Népek Krisztusa Magyarország

VacskAnisha képe
Kategória:

Legismertebben talán Márai Sándor könyvében bukkanhatunk rá erre a kifejezésre, hogy "népek Krisztusa Magyarország". Már a középkorban is történnek erre utalások, de a Rákóczi szabadságharc korában már egyértelműen elhangzik ez a kifejezés. Aztán az 1848-49 -es szabadságharc korában ismét. Később Trianon kapcsán és majd 1956 kapcsán ismét elhangzik. Minden esetben azt akarják kifejezni vele, hogy országunk önfeláldozásával, vérével és hősiességével úgymond megváltotta Európa és az európai kereszténység létét.

IV. Béla mondta ki először: "egész Európa, egész kereszténység, egész emberiség - ezért van a magyar". Még Balassi Bálint is azt mondta: "az jó hírért, névért és egész kereszténységért harcol a magyar". Mindezért köszönetet nem kaptunk a mai napig, viszont megalázást, eltaposást és gyalázatot bőven. Harcoltunk a tatár-mongolok ellen, harcoltunk a törökök ellen, mindezt úgy, hogy sokszor keresztény Európa szövetséget kötött a pogányokkal ellenünk. Európa, akire most fel kellene néznünk gyalázatos tetteket követett el a magyar királyság ellen. (pl. Velence, a francia király, vagy maga a pápa többször is.)

Ha a magyarság szabad, akkor a világ is szabad. De ha a magyarság szolga, akkor a világ biztosan nem szabad! A magyarság a világot már számtalan alkalommal megmentette, de a világ még egyetlen egyszer sem mentette meg a magyarságot. Történelmünk mintegy keresztútjárás. Pap Gábor az, aki úttörő volt abban, hogy a jézusi keresztút 14 stációját rávetítette a magyar történelem egy - egy fontos fordulópontjára. Nincsen a világon másik nép, amelyiknek a történelmére maradéktalanul rá lehet vetíteni a szenvedéstörténetet. Érdemes ezen elgondolkozni, mert a végén megdöbbentő következtetésre lehet jutni!

1. stáció: Jézust elítélik és Jézus elfogadja az ítéletet. Jeruzsálem falainak tövében történik. Pilátus rámutat: "Íme, az ember!" (Ecce homo!). Évszázadokon keresztül a magyarságnak Attila király mutat emberi példát. Amikor Atillának Róma falai alatt megjelenik Jézus Krisztus angyala és tőle jön az üzenet: az angyal fényes koronát ígér neki, ha megkíméli a várost, mert az apostolok csontjai a városban nyugszanak. Atilla itt elvállalja azt a küldetést, hogy megkímélje a várost, bármilyen nehezére is esik Isten ostorának, hogy ne rombolja le a bűnös Rómát. Ettől kezdve lesz Róma püspöke római pápa. Ezt is Atillának köszönheti a kereszténység. Innentől kezdve a magyarság egy vállalt utat fog bejárni.

2. stáció: Jézus felveszi a keresztet. A magyarság visszatér a Kárpát-medencébe. A magyarok második bejövetele miért történhetett? Mi volt a cél? "Nem! Nem! Soha!" - a Kárpát-medencét nem lehet magára hagyni! Atilla király örökségébe jönnek vissza. Minden krónika jogfolytonosságot hangsúlyoz. A Krónikák nem beszélnek honfoglalásról, hanem visszajövetelről. A jogfolytonosság az üdvtörténetre is vonatkozik. Atilla vállalását is folytatni kell!

3. stáció: Jézus először esik el a kereszttel. Bulcsú kivégzése. Bulcsú nagyon bölcs hadvezér volt, a világ egyik legjobb hadvezére. Itt döbbenhetett rá a magyarság, hogy a keresztútjárás kemény dolog lesz. Bulcsút úgy végezték ki, mint egy lótolvajt és ezért a mai napig nem kértek bocsánatot. A világ legjobb hadvezéréről nem lehet elhinni, hogy váratlanul rajtaütöttek, mert akkor az nem hadvezér. Nyilvánvaló, hogy tőrbe csalták. Még az is érdekes gondolat lehet, hogy Bulcsúval együtt végezték ki Lehel vezért is. Viszont amit utoljára lehel ki valaki az búcsú lehelet. Érdekes összecsengés!

4. stáció: Jézus találkozik legszentebb édesanyjával. Ez az azonosítás nagyon egyszerű. A magyar történelemben, aki azonosította az ősök Boldogasszonyát Szűz Máriával az maga Szent István volt. Itt kell vigyázni, mert a "Habsburg kurzus" szerint Szent István kiirtotta az ősvallást, erőszakkal terjesztette a kereszténységet. Ezt sajnos sokan hirdetik ma is nemzeti lobogó alatt a Himnuszt énekelve.... (lásd. István a király rock opera). Ezzel, ha a "Habsburg kurzusnak" hiszünk, akkor szépen leválasztjuk és eltávolítjuk történelmünkről a Szent István és Atilla közötti kb. 500 évet. A világtörténelemben nem volt másik olyan nép vagy nemzet rajtunk kívül, amely saját ősvallásának Istenasszonyát Szűz Máriával azonosította volna és azt a világ elfogadta volna. Ezt az azonosítást elfogadta az egész világ! Tudjuk ez mit jelent? Ha nekünk Szűz Mária az édesanyánk, akkor nekünk Jézus Krisztus a testvérünk! Az azonosítás azért is rendkívül nagyszerű húzás volt, mert ettől kezdve keresztény ország jogszerűen nem támadhatta meg hazánkat, hiszen Magyarország Mária országa.

5. stáció: Jézusnak segít a keresztvitelben Simon. Itt Simont azonosítani lehet Szent Lászlóval. Szent László a kereszténység legnagyobb védelmezője saját korában. Az úgynevezett magyar oltáron két szent királyunk (Szent István és Szent László) között jelenik meg Szűz Mária. (pl. csíksomlyói oltár) Más nemzetről sohasem neveztek el oltárt. Német oltár, olasz oltár vagy francia oltár nincsen. Szent László napja a nyári napfordulónál van - Szent István napja a téli napfordulónál. Kozmikus értelemben a fény és a sötétség határait a két magyar király jelöli ki. Tudni illik, hogy a korabeli ábrázolások Szent Lászlót mindig Jézus arccal ábrázolják.

6. stáció: Veronika kendőjével letörli Jézus homlokát. A hófehér kendőn megjelenik egy nem emberi kéz által festett ikon, Jézus hiteles és igazi képe. Árpádházi Szent Erzsébet vagy Árpádházi Szent Margit emberiség felé nyújtott segítsége híven tükrözi Veronika tettét. Amikor valaki felmutat egy példát, megmutatja az emberiségnek a magyarok mivoltát.

7. stáció: Jézus másodjára esik el a kereszttel. Ez a legnagyobb, legfájdalmasabb esés a kereszttel. Kihal az Árpádház férfi ága.

8. stáció: Jézus megvigasztalja a jeruzsálemi asszonyokat. A szenvedő Jézus vigasztalja meg az őt sirató jeruzsálemi asszonyokat. Mátyás király az igazságos, az igazság szavával vigasztalja a nemzetet. Akkora erőtöbbletet ad, hogy ettől tudunk tovább menni történelem viharaiban.

9. stáció: Jézus harmadszor esik el a kereszttel. 1521. augusztus 29. Nádorfehérvár eleste, 1526. augusztus 29. Mohács, a király és a nemesség eleste, 1541. augusztus 29. Buda eleste. (A három dátum összevonható - amúgy is különös módon összecseng, mert egy naptári napra esik!) A mohácsi csata azért meglepetésekben bővelkedik: Pl. a magyar vitézek eleje, már a szultán sátrának közvetlen közelében volt, amikor véget ért a csata. Így szokták beállítani: 2 óra alatt eldőlt. Na de, milyen két óra alatt? A törökök 150 éven keresztül egyfolytában emlegetik. A törökök úgy írták le, hogy akkora csata volt, hogy a bolygók megálltak a pályájukon és a magyar király hős volt! - De ez volt a sorsa! A csata előtt a kalocsai érsek misézik. Amikor, az ostyatartóból kiveszi az ostyát az vérzik. Nagyon jól tudták, hogy hova mennek és mi lesz a sorsuk. Az évek során átlagosan a török mindig tízszeres túlerőben van és fél a magyartól. Tehát ilyen túlerővel szembeszállni nem volt szokatlan.

10. stáció: Jézust megfosztják ruháitól. A nemzetet megfosztják váraitól, ékességeitől, történelmétől, múltjától. Lemeztelenítik és megbecstelenítik. 1701-ben Lipót császár elrendeli a régi nagyhírű váraink felrobbantását.

11. stáció: Jézust keresztre feszítik. Ez egyértelmű, hogy 1920. június 4. Trianon. Ezt mindenki így emlegeti. Elhangzik a keresztfánál: atyám bocsáss meg nekik, mert nem tudják, hogy mit tesznek. Valóban nem tudták - ma sem tudják!

12. stáció: Jézus meghal a kereszten. 1956! Ezt a nemzethalált - bár élőként - a nemzet átéli. Ezért akarunk feltámadni. 1956-ban gyerekek haltak meg! Gyerekek voltak a hősök. A gyerekek a jövőt jelentik. Ez az igazi tragédia és a nemzethalál, amit a nemzet élve él meg. 1446 - 1956 - 2006 sokszorosan kapcsolódnak egymáshoz.

13. stáció: Jézust leveszik a keresztről édesanyja ölébe helyezik. Ezt csak egy eseményhez lehet kötni történelmünkben. A Magyar Szent Korona hazatér 1978 -ban, majd 2000-ben a múzeumból áthelyezik a Parlamentbe. Tudjuk, hogy a múzeumban csak a "halott" dolgokat tárolják az élő és működő dolgok helye nem ott van. Így a Szent Koronánk nem kerülhetett méltóbb helyre, mint a magyar törvényhozás központi épületébe.

14. stáció: Jézust sírba teszik. Magyarország az Európai Unióba tétetik. Elhinni, hogy halálból van feltámadás - hihetetlenül nehéz dolog! Itt arról van szó, hogy magára maradt, egyedül van a sírban, nem látja őt senki, nem sír érte senki. Ilyen helyzetben van ma a magyarság és a magyarságnak el kell hinnie, hogy nem halt meg és lesz feltámadás! Ez egy önként vállalt alászállás poklok mélyére. Egy idő óta meredeken szállunk lefelé..... 1956 -ban a világ elsírta magát és azt mondta, hogy ez tényleg a népek Krisztusa. Azóta azonban nem látnak bennünket és a sírból mi sem látunk ki. Magunkra maradtunk!

15. stáció: FELTÁMADÁS! A keresztútjárás koronája maga a feltámadás! Feltámadás nélkül Jézus nem Krisztus. Nehéz elhinni, hogy egy ilyen ellustult, eltunyult, sorsára közömbös nép hogyan tudja megvalósítani a feltámadást. Az 1-14. stáció egy racionális folyamat volt, a 15. stáció azonban nem racionális folyamat. Ezért egyáltalán nem kell figyelembe venni, hogy most milyen a magyarság. Nem ez számít. A magerőt kell mozgósítani, ami bennünk van! Rá kell döbbennünk: ha eddig igaz volt, akkor az utolsó lépés miért ne lenne igaz? TEGYÜK MEG AZT A LÉPÉST!

Pap Gábor és Szántai Lajos tanításai alapján: "pálos1200"

lemayar képe

Köszönöm, Anisha! Ismertem és mégis olyan jó volt újra olvasni! Hitet, reményt ad ilyen borongós őszi napokon!

Nimród képe

Szívem dobban meg ezek olvasatán.....alvó erőnk újra feltámad.......addig kitartás.....szép volt Anisha !

amare képe

A mai napon elindultunk a feltámadás útján! A félelem láncait ledobjuk magunkról. Mária Fogja a kezünket és érzitek Ti is, hogy vezet bennünket a fény felé. A MAG erő már megmozdult és erejét még nem látjuk, de belül minden MAG tudja, hogy megfog történni a csoda.

Kedvesem megint adod a régi formádat legyen hát a válaszom rá.
1 ott voltál hogy így tudod mi jelent meg Attilának már addigra elvesztette az ítélő képességét és a látó sem élt.
2.Szegény Jézus megint ostobaságokra használnak a nevedet és hozzá teszik a magyarságot. Magyarnak soha nem volt koronája főleg ami most van a VÉR EVŐ 1000éve eszi a magyar vérét és viszályt szít hatalom éhségét nem lehet csillapítani. Csend van régóta éhe kibírhatatlan készül az evésre rajtam múlik soha nem étkezik a korona.
3. Jézus magyar honban hallt meg érdekes esemény Bulcsú idején?
4. Igen Vajk kiirtotta a népét megölette a SZAKRÁLIS VEZETŐT és vele a régi tudatos rend képviselőit a tudókat azóta lehetetlenné téve felelős posztban őket az ország javulása érdekében 1000éve tudó nélküliségben él az ország mert itthon nem kellenek. Magyarország nem lehet Mária országa ha Tündér Ilonáé volt mindig és lesz mindörökké.
5. szegény Jézus gyilkosokkal azonosítják megint sajnálatos az emberi eszme
6-7-8 hamisságok megint Jézus nevében
9, a csatákat soha nem veszítik el ha hitték volna a régi tudást mert itt van a lenyomata csak kérded kell segít.
10-11 arisztokrata elit unalom űzése okozta mindezeket mond már ki végre az igazat.
12. 56 ki választása a nép tűrésének.
13 véres korona megint itt van inni a vért és segítséget is kap e helyen.
14-15 magyar hon vége elindult a satnyulása nincsenek hon érdekképviselői csak a magán embernek a zsebtömése

VacskAnisha képe

Szerettem volna érteni, hogy hogy lehet az, hogy olyan emberek, akik úgy tűnik a múltat saját sejtemlékezetükön át nézik, hogy láthatják ennyire különbözően ezt a témát.
Az István cikkemben erre próbáltam választ kapni, amikor írtam.
Konkrétan most rád gondoltam angyay, meg magamra.
És arra jutottam, hogy mindketten éltünk akkor, csak már akkor is két teljesen más látószögből éltük meg a történéseket, és arra emlékszünk.
Én Istvánt tisztelem, és a krisztusi sors vállalásra büszkén gondolok.
Te azt látod, hogy kiírtották az ősvallást.
Viszont, most, MOST VAN!
Nyújtom a kezem feléd, fogadd el....kérelek. Nincs ki ellen!

megint ezt kaptam írásom végére: Hozzáférés megtagadva
Nincs megfelelő jogosultság a lap megtekintéséhez.

fritzjames képe

Nem a személyed ellen van csak a rendszerbe hiba csúszott-valahol-valaki bele avatkozott,s amíg Richárd meg nem oldja-így is marad-a megfelelő helyen jelezni kell a számára-Jani

Akkor egy vagy velem.

VacskAnisha képe

örülök, hogy mégis hozzá tudsz szólni! remélem te is elhiszed! :o)))

igen, EGYek vagyunk...mindannnyian....

Veled lehetetlen mondtam már mért nem akarom ismételni magamat ha tudsz igazmondó lenni akkor igen de addig nem. Sikerül felismernem szavaidban az igazat akkor igen de addig csak ellened.

A TE szavaidban az ÉN igazam EGY vagy velem. BENNED a TE igazad ELLENEM? Addig csak ez a FELTÉTELEM?

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

Belépve a választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.