Emberi sors

Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam, és az értelem szikrája világított az én homályos lelkemben is.

Láttam a földet, az eget, az évszakokat.

Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat.

A földön éltem és lassan felderültem.

Egy napon meghalok: s ez is milyen csodálatosan rendjén való és egyszerű!

Történhetett velem más, jobb, nagyszerűbb?
Nem történhetett.
Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot. Más és jobb nem is történhetett velem.