Szerves Kommunikáció avagy a forrásmegjelölés kérdésköre

A forrásmegjelölés gondolati tovább fűzése, rétegződése és bemutatása a Szív-Tér nézőpontjából:

-A megosztott "kis-ének" nézőpontja, hozzáállása a forrásból származó információhoz, és az ahhoz való viszonyukhoz:

Az információs csomag bárki számára elérhető, hozzáférhető. Aki ezt mégis át tudja ereszteni magán keresztül és formába rendezi,vagyis fogalmi síkon kibontja, a polarizált világunk nézőpontjából Őt nevezzük meg forrásként. Mindenki más, aki ezzel az eredetileg kibontott információs csomaggal valamilyen formában kapcsolatba kerül, megtalálja az internet világában, lefordítja, megvásárolja a jogát a terjesztésnek, összeszerkeszti, csokorba gyűjti a saját nézőpontja szerint, felrakja a saját oldalára további megosztás céljából, már nem tekinthető forrásnak, hisz ő maga is már csak az eredeti forrással dolgozott, hogy mások számára is elérhető váljon. Ezért mély tisztelet és hála neki! De, ennek nem kell megjelennie látható formában, mivel a hála az energia, ami akkor is eléri, ha fizikai szinten nem kap róla visszajelzést, jó esetben nem is azért végzi ezt a közösségi feladatot, hogy Őt magát, mint egyént is megemlítsük. Ha mégis erre vágyna, akkor felmerül a kérdés, ezen nézőpont alapján, hogy kit kéne még feltüntetni a stáblistában. Mert bizony, ha így szemléljük, akkor nagyon sok kis embertársunkat illene felsorolnunk az eredeti forrás megjelölése után, akik dolgozta rajta. Így például azt, aki megtalálta az információt, aki lefordította, aki megvásárolta a jogdíját, aki összeszerkesztette, aki felrakta a saját honlapjára, sőt még a honlap szolgáltatót is illenék megjegyezni, mivel ő biztosítja teret, ahol megjelenhet abban a formában, de akár a családtagokat is felsorolhatjuk, akik támogató háttérenergiájukkal biztosították a közzétételben részt vetteket azzal, hogy közben esetleg elvégeztek esetleg feladatokat helyettük... és...és... és bonthatnám még a sort tovább a végtelenségig, kiknek is illenék megjelenni, a felsoroltak között, de mindig maradna egy kis hiányérzete annak a kisembernek, akit kifelejtettek a felsorolásból.

Így néz ki a mai világunk, ez a Szűz típusú analógia, ahogy szétszedtük darabjaira a világunkat, ahogy egyre fontosabbá vált minden kis rész, minden kicsi egyén, és egyre erősebben, élesebben próbálta saját magát a többiekhez képest elkülöníteni, hogy láthatóvá váljon és rettentő fontosnak érezte magát, és erre minden pillanatban visszajelzést is várt a külvilágától, akár egy ilyen megjelöléssel is.

Látható formában számomra a tudományos világ tükrözi vissza a legkifinomultabban ezt a szemléletet, életlátásmódot. Ugyanis ott, mielőtt bármilyen kis felfedezést is tesz bármilyen briliáns elme, akár milyen szakterületen, mikor megírja róla a disszertációját, előtte van, hogy oldalakon keresztül nagyjából "Ádámtól és Évától" kell felsorolnia azokat a gondolkodókat, kutatókat, akik ebben a témában bármit is leírtak már előtte. Ez annyira szárazzá teszi a művet, hogy szinte belefárad az ember, mire oda jut, hogy a valódi és egyetlen, abban a pillanatban fontos és élő információhoz hozzájusson végre.

-Ehhez képest egy átmeneti állapotot mutat az alábbi szemlélet és életlátás:

Ahogy Zoé olyan csodásan leírta, és megfogalmazta, már többször is. És mivel itt még fontos az egyéniség, mint formába rendező ezért ezt a nézőpontot változatlan formában adnám tovább az író, mint indivídum megjelölésével:

írta Zoé:

„A 3. dimenzió még az EgyÉni lélek életteréről szól, külön tudatoktól, amik külön testekkel rendekeznek, ezt hívjuk Embernek. Amíg ebben az emberbőrben vagyunk, és a szavakon keresztül teremtünk egymással kapcsolatot, addig ugyan kapcsolódhatunk egymással, a többi, és a Közös Tudattal is a szavak nélküli birodalomban, és egyesülhetünk is vele, de nem oldódunk fel abban, hanem az arcunkat, az EgyÉn(i)ségünket mindvégig megtartjuk.

Sőt, minél inkább kapcsolódunk a szív-terünkhöz, (amihez semmilyen külső aktusra nincs szükségünk) ez az EgyÉniség annál jobban körvonalazódik, annál egyénibb hangvétellel. Ez a formai különbség pedig "saját hozzáadott termék", társteremtés, az adott emberé, tudatszikráé. Ezért indokolt minden alkalommal megjelölnünk a forrást, ha idézünk, ha a máshol olvasottakat szeretnénk megosztani társainkkal -és bár érezhetjük egynek magunkat annak tartalmával, hangjával - mégsem azonosíthatjuk Emberként (elkülönült tudatként) magunkat a másikkal, aki a tartalmat formába rendezte, aki a szavak nélkülit szavakká fordította. Sőt, tapasztalatom szerint ilyenkor felébred a végtelen tisztelet, és hála érzése, hogy Ember-Társunk kimondta, formába öntötte megélt gondolatainkat, érzésünket. A gondolat, az érzés KözŐs, de a végtermék, a forma nem. Az egyéni. Ezért minden szerzőt "szerzői jog" illet meg a saját szerzeményét illetően. És, hogy mi a saját szerzeménye? Hát az, amit ebből a Közös Hangból ő magán átengedve levesz, és egyéni formáján keresztül egyedi formában saját erejéből megnyilvánít. Ezt fejezzük ki azzal a tisztelettel, hogy megnevezzük a forrást.

Hogy lesznek hasonlóságok más formákkal? Lehet, de bizonyosan nem lesz teljes azonosság. Mert a közös Hang az EgyÉnek-en keresztül nyilvánul meg. Ha már Egyként nyilvánulna meg, és nem az emberbőrbe bújt tudatszikráin keresztül, akkor többé nem lenne szükség emberi testekre sem. Az a fajta közösség, ami a teljes megosztáson, Egységélményen alapul, nem 3. dimenziós valóság, nem nyelveken és interneten, meg telefonon keresztül kommunikál. Ott nincs is szükség forrásmegjelölésre, hiszen minden jelen VAN Egyként.

Amíg azonban a 3. dimenzióban testben is élünk, és testileg nyilvánulunk meg, amíg neveink vannak, meg elkülönült házaink, amelyekben lakunk, és külön billentyűzeteink, amiken ezeket a szavakat gépeljük, addig hiába ér Felsőbb Énünk koronája a Közös Hangba, hiába fogjuk akár ugyanazon üzeneteket, érezzük ugyanazon érzéseket, ha azokat külső segítség nélkül magunk öntjük formába, akkor az a forma sajátos hangszerelésű lesz. Az EgyÉniségünk hangszereli, ez pedig nem egy nagy massza, hanem egy jól felismerhető hangzás. A hozzáadott többletünk az az emberi bio(élet)energiánk, amivel a formába öntést magunk elvégezzük, és azt megosztjuk embertársainkkal.

Ez az élet-energia tiszteletet, megnevezést, és ellentételezést érdemel. Ezt a "művet" a creativ commons ("nevezd meg, add tovább, ne változtasd") szabályai szerint illik megosztani másokkal, a szabad áramlást biztosítva, miként az életünkben a hatására esetleg bekövetkező előnyöket is illik megosztani, ha nem is az inspiratív forrással, de a többi emberrel legalább. (Ha ingyen kaptad, ingyen add. Ha pénzért vetted, pénzért fogod eladni.)

Kívánom mindenkinek, hogy találja meg a saját EgyÉni hangját, és a Közös Hangot azon keresztül nyilvánítsa meg, hogy ne kelljen más EgyÉn hangját kölcsönvennie. Mert a másikunk útja segíti ugyan a miénket, de nem spórolja meg azt, hogy mi is végigjárjuk. "

És hogy látom én ezt a "köztes" állapotot, mint a változás, valószínűleg kihagyhatatlan és nagyon fontos, de „csak” egy átmeneti állomását?

Itt még erősen elkülönültnek tekinti, és érzi magát az ember, az egyén. Bár már erősen érzi, hogy az információ miért is öltött formát általa, de még nagyon erősen és határozottan ragaszkodik ahhoz, hogy ezt neki tulajdonítsák, ez látható formában meg is jelenjen a megnevezésével. Amit látok még a "creativ commons ("nevezd meg, add tovább, ne változtasd") szabályai szerint", hogy még erősen elkülönültségben, zárva, korlátok között tartja az információt, az által, hogy "add tovább, de ne változtasd". Vagyis azt kéri tőled, hogy a gondolat csomagot, amit az adott forrás kibontott és formába rendezett csak és kizárólag, abban formában használhatod, sehogy máshogy. Vagyis nem építheted be szervesen magadnak, nem fűzheted tovább, hanem mint egy kívülről jövő, "én megmondtam a tutit és slussz" álláspont szerint vagy azt teszed, vagy sehogy. /Persze ez sarkított, mert tudom, hogy nem ez a szándék, de sajnos csak ezzé tud válni/. Ez láthatólag még nem élő, nem szerves, mivel bármi amit korlátok közé zárunk, az halottá válik, bármilyen csodás információs csomag legyen is az. Ez az információs csomag még kívülről jövő, bármennyire is emberibb, de mégis egy emberi korlát által felállított szabály szerint létező, ahol még mindig azt gondoljuk, hogy az embereknek meg lehet mutatni és meg lehet kívülről mondani, hogyan is kéne valóban élni, létezni, együtt működni. Már kifinomultabb, ember központúbb, de mégis egy külső szabályrendszer, ezért sosem lesz valósan és hosszú távon élhető mindenki számára, és nem is fogja általa senki valóságosan megtanulni, megtapasztalni belülről fakadóan pont azt ami a valódi célja lenne.

-A következő stáció, amit nevezhetünk Szív-Tér kommunikációs megosztásnak, vagy szerves információs csomag kibontásnak és továbbadásnak, a megnyilvánulása az alábbi:

Bevallom, ez egy személyes tapasztalaton alapul, így ez csak és kizárólag egy nézőpont, egy megélés és rálátás erre a kérdéskörre, így nem kérem, hogy a nevem megjelölésével változatlan formában kerüljön innentől kezdve továbbadásra, mert pont ezzel ellentétes irányultsággal ölt formát általam.

Azzal a céllal ölt formát, hogy bárki, és mindenki aki úgy érzi, hogy egyetlen gondolatszikrát vagy akár egyetlen mondatot is magáénak érez belőle, képes vele azonosulni, jó érzéssel tölti el, hogy ezt valaki helyette megfogalmazta, formát adott neki, mert benne is ott volt ez az információ (mint amúgy mindenkiben), csak még képtelen volt így megjeleníteni az használhassa és tovább bonthassa a maga számára. Íródik még azzal a céllal, hogy esetleg továbbgondolásra, megélésre, újabb tapasztalatra serkent másokat, és ha ezt megosztani kívánja, úgy használja fel ezt a nézőpontot, ahogyan csak ő maga képes a saját egyedi és megismételhetetlen módján továbbfűzni. Továbbfűzni az által, hogy kibővíti az általam leírt mondatokat, többlet gondolatokat hozzátéve, még tovább részletezve, finomítva, árnyaltabbá téve, hogy még élőbben, szervesebben, lüktetően, minél több oldalról látható módon jelenjen meg, mint egy élő, folyamatosan bomló csodás fraktál, mint az életfa.

Ahol már nem öncélú az információs csomag kibontása, hanem elérheti valódi és egyetlen célját, amiért a létbe hívatott és formát öltött, hogy minél több embertársunkhoz eljusson bármilyen formában, hogy ő is tovább bonthassa a saját nézőpontja szerint. Ehhez a szerves kommunikációs formához célszerű látni, miért nincs értelme az eredeti, változatlan formát tovább adni csupán, mert a szerves létben mindenkihez pont akkor és pont abban a kibontási és részletezettségi formában fog eljutni az információ, ahol képes rá csatlakozni, ahol képes vele azonosulni.

Képileg: az eredeti gondolatcsomag ami átszűrődik és formát ölt az egyénen keresztül nem statikus, nem állandó, hanem mint a fa ágait képzeljétek el, ahol a fatörzsből kihajt egy rügy, ez az a pont ahol a forma láthatóvá vált, de itt nem áll meg és marad rügy formájú, hanem ahogy a gondolat bontja ki magát tovább rajtunk keresztül, úgy nőnek ki belőle a vesszőcskék, amik szintén tovább ágaznak, majd egyre jobban vastagodnak, és azokból és újabb ágacskák hajtanak ki a végtelenségig, ha nem akarjuk minduntalan megállítani ezt a csodás természetes folyamatot azzal,hogy kijelentjük: ez az ág a mienk, csak és kizárólag, és itt most meg kell állni, és vagy átveszed a te gondolati fádra is ezt, beoltod így egy az egyben a te törzsedbe, és még egy címkét is rakj a beoltás helyére, hogy jól látható legyen minden fácska számára, hogy ez a te rügyedből származó beoltás, vagy különben „rügy”szerzőjogi perpatvarnak nézel elébe.:) Nézd meg ezeket a fákat, hogy néznének, és hogy néznek ki ma a világunkban. Így lettek belénk oltva a hitrendszerek, ahol kívülről megmondták hogyan csinálhatod, hogyan gondolkodhatsz, beléd oltották, és bár Te egy csodás almafának indultál eredetileg, azon belül is egy teljesen egyedi fajtát kívántál volna megjeleníteni az eredeti isteni terved álma szerint, ehhez képest beléd oltottak egy más gondolati mintát, és azt nem is változtathattad meg, nem szabhattad testre a magad számára, mert akkor kilógtál volna a sorból, kilógtál volna az egyen gyümölcsös kertből.

A személyes megélésem ami által ide jutottam:

ez is egy folyamat volt, aminek minden állomása, stációja igen fontos mérföldkő volt számomra és kihagyhatatlan. Valahol ott kezdődött, hogy állandóan megtalált, különböző formában ez a forrásmegjelölés kérdéskör. Volt, hogy kedves társunk bár idézőjelben, de a nevem feltüntetése nélkül szerkesztette be a saját írásaiba, fórumhozzászólásaiba a gondolataimat. Először nagyon rosszul esett, persze a kisénemnek, és olyan plágiumfélének éreztem, mintha megloptak volna.

A kapcsolatteremtő szeminárium után írtam egy beszámolót, ahogy abban a pillanatban képes voltam átlátni, magam és mások számára megfogalmazni a lényegét. Később észrevettem, hogy egy társam ebből az írásból egy az egyben bemásolt, beszerkesztett a saját honlapjára, mintha ő írta volna. Először szintén meglepődtem, majd egész jó érzéssel töltött el, hogy méltónak találta arra, hogy változatlan formában beépítse a saját írásába, bár már forrásmegjelölés nélkül. Ezt tovább fokozta egy másik, még inkább kedvelt kapcsolatteremtő társam írása, ahol azt láttam, hogy szintén ebből az írásból emelt ki komplett mondatrészeket, még jól felismerhető maradt az alap írásrészlet, de már valami olyan csodásan bővítette tovább, hogy sokkal részletesebb, színesebb és így még egyértelműbb lett. Itt is az első reakcióm a döbbenet volt, majd mikor ezen felülemelkedtem, már csak az a nagyon finom belső megelégedettség és jó érzés maradt a szívemben, hogy végtelenül örülök, hogy alapot adhattam ennek a folyamatnak és így minél több emberhez juthat el az információ, már egyre részletezettebb formában.

összegzés:

az egyetlen valós változás csak és kizárólag belülről fakadhat, minden kívülről nyomást gyakorló információ nélkül. Attól válik valósan élhetővé, ha megengedjük, hogy az alapinformációs csomagot mindenki a saját módja, képessége, egyedisége szerint tovább bontva valósan megélje, megtapasztja. Akkor fogja meglátni és átélni, hogyan is működik az életben. És akkor tudja majd hitelesen meg is fogalmazni a sajátját, amit majd a többi társa is tovább bonthat, belefűzve élőn a már addig megfogalmazottakat, hogy másoknak is élő példát adjon. Ez a kibontása az információnak és folyamatosan bomló továbbadása már élő lesz, szerves lesz, ez által az életünk, a közösségi életünk és a világunk is szervessé, együttműködővé, egyszerűen fogalmazva élhetővé fog válni az emberi formavilágban is. Így hozzuk le a mennyet a földre, és így emelkedhetünk azokba az áhított magasságokba, amiről a „felemelkedés” és ez a hatalmas változás szól. A felemelkedés valójában bennünk zajlik le, ilyen kis apró lelki változásokon keresztül, ez az alkímia, ami által majd a látható világunk is a belsőnknek megfelelően alakulni fog.

Még nem tartunk itt. Én most a gondolatcsomag alapjait raktam le, ami majd akkor és úgy fog általunk tovább bomlani szervesen, ahogy a szívünkben erre rárezonálunk, ahogy képesek leszünk elhagyni az egyéni , személyes elismertségre vágyást, amikor már nem rólunk szól az információ átadása, hanem eléri a valódi célját, hogy mindenki a saját módján, egymással kart karba öltve élje, mégis a maga egyedi módján.

Ha esetleg egyetlen mondattal is azonosulnál, kérlek vedd magadhoz, éld meg, tapasztald meg, fűzd tovább, és oszd meg a többi társunkkal is, hogy minél több emberhez eljusson.

köszönöm minden egyes társamnak, akik részt vettek ebben a folyamatban így vagy úgy, és segítették, hogy megszülessen bennem ez a nézőpont!

és köszönöm, ha szolgálhattam ezzel az írással a közösséget, számomra az egyetlen és valós megelégedettséget az fogja jelenteni, ha láthatom azt a folyamatot tovább bomlani amit ezzel elindítottam.

üzenet egy Szív-Tér létezőtől

...és hogy én is tovább fűzzem,most,hogy végig olvastam,pontosan korlátként éltem meg mindig a forrás megjelölését.Mivel a fent leírtakkal azonosulni tudok így eszem ágában sincs bármit vagy bárkit is megjelölni,hogy mi képezheti az ő tulajdonát vajon,mert köz-ős.:)
De bárki,aki ragaszkodik hozzá és kéri ,máris megteszem.Ha most tovább adod ezt az egészet,kérlek ne jelöld a forrást, sem azt ,aki bejegyezte ide,csak ha nagyon akarod.Köszi! ez is egy üzenet egy létezőtől :)