások fel fogják ezt gyorsítani, MERT A BEJELENTÉS ELKERÜLHETETLEN. A BEJELENTÉS LESZ AZ A PONT, AMELY BEHARANGOZZA A FÖLD ARANYKORÁT, MEGSZÜNTETI A LELKI ELLENŐRZÉST ÉS MANIPULÁCIÓT.
És ekkor felszínre fog kerülni, az Illuminatik hatalmas Föld alatti bunkerközpontjai, amely egy részében szintetikuskábítószergyárak vannak, és ezekből a jövedelmekből szereztek maguknak hatalmas vagyonokat. Ezeket a laboratóriumokat, bunkervárosokat valamikor a kis szürkék alapították az Illuminati számára. (cserébe saját jelenlétük és kísérletük megtűrésére).
A szintetikus drogok rombolóan hatnak a lélek fejlődésére, a tudatot manipulálhatóvá teszik, míg a természetben előfordulók, mint a marihuana nem káros, ha azt orvosi célra használják. Az orvosi célon túl való használatát, mivel ellenkezik a Föld jogalkotásaival a csillagcsaládok, nem javasolják, csak orvosi gyógyászati célból. (kihangsúlyozzák mindig a jogszerűséget).

Isten nem ítéli meg (egyébként sem ítél...)a húsfogyasztás, ám látjuk, hogy egyre inkább a földi lelkek nem fogják az állatok húsát táplálékul használni...A Természetes táplálékot sokkal több fényt tartalmaznak. Aki húst fogyaszt mégis, annak ki kellene fejezni háláját és szeretetét az állatok felé, hogy táplálékul önmagukat adják. Jó azt tudni, hogy a húsokba fecskendezett szteroidok, rombolják az immunrendszert, mert káros technológiával vannak feldolgozva azok, ugyancsak az adalékokkal dúsított ételek, fűszerek, genetikailag manipulált élelmiszerek.

Ami sok félelmet kelt még, az hogy a földön kívüli civilizációknak szándékosan rossz hírét keltik, a legújabban azt, hogy aszteroidával, vagy üstökössel akarják lerombolni a Földet, és az, hogy a Planet X/Nibiru össze fog ütközni a Földdel, mindez szemenszedett hazugság.

Amint láthatjátok a Nap hatalmas változáson, megy keresztül (melyet már nem lehet eltitkolni), mivel Ő és minden tagja felgyorsította a felemelkedési folyamatát. A felfokozott naptevékenység ellenére sem káros a nap sugarain való tartózkodás (sőt!!!).

2012. valóban a Föld Aranykorába való lépés, az első lépések. (amikor a fény és árnyéka nem lesz többet konfliktusban egymással, hogy ezzel a mozgató erővel drámák, konfliktusok sorozatán teremtsünk, de nem egyik pillanatról a másikra fog eltűnni minden ami nem a harmóniának való, hanem fokozatosan és egyre erősebben), és nem lesz egy 3 D.-s, meg külön egy 5 D-s Föld, csak egy Föld lesz. (a 3D. felgöngyölésre, felszámolásra kerül)

VacskAnisha képe

Forrás:
http://fenyegyseg.netii.net/index.php/ataradasok/941-haiti-nem-a-foeldan...

Üzenet a mail küldőjének:

"Minden Jog Istené, de azért ha felteszed bárhová, jelöld meg a forrást, a honlapot, Fényhozó!!!"

Ne szóljuk meg azt , aki nekem küldte emailben,mert ő is így kapta. Ne ítéljünk addig amíg nem derül ki, hogy miért nem írta ki a forrás nevét. Te is tudod , hogy egy email több úton keresztül jut el a címzettekhez.Az eredeti küldőt pedig nem ismerem aki elinditotta a levelet, mivel az ő neve nem volt feltüntetve.

Nem szólta meg.Egy tényközlés volt a forrásról. És egy kérés volt. Illetve egy üzenet. Nem tudom miért érzed ezt.
Miért támadsz? Miért nem örülsz pl. hogy megvan a szerző? Egyébként nem értem, hogy miért nem használjátok a google-t. Nagyon sok ismeretlennek megtaláltam már a szerzőjét egyetlen másolás és gombnyomással.

Ha elolvasod az írást, akkor láthatod, hogy sehol sincs felkiáltó jel s hidd el nem támadtam, hanem kértem. Elhiheted, örülök neki, hogy meg van a szerző. A másik, pedig amikor te levélben kapsz mondjuk egy csatornázást, akkor te is a google-ban keresed?
Mivel vannak, akik privátban is kapnak üzenetet.
Annyira gyereke, már hogy ha valaki beír, akkor rögtön keresitek a szálkát, hogy hol lehet kikezdeni, vagy kioktatni. Régebben sokkal tisztább volt ez az oldal, mert akkoriban nem mentek ezek a piszkálódások. Olyan gyerekes játékok ezek, szavakon lovagolni.
Részemről a téma lezárva.

VacskAnisha képe
A hozzászólás szövege rejtett, mert elegendően akarták így - kijelöléssel olvasható.

"Annyira gyereke, már hogy ha valaki beír, akkor rögtön keresitek a szálkát, hogy hol lehet kikezdeni, vagy kioktatni."

Honnan veszed???

Légyszives idézd a piszkálódást!

"Régebben sokkal tisztább volt ez az oldal, mert akkoriban nem mentek ezek a piszkálódások. Olyan gyerekes játékok ezek, szavakon lovagolni."

Egyet értek.
Átadtam egy üzenetet. Te meg sértésnek vetted. Miért?

A hozzászólás szövege rejtett, mert elegendően akarták így - kijelöléssel olvasható.

Ok, lehet igazad van. Bennem van a hiba. A ne szóljuk meg miatt. Ez bennem felidézi a kötöszködős vénasszonyokat : Nem rohangálunk a folyosón! Nem lépünk a fűre! Nem kiabálunk! Erre az egyetlen válasz, hogy MI nem, ÉN igen. Mert ez a többes nem arról az EGYségről szól. Inkább az illető egójának a másikra eröltetéséről.
Ez a szóhasználat zavart meg.
Elhihetem, hogy örülsz hogy megvan a szerző, csak nem éreztem :-D Ez a másik ami megzavart.
És megmagyarázni meg lehet bármit. A lényeg hogy nem igazán érdekel. Ha kiraktad ide, akkor te raktad ki. Ha továbbküldöd stb, ne másra mutogass.
Egyébként nem követtél el bűnt, és nem is vádolt senki. Tehát nem is kell rögtön Nem én voltam...meg ő kezdte....
Ez igy talán egy kicsit igy összeállt bennem, egy olyan képpé, ami nem TE vagy. És valamiért a csuda tudja. Mikor olvasok, a felkiáltójelek meg mosolyok :-) nem hatnak meg. Ha nem azt érzem , nem azt érzem. Persze belátom amit érzek az több forrásból eredhet. Ennyi.

Ja és még. Nem láttam felkiáltójelet. De Anisha irásában sem. Kettő darab KETTŐSPONTOT láttam.
Egyik a cikk helye, a másik meg amit a cikk szerzője az irásai alá szokott tenni.
Más szemében szálka az Anisha?

Mihalyela képe

Amarant, ez már nem gyerekes!!! Itt néhányan szeretik a drámat és a feltünést... Nagyon hianyzik nekik a 2 fiu, akkor volt nekik a nagy buli . Anisha nem sokáig birt :-))), azért talált..., hogy leszürkitették..., szereti kiprovokálni..., és nagyon ért hozza!

Köszönöm .

A hozzászólás szövege rejtett, mert elegendően akarták így - kijelöléssel olvasható.

Igen. Valóban. Ők személyeskedtek, és itélkeztek? akkor is ha te csak két adatot közöltél pontositásképpen?
És most igen bevallom. Lementem az agyamról. Mert ha valaki nem tünteti fel a szerzőt és odairják akkor az még fel van háborodva?
Sértésnek veszi. Mert egy másik témában éppen vitában áll az illetővel. És emiatt hogy ki lett irva a cikk származásának helye hááááttt.
Szörnyű kötöszködés volt valóban. Taán inkább te is magad gerendáit keresnéd. Hogy neked mi hiányzik azióta elment a két fiú.
Gondolom ők, ha itt is felemlegeted őket. Erről szól ugye?
Méltó utód előbújt megin.
IGEN ÉN MOST MÉLTATLANKODOM!!!!!!!
És kiszürkitem és elnézést kérek yantól hogy az irása most emiatt nem a megfelelő célt éri el. De köszönöm is neki hogy legalább tisztázni lehet olyan alapvető dolgot, hogy ha valaki ir valamit, és létrehoz egy oldalt nem biztos hogy pusztán egó az hogy ott a forrás alul.

De ezzel meg lehetne vádolni Kuthumit is. Kuthumi vagyok a..stb. MEKKORA BAZINAGY EGÓ! NEM MINDEGY HONNAN JÖN?
KIT ÉRDEKEL KI Ő. AZ SZÁMIT MIT MOND NEM?

Na, nem baj, a stilusukat életben tartod.

Ja és találd ki ki szürkitett??
Na szabad a gazda?

Kállay Ildikó képe

Teljesen igazad van Mihalyela!
Nagyon szomorú, hogy itt van egy tök jó írás, és az helyett, hogy ezt beszélnénk meg, újra be lett indítva a dráma. Az egésznek olyan energiája van ahogy most végigolvastam, mint amikor a sakálok ráugranak a döghúsra. Hurrá, újra egy jó kis marcangolni való. A lényeg itt Anishának és Polinak már rég lényegtelen, csak a marás érdekli őket. Én is azt vettem észre, hogy mióta Anisha 2 fiúja dobbantott, azóta, nagyítóval kell keresnie a bajt, de azért csak mindig talál magának kaját:-))) És szerencsére segítője is van ebben.
Szomorú ez rájuk nézve, de fiúk, lányok! Ugyanazt tudom mondani, mint mikor a 2 kötözködő még itt volt: nem kell szóba állni velük. Figyelmen kívül kell hagyni az összes kötözködésüket. Talán akkor megunják, és Anisha ugyanúgy, mint régen, máshol éli ki az ez irányú étvágyát. Persze, amíg ki nem tiltják még több helyről, amire persze, nagyon büszke:-)
Részemről bojkottálom mindkettőjüket, semmilyen témájukhoz nem fogok semmit reagálni.

Zombori Ági képe

Ildikó,Mihalyela!
Köszönöm és osztom a véleményeteket!
Szeretettel :Ági

VacskAnisha képe

Igen, nem ítélünk. Mi se! nem csak ti! ;o)) Hol láttál ítélkezést??

johanna képe

Sztem semmi gond!Idetetted és kész,én is betettem volna lehet,anélkül,hogy keresgélném a forrását.
De,hogy tényleg mindenből cirkuszt kell csinálni!Ti tudjátok!
UI:Bocs Ama nem neked szántam a 2-ik részt.

Miriam képe

Kezd tetszeni a dolog : sok-sok bocsi bocsi bocsi bocsi !
Bocsi Johcsi !

johanna képe

Brumm :))

amarana képe

Váááááá....melyik Ama? ...mert tapiangyayigazság is összekevert minket!!
Deeee................kijjaza MÁTÉ????...valaki??? :))))))))))))))))))

yan108 képe

Anyalom!!!
Nincs miért elnézést kérni, hiszen írtad, úgy kaptad e-mailban az írást. Senkinek nem kell itt bocsánatot kérni a másikaitól, hiszen az Ahimsa minden felszólalásban fenn áll. Ebben a kérdésben egyikőtök sem akart ártani másikainak. Olykor, ha nem ismerjük valamiről az egész képet, óhatatlanul, mondjuk-mondjuk saját igazságunkat, amely ugyancsak egy része a teljesnek. Te a szétosztó aspektusoddal, míg mások, akiknek dolguk volt ezzel az anyaggal, a gondoskodót, a többiek véleményüket, amiket érzésük behívott. Ámha körben állunk együtt akkor rádöbbenünk arra, hogy mindannyiuknak van igazsága, amit itt elmondott. Egymásnak mondjuk, hogy süt a Nap, abból az ablakból, amelyiken kitekintük. Egyre gyakrabban előfordulnak szerzőségi visszaélések, és ennek következményeitől próbáljuk megóvni az elkövetőket. (ok és okozat), mondhatni nem a spirituális egónk hizlalása céljából. Tudod, azért olyan jó érezni, hogy itteni istennőink meg vannak áldva csipetnyi hiúsággal (nincs jobb szó erre, ez most inkább egy kedveskedő kifejezés). Az istennői csipetnyi hiúság, az a különös szín, mely nem tesz bennetek átlagossá, arra ösztönöz, hogy sajátos nézőpontból láthassátok az Egyet, e nélkül maga a mennyország is elég slampos lenne, és persze belefér egy kis csipkelődés. A „legjobb” helyen Joh-Chi volt, hiszen végig a nyakamon ült, így „felülről látta az egészet”, míg Marga mellettem énekelte a lemuri partizánok dalát...s ím véget értek a csaták...
Csillagaink!!!
Talán a legnehezebb, de egyben a legcsodálatosabb két évünk következik most, s mivel lebontják a régi játszóteret, az újat meg mostanában adták, legalább is a műszaki átadás megtörtént, nem árt tudni, hogy egyre közelebb kerülünk egymáshoz, és jobb, ha azt nem lökdösődésnek vesszük. Én együtt-érzek a fiúkkal is, mivel ők éppúgy a testvéreink, mégha néha felemelték a hangjukat is, de olyannyira érzékenyek, és tenni akarók, mint mi valamennyien, most tesznek egy vargabetűt, de ugyanarra a hajóra fognak felszállni. Gondoljunk bele, érezzük át, az el nem fogadás el nem fogadása, ugyanolyan el nem fogadás, nem beszélve arról, hogy mit mondott Kuthumi világtanító: - hagyjátok békén a katalizátor angyalokat, ők nem azért piszkálnak bennetek, hogy bosszantsanak, hanem hogy megmozgassanak bennetek, hogy átérezzétek, hogy Vagytok!!! Ők is ugyanazt a Napot nézik istenségük egyedi szemeikkel.

Örülök nektek, és sorsom kegyelme által megérhettem, hogy átölelhettem egy gyönyörű libanoni cédrust. Amit éreztem akkor, azzal az örömmel ölellek át most egyszerre bennetek.

Nincs Ki ellen, Nincs ki Ellen
MAGunkért
Ahimsa

Yan

VacskAnisha képe

:o))

"az el nem fogadás el nem fogadása, ugyanolyan el nem fogadás,"

Igaz.

Én mégsem az el nem fogadást, a régi paradigma hirdetést, a csúsztatást, a mások lekicsinylését stb...fogadom el.
Hanem az el nem fogadó, a régi paradigma hirdető, a csúsztatót, a másokat lekicsinylő stb emberangyaltársamat/társaimat.

Nagyölelééééés!! Mindenkinek! :o))

Ja és :"Minden Jog Istené, de azért ha felteszed bárhová, jelöld meg a forrást, a honlapot, Fényhozó!!!"
Valamint : http://www.fenyegyseg.netii.net !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

És mint a többi szürkét MAGAM szürkitem, ezt IS MAGAM-nak, mivel eltérek a tárgytól. :-D

KÖSZÖNÖM.

johanna képe

Drága yan-om,csak egy kicsi részt emelnék ki:""egyre közelebb kerülünk egymáshoz""
Részemről ez az,ami történik,ezt élem most a világomban és csuda jó,hogy még külföldön is egyként éreztem magamat mindenkivel.Mindegy volt,milyen nyelvet beszél,óriási felismerés.:)Nem voltak "idegenek" részemről,mint évekkel ezelőtt.Nagyon jó érzés.:)
Azt hiszem azért kerülünk egymáshoz egyre közelebb,mert magunkhoz kerültünk igazán közel!
Megértünk rá,megértettük ,megéljük........már aki...:-D....minden-BE.....
csumi yoh-chi

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

Belépve a választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.