Karácsonyi önvizsgálat

Ahogyan a külvilágban készülök az ünnepre, vajon legbelül … a bensőmben megtettem-e már mindent, hogy az a bölcső, ahová a GYERMEKET várom hívogató és tiszta legyen?
Vajon felismerem-e majd a Fény Fiát? Edzettem-e szemem a többi emberen eleget azzal, hogy meglátom bennük a fényt, bármily mélyen és kétségbeesetten van is elrejtve? Keresem-e mindenkiben azt a legfőbb jót, az üzenetet, amit önmagára vett, hogy a világban körbehordozzon? Vajon megtettem-e mindent, hogy megkapjam az üzeneteket és meglássam a másik szemében azt, aki én vagyok? Vajon át tudom-e magamat adni ajándékként, álarcok és szerepek, szólamok és elvárások nélkül a másik embernek? Vajon el tudom-e fogadni egy másik ember lényét, úgy ahogy van, feltételek és elvárások nélkül ajándékként?
Szeretem-e önmagamat és átérzem-e, hogy az életem a legnagyobb ajándék, amit valaha kaptam? Meg tudom-e köszönni azoknak, akik nekem adták és meg tudok-e nekik szívből bocsátani, ha tudatlan módon „vétkeztek” ellenem? És én meg tudok-e bocsátani magamnak, ha hibáztam, ha rosszat tettem és gondoltam? Tudok-e bocsánatot kérni és elengedni bármit vagy bárkit, aki nem én vagyok? Vajon az a belső gyermek, aki én voltam, vagyok és leszek, tud-e felhőtlenül kacagni és az én óvó szeretetemben nap-mint-nap megfürdeni?
Tudok-e igazán szívből szeretni és látom-e már, hogy minden nap karácsony van, ha azt választom …