Keresztény Buddhák

A keleti tanításokban ugyebár a felébredés megfelel a megvilágosodás szinonímájának; nem véletlen, hogy Buddhát is hol „Megvilágosodott”-nak, hol „Felébredett”-nek nevezik. Azt persze nem mondhatnánk, hogy az összes tanítvány és apostol megvilágosodott a tűzkeresztség révén, de azt igen, hogy valami ahhoz hasonló élményt éltek át, amikor addigi álomszerű állapotukból a Szentszellem erejének a hatására felébredtek. Ez a felébredés, ez a kis megvilágosodás pedig a kozmosz szereteterői révén történt meg, hiszen a Szentszellem - mint azt Steiner megfogalmazásában is láttuk - a mindent betöltő szeretet szubsztanciája. Ettől kezdve - az apostolok tűzkeresztsége óta - lehetséges az, hogy valaki a kozmosz szeretetszelleme által érje el azt a tudatállapotot, amit Keleten megvilágosodásnak hívnak.

A kereszténység inkább a nyugati világhoz kötődik, a buddhizmus - a maga megvilágosodás eszméjével - pedig inkább Kelethez.

A szeretet és a bölcsesség fogalmát érdemes kicsit közelebbről is megvizsgálnunk! A Krisztus előtti idők keleti írásainak tanulmányozásából az derül ki, hogy az ember a bölcsesség által érheti el a megvilágosodást; a tudás az, ami megvilágosítja az elmét. Buddha tanításai szerint a tudatlanság a legfőbb oka annak, hogy az emberek nincsenek megvilágosodva, a bölcsesség ugyanakkor megvilágosító erővel bír. Nos, a régi tanítóknak, a keleti bölcseknek ebben tökéletesen igazuk is volt: Krisztus előtt az emberek valóban a bölcsességerők által tudtak megvilágosodni. Pünkösdkor viszont e tekintetben is történt egy nagyon fontos változás: az első tűzkeresztség óta lehetségessé vált, hogy az ember ne a bölcsesség-, hanem a szereteterők által érje el a megvilágosodást, a felébredést! Ezt élték hát át első ízben, mikrokozmikus szinten az apostolok, a tanítványok.

Krisztus óta tehát minimum kétféle Buddha létezik: egyrészt továbbra is fennáll a régi út, a megvilágosodás elérhető a bölcsesség szellemeinek a segítségével; másrészt Krisztus által működésbe lépett egy másik út is: a szeretet szellemeinek a segítségével elérni a megvilágosodást. Ez utóbbi utat bejárt embereket nevezhetnénk tehát - a két, keleti és nyugati alapfogalom összevonásával - keresztény buddháknak.

Az emberiség teljesen új kapcsolatot építhet ki a magasabb, érzékfeletti, szellemi világokkal. Míg az első tűzkeresztséget megelőzően ki kellett lépni a fizikai testből ahhoz, hogy az ember szellemi élményekhez jusson, addig Pünkösd óta az ember durva anyagi testén belül is szellemi élményekhez juthat, testelhagyás nélkül. Ez pedig azzal a fontos különbséggel jár - amit nem lehet elégszer hangsúlyozni -, hogy míg régen, amikor az ember kilépett a testéből, akkor letompult a tudata, azaz testén kívül teljesen tompa tudatállapotban létezett a magasabb világokban, addig pünkösdkor a tanítványoknak nemhogy letompult volna a tudatuk, hanem éppen ellenekezőleg, akkor ébredtek fel csak igazán, akkor éltek át egyfajta kis megvilágosodást. A tűzkeresztség óta tehát az ember éntudata megőrződhet, sőt, nemhogy megőrződhet, de meg is kell, hogy őrződjön - a magasabb világokkal való kapcsolatnak kétezer éve éppen az az újdonsága, hogy az ember a testén belül, individuális éntudatának a megőrzése mellett élheti át a szellemi világok működését!

Az embernek négy teste van: fizikai, éter- és asztrálteste, valamint Énje. A négy test megoszlásából adódóan beszélhetünk egy alsó emberről, ami a fizikai és az étertestből áll, illetve egy felső emberről, amit értelemszerűen az asztráltest és az Én, azaz az ember két magasabb lénytagja alkot. A Golgotai Misztérium és a mennybemenetel által a Krisztusból kiáradó erő hozzá tudott kapcsolódni az alsó emberhez; a pünkösdi történések, az emberiség első tűzkeresztsége ugyanakkor lehetővé tették, hogy a Krisztus-impulzus az ember magasabb testeihez, tehát a lelkéhez és a szelleméhez is hozzákapcsolódhasson, méghozzá a Szentszellem által.

A megváltás kollektív érvényű művének megértése, feldolgozása, befogadása, s ezáltal az egyéni élet átalakítása az indivíduum feladata, amiben az a lény segít, akit a Biblia Szentléleknek - helyes fordításban Szentszellemnek - nevez.

A Szentszellem, a bölcsességgel teli szeretet szelleme

Jelenleg a tudati lélek korszakában vagyunk, az ezt megelőző kultúrkorszak a kedélylélek korszaka volt. A kedélylélek korszakában még elég volt a hit, a tudati lélek korszaka viszont már egy új követelményt támaszt az ember felé: a hit mellé tudásnak és megértésnek kell kapcsolódnia!

A Szentszellem régebben a bölcsesség szelleme volt, a bölcsességet tette elérhetővé az emberek számára. Krisztus óta azonban, miután ez az isteni-szellemi lény magába fogadta a Krisztusból áradó szereteterőket, a bölcsességgel teli szeretet szellemének is nevezhetjük őt. A Szentszellem olyan szereteterőket hordoz, amely segíti az embert a szellemi megismerésben. A Szentszellem tehát kétezer év óta már nem elsősorban a bölcsesség, hanem a szeretet szelleme, azé a szereteté, amely kitágítja az ember megismerési horizontját, lehetővé téve számára a szellemi megismerést.

Krisztus által a múlt minden bölcsessége szeretetté vált. Mindaz a bölcsesség, ami a különféle tanítók és mesterek által Krisztus előtt megszületett, az Krisztusban, Krisztus makrokozmikus Énjében szeretetté vált, mégpedig nem is akármilyen szeretetté!

Váradi Tibor pünkösdi előadásának részlete

network.hu