Hathorok
Az anyagot egy ismerősömtől kaptam e-mailben.
A felemelkedés Holonja
A Hathor Planetaris üzenet Tom Kenyon csatornázása által.
Január 28, 2009
Egy nagyon illékony periódus kezdeti szakaszában vagytok most, amely tele van rendkívüli potenciális lehetőségekkel, de ugyanakkor telve van kockázattal is.
Tavaly márciusban jeleztük, hogy Földetek mágneses mezejében változások történnek, hogy változik a mágneses mező konfigurációja. A tudósaitok azóta felfedezték, hogy ez a tény valóság.
A legegyszerűbben fogalmazva, egy hasadás történt a magnetoszférában, amely körbeöleli a Földet és védelmet nyújt a nap szél hatásai ellen. Természetes ciklusonként történnek hasadások a magnetoszférában, azonban a mostani hasadék mérete és magnitúdója figyelemre méltó. Ez a hasadék lehetővé teszi, hogy nagy mennyiségű nap plazma kerüljön a magnetoszférába. Ezáltal növekszik a mágneses viharok száma es ereje, telekommunikációs zavarok észlelhetők majd, zavarok jöhetnek létre a bio-elektrikus körökben (mint az emberi ideg rendszer) es az éghajlati változások is fokozódhatnak. A hasadás eredményeként a magnetoszféra fokozott töltődése az elkövetkező években erősödni fog.
Az üzenetünk középpontjában azonban nem a hasadék negatív hatásai állnak, hanem azok a pozitív lehetőségek, melyek ezáltal elérhetővé válnak azok számára, akik készen vannak rá.
Finom energia testetek, melyet az ősi egyiptomiak KA testnek, a jógik pedig éteri testnek neveztek, igen szenzitíven érzékeli és reagál a nap plazma hatásaira. A nap áramlatok növekvő áramlása és minősége megemeli a KA test rezgés szintjét. Ez igen jótékony es kedvező lehetőség azok szamara akik tudatosan is reszt kivannak venni a felemelkedési folyamatban. Hagy mondjuk el azonban, hogy mit is értünk mi (Hathorok) pontosan a felemelkedésen, mert a kifejezés sok jelentéssel bír, több nézőpontból szemlélve.
A felemelkedés számunkra egyszerűen azt jelenti, hogy feljebb lépni a tudatosságban. TE nem "mész" sehova. TE nem "távozol" sehova. Azonban a távlataid, az érzékelésed, az észlelésed gyökeresen módosul. Elkezdesz átlátni a mayá-n, azaz az evilági illúziókon, ami a szubatomi részecskék tánca által teremtődött, és alakult anyaggá. A felemelkedési folyamat során megérted, hogy TE teremted mind azt a tapasztalatot amit "világ"-nak nevezel. A felemelkedés nem azt jelenti, hogy távozol ebből a világból, hanem azt, hogy túlléptél a korlátain, azaz átlényegítetted - habár a része maradtál - de mar egy olyan lencsén keresztül érzékeled, amelyen át látod, hogy az élet egy színjáték, amit TE vetítesz ki.
Azt mondhatjuk, hogy keresztúthoz értetek.
Amint a nap áramlatok belépnek a magnetoszférába, megemelkedik minden ember KA testének a vibrációja. Míg egyeseknél ez zavarodottságot okozhat és bomlasztóan hathat, addig másoknál a felemelkedéshez vezethet, azaz feljebb léphetnek a tudatosságban. Ez az üzenet azokhoz szól, akik a felemelkedő spirált választották. A kihívás ez idő tájt az, hogy engedélyt adjatok KA testetek aktiválására, amely felfelé emel benneteket még akkor is, ha sokan körülöttetek a lefelé irányuló spirálon haladnak. Ez lényegében rezgés szint kérdése, amellyel tiszta szándék és hit párosul. E három minőség együttesen hozza létre az új sorsotok teremtő impulzusát.
Mit értünk mi ez alatt?
Hatalmas mennyiségű energiára van szükség ahhoz, hogy átalakítsátok, illetve átlényegítsétek a rátok nehezedő negatív állapotokat, vagy korlátozásokat. A kollektív tudatosságotok a valóság rögzült, kényszerűen elkülönült, korlátozó - úgymond fogságban tartó - látásmódjába lett hipnotizálva. Amikor már átláttok a hazugságokon, a manipulációkon a régi világot másként fogjátok látni, de a hazugságok észlelése még senkit sem szabadít meg tőluk. A hazugságoknak saját életük van, és azt folytatni is akarják. Ahhoz, hogy kilépjetek a letargiából és a tehetetlenségből, amely kulturális korlátozásaitok benső lényege, új, megnövekedett rezgésszintű energiára van szükség. A nap áramlatok ajándéka a nap plazma, amely egyre nagyobb mennyiségben áramlik be a magnetoszférába és megemeli KA testetek rezgésszintjét.
De itt a "kereszt szál" úgymond a sorsotok látomásán.
Azok számára, akik elfogadják, vagy legalább is ébredeznek, azaz kezdenek átlátni a korlátozás hazugságain amik rátok lettek kényszerítve, es a felemelkedési folyamatot választják, a KA test aktiválása gyönyörű, tökéletes csodakent nyilvánul meg, hiszen az életetek felékesül a hatalommal, hogy olyan módon lényegítsétek át a korlátaitokat, amilyenre eddig nem volt lehetőségetek. Ez olyan lesz, mintha az Univerzum veletek együtt ropná szabadságotok táncát.
Azok számára viszon,t akik nem a felemelkedést, hanem azt választják, hogy a korlátok börtönében maradnak, akik másokat hibáztatnak saját szerencsétlenségükért, akik bűnbakot keresnek a boldogtalanságukért, akik a konfliktusok régi világában akarnak élni, a megemelkedett rezgésszint a KA testükben nem fog áldásnak bizonyulni; átoknak fogják megtapasztalni. Kemény munka vár rájuk, hogy megtartsák a régi állapotokat.
A régi valóság szövete egyidejűleg bomlik szét az új valóság szövésével. Ez persze a dolgok furcsa állása. Azonban mi azt szeretnénk a lehető legtisztábban átadni, hogy megvan a benső hatalmatok és képességetek arra, hogy új valóságot szőjetek magatoknak, a lélek és a szellem új szabadságát, tekintet nélkül arra, hogy mi történik körülöttetek.
A mi perspektívánkból nézve, azt látjuk, hogy ez a helyzet tovább erősödik az elkövetkező néhány évben és mi ezt kettős állapotnak jellemeznénk, amelyben sokan közületek felemelkednek, azaz feljebb lépnek a tudatosságban, míg mások lefelé zuhannak. Ez azonban lényegileg az egyének választásától függ.
Ez egy nagyon fontos pont számunkra és a lehető legtisztábban szeretnénk átadni. Mindannyitoknak megvan a képessége és a felelőssége is, hogy azt gondoljátok és teremtsétek, amire vágytok. Sokan közületek a szabadságot választják - mert képtelenek vagytok már elviselni a bezártságot - a hazugságok terhe egyszerűen túl nagy ahhoz, hogy állandósítsátok. Mások a bezártságot fogjak választani, mert félnek a szabadságtól és a felelősségtől a személyes választásaikért.
Itt az evolúció útjai szétválnak.
Ahogy a valóságaitok egyidejűleg feloldódnak és újra teremtődnek, és most a gazdasági, az ökológiai meg a szociális kihívásokról beszelünk amikkel szembenéztek, néhányan közületek nagyon nehéz időként élitek meg. De soha ne veszítsétek szem elől azt a tényt, hogy ti teremtitek a saját életeteket, és azt bármelyik pillanatban újra teremthetitek, függetlenül a körülményektől. Azok akik manipulálnak benneteket, teszik azt a félelmek által és a kulturális korlátozások állandósításával azt a hitet táplálva, miszerint életetek bizonyos külső tényezőktől függ.
A felemelkedési folyamat során rá fogtok jönni, hogy ezek a külső tényezők tulajdonképpen a legbelső tudatosságotok kivetülései. Ezek villanások a "vetítővásznon" és ti pillanatok alatt lecserélhetitek, ha gyökereiben változtattok rajta a következmény módosítása helyett; a gyökerek pedig a TI lelketekben vannak. Annak misztériuma, hogy mindez hogyan történik, olyan természetes módon fogja felfedni önmagát a felemelkedési folyamat során, ahogyan az orchidea bontja ki virágát. Ez önmagába a természetbe van beágyazva, és ez a tudás önmagát tárja fel, ahogy haladtok felfelé a felemelkedés ösvényén. Előző üzeneteinkben már szóltunk arról, hogy az egyik kulcs az az, amit ti méltányolásnak (nagyra becsülés) és hálának neveztek. Ezek az érzelmi állapotok a teremtő erőtök jelzései és kifejezői. Hogy ez mit jelent pontosan, az a felemelkedési folyamat során fog világossá válni számotokra.
Az elkövetkező üzeneteinkben szándékozzuk megvitatni a méltányolás interdimenzionális fizikáját, és, hogy az hogyan befolyásolja külső valóságotokat. Ebben az üzenetben azonban azt az eszközt kívánjuk átadni nektek, ami szerintünk segítségetekre lesz az elkövetkező néhány éves időszakban, amint a nap áramlatok a magnetoszférába érkeznek és elkezdik ösztönözni KA testeteket.
Mielőtt átadnánk a technikát, néhány alapul szolgáló pontot szeretnénk közölni veletek:
Első alap pont: döntést kell hoznotok arról, hogy a tudatosság felemelkedését választjátok ahhoz, hogy a technika működjön. A szándék, amellyel KA testeteket tartjátok, határozza meg a kimenetelt.
Második alap pont: a méltányolás (nagyra becsülés) érzelmi állapotában kell lennetek, amikor ezt a módszert alkalmazzátok, mert a méltányolás a jelzése az effajta teremtésnek.
Harmadik alap pont: mind ez a KA vagyis éteri testetek es a BA vagyis az ősi egyiptomiak szerint énetek legfelsőbb aspektusa, illetve legfelsőbb lelketek közötti kapcsolaton alapszik. A BA a téren és időn kívüli tudatosságban honol.
A BA belépési pontja a fejetek felett lévő azon pont, ahol kinyújtott karjaitok által a kezeitek megérintik egymást. És önmagatok interdimenzionális aspektusa, vagyis a BA igen fogékony a méltányolásra. A BA által kapjátok azt az energiát, mely megerősíti és felkészíti KA testeteket a nap áramlatok befogadására.
Mi ezt a módszert a Felemelkedés Holonjának nevezzük. Mint az előző két Holon amit átadtunk nektek; az Egyensúly és a Gyógyítás Holonja, a Felemelkedés Holonja is maghatározott geometriai formára épült. A mértani alakzatok irányítják az energia mozgását és egy meghatározott mértani alakzat meghatározott irányba tereli az energia áramlását.
Ez a Holon a korongra épült. Hasonlóan, mint a pörgettyű, amivel gyerekkorotokban játszottatok. Most helyezzétek magatokat ebbe a korongba. A Korong legfelső pontja megegyezik a BA belépési pontjával a fejetek felett, ahol kinyújtott karjaitok által a kezetek összeér. A Korong legalsó pontja megegyezik a gerincetek aljával, ha lótusz ülésben végzitek a gyakorlatot. Ha állva vagy széken ülve csináljátok, akkor viszont a talpatok lesz a korong legalsó pontja. A középvonal, mely áthalad a fejeteken a gerincetek mentén a talpatokig, azonos a Korong központi tengelyével.
Képzeletben forgassátok meg a korongot a tengelye körül. Az emberek többségének természetesebb jobbra forgatni a korongot, de balra is lehet; az egyénnek kényelmesebb irány a megfelelő. A Korong mérete, vagyis átmérője nem számít, olyan nagyra vagy olyan kicsire méretezitek, amilyenre akarjátok. A Korong színe sem számít, azonban ha vizuális típus vagy, akkor azt ajánljuk, hogy a korongod legyen fehér. A Korong mozgása az elképzelt világban, a TE elképzelt világodban egy energia spirált teremt.
Amint elkezditek forgatni a korongot, a figyelmetek a fejetek felett a BA-ra irányul és a méltányolás vagyis a nagyra becsülés érzését továbbítsátok a BA-nak. Legfelsőbb lelketek, vagyis a BA valami módon válaszolni fog nektek.
Most fordítsátok figyelmeteket a gerincetek aljára a gyökér csakrára, mert ez az az alap, ami behúzza a kozmikus energiát a KA testbe. A következő 5-10 percig maradjatok a korongban es hagyjátok, hogy az forogjon, tudatosságotokat a BA-ra es a gyökér csakrára irányítva. Energia fog áramlani BA-tól a fizikai testeteken keresztül a gyökércsakrába. Néha ez nagyon gyengéd érzékelés lehet, máskor meg mint a lézer sugár, vagy tűz oszlop, de lehet áramlás is. Nagyon sokféle módon érzékelhetitek.
Amint ez az energia lejön a BA-tól a gerincetek aljáig, átsugározza és energiával tölti fel KA testeteket. Ezt annyiszor csináljátok, ahányszor csak akarjátok. Mi azt ajánljuk, hogy tegyétek napjában egyszer. Ha sűrűn és huzamosabb ideig csináljátok, gyógyulási reakciót vált ki. Ez akkor történik meg, ha a KA testből a kozmikus energia átáramlik a fizikai test szerveibe, és ennek hatására azok felszabadítják a bennük felgyülemlett negativitást, mérgeket és anyagokat, melyek leszorítják élet erejüket. Idővel a KA test energiával töltődik fel, ami lehetővé teszi, hogy befogadja a nap áramlat részecskéit és ez felgyorsítja felemelkedéseteket. Ez az alap módszer, és mint már mondtuk, csináljátok naponta 5-10 percig mindaddig, amíg tiszta szándékotok, hogy feljebb lépjetek a tudatosságban.
Most figyelmeteket a planetáris szolgálatra szeretnénk fordítani és az energia felszabadításra, amit mi A Nagy Triad-nak nevezünk.
Április első hétvégéjére (Április 3-5, 2009) hívjuk össze a Washingtoni Seattle-ben a gyülekezetet, ahol alkalmazni fogjuk az itt megvitatott Holont a három hang szentéllyel kapcsolatban, amelyeket a fizikai síkon New Mexicoban, Costa Ricában és Nepálban hoztunk létre. E hármas egyesítése a felemelkedés fényének megnövelését szolgálja.
Ezt az eseményt megelőzően, Március közepe táján egy újabb közleményt, egy újabb Planetáris üzenetet adunk át az útmutatásokkal azok számára, akik fizikailag nem tudnak csatlakozni hozzánk Seattle-ben. Ezek az útmutatások lehetővé teszik mindazok számára, akik fizikailag nem lehetnek jelen, hogy csatlakozzanak hozzánk energetikai szinten és reszt vegyenek a Planetáris szolgálat eme akciójában.
Az egyiptomi mítosz és beavatási tudás szerint civilizációtok most az úgynevezett ANMIT beavatáson megy keresztül, ami lényegileg az átjáró a hatalomra törekvésből a szeretetbe és a magasabb valóságokba, ami a felsőbb csakrákon at érzékelhető. Küzdelem folyik azok között, akik a konfliktusok világát akarják állandósítani, ahol ők magukhoz tudják ragadni és gyakorolni a hatalmat, és azok között, akik életüket együttműködésben kívánják élni megértve, hogy minden élet egymáshoz kapcsolódik.
A gyülekezetnek kettős célja van:
-hogy az itt megvitatott Holont és a nap áramlat hasznosítását az egyéni felemelkedésben mester szintre tökéletesítsük;
- hogy felszabadítsuk a Föld érzelmi szférájában a spirituális felemelkedés energiáját ami az összes élet javát szolgálja és hozzásegít az együttműködés oldalára billenteni a mérleg serpenyőjét a konfliktusok helyett.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 1351 olvasás
A kiegyensúlyozásról adnak itt tanácsot.
http://www.mandala-veda.hu/main/isvara.php?from=hathorok_uzenetei_0324
Nagyon érdekes, és hasznos anyagot kaptunk Tőled, kedves Ildikó. Egyébként is imádom a hathorokat, de - talán nem lep meg - erre most épp szükségem is volt:DDDDD
Köszönöm szépen:)
Ezért tettem fel, mert rám is nagyon nagy hatással volt:-) A Mandala-védán fent lévő gyakorlat is nagyon jó!!!! Azt mondják, ha csinálod, nem tudnak hatni rád a sötét erők, nem tudnak hipnotizálni, és teljesen tisztán fogsz látni mindent.
Ildi
Szia Ildikó! Én először olvasok a Hathoroktól ilyen üzenetet, de fantasztikus hatása van. Az elmúlt napokban jelentős izületi, derék, meg egyéb fizikális fájdalmaim voltak ( gondolom nem vagyok ezzel egyedül mert tudjuk, hogy ez a tisztulás folyamatában várható) és olvasás közben az energia testem midenféle mozgatására a fájdalmaim lényegesen megszüntek, hidegrázást éreztem és sokkal jobban lettem. Ez megint a legjobbkor érkezett. Köszönöm Zsuzsa
Szia Zsuzsi!
Nagyon örülök, hogy rád is ilyen jó hatással van!
Ildikó
Drága Ildikó!
Nagyon köszönöm, igen hasznos a fordítás. A három Holon közül a Gyógyítás Holonját hol találhatom meg magyarul? Köszönettel, Panka.
Szia Panka!
Még én is nyomozok ez ügyben, mert nagyon szeretném azt a kettőt is, amire utalnak ebben a közvetítésben, és a március végit is.
Az eredeti üzenet a http://tomkenyon.com/the-holon-of-ascension/ weboldalon található.
De gyanítom, hogy a fordítást Izabella csinálta, írok neki e-mailt és megkérdezem, hogy lefordítaná-e a többit is.
Ildikó
Szia Panka!
A gyógyitás holonja és az egyensúly holonja egyben és nem külön van.
Nagyon sokat segit és támogatja az embert megtartania az egyensúyt ezáltal egészségét megöriznie.
De gondolkodásunk és érzelmi fejlödésünkért nekünk kell tenni.
Szilvi
Szia Panka!
Nagyon jó hírem van. Válaszolt Izabella, és megígérte, hogy lefordítja nekünk az Egyensúly és Gyógyítás Holonját, és a Világmeditáció útmutatásait is. Jövő hét elején érkezik az első fordítás. Sári Izabellának hívják és Kanadában él. Nagyon örült neki, hogy ilyen nagy sikere volt a Felemelkedés Holonjának és hasonló gondolkodású embereket talált itt.
Aki kapcsolatba szeretne lépni vele, itt az e-mail címe: izabella-kukac-fluidemerald.com
Ildikó