Az úton

Valóban minden tanítás számomra,amivel szembe találkozok?Milyen mértékben hatnak rám?Fel tudom e ismerni abban a pillanatban a helyzet jelentőségét?Nem,nem mindig.Sőt sok esetben később esik le.Én magam részéről annyira nyitottnak érzem magam mindenféle téren,hogy ez soxor úgy tűnik,hogy döntésképtelen vagyok.Pedig nem erről van szó.Egyszerűen,többnyire sosem tudok leszögezni semmit véglegesen,mert minden mögött mindig meglátok valamit.Ezért érzékelem,nagyon sok esetben a káoszt ,kívül-belül is.Nem tudom helyére rakni a dolgokat.Mihelyst helyére rakom,történik valami,ami egy újabb rámutatás valamire.Nincs állandó számomra,ezért,ahogy marga is írta,"összevisszagondolkodó"vagyok.Igen így is lehet nevezni.
Van e olyan pont itt ezen a földi síkon,hogy azt mondhatom,hogy igen ez így van?Mikor folyamatos változás van.Akkor ha ennek tudatában vagyunk,akkor miért kell állandóan egyféleképpen viselkednem.Úgy érzem a teljességet megélnem,jelenleg úgy élem,hogy folyton változom.Bizonyára vannak részeim,me3lyek megrekedtek.De,ha még ezek is felszínre kerülnek,akkor azokat is hagyom,hogy ki terjeszkedjenek.Pontosan ezáltal tudom elfogadni,hogy hagyom,hogy megnyilvánuljanak.Akár a cselekedeteimben,akár írásban.Nem mindig figyelek ez igaz.Csak csuklóból cselekszek,vagy éppen írok.De vajon ez hová tartozik?Honnan jön?Egóból?Van,hogy igen,de van hogy nem az elmém mozdul rá valamire,hanem a szívem.Tudom,hogy soxor ez bántó lehet,mert még nem érzem ,hogy minden esetben ,hogyan kéne kifejeznem magam.De többnyire nem számít.Azért,mert másoknál is látom,hogy mi az,ami ilyenkor motiválja....és sok esetben az együttérzést érzem,a szívből jövő segíteni akarást,nem pedig a kioktatást.Nem tudtam beleragadni a csatornázásokba,mert simán el tudom engedni őket.Jöhet a következő is,de azt is elfogom engedni.Amit tudok vagy amire megértem,az úgyis bennem marad.Hozzásegítettek pár dologhoz az biztos,végül is ez volt a céljuk.De nem fogom újra és újra ugyanazt ismételni.Majd a fizikai valóság úgyis ismételteti velem és nem az anyagok közt kutakodok nap,mint nap.Eléggé nagy nihilt élek meg mostanság,bármit is éreztek vagy láttok.Mert,ha éppen nem a gép előtt csücsülök,teszek-veszek,közben néha elmézgetek.Aztán mikor már soknak érzem,akkor megint csak figyelgetek tudatosan.
Ilyen voltam egész életemben,mindig minden mögött megláttam valamit.Zavart nagyon sokáig,hogy miért nem tudok egyértelműen dönteni?Már nem zavar.Egy biztos,ami gyermekkorom óta megmaradt:az a kényszeres segíteni akarásom mindenkin.HM,és mégis emellett mennyi embert megbántottam már életem során.Igen,.nem vagyok egyben.Érzem.Sőt,túl nagy a semmi most,nem látok igazán.Mintha többnyire nem történne semmi...és mostanában pontosan ezen elmézgetek,miért nem történik valami?Közben történik,látom,legalábbis kívül.De belül,mintha állnék....,mégis ezt is látom,meg azt is látom.Csak éppen mindig máshová fókuszálok.Talán valóban az a legjobb,ha csak tisztán a szívemmel fókuszálok bármire.
Amit megfigyeltem már jó ideje,hogy mikor este lefekszem,nem tudok gondolkodni.Csak vagyok,csak úgy és nem jár az elmém.Ha mégis beindul,nagyon hamar visszatérek a semmi érzéshez,aztán mikor ez van,akkor meg mégis beindul valami érzés.A testemben és valahol,amit nem tudok beazonosítani,hogy mégis hol,nem is keresem csak hagyom.Már ahhoz sincs ingerem,hogy meditációkat hallgassak ,mert ez az állapot sokkal áthatóbb,mert nem érzek kapaszkodókat.Nem várom,hogy halljak vagy lássak,csak olyan jó kis kiterjedésfélét érzékelek.Sőt,mintha az álom szak és az ébrenlét szak,mintha összefolyna,nem érzékelem sok esetben a különbséget.Nem azt érzem,hogy kiégtem volna,azon már túlléptem,hanem ,mintha egyre közelebb kerülnék valamihez,ami olyan,mintha minden minden volna.
MOst itt tartok az utamon.Hová érek nem tudom.Hogy valahová el kell hogy érjek,azt meg végképp nem tudom.
Azért a napjaimat megélem és figyelek.Hisz itt van 3 kisgyermek mellettem,velem.
Hogy most mit élek meg?Pont azt,amit.
Megengedem magamnak!