Veréb pajtás

Haza felé sétáltam a járdán.Körülnéztem az autókat szemlélve s haladtam az út túloldalára.Ebben a pillanatban láttam egy kicsi verebet,aki úgy tűnt mintha felém szökdécselne.Figyeltem őt folyamatosan s ő csak jött, jött felém.Semmin nem gondolkodtam csak mentünk egymással szemben,mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne,hogy most találkozunk s üdvözöljük egymást.Már a padka széléhez léptem s csak egy karnyújtásnyira volt.Talán még annyi sem.Éreztem,hogy megfogom simogatni és azt is ,hogy ő hagyni fogja...de.....de belépett az elme az a berögzülés,hogy hisz a verebek elröppennek az emberek elől.Ez csak a pillanat tört része alatt ,de éppen elég volt ahhoz,hogy a bizalmam eliszkoljon a semmibe s az én kicsi kis veréb pajtásom érezte ezt.Mielőtt kezemet nyújthattam volna annak aki én is vagyok a bizalmatlanságom a berögzült hiedelmemmel együtt ismét közbe szólt.Annyira kicsi hiányzott.Álltam ott némán még pár másodpercig s megértettem.Nagyon közel vagyok a természethez s a kis veréb küldte a jelet,hogy még jobban megerősítsen,jó úton járok./érdekes,mert éppen a kórházból jöttem/!
Azóta már verebeket etetek fél méteres távolságból,hol vissza ugrándoznak hol már majdnem a kezembe.
Ezek a pillanatok "azok" és olyan sok van naponta,egyre több....tudatos összekapcsolódás :))
Ui:...és még nem beszéltem fákról,pillangókról,rovarokról,békákról,növényekről és nem utolsó sorban az emberekről.:-)
Viszont tudom,hogy nem vagyok egyedül és tudom,hogy ilyen és ehhez hasonlókat mások is átélnek,sőt ennél már sokkal de sokkal többet.
Tudom,hogy tudja Gaia,hogy tudjuk,hogy ő is tudja.....hehe :-))
Azt hiszem a veréb pajti is tudja :)))))