Kiket is keresek itt?

Valaki azt írta hogy a vágy is csak illúzió. Én nem biztos hogy jól használom a szavakat, de azt tudom, hogy 45 évet éltem le az önkorlátozó, megfelelni vágyó, boldogtalan magánélet világában – a kívülállók számára teljesen normálisan. Nekem minden érték, ami közelebb visz a belső mozgatóimhoz, legyen az vágy, szenvedély, öröm bármi és segít közeledni a „jogom van örömben élni” világhoz.
Ide az önismereti csatornázások miatt kerültem. Elvarázsoltak a belső lelki működésünkről szóló és azokat felszabadítani segítő-ígérő felolvasások. Talán már nem csak reményem, hogy a gyerekkori sebeket nem csak a pszichológus díványán lehet sok-sok év alatt oldani, hanem ilyen – számomra beláthatatlan mechanizmussal működő – módszerrel, mint a csatornázások hallgatásával. Nekem ezek nagy élmények, mert az utóbbi években a felvetett problémák nagy részét megtaláltam magamban, viszont itt ezekről bűn felemlítés nélkül beszélnek, sőt segítséget is ígérnek.
Sokáig azt hittem, hogy csak én vagyok ilyen szerencsétlen állapotú, csak nekem van gondom a szeretettel, a saját érzelmeim távolságával, a belső blokkokkal.
Többször végiggondoltam, hogy ez nem csalás. Én az internetről töltök le anyagokat, amelyek úgy tűnnek mintha teljesen rólam és nekem szólnának. Ezek szerint én is csak egy vagyok azok közül, akik belső elszakítottságtól, gyenge önértékeléstől … szenvednek.

Viszont ha így van, akkor jó lenne látni előttem járó, vagy hasonló hullámban lévő sorstársakat. Valamiért olyan embereket vonzok be, akik csodálkoznak hogy férfi létemre mennyire elől tartok. De én jobban szeretnék már végre nem egyedül küszködni elől – mert nyilvánvaló, hogy nagyon sokan vannak előttem és mellettem – hanem látni a mellettem és előttem lévő hús-vér életeket, reagálásokat, erőfeszítéseket és örömöket!
Ezt most jól megmondtam :o) Bár ha igazán jól mondanám, akkor már nem kellene mondanom…