Magyarság tudat, nemzeti öntudat

marti51 képe
Kategória:

Azt gondolom, eljött az ideje, hogy utána nézzünk múltunknak, magyarságunknak, történelmünknek. Minket, s gyermekinket arra tanítottak, hogy becstelen nép vagyunk, szégyenkeznünk kell múltunk, s jelenünk miatt.
Aztán számomra kiderült, hogy Isten kiválasztott népeként az Isteni tudást hordozva szakrális nép vagyunk, akit emiatt régtől pusztítanak, írtanak, hitében megcsorbítanak. Elveszik öntudatát, identitását, hogy megtörjék lelkét, hitét, erejét.

Tudatlanságunk miatt hisszük el értéktelenségünket, mint hiszi egyikünk is íme:

"Másrészt meg történelmünk során számtalanszor reprodukáltuk ezt a jelenséget: a materiálisan fejlettebb, de lelkiségben szegényesebb kultúrák harca a spirituálisabb, de materiálisan kevésbé fejlett népekkel szemben. Hozhatunk itt fel ilyen-olyan példákat (Dél-Amerika, az európai és amerikai érdekek érvényesítése keleten, stb), de nekünk magyaroknak nem kell messzire mennünk: őseink előszeretettel nyilazták le fél Európa lakosságát csak azért, mert ők nem tudtak lóháton ülve célozni ;-) " "Azt elfelejtettem: a magyarok történelmével kapcsolatban nem tudom, vajon ez-e az igazság, vagy sem... De akár igaz, akár nem, példálozhatunk bármilyen más néppel is, hiszen ők is Mi vagyunk." írta egyikünk az egyik reagálásában.

A magyarság igaz értékéről, a szavaim hiteléül álljon itt a Magyarságtudományi Intézet beköszöntője.

"Manapság nyílt titok, hogy a nyugati sajtó elfogadta a tudatos magyar történelemtudomány és nyelvészet elferdített híresztelését vagy elhallgatását. A Nyugat ez alapján illeti a magyar műveltség múltját és jelenét. Ennek elhallgatása és elferdítése nem új keletű. 1858. november 6-án, gróf Széchényi István, aki a Magyar Tudományos Akadémia alapítója volt, elméletben visszavonta támogatását az Akadémiától, mivel az a Habsburg irányzatok támogatója lett. Nagy károkat okozott a nemzetnek és a nemzeti eszmének.

Mind azóta változás nem történt, sem a magyar kormányok, sem a MTA részéről. Ezért a kivándorolt, vagy hazáját elhagyni kényszerült magyarság rákényszerült arra, hogy nyelvész és történész kutató legyen, azért, hogy bemutassa a magyar műveltséget és nyelvének igaz voltát, remélve, hogy megváltoztatja Nyugat rólunk alakult valótlan vélekedését. A hihetetlen méretű nehézségek ellenére, a nyugati magyar sajtó támogatta ezen törekvéseket. Meg kell említenünk, hogy sok éven át a magyar kormányok nem támogatták a nemzet érdekét, sem a habsburgi időkben, sem a II. Világháború után, sem az 1990-évi kommunista uralom bukása után. A MTA álláspontja sem változott. Az Akadémia tudósai nem közölhetik szabadon kutatásaik eredményeit. Ha elvétve egynéhány ilyen tanulmány meg is jelenik, ezek soha sem kerülnek az iskolakönyvek tananyagába, így sohasem válhatnak népi köztudattá. A nemzet így elveszti nemzeti öntudatát, élni akarását, ami a rettenetes népi fogyatkozásban mutatkozik meg. Ezért van arra szükség, hogy a MTA szerepét – legalább ideiglenesen is – egy mindentől független magyar szervezés vegye át, amely valóban magyar lelkületű és cselekvő kész. "

Én azt vallom, hogy ahhoz, hogy tudjuk mi a feladatunk, hol a helyünk, ismerni kell igaz múltunkat, őseinket, eredetünket. Egy nép, egy nemzet, csak úgy képes létezni, ha tudja ki ő, hol a világban a helye.
Ezért hiszem, hogy eljött az ideje, hogy utána nézzünk a történelmünknek, s a bensőnk alapján döntsünk a ránk zúduló információ áradatból, hogy mi az igazság, hol a hamisság. A tudás bennünk van, a lelkünk megsúgja mit higgyünk el, s mit vessünk a tűzbe megtisztítani.

Tudom, hogy isteni eredetünk nem talmi csillogással, nem mellveregetős hazafisággal kell, hogy eltöltsön bennünket, hanem épp eredetünk miatt a krisztusi sorsot felvállaló, a hazánk, a nemzetünk iránt felelősséget vállaló emberekké kell lennünk. Azt hiszem, hogy a múltunkat, a szakralitásunkat, ősi tudásunkat
felvállalva, másoknak példát mutatva erős, tiszta, becsületes emberekként kell léteznünk. Igaz büszkeséggel, a nemzetünk iránti őszinte alázattal kell megteremteni eljövendő sorsunkat.

A gyűlölkedéssel, a bosszúvággyal, a magunkon eluralkodó negatív energiákkal népünk, hazánk ellen teszünk, visszasűlyedve oda, ahol a minket elpusztítani akarók szándékoznak tartani minket.
Azt hiszem, hogy tiszta, alázatos nemzeti öntudattal, - amelyben tudom az értékeimet és tudom, hol a helyem - kellően magas rezgésszám mellett, pozitív hozzáállással tudjuk küldetésünket teljesíteni, európa, s a világ népeinek fényt, tudást közvetíteni.

marti51 képe

Ajánlok pár olyan linket, amelyből nem csöpög a bosszúvágy és gyűlölet, s szerintem reális információkat tartalmaz.

www.naptemplom.eloldal.hu

http://www.youtube.com/watch?v=M3DpXQjrdHc
http://www.youtube.com/watch?v=H4GMCvTF5pg&feature=related
http://arpad.org/pages.php?&menuid=53

Az alábbi filmet nagyon ajánlom mindenkinek.

Ajánló: HÁBORÚ A NEMZET ELLEN - Az elrabolt nemzeti vagyon

címmel rendezett négyrészes dokumentumfilmet Jelenczki István.
I. rész - A háború megváltozott természete. 85 perc
II. rész - Diktatúrából, diktatúrába. 88 perc
III. rész - Az ország felszámolása. 73 perc
IV. rész - Megtartó üzenet. 72 perc

http://docler.hu/video/155796

A film azt a történelmi folyamatot, annak mechanizmusát mutatja be, ahogyan a belső és külső hatalmi erők felszámolták a nemzeti vagyont, átjátszották és játsszák át mindazt az örökölt és megtermelt felbecsülhetetlen tulajdont, amit őseink évszázadokon át, nagyszüleink, szüleink és mi magunk létrehoztunk.

VacskAnisha képe
marti51 képe

Anisha ez bölcs, tiszta, fénnnyel telített igaz mondás. Gratulálok.

Meggyőződésem, hogy bármi is a feladatunk, csak a szív szeretetén át, valódi alázattal tehetjük. Mondd, ezt az írásodat itt már szerepeltetted? Amennyiben nem, szerintem nagyon szükségszerű lenne.

Az én " magyar " ébredésem csak pár hónapos, érzem, hogy feladatom van, keresem a helyemet, keresem, hogy az én igazságom hol lelem meg. S mindez valami felemelő, boldog érzéssel tölt el, átérezve, hogy jó dolog magyarnak lenni.

VacskAnisha képe

nos...mivel nagyon annak az oldalnak a közönségéhez szólt, nem tettem fel ide...de némi bevezetővel fel lehet tenni...

bella_iza képe

Sziasztok!
Olvasgatom a véleményeket, érzéseket a magyarsággal és történelmünkkel (igaz vagy hamis(ított)) kapcsolatban.
Lehet, hogy valamit nagyon nem érzek / értek.
A magyarság lehet ilyen vagy olyan, szelíd majd harcos, leigázó majd befogadó majd áldozat(vállaló). Erröl kérlek ne írjatok, nem ez a kérdésem.
Kérdéseim:
- az, hogy most magyar vagyok, az nem jelenti azt, hogy elözö életeimben is mindig magyar voltam. Lehet, hogy akkor kínai, török, szerb, szlovák, pápua, eszkimó, maja, zsidó, olasz, indián vagy bármi voltam. Az én érzésem szerint voltam már sokminden, hogy azt a minöséget, azt a feladatot teljesítesem, integráljam, elmulasszam ...
Alakultam. Ide születni egy minöség. de jogosít-e bármilyen felsöbbrendüségre? Hogyan tapasztalhatta volna mindezt a magyar nép, ha nincs "játszótere", partnere a fejlödésben, dícsben és pusztulásban? Lehet, hogy egyik életemben én voltam a pusztító, zsákmányoló, aki e magyar népet zsigerelte? Most vessem meg öt = vessem meg magam? Hova is vezet ez? A gyógyuláshoz?
Az, hogy most magyar vagyok mire is jogosít pontosan?
Sokszor sokféleképpen beszélünk arról, hogy nincs áldozat, nincs külsö behatás, csak saját vállalasainkat éljük személyi, kisközösségi, nemzeti, ember-isteni szinten? Akkor itt miért nem tudunk a leigázottság / becsapottság érzésétöl szabadulni?
Mit nem értek én? Hol van elferdítve ez a dolog?
- nem tudom, hogy olvastok-e idegen oldalakat is? Nagyon vicces tudni, hogy több nemzet is operál ugyanezekkel a szólamokkal, mint mi magyarok. Kiválasztott. Innem fog elindulni. stb. stb. én nem akarok arról vitázni, hogy ki a kiválasztott. szerintem nincs semmilyen kiválasztott, mert mindenki kiválasztott, mindenkinek át kell menni azon a kapun. Mindenkinek szüksége volt MINDEN eddig eljátszott vagy elrontott szerepére. Ha az EGYségre gondoltok és igazán megélitek azt, nem a szavak szintjén, hanem a tökéletes békesség és áramlás állapotában, nem érzitek, hogy ezeknek semmi értelme??? Én ezt érzem, vessetek meg érte.
(volt egy elöadás itt Budapesten. Hanganyagot hallottam. Sokan tudjátok, melyikröl beszélek. Nekem nagyon tetszett. Olvastam utána, hogy persze, csak az amerikaiak akarják megint letörni a magyar glóriát. )

Így vagy úgy, van még min dolgoznunk ... hát munkára fel!

bella_iza képe

Bocsi mindenkitöl! Leírtam, belementem nagyon a kérdezésbe, elküldtem, és fény gyulladt a buksimban.
Most azt érzem, hogy mindenki a maga útján, tapasztalatán keresztül fog eljutni az EGY-be.
És akinek a harcias, leleplezö, "magyar" lényén keresztül kell eljutni oda, az is egy vállalás. És nekem ezt tiszteletben kell tartani.
Mert erröl szólt a belsö megélésem, csak pont erre a témára nem tudtam teljes mértékben kiterjeszteni.
Nem volt hiábavaló. A magam szempontjából semmiképpen. És hiszek abban, hogy alapvetöen mindenki csak MAGán tud segíteni. Éppen elég feladat, máséba nem kellene belekontárkodni :) Bocsi mégegyszer.

VacskAnisha képe

Nem tudom, elolvastad e az írásomat, amit a link rejt. Bár arra nem reagáltál. Az van benne, hogy szerintem a magyarságnak vállalt sorsa, feladata van, mint minden népnek, és ha mi nem tesszük a dolgunkat, akkor azt bizony az EGÉSZ szívja meg. Márpedig, ha állandóan azt hangoztatjuk, hogy ugyanmár, mit magyarkodunk itt?...hisz mindenki egyenrangú....akkor soha a büdös életbe nem fogjuk felismerni a feladatunkat. Egyenrangú nem azt jelenti, hogy mindenkinek ugyanaz a feladata. Szép is lenne egy társadalom ami csak szakácsból, vagy csak parasztból állna a nagy egyenlősdi miatt. Ugye ez még viccnek is rossz. Akkor miért gondoljuk, hogy a nemzetekre nem igaz?
Másrészről meg az úgymond magyarkodást, nagyon nem szeretem. Verni a mellemet, hogy ÉÉÉÉéééénNNNNN magyaaaaar vagyok!!!!....oszt közdben csak a saját érdekimet nézem.....hát....khmmm...az nagyon nem MAGyarság.

bella_iza képe

Mindent elolvasok szorgalmasan :)
Teljesen egyetértek veled. Az általad és általam írt dolgok nem zárják ki egymást. Így érzem legalábbis. Söt!
Én más dolgokra reflektáltam, pont a folytonos tobzódásra, a folytonos maga- és egymásra mutogatásra, az igazságtalanságra és az áldoztatiságra való állandó visszatérésre. Tudom, valahol valaki egy adott konstellációban megbántott. Nem mindegy, hogy áldozatnak tekintem-e magam, vagy játszótársnak. És nem mindegy, hogy azt hiszem-e, hogy ebbe engem belekényszerítettek, átvágtak, becsaptak, vagy azt, hogy ezt a játékot közösen vállaltuk.
Ha én játszom, akkor nem tud többé bántani. Megpróbál. Nem tud. Akar és tobzódik. Majd egyszer csak feloldódik. Ez igaz magamra magammal, ez igaz családi szinten, közösségi szinten, nemzeti szinten, emberiség szinten. Én ezt érzem. A feladataim elöl nem térek ki. Vagy ha kitérek, akkor legalább felülvizsgálom magam, hogy miért térek ki és igyekszem szembe fordulni velük - nem a negatív értelemben, hanem a pozitívban, szinte szó szerintiben. Tudom, hogy a hiba, pardon, inkább a kihívás, gátlás, feszültség bennem van ... csak azt tisztem oldogatni. A másikat nem. Nem szóval. Nem elfordulással. Nem meneküléssel. Nem üldözéssel.
Ez nem egy habos tündérmese, az itt-ott összeszedett elmélet. Ez egy kökemény harc. De csak magammal. Sokáig másokkal harcoltam, most már csak magammal.
Arra buzdítok a környezetemben mindenkit, hogy ne utasítson, csak mondjon, meséljen, de csak magáról, saját élményeiröl, haladásáról, vagy maximum kérdezzen. Milyen érdekes lenne egy ilyen játék a nemzetek között, nem gondoljátok??? Mennyi-mennyi info, vállalás kerülnek napvilágra ... biztos vagyok benne, hogy sokan sokféleképpen lepödnénk meg.
De én most ezt játszom magammal, ezt játszom embertársaimmal. (Akadozva müködik :) )
Kezdek elkanyarodni a témától, úgyhogy mielött eltérek a tárgytól, búcsúzom. Szeretettel. :)

VacskAnisha képe

:o)))

Így már értelek, sőt. Azt gondolom, hogy aki mindezeket felismerte már, az előbb-utóbb magyarságára is rá fog ébredni, A valódira.

http://www.fenyegyseg.netii.net/index.php/fenyesszek/252-invokacio-oktob...

ismerős? ;o)

amarana képe

Itt van a film egyben nézhető a világ valamikori leggazdagabb országáról Magyarországról, és az Urániába történt vetítése utáni hetekben a hozzá plusszba fűzött kommentárok KIÚT címmel , az ECHO TV_ben. Nagyon ajánlom mindenkinek megnézésre, a legkomolyabban!! Áldás

A FILM itt azonnal nézhető, nem kell letölteni:
http://docler.hu/video/155796

KIÚT 1.

http://href.hu/x/baz2

KIÚT 2.

http://href.hu/x/baz4

KIÚT 3.

http://href.hu/x/baz5

A hozzászólás szövege rejtett, mert elegendően akarták így - kijelöléssel olvasható.

Zsidó nép nem engedi hogy öntudata legyen bármely nemzetnek ahová be tette a lábát a történelem során nézz utána.

margardian képe

Kedves mindnyájan. Határozottan kijelentem, engem,nem tanitottak arra,hogy becstelen nép tagja vagyok,ahogy a fenti cikkben állitja az író.
Eddigi tapasztalatom szerint minden nép szakrális.
Minden népnek van szakrális feladata,és mindegyik nép egy-egy ilyen feladatra van kiválasztva.Egyiknek sem könnyebb,vagy nehezebb.
Az egységnélküliség megtapasztalatlansága mozgatja azokat a népeket,afelé,hogy kiválaszottanak és ennek ellenére üldözöttnek is tartsa magát.
Ezek a népek, meg is tapsztalják kisebb -nagyobb mértékben, mert gondolataikkal be is vonzzák.
Ahhoz,hogy egy nép a neki felosztott szerepét betöltse, egyáltalán feltáruljon előtte , ahhoz az egyes néphez tartozónak valló emberben ,kell megszületnie az egységnek,és elengednie a hiedelmeit amit belül magáról gondol és kivetíti. mert ezekkel a gondolatokkal teremti meg a valóságát,és eme gondolatok tömegessé tételével nép valóságát is.
Tudatosan nem olvastam el a hozzászólásokat, a szívszentélyembe vonultam,a szellememmel összhangban írtam, amelyik MAGARNAK született sok -sok .inkarnációm keresztül.
Ölellek benneteket.

VacskAnisha képe

Szó szerint becstelennek nem mondta a magyarokat egyetlen történelem tanár.
Ez igaz. Viszont annyi marhaságot tanítottak, ami nem igaz, hogy na.
A többivel egyetértek.

amarana képe

Hányba is készítették a Mézga Aladárékat?........a mentő fééééény !!

http://www.youtube.com/watch?v=aFw9ZuT-mWU&feature=related

Szűrjétek le a lényegi mondanivalóját és azonosítsátok be jelen helyzetünk mottójával !!
Hááát jöjjön az árnyjátééék!!

Nimród képe

Miről beszéltek ?

Olvasom ami itt zajlik...és elbeszéltek egymás mellett.....Egy meséből akarunk várat építeni ? Magyarság...van rólla fogalmatok mi az ? Még lövésetek sincs a dolgokról......bella izabella...ha ennyire így véled, akkor könnyen lehet...hogy más nemzetbe is jól érzed magad, de akkor miért vagy magyar ?

Nem azon van a hangsúly, ki hogyan magyarkodik, hanem az hogy MEGOSZTÁSBAN ÉL AZ ORSZÁG ! és ezt tűrjük

MSZP--- SZDSZ---MDF ---FIDESZ---JOBBIK ]]]] egyik sem ! Mert nem a magyarságot képviselik ! ha nem lennének bolondok az emberek, akkor nem mennének el szavazni....mert mindegyik csak azon van..mennyit kaszálhat ebből a kis országból.

Nézzétek meg a nagy Pestet, BKV botrány...és semmi tüntetés vagy hangadás...de minek ...hisz ez a nemzet alszik...szomorú, hogy idejutott....

Senki nem érti a lényeget.....amit ide írtaok az mind nulla...mert a lényeg, az összefogás, és az ha van 1 kg kenyerem, és a szomszéd éheziki, adok e neki ? Ameddig pártoskodás van addig soha nem lesz magyar a magyar.

Mennyit tudtok a magyarság sacrális értékeiről ?

Ezek kéne előszedni.....nem pedig a földöntúli meséket.....

bella_iza képe

Kedves Nimród!
100% egyetértek.
Ezért:
- nem megyek szavazni
- van 1 kg kenyerem, sőt több kg is, és azt megosztom - szavamra!
- és nem vagyok hajlandó semmilyen (egymás mellett) "elbeszélő" mutatványban résztvenni, de így a Tiedben sem, meg a valódi magyarok kontra valótlan magyarok kontra nem-magyarok (ellenségek) bálban sem

Szerintem ez a problémakör egy 3 dimenziós dolog, aminek a magyarság küldetéséhez nincs sok köze.
...ahhoz viszont van, hogy hogyan is fognak gyermekeim boldogulni e hazában.
Mintha ugyan az történne nagyban is/ kívül, mint bennünk legbelül.
Egyre kegyetlenebbül harcol az egonk az elveszettnek hitt javaiért.
Már semmi sem drága neki, ha kell megnyomorítja a testünket is, ha hagyjuk!
Én elmegyek szavazni, mert itt akarok élni, a Föld ezen csodálatos paradicsomában.
Megtapasztalni nemcsak a belsőm "rendszerváltását", hanem a külsőt is.
Imádkozom a felemelkedésért, a magaméért és a hazáért egyaránt.

ÜDV!
M.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

Belépve a választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.