Tértisztítás

Kertész Kata képe

Sziasztok, ha már Ildikó feltette, a belső nagytakarítást, javaslom a körülöttünk lévő tér, SZERETETTÉR megtisztítását, összeollóztam nektek pár módszert, ki, ki teheti kedve szerint!
puszi! Keke!

TÉRTISZTÍTÁS

„Erős vár a mi Istenünk” – olvasható a fák lombjai között csendesen megbúvó templomocska falán az üzenet, mely mellett lassan araszol a türelmetlen autókonvoj. Ki gondol a reggeli csúcsforgalomban arra, hogy régi idők építőmesterei az Istenre mint építészre tekintettek, akinek alkotása az emberi test, a lélek és a szellem lakhelye?
A tökéletes ember, a kitárt karú, keresztre feszített Megváltó, Krisztus köszön ránk az ősi templom alaprajzából. Az alap, mely az akaratvilággal állítható párhuzamba, jelzi tetteinket, cselekedeteinket. Míg a falak az érzelemvilággal, a tetőszint pedig a gondolatvilággal kapcsolatos. Ha megfigyeljük tehát a templom kialakítását észrevehetjük milyen akarati, érzelmi és gondolati eszményt állít Krisztus a fejlődő ember elé. Míg ha tanulmányozzuk az egyes lakásokat, házakat, megállapíthatjuk, hol jár mindezek megvalósításában az adott személy. A lakás alaprajza, a benne lévő berendezések, a díszítések, no meg a szemét, a limlom, a felesleges dolgok tömkelege mind-mind jelezni az ott élők fizikai, lelki, szellemi állapotát.
Érdemes azzal is tisztában lenni, hogy nem csupán a jelen állapot lenyomatát őrzi a tér, hanem mindazt az energiarezgést, amely valaha áthatotta az adott teret. A munkások öröme és bánata, alkoholizálásuk az építkezés alatt, az alapanyagok készítése, fuvarozása közbeni események energetikai vetülete, az előző lakók minden rezdülése, az ott lezajló történelmi események hatásai. Ott élnek és hatnak a lakásban, a város különböző pontjain, országunkban, a Földön, az univerzumban. Először fontos a magunk környezetét rendbe tenni, megtísztítani. Ám ezt követően dőreség lenne a jól végzett munka örömében hátradőlni, hiszen az állapot magától nem marad fenn. Ezt jól ismerik a háziasszonyok a mindennap újratermelődő mosnivaló képébe bújtatva, a házimunkában.

Amit az otthonról elmondtunk (mikrokozmosz) az igaz a nagyra is, otthonunkra, a Földre, a világegyetemre (makrokozmosz). Tisztulásra vár, fényre, emberi közreműködésre. A szűk környezetünk megtisztítása után tehát tovább munkálkodunk. Bővítjük a megtisztítandó területet, és a moráli légzés segítségével közreműködünk az ellenerők megváltásában, a makrokozmikus tértisztításban. Krisztus járt előttünk példával, miként válhatunk e világméretű munkában munkásokká. A szabadkőművesek ezt a folyamatot rejtteték szimbolikus képeikbe. Megismerték a nagy művet, Isten alkotásaként látták a világot, melyben élni annyi, mint dolgozni, és fordítva: a munka egyenlő az élettel. Még életfeladata végrehajtásán fáradozik valaki, merészen kiissza a keserűség kelyhét, mely valójában a boldogság titkát rejti. Megérti, hogy nincs mivel elkerülni az Istentől rendelt utat, legyőzni az egoizmus csapdáját, és a világ megtisztításán kezd munkálkodni testvéri közösségben. A tértisztítás életre szóló feladat. Az válhat boldoggá, aki megleli e munkában örömét.
Most azonban térjünk vissza a kiindulópontként szolgáló saját lakóterünkhöz, ahol az első lépéseket kell megtenni e nagy műveletben. Ehhez ajánlom újraolvasásra a Tavaszi nagytakarítás című cikket.

GYAKORLATI TENNIVALÓK SORRENDJE:
1. Alapos rendrakás
2. Takarítás
3. Tértisztítás
4. Feng shui eszközök helyének pontos meghatározása
5. Személye feng shui eszközök kihelyezése
Csak az alapos takarítás, a lomoktól való megszabadulás után láss neki ennek a tértisztításnak, amikor úgy tartod, hogy valóban tudatosítottad, miként szeretnéd továbbiakban életutad járni.
Szánj egy teljes napot erre az eseményre, ily módon is megtisztelve céljaid, törekvéseid, önmagad.
Továbbá azért is, mert a tértisztítás különlegesen energiaigényes folyamat, mely után a szervezetnek kiadós pihenésre van szükséges. Leghelyesebb, ha egyedül végzed az eljárást, vagy kizárólag olyan személy(ek) társaságában, aki(k) ott él(nek), dolgoznak. Fontos, hogy ne csupán külső szemlélői, hanem aktív részesei is legyenek valamennyien a tértisztítás műveletének, mert kívülről nézve bizonyos mozdulatok nevetésre, gúnyos megjegyzésekre késztethetnek egyes személyeket. Olyanokat, akik hitetlenül szemlélik ezt a tevékenységet, semmi esetre se engedj részt venni, ezzel magadat is sok kellemetlenségtől kíméled meg.
A lakás, a munkahely az ott élők, dolgozók testi állapotát is tükrözi. Megtisztításkor ezért célszerű testileg is tisztítást végezni, vagyis böjtöt tartani ezen a napon. A nap kijelölésekor a legjobb, ha fogyó hold idejére esik a választott nap, ugyanis ekkor a legkönnyebb megszabadulni a már feleslegessé vált dolgoktól, és ez az elengedés tartós is lesz.
Mindenképpen szükséges ezen tértisztítást elvégezni, ha valaki új helyre költözik, nagyobb betegség után, válás, csőd, szakítás esetén, hosszantartó kellemetlen vendégjárás végén, gonosz elleni általános védelemként, illetve amennyiben eddig ez nem történt meg a jelenlegi lakó- vagy munkahelyén. Ezekben az esetekben más személyek gondolati, érzelmi energiái is betöltik a lakóhelyet, amelyek lehetnek pozitívak és negatívak egyaránt. Ki ne hallott volna olyan történetet, melyben szerepel egy boldog házaspár, akik örömmel költöznek be gyönyörű új házukba, melyet szerencsésen, jó áron szereztek meg egy éppen válófélben lévő pártól. Hogy ők is veszekedni kezdtek, és rövidesen a saját válóperükre készültek, azt ezen ismeretek birtokában már nem is tartjuk olyan logikátlannak, hisz a veszekedések energia lenyomatai mind ott uralkodnak terükben.

Vigyél ki minden étket a megtisztításra váró területről, ugyanis a negatív energiák különben az élő táplálékba mennek át. A tértisztítás folyamán nem lehet semmi étel vagy ital bent a házban, munkahelyen. Ha nincs más lehetőség, mindent rakj be hűtőszekrénybe, kamrába, legalább a nyitott területeken ne legyen élelmiszer. Igyál sok vizet, ez energetizálja az emberi szervezetet leginkább. Ám azt a vizet se hagyjad elől, amelyet a tértisztítás során fogyasztasz.
A tértisztítást követően változás áll be mind fizikai, mind lelki és szellemi szinten melyek kezdetben sokszor nem tűnnek egyértelműen pozitívnak, hisz kimozdítanak az addig megszokott sablonokból. Ezért csak az lásson neki e tevékenységnek, aki kellően állhatatosnak érzi magát a feladatok felvállalásában.

A tárgyak emlékeznek
Minden érzelemnek megvan a maga rezgéstartománya, a dühöngésnek, a szomorkodásnak és a féktelen örömnek egyaránt. Ha egy helyiségben gyakran vagy rosszkedvű, mérges vagy tanácstalan, az ott lévő berendezési tárgyak is átveszik a hangulatodat, azaz az érzelemmel azonos frekvencián kezdenek el rezegni. Ugyanez fordítva is igaz lehet: ha olyan helyen tartózkodsz, ahol gyakran meditálnak, hamar át tudsz szellemülni te magad is. Tértisztításra azért van szükség, hogy eltávolíts az otthonodból minden „érzelmi hulladékot”, így azok nem nyomasztanak majd tovább. Ha a káros rezgéseket boldogítókra vagy megnyugtatókra cseréled, máris jobban fogod érezni magad a lakásban.
Hogyan láss hozzá?

1. lépés: Selejtezés
A teret megtisztíthatod fizikai és spirituális módszerekkel is. A legkézenfekvőbb tennivalód az, hogy megválj minden használaton kívüli, rossz emlékeket idéző, csak a helyet foglaló ruhától, berendezési tárgytól. A régi szerelmedtől kapott pulóver vagy a gyerekkori babád is visszavethetnek téged az előrehaladásban, ha negatív rezgéseket vettek át az idők során. Csak azokat a tárgyakat tartsd meg, amelyekre valóban szükséged van. Hidd el, óriási energiát kaphatsz, ha egy olyan embernek adod oda a számodra már felesleges holmikat, akinek ezek örömet okoznak.

2. lépés: Rendteremtés
Tegyél rendet a polcokon, a fiókokban, a szekrényekben, pucold meg az ablakokat! Miközben a mágikus lomtalanítást végzed, nem árt, ha a gondolataidra is figyelsz. Próbáld a korábbi rossz dolgokat átprogramozni. Ha sokat betegeskedett valaki egy szobában, akkor gondolj sokat az egészségre abban a helyiségben. Rendezd be életet és növekedést szimbolizáló tárgyakkal a szobát, ültess például virágmagokat, vagy tegyél a falra fejlődést, építkezést ábrázoló képet.
3. lépés: Segítenek az elemek

Ha ezekkel megvagy, itt az idő, hogy a négy alapelemhez fordulj az életed fellendítése érdekében.
– A tűzre akkor van leginkább szükség, ha úgy érzed, megrekedtek a dolgaid, nem tudsz egyről a kettőre jutni. Új szerelem kibontakozása, munkahelyváltás, vagy akár pénztelenség esetén is hatásos „feltüzesíteni” otthonodat. Legegyszerűbben gyertyák és lámpák gyújtásával, vagy egy kandallóval vonzhatod be a lakásba az erejét, de ugyanilyen hatásos, ha piros, arany és réz színű berendezési tárgyakkal veszed körül magad. Megmozgatja az egy helyben toporgó hétköznapjaidat az is, ha kígyó, méh, skorpió vagy katicabogár figurákat helyezel el jól látható helyen. Az ételek erősebb fűszerezése is jótékony hatású, ha több erőre, lendületre van szükséged.
– A víz elem alapvetően nyugtató hatású, tehát egy veszekedés vagy sírás után ezzel tisztíthatod meg leginkább a teret. Mivel összefüggésben áll még a gyógyítással, az álmokkal, a szeretettel és az érzelmek elmélyítésével, családi problémák orvoslására és béketeremtésre is kiváló. Csobogókkal, akváriummal, szökőkutakkal, színes üvegtárgyakkal és tükrökkel idézheted meg ennek az elemnek az erejét a lakásodban. Használj kék és azúr színeket, ezüst anyagokat. Az állatszimbólumok közül a macska, a béka, a teknős, a delfin, a vidra, a fóka, a kagyló és a rák segíthet. Az asztalodra lehetőleg húsos ételek kerüljenek, kerüld az erős fűszereket, viszont igyál sok folyadékot, lehetőleg forrásvizet!
– A levegő szabad utat enged a gondolatok áramlásának, miközben eltávolítja a térben rekedt nehéz energiákat. Nem véletlenül szellőztet az ember automatikusan, miután egy kevésbé kedves vendég elhagyja a házát. Ha a gondolkodással vagy tanulással vannak gondjaid, utaznál, vagy nagyobb szabadságra vágysz, használd ezt az elemet! Még elveszett tárgyaid megtalálásában is jól jöhet, ha becsalod a szobádba a friss levegőt. Ehhez elengedhetetlen minimum kétnaponta szellőztetni. Az illatos füvek, virágok, illóolajok és füstölők mind a szolgálatodra lesznek. Érdemes kiakasztanod egy-két képet, ami repülőt, viharfelhőt, felhőkarcolót ábrázol. A sárga berendezési tárgyak csodákat tehetnek, csakúgy, mint a klasszikus zene.
– A föld elem megjelenítésére a tengeri só használata a legcélravezetőbb. Elsősorban akkor kérd a segítségét, ha úgy érzed, kicsúszott a lábad alól a talaj. Hasznos lehet depresszió vagy betegség esetén, ha egy kis tálkában tengeri sót teszel az asztalra, és hetente, súlyosabb esetben naponta cseréled. Kiválóan megkötheted vele a negatív energiákat. (A sót nem szabad később felhasználni.) Földre van szükséged a családtervezéshez, a termékenységgel kapcsolatos dolgokhoz is. Bevonzhatod az erejét, stabilitását kövekkel, dióval, mandulával, gyökérfélékkel is. Ajánlottak még a zöld, a barna, a fekete, illetve a kerámia, a fa, a vas és az ólom tárgyak. Segíthetnek a vakondot, kutyát, lovat vagy tehenet ábrázoló képek, figurák.

Kitartás!
Természetesen attól még nem változik meg semmi, ha egy nyomasztó hangulatú lakásban egyszer-kétszer gyertyát égetsz. Minél nagyobb a baj, annál többször kell ismételni a folyamatot, hirtelen betegség vagy váratlan lelki trauma esetén akár naponta. Csak egy kis odafigyelésre van szükség, és az áldásos hatásokat hamarosan testileg és szellemileg is élvezheted. Ha rendben vannak az energiák, meglátod, az életed is rendben lesz!
Tapasztalataim alapján már a legkisebb ilyen irányú változtatás is jelentős eredményeket hoz életünkben, ha kellő motiváció alapján, kiforrott szándékkal és elegendő energia hozzáadásával tesszük.

A TÉRTISZTÍTÁSHOZ SZÜKSÉGES KELLÉKEK
Egy készlet összeállítása:
- egy darab illatpálca, füstölő vagy tömjén
- egy darab fehér gyertya, mécses
- egy piros virág (elegendő a feje is, élő) a boldogságért
- egy sárga virág az örömért
- egy fehér virág a tisztulásért, gyógyulásért
-
Elhelyezés:
- egy készlet a bejárati ajtóhoz
- egy a ház közepébe
- egy a hátsó ajtóhoz, erkélyajtóhoz (ha ez nincs, a hátsó fal közepéhez)
- több szintes épület esetén (pince, padlás is számít) e három darab készlet kerüljön a földszintre, a többi szinten egy készlet elegendő a közepébe.
Fontos részletes kívánságlistát megfogalmazni. Így világosan láthatóvá teszed önmagad számára, miként kívánod életutadat járni, illetve megnézheted majd mit eredményezett az eljárás. Minél konkrétabban fogalmazzad meg ezeket a célokat! A leírt lista tartalmazzon legalább húsz konkrét célt! Zárjad borítékba!
Majd írjad alá a dátumot, amikor kibonthatod (tértisztítás napjától számított száznyolcvanadik nap, vagy később). Addig a napig vezessél naplót, részletesen feljegyezve mit tettél a célok megvalósulásának érdekében.

GYAKORLATI LÉPÉSEK:
1. Amennyiben otthon végzed a tértisztítást, zuhanyozz le. Máshol elegendő az alapos kéz-, kar- és arcmosás.
2. Vedd le a cipődet, és végig mezítláb tevékenykedj!
3. Vegyél le magadról minden ékszert, kivéve az olyan medált, láncot, amelyet védelmi eszközként viselsz!
4. Minden készletben gyújtsd meg a gyertyákat és a füstölőket!
5. Ajánld fel a házat, irodát szellemi vezetőidnek, vagy azon erőknek, amelyeket saját hiteddel összeegyeztethetőnek találsz! Imádkozz, addig végezd ezen imát, míg szíved tájékán melegség érzetet tapasztalsz, vagy egyéb kellemes érzések árasztanak el.
6. Bejárati ajtónál állva gyújts egy új illatpálcát, lehetőleg azonosat a készletben találhatóval. Legjobb a tömjén, mely általánosan elismert gonoszűző hatásáról.
7. A falak mentén járd körbe az összes szobát, helyiséget kezedben az égő füstölővel! Eközben gondolj arra végig, hogy megtisztítod a területet, és koncentrálj arra, milyen új tartalmakkal akarod feltölteni.
8. Mikor visszaérsz a kiindulási pontra (a bejárati ajtóhoz), a bejárati ajtóra rajzolj fektetett nyolcast, védelmi erőül a szerencse jeleként. (Nem ceruzával, elég kézzel.)
9. Oltsad el a füstölőt, és a papírba csomagolva dobjad ki! Ne használd fel más esetben!
10. Köszönd meg a segítséget!
11. Zuhanyozás vagy kéz- és arcmosás következik.
12. Újra a bejárati ajtótól indulva, azonos utat bejárva, mint előbb, tapsolással tisztísd meg a falakat. A fal teljes egészére vonatkozik, leguggolva tapsolj, illetve a magasabb részekre, addig, ameddig jól visszhangzóan verődik vissza a taps. Közben gondolj arra, hogy minden eddigi negatív átalakul, megtisztul, és koncentrálj a megfogalmazott célokra.
13. Visszaérve a bejárati ajtóhoz mondj köszönetet!
14. Újabb zuhanyozás, illetve kéz-, arc-, karmosás.
15. A bejárati ajtótól indulva csengővel tisztítsd meg a falak mentén bejárva az egész helyet! Közben a jól ismert módon tudatosítsd a tisztítás miértjét!
16. Visszajutva a bejárati ajtóhoz, mondj köszönetet segítőidnek!
17. Ismét mosakodás a fenti módon.
18. Olts el minden gyertyát, füstölőt. Helyezzed a virágokkal együtt papírba, és dobjad a szemétbe a készlet minden darabját!
19. Amennyiben kültéri bágua tükröt (szabályos 8szög alakú tükör) szeretnél elhelyezni, az ekkor kerülhet fel a bejárati ajtó fölé. Ez vonatkozik a többi feng shui eszközökre is. (A tértisztítás nélküli helyeken kitett feng shui eszközök csak az addigi állapotot tudják energetizálni. Ezért sokakat ér meglepetés, hogy bár beszereztek minden eszközt anyagi életük fellendítéséhez, kiadásaik bevételeikkel egyenes arányban nőttek. Így nyilvánul meg fizikai síkon például az elmaradt tisztítás.)
20. Végezetül vegyél legalább tíz perces sós fürdőt langyos vízben, vagy ha a munkahelyeden végezted, menj haza, és ott fürödj, aludj. Semmiképp se dolgozz e napon!!!!
21. Pihenj, aludj! Alaposan figyeld meg álmod a tértisztítást követő éjszaka, ugyanis gyakran érkezik fontos üzenet miként is alakítsd a továbbiakban sorsod e tiszta helyzetben.

Halzer Edit
Az otthon energetikai megtisztítása
(részlet Alla Svirinskaya: Energiatitkok című könyvből)
Mindenkinek azt ajánlom, hogy energiatere takarítására lehetőleg telihold és újhold között kerítsen sort.
Ne takarékoskodjék az idejével - ezt nem szabad elkapkodni. Fontos, hogy a tértisztítást akkor végezze, amikor jól érzi magát. A nőknek menzeszük ideje alatt, valamint áldott állapotban nem ajánlom ezt a tevékenységet - mert máshol jár az energiájuk. Kapcsolja ki a telefont, hogy ne zavarhassák! Szervezze meg, hogy a gyerekeire vigyázzon valaki - a kicsik rendkívül érzékenyek az energia változásaira és áramlataira! Tegye a házban található ételt-italt szekrénybe, vagy jól zárható edénybe! A tértisztítás ugyanis felkavarja a pangó energiát, nem tenne jót, ha az eledele magába szívná a negatív erőket. Kapcsolja ki a ventillátort és a légkondícionálást, mert zavarják az energiát ésa működtetésük nehezíti a munkát! A tértisztítás előtt mindenképpen takarítsa ki a lakást, és mosakodjon meg!
Tisztítás gyertyával
Oroszországban a tisztítást általában a tűz energiájával végezzük. A lángok hatalmát legegyszerűbben gyertyákkal idézhetjük fel. Az ember energiamezője mágneses természetű. A tűzenergia könnyedén belehatol, és megtisztítja. A tüzet szinte egyetlen energialény sem éli túl. De most ne gondolkozzék ezen túl sokat; könyvemben részletesen megmagyarázom. Az otthoni tisztításhoz csak a méhviasz gyertya jó. Munka után dobja ki valamennyit.
Vigyázzon, mindig olyan helyre tegye a gyertyát, ahol nem jelent veszélyt!
Tisztító eljárások gyertyával
Az első módszer pofonegyszerű: gyertyát kell gyújtani minden helyiségben. Fokozhatja a hatást, ha az utolsó gyertya mindig a látóterében marad. Ez nem mindig könnyű, megvalósítása a lakás alaprajzától függ, de próbáljon folyamatos fénycsíkot létrehozni.
A második eljárás szerint gyertyával a kézben járja körbe a szobákat. Vegye a gyertyát a jobb kezébe, majd bal vállát enyhén előre fordítva, az óramutató járásával megegyező irányban kerülje meg a szobát. A tisztítást mindig az ajtókeretnél kezdje, vigyázzon, hogy azon a ponton fejezze is be!
Egy másik ősrégi, hagyományos orosz módszer a gyertyák és a tükrök kombinációja. Az orosz népi gyógyítók úgy gondolták, ha a negatív energia bekerül egy tükrök által alkotott folyosóba, legyen bármilyen erős, örökre megsemmisül. Ezzel az eljárással egy helyiséget lehet megtisztítani. Minden takarításra kijelölt szobában meg kell ismételni a dolgot.
- Helyezzen két tükröt egymással szembe, körülbelül hatvan centiméter távolságban.
- Állítson közéjük egy égő gyertyát. A gyertya képe mindkét tükörben visszaverődik, valóságos gyertyafolyosó látszatát keltve.
- Hagyja égni egy óráig ezt a gyertyát. Győződjön meg arról, hogy szilárdal rögzítette.
- Miután végzett, vízzel gondosan mossa meg a tükröket!
Rögzítse otthona energiáját!
Miután a tetszőleges módon megtisztította otthona energiáját, stabilizálnia, ha úgy tetszik "rögzítenie" kell. Szüksége lesz egy szobai permetezőre - kertészeti árudákban találhat ilyet, páraigényes szobanövényekhez árulják.
- Töltse meg tiszta forrásvízzel a permetezőt. Tegyen hozzá néhány csepp levendulaolajat.
- Permetezze szét a vizet a szobában. A levendula elindítja a rezgést, és stabilizálja a szoba energiáját.
Miután befejzte a tértisztítást, zuhanyozzon le, vagy fürödjön meg. Tegyen a fürdővízbe vagy a mosdókesztyűre tengeri sót, az eltávolít minden ellenséges energiát, amely esetleg bőréhez tapadt. Mossa meg haját is!

Imák- védelem, angyalokhoz, tértisztítás

A Bennem élő Úristen nevében megparancsolom, hogy távozzon az otthonomból minden olyan entitás, amely nem a szeretet nevében és nem fényhozóként van jelen. Szeretettel és tisztelettel megkérem Michael Arkangyalt, hogy állítson az otthonom minden helyiségének minden sarkába őrző, védő Angyalokat. Én a Fény hordozója vagyok.
Amen

Assisi Szent Ferenc IMA

Uram, tégy engem békéd eszközévé,
Hogy szeressek ott, ahol gyűlölnek,
Hogy megbocsássak ott, ahol megbántanak,
Hogy összekössek, ahol széthúzás van,
Hogy reménységet keltsek, ahol kétségbeesés kínoz,
Hogy fényt gyújtsak, ahol sötétség uralkodik,
Hogy örömet hozzak oda, ahol gond tanyázik.

Ó Uram, segíts meg, hogy törekedjem nem arra, hogy megvígasztaljanak, hanem, hogy én megvígasztaljak,
Nem arra, hogy szeressenek,
Hanem arra, hogy szeressek.

Mert aki így ad, az kapni fog,
Aki elveszíti magát, az talál,
Aki megbocsát, annak megbocsátanak,
Aki meghal az fölébred az örök életre.

Tér – tisztítás és rendezés: Szíriuszi Merkabával

A Vagyok, Aki, Vagyok nevében, kérem a Szíriuszi Arkangyalok segítségét,
hogy küldjék el hozzám a Szíriuszi Merkabát.

A Teremtő által rám ruházott hatalmamnál fogva,
kérem a Szíriuszi Merkabát, hogy
tisztítsa meg és rendezze át e Teret!

Vágjon el, minden Térben és Időben történő csatlakozást, kapunyitást, kémnyílást,
minden energiát, amely sötét eredetű és mocskos energia,
ami nem a Fényt szolgálja
- azokat is, amelyek gyanú alatt állnak.
Vágjon ki és taszítson ki mindent, ami nem Isteni minőségű.
Minden, alantas energiához csatlakozó entitást, asztrális lényt, stb.

Térjen be a falakba, a padlózatba, az eldugott,
rejtőzködő helyekre és
távolítson el mindent, ami nem oda való.
Tisztítsa meg e Tér Energetikáját és Rendezze át, isteni minőségnek megfelelően.

Ne tudjon más betérni csakis Isteni lények,
Angyalok, Felemelkedett Mesterek, Fénylények,
és váljék e Tér - Földi Fényvárossá.

És a sötét erők kapui zárva legyenek előttem, körülöttem!
Rettegjenek Isteni Fényemtől, és távol maradjanak!

Így legyen, mert így akarom!

Hála teli szívvel mondok köszönetet a
Szíriuszi Merkaba Lényeinek,
A Szíriusz Arkangyaloknak.

Ámen

(Michael Arkangyal)

Bíborláng és arany-bíbor fénytest aktiválás
A Vagyok aki Vagyok nevében,

Krisztusi Énem erejével, szeretetével és bölcsességével.

Hívom a Krisztusi tudatosság és a felemelkedés,

mesteri és angyali jelenlétét,

jöjjetek hozzám, hassatok át fényetekkel,

tisztítsatok meg a bíbor láng erejével,

és öleljetek át a bíbor-arany fény hatalmával,

hogy tudatomat felemelhessem hozzátok,

s lényem átlényegítésével felérjem,

és eggyé olvadhassak a krisztusi Énem

jelenlétével, szeretetével, fényével, bölcsességével,

erejével és mindazzal, amit általa, magamhoz vehetek,

itt és most.

Drága Jézus áldj meg, emelj fel magadhoz,

és taníts engem, bíbor láng erejével

oldoz fel, harag, gyűlölet, és az önpusztítási programok,

most égjenek el,

megbocsátás és megértés szülessen szívemben.

Bíbor láng égj, égj, égj!!!

Hass át és tisztíts

Testem gyógyítsd és újítsd

Bíbor láng égj, égj, égj!!!

Hass át és tisztíts

Lelkem gyógyítsd és újítsd

Bíbor láng égj, égj, égj!!!

Hass át és tisztíts

Szellemem gyógyítsd és újítsd

Fény mesterei, kész vagyok arra, hogy magamba fogadjam

Az arany-bíbor fénytestet, s kérek, aktiváljátok bennem.

Itt és Most

Kérem, hogy hívásom legyen megsokszorozva

és legyen segítségére minden léleknek e bolygón,

akinek szüksége van rá.

Köszönöm nektek és elfogadom most,

ennek teljes erővel való elvégzését,

Isten akaratának megfelelően, akaratával megegyezően.

Amen

Aysha
angyalforras

HÁZSZENTELŐ IMA 1.

Isten szent angyala az isteni irgalom által szálljatok le erre a házra és minden tartozékára. Védelmezzétek azt mindörökké és űzzétek el a gonoszt és annak kíséretét.
Ne engedjétek meg annak ártó tevékenységét, hogy az isteni béke és áldás szálljon le erre a házra, hogy ez a ház legyen égő tűz a démonoknak, ami elűzi őket és menekülésre készteti és meggátolja, hogy oda betelepedjenek és elrejtőzzenek. Akár nappal, akár éjjel.Akik itt laknak és akik itt megfordulnak biztonságban legyenek, semmilyen ármánytól, démontól nem kell hogy féljenek, sem ők, sem az állatok, sem a növények, sem a kristályok sem semmilyen tárgyak. Biztonságban éljenek, békében pihenhessenek, álmukat félelmek, rémálmok ne zavarják.
Jézus Krisztus által és az ő szolgája János által ÁMEN.

MEGERŐSÍTÉSEK - Védelem

-Angyalok vesznek körül ebben a pillanatban,
-Az Angyalok Isten fényét sugározzák rám, és rajtam keresztül a világra.
- Elfogadom ezt a szeretetet Istentől és az
Angyaloktól.
-Megérdemlem a szeretetet.
-Megérdemlem a boldogságot.
-Megérdemlem, hogy egészséges legyek.
-Megérdemlem az égből érkező segítséget, és most rögtön el is fogadom.
-Kérem Istent és az Angyalokat, hogy vezessenek, és segítsenek nekem.
-Hallgatok belső hangomra és megérzéseimre.
-Belső hangom és érzéseim Istentől és az Angyaloktól érkező útmutatások.
-Mindössze vezettetésre van szükségem.
-Teljes hittel követem az útmutatást.
-Tudom, hogy Isten és az Angyalok szeretnek engem, és most ebben a pillanatban is vezetnek.
-Elfogadom az Angyalok szeretetét.
-Elfogadom a szeretetet.
-Szeretlek.
-Én vagyok a szeretet.
-Szerető szívű vagyok.
-Nagyon szeretett vagyok.
-Mindenki szeret engem.
-Mindenkit szeretek.
-Mindenkinek megbocsátok. Megbocsátok önmagamnak.
-Mindenkinek, akivel találkozom, átadom Isten szeretetét.
-Figyelemmel kísérem a gondolataimat, és csakis pozitív,
szeretetteljes gondolatokat engedek meg magamnak.
-A szeretet bőségesen jelen van a világban.
-Mindenki számára van elég,
-Mindenből bőségesen jut nekem.
-Csodálatos, szeretetteli embereket hívok be az életembe.
-Az Angyalok és én örömmel üdvözlünk minden új alkalmat,
amikor szolgálhatjuk a világot.
-folyamatosan jutalomban részesülök.
-Életem harmonikus és békés.
-Békés vagyok.
-Ragyogó vagyok.
-Boldog vagyok.

HÁZSZENTELŐ IMA 2.

Mindenható örök Isten, irgalmasságodban a földet javaiddal töltöd be. Alázatosan kérlek ennek a háznak a lakói nevében és aki itt talál menedéket, méltóztassál megszentelni ezt a házat és lásd el javaiddal, áld meg Uram a kimeríthetetlen irgalmaddal mindazokat, akik itt laknak és add meg számunkra az ég bőségét és mindazt a földi gazdagságot, ami az élethez szükséges. Add meg,hogy teljesüljenek azok a kívánságok, amelyek méltányosak. Amint abban az időben megáldottad Ábrahám, Izsák és Jákob házát, ugyanúgy kérlek szolgád által méltóztassál megáldani ezt a házat is és megszentelni, hogy falai között vegyenek lakást a te szent angyalaid, hogy örködjenek felette és védelmezzék ekként biztosítva védelmünket szeretetben, harmóniában és a boldogságban.
A mi Urunk Jézus Krisztus által és Szent János, az ő szolgája által kérlek. ÁMEN

Rafael és Hániel Arkangyal

Rafael kérlek, gyógyítsd meg múltbéli sebeimet
Segíts testemnek meggyógyulni
Gyógyítsd meg sebzett lelkemet
Gyógyítsd meg fizikai, szellemi, érzelmi fájdalmaimat
Fényed megerősíti női intuitív energiáimat
Gyógyító lángod megvilágítja mentális testemet
Fényed megnyugtatja és harmonizálja gondolataimat
Segítségeddel megtanulok mindent elfogadni
Kérlek, taníts meg arra, hogy teljes szívvel tudjak adni
Fényed segít, hogy még jobban áttudjam, adni magamat az isteni vezetésnek
Gyógyító erők, fényed segítségével tudnak bennem és rajtam keresztül hatni
Fényed könnyedséget és mozgékonyságot kölcsönöz nekem
Hániel fényed szelíddé és bátorrá tesz
Szereteted átáramlik rajtam, el tudom fogadni, és tovább tudom adni
Vezetéseddel megtanulok valóban megbocsátani
Fényed elvezet az angyalok üzenetének tiszta érzékeléséhez
Rafael és Hániel fényetekben minden átváltozást nyitottan élek át
Fényetekkel a valódi felszabaduláshoz és megváltáshoz vezettek

Gábriel Arkangyal

Fényed megvilágítja étertestemet
Segítségeddel nyitottan adom át magamat az események áramlásának
Fényeddel minden helyzetben nyitott tudok maradni
Megtanítasz elfogadni mindent, amit az élet tartogat számomra
Fényed kiszabadít a csalásokból és a függőségekből
Segítesz elengedni a régi viselkedési mintákat, és bízni egy felettes erőben
Megváltó fényed világít nekem most és örökké
Isteni vezetésed könnyedséggel tölt el
Fényedben szabadnak és életerősnek érzem magamat
Fényeden keresztül jut kifejezésre bennem a kozmikus rend

Uriel arkangyal

Fényed testembe áramlik, és örömmel tölti el egész életemet
Fényed a Föld erejével és a teremtés szeretetével ajándékoz meg
Fényed kibontakoztatja bennem az alkotókészséget
Fényed erővel és bizalommal tölt fel
Fényed segítségével elképzeléseimet átültetem a gyakorlatba
Fényedben megnyilvánul a siker

Hamuel Arkangyal

Kérlek, töltsd el szívem feltételnélküli szereteteddel
Segíts, hogy szerethessek másokat és szeressem magamat
Vedd el a negatív érzéseket szívemből
Gyógyítsd meg fájószívemet
Segíts fényeddel, hogy oda figyeljek minden lényre
Vezess el a kitartáshoz és ezzel, belső erővel ajándékozol meg
Fényed elvezet a stabil belső egyensúlyomhoz
Fényed megerősíti bennem a hitet, hogy beteljesítem létezésem célját
Fényed megerősíti egészséges önértékelésemet
Fényed nyitottságot és örömet hoz emberi kapcsolataimban
Fényed megerősíti és beteljesíti párkapcsolatomat

Metatron

Isten áldását most, ebben a pillanatban élem meg
Fényed isteni boldogságot ébreszt bennem
Minden kívánságom teljesítését isteni oltalmad alá helyezem
Isten csodája rajtad keresztül nyilvánul meg az életemben
Rajtad keresztül tapasztalom meg a kegyelmet
Segítségeddel tapasztalom meg a transzcendens világot
Te nyitod meg az isteni tudat hatalmas tárházát
Fényed felébreszti minden finomanyagi testemet
Megajándékozol a boldogság arany fényével
Te segítesz nekem legemelkedettebb céljaim megvalósításában
A te fényed vezet el minden létező egységének felismeréséhez
Fényedben teljesen és tökéletesen elfogadva érzem magamat
Átadom magamat a te isteni, mindent átfogó létezésednek

johanna képe

Köszi Kata!Nagyon szuper dolgokat találtam benne.Jókor is jön,mert pont ebben a hónapban költözünk másik lakásba.A legfontosabb oka éppen az,hogy valami nagyon nincs rendbe ebben a régi családi házban.Mindenki rosszul érzi magát,olyannyira,hogy a gyerekek a szobájukat már nem is használják,nem szeretnek ott lenni.Valami nagyon nem jó itt,de még nem jöttem rá pontosan,hogy mi.Pár dolog viszont már bizonyos számomra.Mielőtt kipakolok innen,mindenképpen tisztítok ,amit csak lehet,bár felesleges hisz rengeteg régi tárgy van,melytől a tulaj nem bír megszabadulni.Tele van vele a lakás,a padlás csurig./ez albérlet ugyanis/.Az előző lakók pedig heti összejövetelt tartottak ,biblia meg miegymás.Már nem emléxem a csoport nevére.Azt érzem,hogy valaki még biztos van itt.Szóval húzunk innen.:-))

Kertész Kata képe

Szívesen! Az új helyen biztosan minden csodás lesz, majd kitisztítod az előző lakók energiáját, ha átköltözöl, miután tisztán adod át a mostani helyed!
Kívánom neked, hogy mielőbb saját kertecskéd legyen házzal, szeretet térrel!!!
puszi Keke!

johanna képe

Nagyon köszönöm! :-))

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

Belépve a választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.