Espavo Spirituális Pályaudvar

Jó reggelt Csipkejózsika ! A hercegnő meg már rég elfelejtette a csókkal ébresztős sztorit . Különben megnézném mit kezdesz egy 20.000 éves királylánnyal ....A kézimunka különös odafigyelést igényel .... Nem ám csak úgy orsót ragadunk ukk-mukk-fukk aztán szundikálunk pár ezer évet ....

Na jó ! Találkozzunk a Békéltető Testület Kerekasztalánál . Addig kifényesítem a lovagi páncélom . Tekimintás keszkenővel fogják jelezni a BTK döntését . Az Udvar legnagyobb megdöbbenésére párbaj nélkül fognak dönteni , ez a Kódex szerint a legrégibb konfliktuskezelési módszer és a döntést mindenki elfogadja fenntartás nélkül .
( Addigra még a fodrok is visszanőnek . ) (Sötét energiás projekt leállítva. Egócskám sírdogál csendesen néhány álarccafat társaságában. Olyan kis szomorú ! )

Ó ! " A szerelvény ha beindul , nincs megállás ....." Majd manipulálunk a váltóknál ! Bízd csak ide !

Honnan szedtél kerozint ?

Még nem repülünk mindannyian, de lassan felszállásra készülődünk!
Érkezik már a vonat, melyen oly sokan elaludtak... Sokan unatkoznak még a váróteremben is, de tudom, már nem sokáig...


"Indiában közismert bölcsesség, hogy a világ olyan, mint egy vasúti váróterem; nem az otthonod. Nem maradsz örökké a váróteremben. A váróteremben semmi nem tartozik hozzád, sem a bútorok, sem a festmények a falon... Használod őket - megnézed a festményeket, üldögélsz a padon, megpihensz az ágyon -, de semmi sem a tiéd. Csak néhány percig maradsz, vagy legfeljebb néhány óráig, azután továbbmész.
Igen, amit magaddal hoztál a váróterembe, azt magaddal is viszed, az a sajátod. Mit hoztál ebbe a világba?
A világ ugyanis kétségtelenül egy váróterem. Talán a várakozás nem másodpercekben, percekben, órákban, napokban mérhető, hanem akár évekig is eltarthat; de mit számít, hogy hét órát vagy hetven évet vársz-e?
Hetven év alatt megfeledkezhetsz arról, hogy csak egy váróteremben időzöl. Talán kezded azt gondolni, hogy te vagy a tulajdonosa, hogy te építetted. Esetleg még a névtábládat is kiakasztod a bejáratra. Vannak emberek - a saját szememmel láttam, mert nagyon sokat utazom -, tehát vannak emberek, akik felírják a nevüket a váróterem mosdójában. Bevésik a nevüket a padokba. Ez ostobaságnak tűnik, de erősen hasonlít ahhoz, amit az emberek a világban tesznek."
Osho (Bátorság)


"Épp a minap olvastam egy mondatot Jean-Paul Sartre-tól. Azt mondja, az élet olyan, mint egy gyermek, aki alszik egy vonaton, és felébreszti a kalauz, mert ellenőrizni akarja a jegyét, de a gyermeknek nincs jegye, és pénze sincs rá, hogy vegyen.
A gyermek egyáltalán nincs tudatában annak sem, hogy hová megy, mi az úti célja, és miért van a vonaton. És végül, de nem utolsósorban, nem is tud rájönni a válaszokra, mert egyáltalán nem ő döntött úgy, hogy felszáll a vonatra. Miért van ott?
Ez a szituáció egyre-egyre megszokottabbá válik a modern elme számára, mert gyökértelenek vagyunk, és hiányzik az értelem. Azt érzed: „Miért? Hová tartok?” Nem tudod, hová tartasz, és nem tudod, miért vagy a vonaton. Nincs jegyed, és nincs pénzed sem rá, hogy vegyél, és mégsem tudsz leszállni róla. Minden káosznak tűnik, őrjítőnek.
Azért történt mindez, mert elveszítettük a szeretetbe mélyedő gyökereinket. Az emberek szeretettelen életet élnek, csak vonszolják magukat valahogyan előre. Akkor hát mit tehetünk?
Tudom, hogy egy nap mindenki úgy érzi magát, mint az a gyermek a vonaton. Az élet mégsem lesz kudarc, mert ezen a nagy vonaton emberek milliói utaznak mély álomban, de mindig van valaki, aki ébren van. A gyermek kereshet és találhat valakit, aki nem alszik, és nem horkol, valakit, aki tudatosan szállt fel a vonatra, valakit, aki tudja, hová megy a vonat. Annak az embernek a közelségében a gyermek is megtanulja, hogyan válhat egyre tudatosabbá."
Osho (Mindennapra)