történetek

Kategória:

Kabát

Élt valamikor régen vagy talán mostanság egy asszony. Az emberek úgy ismerték, mint aki mindig visz magával egy kabátot, de mindig másféle kabát volt nála. Arcára nem tudtak emlékezni nem tűnt fel az arckifejezése senkinek, mikor vitte a kabátot. Egyszer feltűnt az embereknek nem látják az asszonyságot keresni, kezdték. Bejártak mindent de nem találta senki sem. Valaki emlékezet látta arra felé menni hát követték az irányt. Eljutottak egy hatalmas házhoz. Zörgettek de, nem nyitott senki kaput gondolták valami baj, lehet szóltak az elöljárónak ki jött rögvest. Az elöljáró rányitott az ajtóra s a kinyílt és bement a házba kevés embernek engedte, meg hogy kövessék. A házban találtak egy nagy helységet, ami tele volt kabátokkal és a helység közepén ott feküdt halálra fagyottan az asszonyság. Feltűnő volt alig van rajta ruha. A halottat elvitték a házat, bezárták majd az örökösök, intézkednek a ház sorsáról. Sok idő elteltével a ház felé járt egy öregember. El volt fáradva s leült neki támaszkodott a falnak gondolta pihen egy kicsit. Amint a háta hozzá ért a falhoz hát nem falvolt, hanem ajtó az rögtön kinyílt és ő hátra dőlve a helységben találta magát. Körülnézet és mindenhol kabátokat látott. Nem tudni mért fel próbált egy kabátot. Lás csodát amint a kabát rajta volt egy emlékkép jött az emlékezetébe, amit réges, régen elfelejtett. A nagymamájánál állt az udvarban, a kezében a frissen sütött kenyér, amin lekvár volt és nézte, azt miként kerülnek a kemencébe a cipók. Az átélt élmény hatására könnycsepp jelent meg a szemében rég elfelejtet emlék hatására. A kabátot levette másikat vett fel ebben, ifjú korában látta ön magát mikor első szerelmének udvarolt felejthetetlen élmény volt újra átélni. S újabb, újabb kabátokat próbált fel volt ahol a tengeren hajózott más emberek élményét átélve. Messzi tájakat barangolt be. Egyszer csak belátta, abba kell hagynia a kabátokat és nem próbált fel egyet sem. Áhítattal gondolt arra a személyre ki-é volt a sok kabát milyen élményeket élhetett át csodálatos élete lehetett. Kiment az ajtón becsukva maga mögött. Érdeklődött kié volt a ház ki lakott ott benne végre, mert most lakatlannak tűnt. Nagy nehezen talált valakit ki emlékezett a ház egy asszonyságé volt sok éve már meghalt. Az öregember haza ment a falujába és elmesélte a kabátok történetét. Áhítattal hallgatták a történeteket minden történetet azzal fejezetbe milyen csodálatos élete volt az asszonyságnak kié e sok kabát volt. Az emberek kezdték hitetlenkedni a cselekmények valódiságában. Ekkor az öregember felkerekedett és elment újból abba a városba ahol az a ház volt. Kereste de mind hiába a házat nem találta. Eszébe jutott egy rég elfeledett név UN-ASHA mindent megértet e névben benne volt a válasz a történésekre.

A nőnek mindenkijét elvesztette így került a helységbe a rokonaihoz. A férje és az eddigi élete nem volt igazán jó hozzá vágyott valami jobb életre. A rokonoknak nem tetszett, hogy a nyakunkon van, és sürgették, találjon magának valami elfoglaltságot. Nehezen de talált munkát a piacon. Itt figyelt fel a férfira. Tetszett neki, hogyan bánik az emberekkel. Az kevésbé hogy segítőkészségét nem értékelték, hanem mikor eltávozott ki gúnyolták. De ezt a férfi vagy nem vette észre, vagy nem vette figyelembe. Szerettet, volna a nő már beszélgetni a férfival nem tudta, hogyan tegye meg. A véletlen segített neki éppen lehajolt hogy felvegye, ami leeset a földre és a férfi is pont lehajolt és jól összefejeltek. Nem így képzelte el a találkozásukat de nagyot nevetett a férfi vele, nevetett. Elkezdtek beszélgetni mindenféle dologról a nőnek, tetszett, amit a férfi beszél. Elmondta magáról a mocsáron túlról jött ott él, egyedül régóta keresi azt a nőt kivel, szeretné megosztani életét. De mivel a mai nőket nem érdeklik a belső-én csak a külsőségek hát így egyedül éli életét. A nőnek tetszett, amit a férfi mond, mert fontosnak tartja ént s a kezdetet, onnan tudja elképzelni. Sokk alkalommal beszélgettek a nő kezdet beleszeretni a férfiba. A férfi szavaiból a nő sejtette ő sem közömbös számára. Eljött az a pillanat, amire a nő vágyott oly régóta. A férfi azt mondta neki, erre van észak erre, dél erre van kelet, erre van nyugat én, arra megyek a mocsáron, túlra szeretném, ha életem része lennél. A talányra választaláltam, ami a szívemet nyomja önben légyen életem jobbik fele és társa. A nő nem tudott hirtelen mit mondjon. Az eszemet a fejemben tartom és nem más helyen a szívemben neked, van helye, itt mutat a szívére öröktől örökké. A férfi a beszélt tovább én most megyek haza, ha életem része akar lenni, kövessen ezen a mocsáron túlra és fogta magát begázolt a vízbe. A nő csak nézte, mint távolodik a férfi. Már elég messze ment a férfi, amikor ő is begázolt a vízbe és követte a férfi, nem vette észre. Majdnem a partra ért, amikor elesett a férfi, ekkor vette észre. Segítségére sietett fel karolta és lépkedett tova. A nő látta miféle mennek és elkezdet nevetni a férfi át, vette a nevetést és a part széléről le, vetette magát a karjában a nővel. Csillagfényes éjszakákon még most is hallom nevetésüket oly szépek voltak így, együtt.

Vándor története öt év múltán.
A helységben látjuk miként a gyermekeivel éppen a bölcsőnél, foglalatoskodik egyik gyermekét, ringatja a másik gyermeket az anyja, ringatja. Öt hónaposak a gyermekek ikrek egy leány és egy fiú. Apa hallja, mint a gyermeke a Farkas nevű szólítja gondolatban. Mért adtál nekem ilyen nevet csúfolni fognak a gyerekek érte. Régen fiatal koromban eldöntöttem, ha fiam lesz ez lesz a neve ezért a neved Farkas. Nem fiam szól az apa ugyanígy gondolatban az apa. Apa mért mondod, kérdi Farkas, azért mer ti másként fogtok fel nőni, nem veszitek majd figyelembe az ilyen dolgokat. Szeretlek apa, mondja Farkas én is, szeretlek, mondja apa. Apa mért kaptam a Hajnal nevet, mert hajnal után kell fel a nap, vagyis már dereng a fény az éjnek vége, van. Szeretlek apa, mondja Hajnal. Apa anya mért nem hal minket és mért csak te hallasz. Tudjátok gyermekeim én nagyon régóta úgy öt éve mikor szülével, megismerkedtem, akkor kezdtem a gondolatolvasást, azóta fejlesztgetem a ti érkezésetek, hozta meg a gyümölcsöt. Anya is fog majd tudni így veletek beszélni gyakorolja a módszert, aminek a segítségével sikerülnek. Apa kérd meg anyát, adja az ujját és te is, szeretnénk meg fogni. Így tesznek és a gyermekek el, alszanak. Apa beszámol anyának mit beszélt a gyermekekkel, az elkezd sírni, kérleli, ne sírj kedves és lefekszenek pihenni, míg a gyermekek alusznak. Újra halja apa, mondjad Farkas, szeretlek én is, szeretlek, mondja apa. Apa szeretlek én is, szeretlek Hajnal, mondja apa. Apa kik vagyunk, mink kérdi Farkas Magyarok, vagyunk, mondja apa. Kik azok a Magyarok, kérdi Hajnal. Olyan emberek kik, ha baj-van minden féle nemzetiségű embert befogadnak, fogadtak köztük, ami nemzetségünket is. Apa akkor mi nekünk másnemzetiségünk van és Magyarok is, vagyunk igen. Apa szeretlek, mondják egy szerre a gyermekek és anyát is, szeretjük, mond neki és így tesz apa. Apa milyen a te nemzetiséged miközben Magyar vagy Rác nemzetiségű vagyok gyermekeim. Tudod gyermekeim ezt az Országot sok nemzetiség, alkotja így vagyunk egészek nélkülözhetetlenek, vagyunk egymás számára, még ha sokan ezt el is felejtik. A Föld nevű Bolygót is sokféle nemzetiség alkotja fel sorolni, sem tudnám, hogy ne maradjon ki belőle senki sem. Országunkban nagyon sokféle nemzetiség van, nem tudom felsorolni a teljesség nélkül mindet. Apa szeretlek, mondják egy szerre a gyermekek mi is, szeretünk benneteket. Kik azok a Rácok régen azt mondták ezek, vagytok, most azt mondják, azok vagytok én, azt mondom oly, régen jöttek őseink e honba mi csak így egyszerűen „Rácok vagyunk" magam szerint és most már ti is egy részben azok vagytok gyermekeim. Szeretünk apa, mondják a gyermekek. Apa mért nem nézünk tévét, kérdi Farkas, mert nem nektek való ti úgy nőtök fel nem kell ilyen valami az életetekbe, mi leszünk a tévé apa anya és család többi része, mondja majd az igaz történeteket nektek. Apa anya milyen nemzetiségű ő Magyar mondja apa ó, csodálkozik Hajnal, szeretlek apa, teszi hozzá én is, szeretlek Hajnal. Apa mért érzem ilyen jól ebben a bölcsőben, kérdi Farkas, azért mondja apa, mert szeretettel készült és természetes anyagokból, fából, vesszőből a párnátok puhasága a selyemfű terméséből, amiben a magvak is benne vannak. A takarótok a selyemfű pihéjéből van a ruhátokat anya, szőtte a selyemfűből esténként az egész család be, segített e zord télben. Amin fekszetek az is, selyemfűből készült ebben is ott vannak a magvak, azért mert így harmonizálja a teret és nektek nagyon jó, esik az alvás, szeretünk benneteket apa, mond anyának is, mondom. Milyen érdekes állatok vannak itt apa, kérdi Hajnal ezeket nagypapa, készítette fent a hegyen a terelés közben nektek szeretetből, hogy nagyokat játszatok vele apa te is, készítettél játékot, igen itt rá mutat a játékra. Ezek a játékok fából, csuhéból, vesszőből, szaruból, természetes anyagból készültek, ha rágjátok, ne kelljen betegnek lennetek tőle. Apa a te dédnagymamád apja ki volt ő is juhász volt, mint nagypapa mondja apa. De tovább kérdi Farkas milyen ember volt olyan hangja volt kilométerekről haza kiabált az első háborúban kürtős volt. Mi az a háború kérdi Hajnal emberek fel, áldozzák az életüket, hogy mi itt most jól éljünk legjobb esetben. Vannak ki vételek. Ezért ha nagyobbak lesztek de, minden évben, mint most is tartunk hősök napját. Ilyenkor ki megyünk olyan helyekre ahol el, vannak temetve és virággal, gyertyával megemlékezünk róluk és elénekelünk minden féle harci nótát emlékezvén rájuk nagyon sok hősünk, van, ha elfeledve vannak, mi emlékezünk rájuk és ti is fogtok gyermekeim. Szeretünk apa, mond anyának is, mondom. De tartunk szegény napot is, amikor lyukas cipőt veszünk fel foltozott ruhában, leszünk, minden évben ezt meg tartjuk. Miért kérdik egyszerre, mert dédnagymama az, amikor gyermek volt nem volt mindig cipő, hogy ki mehessenek a házból, mert szegények voltak. Ha volt cipőjük legtöbbször fából készült de nagyon vigyázniuk kellet rá. Ha iskolába mentek büszkén viselték a foltos ruhájukat ti is és mi is ilyen ruhában fogunk járni emlékből érezzük át milyen volt nekik az életük, és ne feledkezzünk el róluk. Apa szeretünk, mondják, egyszerre mond anyának is, mondom szólt apa.
Apa mi vagy te, kérdi Farkas én a „kezdet vagyok"mondja apa, szeretünk, mondják egyszerre én is, mondja apa és anya is. Mi anyával egy folyamatnak a részei vagyunk, mondja apa. Apa igen Hajnal mond anyának, adja ide a kezét és te is, szeretném megfogni de, Farkasnak is adjátok az ujjatokat oda így tesznek. Lassan elalszanak apa, beszámol anyának a történésről és lefekszenek az ágyra, apa mellére hajtja anya a fejét és sírdogál a történteken, ne sírj kedves, vigasztalja de, nem tudja abba hagyni, gyere, mondja neki. S kimennek az udvarra, szeretném, ha azt tennéd, amit én, ha nem is sikerül egyből próbáld meg. Farkas üvöltésbe kezd a komondor kutya vele, üvölt anya is, próbálkozik, hallotta már párját így üvölteni nem volt furcsa. Mondja apa, ha így teszel, felszabadulnak az érzéseid, és meg könnyebbülsz, érzed, igen mondja anya, jobban érzem magam s már nem sírok. Ahogy el kezdték az üvöltözést a kutyák, úgy folytatták olyan baukolásba kezdtek hát ilyen ember fia nem hallott még. Anya meg csókolta apát érzéssel ebben a csókban benne volt minden. Sorra nyíltak az ablakok hogy mi történt. De ők addigra bementek a házba. Anya már nevetett mikor beérnek, épp ébredeznek a gyermekek. Apa mért sírtál végig és anya is, mert boldogok vagyunk azért sírtam én és anya is. Kérdi Farkas apa milyen állat az, ami ide hajol felém. Fiam ez a te védő állatod ez egy farkas. Apa igen Hajnal és ez itt milyen állat a tiéd pedig szarvas. Mért vannak ők, azért mert meg védenek benneteket, ha bajban vagytok egész életetekben el fognak kísérni benneteket s vigyáznak rátok. Apa hallja anya, amit mondunk, mondják egyszerre a gyerekek, szeretünk téged és anyát is, mondják. Mért hallja anya, mondtam nektek egy folyamat részei, vagyunk és elérkeztünk anyával oda, amikor eggyé válunk ez most jött el egyszerre, mondják a gyerekek mi is a részetek, vagyunk igen mi, így egyek vagyunk. Vége.

VacskAnisha képe

Köszönöm, hogy fel tetted ide!

nekem nagyon átjön az energiája...ez a kedvencem az írásaid közül!

Jadranka képe

Minden ember különleges, és minden pillanat egyedi, pótolhatatlan és helyettesíthetetlen.Úgy érzem,ez most a csodás beszélgetések ideje ,üzenete a szabaddá válás ;hogy az egekig tudjunk lobogni!
köszönet érte

Ott ülők a tábortűznél és nézem a tájat, a fákat
Szemmel követem az árnyékot, mint egy madár szállt el
Monoton hangom énekelek….
Ahogy nézem a tájat a fokozatosan, tűnik el, csodálkozom
Lassan már nem látszik semmi csak én és tűz
Nézek, lefelé látom már csak egy oszlop maradt alattam
De ahogy lenéztem már az is, hullik darabjaira
Érzek magamat a mindenben s tűznél melegszem
Monoton hangon énekelek…
Egyszer csak azt érzem, valami meg bök
Nézem hátra de, semmit nem látok
Ülök a tűznél tovább
Monoton hangon énekelek…
Újból valamit érzek a ruhámat, fogná
Sehol semmi gondolok egy merészet
S kezemmel a parázsba nyúlok
Parazsat kiteszem csak úgy
Láss csodákat, az eltűnik
Monoton hangon énekelek…
Újabb parazsat szedek a kezemmel fel
S ahogy adogatom, lám egy ló bontakozik ki
Úgy a semmiből parazsam is elfogyott mire a ló teljesen látható
S látványban lészen részem, amiről oly rég álmodoztam
Táj, ahogy ló életre kelt úgy vissza jő
Ló fel alá nyargalászik szemem követni, se tudja oly gyors
Oda jő, a ló hozzám s mondja, ülj a hátamra édes gazdám
Felülök a ló hátára s csudák csodájára…

fritzjames képe

Köszönöm,hogy "felfedted"-magad!-Jani

VacskAnisha képe

jaja, de nem lett volna jöbb külön-külön?

fritzjames képe

Mindhárom igazgyöngy!-jani

Csodásak!

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

Belépve a választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.