Elfogadás, feltételek nélkül - beszéljük meg!

VacskAnisha képe

Ki lett szürkítve egy reagám, és én megkérdeztem nyílt színen, hogy miért.
Ez volt az:
http://espavo.hu/kozosseg/blogbejegyzes/6609#comment-12981
2/ VacskAnisha #12847 > nyitó • 2010.03.11. csütörtök, 13:16:19

Napokkal később, olyantól kaptam a kérdésemre választ, aki – mint mondja – nem is járt az oldalon napok óta. Ezt válaszolta:

„Hát mert Te ott voltál ugyebár , mások pedig azt sem tudták , hogy van ilyen .
Aztán meg nem jó olyasmit hallani , olvasni hogy a lelkeket ki kell szabadítani , mert hát ugye akkor a miénk is csapdába kerülhet , amit esetleg több ezer év után valaki majdcsak kiszabadít . Az egész színtiszta pszichológia és kész. Utána meg erre , vagyis a szorongásra nem hivatkozhat senki , mert itt nem divat a félelem , tehát inkább visszafehérítik . Végül : Abszolút nem hiszik el , hogy ezt megcsináltad , de azt ugye nem vállalják ,hogy ezt meg is írják . A hit nagyon érdekes dolog . PÁ-pá”

Én meg ezt neki:

„No...hát csak nem nekem kellett ezt leírni. :o))
Köszönöm neked.
Drágáim....a szeretet az VAN! Az nem attól függ, hogy ki mit tesz....sose azt nézem. Hanem azt, hogy kit mi mozgat.
Tégy nyugodtan bármit azért, mert úgy érzed, ezzel a fényt szolgálod. Tévedtél? sebaj! Az emberi dolog.
Azt gondolod, hogy bántottál?? A megbocsájtás azonnali.
Értstek meg, a felemelkedést nem lehet hazugságokra, lapításokra építeni!!! Ahhoz bizalom kell. Bízni a másikban, hogy nem a saját bántalmazásán agyal, hanem azt nézi, hogy te ki vagy. Legalább itt, ezen az oldalon, ahová elvileg olyan emberek jönnek, akik a felemelkedést választották. Én mindenkiben megbírom itt. Nyílt szívvel fordulok mindenki felé. Hát...néha csalódok....de sebaj...én bennem is lehet néha csalódni...én is csinálok hülyeséget....De...bízom benne, hogy a megbocsájtás...felém is azonnali....hisz...Jézus így tanított: "bocsásd meg a mi vétkeinket, ahogy mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek.
no...és....amit ebben az írásban leírtam, azt én igyekszek élni is.
http://espavo.hu/kozosseg/blogbejegyzes/6148
és mindez nem csak a szerelemre vonatkozik...
Köszönöm, hogy mindezt elmondhattam
Szeretlek benneteket.”
Mire ő:
„A kommunikáció lenne a legfontosabb itt . De csak kerülgetik ..... Mindenki láthatja , hogy nem vetted le a fejem -mondjuk itt csak az ördög ügyvédje voltam - és értelmesen válaszolsz . Nem mernek , mert hasonló helyzetekben mindig az a konzekvencia , hogy a reagáló rosszul lát , dolgozzon magán , elfojt dolgokat stb. stb. Le kellene szögezni , hogy mi is elfojtunk , spontán helyzetekben régi beidegződések alapján cselekszünk (na jó itt-ott , elvétve , ritkán ),
nem olyan arany az életünk mint ahogy fénylik . Senkinek sem . Azt hiszem nagyon rossz kedvem van .”

És…azt gondolom, bizony ez nagyon igaz.
És jó lenne, ha meg tudnánk, nyíltan beszélni ezeket a dolgokat. Mert amig arra sem vagyunk képesek, hogy egymást megértő figyelemmel olvassuk, és a szeretetet keressük az írásába…ne pedig élből azt, hogy vajon hol akar bántani…tehát hogy egy fikarcnyi bizalom nincs a másik iránt, akit épp olvasunk….hát…addig….hogy akarunk másokat tanítani??
Meg tudjuk beszélni???

Miriam képe

Persze , meg lehet beszélni , de ki az aki valójában megtalálja azt, akihez szól , akivel beszélhet ? Nyilvánvaló , hogy megszólítjuk egymást , de kihez beszélünk ? Kit látunk meg ?
Ha én tudok veled beszélgetni akkor más is . Ez általános megfogalmazás . A más az , hogy én nem a számomra támadhatónak ítélt dolgokat keresem egy szövegkörnyezetből kiemelt
utalásban . Sokan próbálkoznak ezzel . Amit provokációnak ítélnek , sokszor egyébként
építő jellegű párbeszéddé alakulhatna . De mindig csak a kiemelt dolgok magyarázataiba fullad . Te ehhez eddig rengeteg alapot adtál , nem a fogalmazásban , nem a stílusban , hanem valami más , amit igazából még nem tudtam megfogalmazni , de itt lóg a levegőben .
(Nos ez olyan mint valami beszélgetéslecke , megpróbálhatjuk )

VacskAnisha képe

Igazad van. Én valóban úgy szoktam reagálni, hogy ami megfog, azt kiemelem, és arra írok.
Ez azért van, mert nekem feladatom (az egyik) hogy rámutassak azokra a dolgokra, amik fénynek álcázva nem a fényt szolgálják. És én tudom, hogy nem arról van szó, hogy aki leírta azt a bizonyos dolgot az akrná a sötétséget itt fénynek álcázva terjeszteni. Pontosan tudom. És pont ezért még alattomosabb ezek a dolgok. Mert arról van szó, hogy a fényt keresőkben még benne a van a régi beidegződés. Bennünk van a sötét. Belénk nevelték. És ha ilyen megbúvó dolgokat találok, akkor kiemelem, és felhívom rá a figyelmet. És ezt fogom tenni a jövőben is. Nem azért, mert bárkit is bántani szeretnék, hanem azért, hogy felfigyeljen.
Nagyon jó...hogy most felszínre jönnek ezek a dolgok...hogy őszintén szeretnénk megnyílni egymás előtt. Talán....a félre értések....oldódni fognak.
Köszi, hogy erre rá mutattál.

no...és arra, amit előző reagádba írtál, hogy meg szoktuk/ták kapni, hogy még beragadtak, meg még dolgozni kell, meg ez, meg az...jött valami....szeretném ezt is megosztani veletek:

"A gyereket sem úgy tanítjuk, hogy frusztráljuk. Úgy egész egyszerűen nem lehet tanulni. Sem más álláspontját befogadni, hiába van a másiknak igaza. Még akkor sem, ha igaz, hogy ha fáj valami, akkor a fájdalom oka, az annak a hiányossága, akinek fáj. De egy jó tanító nem fájdalmat akar okozni, hanem tanítani. Ha nem így van…akkor nem jó tanító, akkor még bizony neki kell dolgoznia magán. Rájönni, hogy miért nem megy a tudást úgy megmutatni, hogy az a másiknak ne fájjon."

Miriam képe

Mivel beszélgetés , kérek valamit : nekem is áruld el , hol a sötétségem ? Ugye tudod : én komolyan kérdezem ! Mert fontos , hogy tudjam . Mindig- mindig kívülálló tudja megmutatni , és én bízom benned .

VacskAnisha képe

hát ...izé...én mindig az adott írásra reagálok. Most is.
Ebbe a nyúlfarknyiba ...érzek egy pici iróniát...de...ez inkább a segítő szándék kategóriába tartozik...csak..nem tudom jól megfogalmazni....bocs.
Ebben sötétséget nem érzek.
És ismételten mondom, nem az illetőkben van sötétség...legalábbis általában - mert volt már olyan csati betéve ide ami meglehetősen kénkő szagú volt - , hanem a megfogalmazások jelentésében.
Ha nagyon akarsz...akkor majd keresek rá példát. De nem most...bocsi.

Miriam képe

OK ! Most én leszek Te ! Nézd ezt írtad : " Mert arról van szó , hogy a fényt keresőkben még benne van a régi beidegződés . Bennünk van a sötét ."---( Én meg pontosan tudom , hogy ez hozzánk nőtt , olyan amihez hozzászoktunk , észre sem vesszük (lsd. mit írtam a spontán megnyilvánulásokról.) Megkérdeztem vajon bennem mi az amit unos-untalan ismételgetek
szükségtelenül , és nem látom tőle a lényeget és pontosan tudom , hogy erre csak egy kívülálló adhatja meg a választ ).---- Erre te azt mondod : És ismételten mondom nem az illetőkben van a sötétség ...legalábbis általában .

VacskAnisha képe

na...akkor neki megyek mégegyszer...mert nem az megy át...amit mondani akarok....
tehát...bele nevelődtünk egy rendszerbe, egy ...a dolgokhoz való hozzáállásba. Ebből akarunk épp kivakaródzni. Ebbe az is bele tartozik, hogy képtelenek vagyunk egymásba megízni...nyiltan kiállni, és elmondani magunkról valamit, ilyesmi.
Le írunk egy mondatod. és abbna félig ott az igazság...de félig, még ez a régi beidegződés van ott. És mi annyira megszoktuk, hogy észre sem vesszük. De mivel mondjuk, gondoljuk....energiát adunk neki. Ezért hívom rá fel a figyelmet. Hogy ne tegyük...hogy ne azt teremtsük, amit nem akarunk.
Jajjj...hogy mondjam? annyira szeretném, hogy értsd, és a többiek is! Szóval nem a lelkedben/lelkünkben van a sötétség, hanem a megszokott gondolati mintáink fakadnak belőle.
Kimondod, és észre sem veszed, hogy az, amit mondol, a sötétséget erősíti. na...hát ....majd csak eszembe jut egy példa rá...de most dolgozom is....:o(( ....nézd el nekem....

Miriam képe

Ezért írtam , hogy nyugodtan személyeskedhetünk , hogy mindenképpen kiderülhessen ,mindenki számára világos legyen , milyen szándék vezet . Ezért mondtam , hogy én megbízom benned , írd meg velem kapcsolatban mik a feltevéseid (bármely reagból kiszedheted ha akarod ) Azért kell , hogy nyilvánvaló legyen a lényege annak amit teszel ,így más a tükör . Érted ?
--Az írások még nem minden , a gondolatok ami alapján cselekszünk itt , nem közölt dolgok .
Azokkal nem küzdhetünk meg amit meg sem kérdeznek . --
Most tulajdonképpen neked kell megbíznod bennem . (Ha ezt most érti valaki ! Értitek?)

VacskAnisha képe

Miriam!...a jó ég áldjon már meg téged....:oDDD
én egy csélcsap vacska vagyok!...hát mit vársz te tőlem? jajj...
Hát alapból bízok mindenkiben. Egyszer mondtál valamit, amire kikerekedett a szemem, hogy jeccus! ezt nem vártam volna tőled...de...ha agyon ütsz se tudom megmondani, hogy mikor, mire volt reagád.
Ha valami lesz a jövőben...szólni fogok...de...de ne kérd, hogy azzal tötsem a drága időmet, hogy keresgessek régi reagákba.

Nos....én örülnék neki, ha ez a topik nem csak rólunk szólna....HAHÓÓÓ TÖBBIEK! :o))

Miriam képe

Ja-ja én is ezt várom !!! Sehol senki ! Lehet ,hogy ez csak bennünket érdekel ? Ne már !
Egyébként emlékszem arra majd megkeresem .

Miriam képe

Meg van : Megkérdeztem mire megyünk , mentünk a szellemi értékeinkkel , tanulmányainkkal . Nimródtól kérdeztem . Tudni szerettem volna mennyit tett magáévá ezekből az értékekből amire hivatkozott . Vette-e a fáradságot , hogy utána járjon dolgoknak , amiről beszélt . Kezébe vett-e olyan írásokat amiről beszélt . Tett-e valamit azért , hogy más általa megismerjen , meghalljon valamit amivel addig nem találkozott . Erre kérdezted meg , hogy komolyan gondolom-e . Hát úgy látszik komolyan kell gondolnom . Akkor még nem is tűnt olyan fontosnak . De nézzük meg személy szerint mit köszönhetünk ezeknek a szellemi értékeknek ?

VacskAnisha képe

ez az idézet honnan van?

Miriam képe

Johanna írt egy blogot a magyarországi romákkal kapcsolatban . Onnan .

VacskAnisha képe

kérlek pontosíts, mert nem lelem....(bocs....vacska vagyok...:oDD9

ha lehet így, mint ez:

1.1.1.1.1.1.1.1.2/ Miriam #12996 > VacskAnisha #12994 · 2010.03.16. kedd, 14:59:39

ez egyértelmű...

Miriam képe

3.1.1.2.1.1.1./Miriam#11358>Nimród#11253
201.02.10. szerda 15:12:48

VacskAnisha képe

No...most volt rá időm, és megkerestem. Itt van:

" 3.1.1.2.1.1.1/ Miriam #11358 > Nimród #11253 · 2010.02.10. szerda, 15:12:48

Ez most tényleg nem tartozik ide , de nem bírom megállni : Mire megyünk , mentünk a szellemi értékeinkkel ,tanulmányainkkal stb. ????

Mire én:

Ezt most komolyan kérdezed???
Ne máááá' "

Hát Miriam...a helyzet az, hogy félre értettelek. Én, mivel Nimród ott épp azt taglalta, hogy a cigányokkal szemben mi mennyire kultúráltak vagyunk..."Mi magyarok, már sok találmányt, szzelemi értékeket felmutattunk..ők miért nem tudnak ? Nem lett volna lehetőség tanulniuk ? Hogy fejlőfjenek ?"....ezt írta.

Nos...én azt hittem, hogy a fejedelmi többes :oD, amit a kérdésedben használtál nem Nimródra, hanem a magyarságra vonatkozik. Ezért kerekedett a szemem.

Egyébként azt kell mondjam, hogy sajnos sokszor nem értem, hogy mit miért, mire mondasz. És...hát....ahejett, hogy bízva benned, hogy nem fogod sértésnek venni a kérdésem, hogy mit is akartál tuljadonképp hallani...inkább hallgatok. Pedig, inkább kérdezni kéne. Ezentúl fogok, ígérem. Tőled. Mert neked, most előre elmondtam, hogy nem kötöszködésiből fogom tenni. Jó ez így??

Miriam képe

Persze , nyugodtan . Nem szoktam megsértődni , inkább amíg lehet védem az álláspontom egy vitában amíg lehet . Ha nincs értelme , mert belátom , hogy a másiknak igaza van , tapasztaltabb stb. stb. akkor belátom ,hogy tévedtem , de lehet , hogy konok maradok . Bármi megtörténhet . Egy biztos , megpróbálom nem a személyt támadni , ha nem tudok értelmesen reagálni a tárggyal kapcsolatban .

VacskAnisha képe

:o)))

Nos....ez a dolog arra mutat rá, hogy bizony rengeteg félre értés születik abból, hogy valami nincs megbeszélve, és a sérelmek agyon vannak hallgatva. De....az újenergia úgy működök, hogy nem támogatja a dolgok szőnyeg alá seprését. És ezért kerülnek a dolgok felszínre.

Miriam képe

Ja ! Különben pedig sokat várok . Mindenkitől a maximumot . Mindent ami csak van . Ne hülyéskedj ! Sok van benned .

VacskAnisha képe

naná hogy sok! ahogy mindannyiunkban.
De....ha elvárásod van....az a tiéd. Az nem a másikról szól.

Miriam képe

Nem elvárás , nem-nem ! Más a jelentése ! Ha elvárásom lenne , azt jelentené : elvárom hogy megfelelj nekem ! Azt tedd , írd , mond amit én elvárok ! Pont erről szól ez a blog nem ?
Arról , hogy : megfeleljünk v. magunk legyünk ? Ha nem kapom meg amit elvárok , akkor az csalódást okoz . Igaz ? Én a "Mit vársz te tőlem"- re válaszoltam . Várni nem annyit tesz mint elvárni .

VacskAnisha képe

,o))
húúúha! ládd...milyen könnyen meg a félre értés!....és....hát ezek miatt gondolunk dolgokat a másikról....lám...ezért kell kibeszélni....:o))

Miriam képe

Pontosan , de még mindig csak kettesben. Nem baj . Véleményem szerint két dolog segíthet : 1., Ne gondoljuk hogy csípőből támadni akarnak . Merjünk kérdezni ha valami nem világos . Ha mégis arra gyanakszunk, hogy itt most ellenünk fordul valaki , azt is kérdezzük meg, miért ? Biztosan fog rá válaszolni .
"2. Próbáljunk meg egyértelműen , tisztán fogalmazni , amennyire tőlünk telik . Sokat segíthet.
De a legfontosabb még mindig a párbeszéd . Véleményt mindenki nyilváníthat szóban is nem csak a gombok nyomogatásával .

VacskAnisha képe

Párbeszéd...igen, az fontos lenne.
Most végig gondoltam, hogy mi szokta gátolni bennem a párbeszédet itt. És oda jutottam, hogy az, hogy ha elsőre, másodikra nem az ment át, amit én átadni akartam, akkor az már a másik szemében magyarázkodás. És sajna így is áll hozzá. Ez a tapasztalatom. Egyedül Pólival tudtam eddig úgy kivesézni egy témát, egy hatalmas vitában, hogy...az lett a vége, hogy a legjobb barátnők vagyunk azóta is...pedig...nem győztük meg egymást....

Miriam képe

Ha valaki nem akarja megérteni amit írsz , ha egyáltalán nem képes érzékelni egy másik oldalt , annak nincs mit mondanod . Ott magyarázkodás nélkül tovább kell állni és kész . Ha módodban áll kifejteni a saját szempontodat , látni fogod a másikét is ,mivel adsz neki erre lehetőséget , mert te is kaptál . Ennyi . De nem a győzködésbe kell energiát ölni , hanem a bemutatásba : nézzétek én így látom , ezért és ezért v. így és így érzem mert megtanultam , hogy ilyenkor az történik hogy..........
Egy saját véleménnyel , esetleg egy példával megspékelve mindig többre megyünk mint ha győzködni kellene valakit ugyan lásson már úgy ahogy én látok . Soha nem fog sikerülni .Ez nagyon sok problémát vet fel az egyén életében mert ugye egység meg elfogadás meg feltétel nélküli ez meg az . Bizony ám de nincs két egyforma , semmiből se . Mindenki külön , egyénileg tud eljutni ( a saját mintájával , formájával ) tapasztalatainak arra a szintjére , ahol már az előbbi fogalmak egyáltalán jelentenek valamit . De kiforrott , kialakult egyéniség nélkül nem juthatunk előrébb egy lépést sem . Csak üres zacskót fújdogál a szél . Mindegy hova csapódik , felveszi annak alakját , hozzáidomul , és annak látszik . De nem az . Ezért kicsit olyan a feltétel nélküli elfogadásról , szeretetről , egoról szólni mintha tudathasadásos állapotba kerülnénk . Ezt ? Én ? Mégis hogy? Érző ember vagyok ! Érzek szeretetet , gyűlöletet , megvetést ,haragot , szerinted miért ?

VacskAnisha képe

Nos...nem arra az esetre gondoltam, amikor valaki tökéletesen mást gondol a dolgoról mint én, érti amit mondok, de nem fogadja el, hanem arról, amikor mondok valamit, és ő nem arra reagál amit mondtam, hanem simán félre ért. Ilyenkor lenne jó, ha kialakulna egy párbeszéd.
Így volt ez Pólival. Erre már utaltam az imént. Megértettük, hogy mit monda a másik, mivel addig mondtuk, míg az összes félre értés tisztázódott. Nem győztük meg egymást, sőt abban a témában most is hót más véleményen vagyunk. Mégis a legjobb barátnőm lett.
No...de asszem...nem magyarázkodok tovább....:oDD ...nehogy má' szó érje a házeljeit...:oD

Miriam képe

Nem éri szó ...... Mind a ketten ugyan azt írtuk le csak más- más oldalról nézve .

Miriam képe

Megvan : erő . De ha erő ,mögötte áll a személy . Egy személlyel beszélgetni , egy emberrel
szóba állni már más . Felelősséggel jár , pl. nem használunk szlogeneket , nem rébuszokban , nem általánosan és nem személytelenül fogalmazunk . Ott már az egyént szólítjuk meg . De minden ott is kezdődik . Ott kezdődik , hogy van Valaki = Anisha .

Miriam képe

Jó ! Kezdjük elölről ! Én például már írtam nem vagyok túlságosan magyaroskodó . Te ezzel szemben igen erősen .(szerintem már határos a fanatizmussal )
De nálad ez a természetes állapot . Tehát ez feltétel nélkül elfogadtam . De nincs jogalapom erről kérdezni , mert hülye helyzetbe kerültem . Márc. 15.-én van a születésnapom . Itt az iróniám !

VacskAnisha képe

ezt most nem értem?
Isten éltessen sokáig!!!
de mi köze ennek az ünnepednek ahhoz, hogy kérdezel e, vagy sem?

Miriam képe

Köszi ! Az a köze ,hogy elég furcsa lelkiállapot . Visszás hogy egészen pontos legyek .
Azt is elfelejtettem mit kérdeztem volna . Majd eszembe jut .

Kállay Ildikó képe

Anisha!
Ennyire nem bánthatja az egódat, hogy kiszürkítették egy HSZ-edet!! Mit foglalkozol vele? Miben árt ez neked? Végig gondoltad ezt? Bolhából elefántot? Volt értelme erre még külön témát is írni? Ez nagyon vicces:-))) Tipikus példája annak, hogy milyen hatással van az egóra, ha nem teljes az elfogadása:-))) Lehetnek olyan emberek itt, akiknek nem tetszenek az írásaid, de nincs azzal baj, nem tetszhet mindenkinek minden... Kérdezd meg inkább magadtól, hogy téged ez miért bánt?? Lehet, ott jobb válaszokat kapnál:-)

VacskAnisha képe

Ildi, ez a dolog, csak a beszélgetés indító oka. Lehetne akármi más.
Most ide másolom neked, amit Miriam írt épp az imént:
"Véleményem szerint két dolog segíthet : 1., Ne gondoljuk hogy csípőből támadni akarnak . Merjünk kérdezni ha valami nem világos . Ha mégis arra gyanakszunk, hogy itt most ellenünk fordul valaki , azt is kérdezzük meg, miért ? Biztosan fog rá válaszolni .
"2. Próbáljunk meg egyértelműen , tisztán fogalmazni , amennyire tőlünk telik . Sokat segíthet.
De a legfontosabb még mindig a párbeszéd . Véleményt mindenki nyilváníthat szóban is nem csak a gombok nyomogatásával"

Most épp itt tartunk. Mert...ládd, megint az jutott el hozzád, hogy Anishának csikizik az egóját, ő meg vonyít.
Nem.
Anishának az a kérdése támadt, hogy miért gondoljuk olyan gyakran, hogy a másik támad minket. Miért abból indulunk ki? Egy ilyen oldalon, ahol a bizalomnak alapnak kéne lennie. Miért nem áll ki senki, ha rá jött hogy tévedett, hogy: bakker! ezt most elcsesztem? miért? Miért nem bízunk meg egymásban. Miért nem nyitjuk meg egymás felé a szivünket. Tudod, Anishát nem bántja, ha kiszürkítik, viszont nekem dolgom rámutatni bizonyos dolgokra...és ez komolyan veszem.

Ildi, ha neked ez annyi, hogy Anisha nyivákol, rendben. Nem zavar, Viszont nagyon szeretném, ha az oldal tagsága nem bizalmatlanul méregetné egymást.

Kállay Ildikó képe

"Anishának az a kérdése támadt, hogy miért gondoljuk olyan gyakran, hogy a másik támad minket. Miért abból indulunk ki?"
Ha elolvasod a nyitót témát, ebből egyértelműen kiderül, hogy Anisha vette támadásnak, hogy őt kifehérítették, vagy valami más színe lett, már nem is tudom, mi okozott ekkora gondot!
Nem tudom, Anisha, miért nem a saját gondolataiddal válaszolsz, miért megint egy véleménnyel rólad, ami gondolom, most éppen tetszik az egódnak:-)
Igen, találó volt a hasonlat, vinnyog Anisha egója, ha nem kenegetik folyamatosan:-)))

VacskAnisha képe

Nos...elhiszem, hogy te támadásnak élted volna meg, ezért számodra ez derül ki belőle.
Nincs semmi baj. :o) Nem fogom bizonygatni...hogy így meg úgy. Aki ismer, tudja. Aki érez....az is.
Köszönöm.

Kállay Ildikó képe

Anisha!
Nem vettem volna támadásnak, ahogy nem is vettem, pedig biztos többször előfordult már:-) Te vetted támadásnak olyannyira, hogy még külön témát is nyitottál neki, hogy ugyan ki merészelte először lepontozni, aztán fel:-)))
Nem érzed a komikumát????

VacskAnisha képe

Ildi, lehet nem én vagyok a legjobb fogalmazó.Sőt! ez biztos. De....ha fiyelmelsen elovasod a nyitót, akkor ki kéne derülnie annak, hogy egy másik topikban elkezdett beszélgetés kedvéértt nyitottam ezt a topikot, mert ez a téma nagyon eltér annak a topiknak a témájától. A beszélgetést bemásoltam ide, hogy érthető legyen, hogy indult el a téma.

Ezt most szépen elmeséltem neked, hogy értsd. Viszont, ha nincs arról mondani valód. hogy vajon miért nem mernek megnyilni egymás előtt a fórumozók, akkor kérlek ne ezt a topikot használd, mert eltér.
:oDDD

jeccus! most jövök rá! nem is tér el. Hisz megmutattad, élő páldával, hogy mi az, ami miatt nem szeretnek egyesek megnyilni.
bár...ha a nyitót elolvastad...akkor ezt Miriam leírta már egyszer. Nagyon pocsék érzés tud az épp ébredőnek lennni, ha ilyen dumákat hall. "Nem mernek , mert hasonló helyzetekben mindig az a konzekvencia , hogy a reagáló rosszul lát , dolgozzon magán , elfojt dolgokat stb. stb. " írta...
És...a gyereket sem úgy tanítjuk, hogy frusztráljuk. Úgy egész egyszerűen nem lehet tanulni. Sem más álláspontját befogadni, hiába van a másiknak igaza. Még akkor sem, ha igaz, hogy ha fáj valami, akkor a fájdalom oka, az annak a hiányossága, akinek fáj. De egy jó tanító nem fájdalmat akar okozni, hanem tanítani. Ha nem így van…akkor nem jó tanító, akkor még bizony neki kell dolgoznia magán. Rájönni, hogy miért nem megy a tudást úgy megmutatni, hogy az a másiknak ne fájjon.

Na....most azt hiszem, ennél érthetőbben nem tudok írni. Tehát nem magyarázom tovább.

Miriam képe

Teljesen érthető

Kállay Ildikó képe

Anisha!
Hagyjuk a témát, mert te akarva, vagy akaratlanul, de teljesen félrebeszélsz!!! A nyitódra adtam választ, de nem akarod felfogni!!!
Még mindig másokkal foglalkozol, ki, miért adott ilyen, vagy olyan véleményt, a TE bejegyzésedre.... Ez ennek a topiknak a témája. Ha azt mondom, hogy kérdezd magadtól, te azt mondod, eltér a tárgytól:-))) Jelöld eltérőnek, nem fogok topikot nyitni miatta, hanem elfogadom, hogy te így éled meg. Nem tudsz még magaddal szembe nézni, ezért kell mindig másokkal foglalkoznod... Ez itt a probléma gyökere.... Még mindig ott tartunk, mit pár hónapja, hogy más szemében a szálkát, a sajátodban a gerendát sem.. Csak próbáld meg!

VacskAnisha képe

"A nyitódra adtam választ,"

Erre?

„A kommunikáció lenne a legfontosabb itt . De csak kerülgetik ..... Mindenki láthatja , hogy nem vetted le a fejem -mondjuk itt csak az ördög ügyvédje voltam - és értelmesen válaszolsz . Nem mernek , mert hasonló helyzetekben mindig az a konzekvencia , hogy a reagáló rosszul lát , dolgozzon magán , elfojt dolgokat stb. stb. Le kellene szögezni , hogy mi is elfojtunk , spontán helyzetekben régi beidegződések alapján cselekszünk (na jó itt-ott , elvétve , ritkán ),
nem olyan arany az életünk mint ahogy fénylik . Senkinek sem . Azt hiszem nagyon rossz kedvem van .”

És…azt gondolom, bizony ez nagyon igaz.
És jó lenne, ha meg tudnánk, nyíltan beszélni ezeket a dolgokat. Mert amig arra sem vagyunk képesek, hogy egymást megértő figyelemmel olvassuk, és a szeretetet keressük az írásába…ne pedig élből azt, hogy vajon hol akar bántani…tehát hogy egy fikarcnyi bizalom nincs a másik iránt, akit épp olvasunk….hát…addig….hogy akarunk másokat tanítani??
Meg tudjuk beszélni???

Erre válaszoltál?
Mert ami előtte volt, csak azért van ott, hogy kiderüljön, hogy jutottunk idáig.

Kállay Ildikó képe

"Ki lett szürkítve egy reagám, és én megkérdeztem nyílt színen, hogy miért."

Drága Anisha!
Ez volt az első mondatod,erre reagáltam, mert ez a te fő fájdalmad is. A többi csak körítés ez köré. Már az előző helyen, ahol ez megjelent, próbáltad izzítani a dolgot, de kevésnek találtad a kapott energiát rá, ezért nyitottál egy újabb topikot, némi egós furfanggal.
Részemről kaptál ennyi energiát hozzá, ezennel elzárom a csapot, mert sosem fogod abbahagyni:-)))

johanna képe
VacskAnisha képe

Köszi! remélem sokaknak segít megnyílni! :o))

johanna képe

Ani drága:nem a megnyílásra raktam be Bracot,hanem........hanem :-D

Miriam képe

Itt is lemaradtam ! Valami nem OK nálam . Fáradt vagyok , no .

VacskAnisha képe

Nem? pedig...nagyon szívhez szóló....

margardian képe

Drágáim vártátok, hogy írjunk többen, nem volt hozzá energiám. De Johcsi. beinditott :: http://www.youtube.com/watch?v=IT0zMhT7USQ

VacskAnisha képe
Bucuka képe

Azt hiszem kiktől választ reméltek régen leléptek.Valahol máshol találtak új TANÍtÓT kitől van még tanulni valőjauk.Ez szerény meglátásom.Már régóta nem látni itt neveket.
Tehát nyugodtan beszélgethettek.
Bocsánat, hogy szóltam.

VacskAnisha képe

öööö....mér kérsz bocsánatot? Ez a topik nem valakiknek szól. Hanem annak, aki el szeretne modani valamit...akár magáról, akár gondolatát a témáról.
A kérdés az, miért nem bízunk egymásban....így röviden....
Pl...te mér nem....mér kérsz bocsánatot kapásból?

margardian képe

Nem is volt nevük arcuk se volt, illúziók voltak.
Egóra egó :) de csak játszásiból ....Ez is titkos tanitó ?
Szeretném megismerni.
Nekem is van tanulni valóm............például, hogy. hogy tanítja az egótól felfuvalkodott tanitványokat .

Miriam képe

Nos, azt hiszem lemaradtam , jó mélyen . Nem értem .... Segítség !

margardian képe

Szia Miriam
Drágáim vártátok, hogy írjunk többen, nem volt hozzá energiám. De Johcsi. beinditott :: írtam én és betettem egy linket
Bucuka beírt :
"Azt hiszem kiktől választ reméltek régen leléptek.Valahol máshol találtak új TANÍtÓT kitől van még tanulni valőjauk.Ez szerény meglátásom.Már régóta nem látni itt neveket.
Tehát nyugodtan beszélgethettek.
Bocsánat, hogy szóltam."

Én meg reagáltam ami nem volt helyes :) de kijött, és , hogy egy kis humor is legyen:Mert olyan Kis huncut néha Adamus egy-két aspektusa bennem , ezt :
"Nem is volt nevük arcuk se volt, illúziók voltak.
Egóra egó :) de csak játszásiból ....Ez is titkos tanitó ?
Szeretném megismerni.
Nekem is van tanulni valóm............például, hogy. hogy tanítja az egótól felfuvalkodott tanitványokat." jaaa és közben sok sok zene .... volt
Mára befejezem további jó szórakozást, holnap is doli van :) Ölelés mindenkinek.

Miriam képe

Jó ! Miért nem helyes ha reagálsz ?

Bucuka képe

Jól esik bele marnod másba?Te drága egómentes bőlcs lény ki rögtön ugrik ha más is tanít?Vagy ha van ki már e sok letorkolástol inkább odébb áll?
Mitöl állsz mindenki felett?
Mitől van hogy TE ítélkezhetsz ?
De nem kérek választ.Már ismerem.Kívánom élj boldogan magaddal egómentesen!Tényleg sajnálo9m hogy hozzá mertem szólni is ilyen mélyre ment nyilam hegye.
Ja nyugodjatok meg és is tovább állok.Kár, hogy be néztem ide elég lett volna csak a csatornázásokat elolvasni.Tudjátok azt hittem itt segíteni tudnak azoknak kiknek arra szüksége van.
Tévedni emberi dolog.

margardian képe

"Jól esik bele marnod másba? " - fogalom zavarban vagy .te adtad az alapot, a nagy mellénnyeddel, te akartál másba marni, de nem skerült. Nem annak vettem és a többiek sem.
Itélet ? Aki annak veszi ,az.
"bőlcs lény ki rögtön ugrik ha más is tanít"- ki is ugrott a megjegyzésével ?
Ez tanitás volt? :
"Azt hiszem kiktől választ reméltek régen leléptek.Valahol máshol találtak új TANÍtÓT kitől van még tanulni valőjauk.Ez szerény meglátásom.Már régóta nem látni itt neveket." - ezt írtad tanitásként ?
:Akkor az is amit én írtam erre.
"Nem is volt nevük arcuk se volt, illúziók voltak.
Egóra egó :) de csak játszásiból ....Ez is titkos tanitó ? Szeretném megismerni. Nekem is van tanulni valóm............például, hogy. hogy tanítja az egótól felfuvalkodott tanitványokat." - Egóra egó .de meg is jegyeztem.
Senki felett nem állok, de nem tudsz magam alá se tenni Már megjártam a kardok hídját .És ha hiszed ha nem szeretettel gondolok rád. ésa többiekre
Ha nem ezt érezném, egy szóra sem méltattam volna a beírásodat. ITöbbre viszont nem fogom. Az elvárásodnak feleltem meg, tudtad, hogy reagálok, éreztelek, hogy várod, belementem a játszmádba, Tudatosan, és most tudatosan kiemelem magam belőle, és nincs szándékomban visszahelyezni magam.
A tudatosság nem egó.
Köszönöm a jókivánságaidat. Viszont kivánom..

Bucuka képe

Hiába no ki nagynak született!
Légy boldog ott fönt más által utol nem érve!
S néz le nyugodtan egótól duzzadó elmaradott népre.
Azt hiszem büszke leszek elmaradásomra!
Egómat meg imádom mert enyém!
Ég veletkÁldott isteni nők!
Nekem nincsenek előre gyártott idézetgyújtemények.Én csak saját eszemmel szólhatok .De légy nyugodt többé nem teszem.Nem méltó ahozz ki én vagyok.

Bucuka képe

Hiába no ki nagynak született!
Légy boldog ott fönt más által utol nem érve!
S néz le nyugodtan egótól duzzadó elmaradott népre.
Azt hiszem büszke leszek elmaradásomra!
Egómat meg imádom mert enyém!
Ég veletkÁldott isteni nők!
Nekem nincsenek előre gyártott idézetgyújtemények.Én csak saját eszemmel szólhatok .De légy nyugodt többé nem teszem.Nem méltó ahozz ki én vagyok.
Egyébként neked ez a neved?

johanna képe

Nem léptek le! Bennük van! :-D

NEVEKET AKAROK HALLANI :hehehehe

UI:Ez tényleg szerény meglátás volt ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ HM? hehe

Miriam képe

Kösz ! Ezért megéri a "feltétel nélkül" kifejezést használni Mindig érdekes a vége . Legtöbbször annyi ,hogy "Hagyjuk úgy, sem érted" Ezt szokták mondani akik értik .
Érdekes a vége mert mindig következnek a feltételek .

Bucuka képe

Kiét kedvbes?Kik elmentek mert ez itt nem a szeretetről szól?Vagy Kuthumiét ki egyre ritkábban üzen?Hiszen mindegy ez ma már.Lényeg az ki mit vár másoktól.S ha nem kap feltételnélküli magasztalást akkor toporzékol kicsit.

johanna képe

Csak viccesre akartam venni a figurát!.))
Nem tudom kikre gondoltál,hogy elmentek a szeretet hiánya miatt?
Ha így érezték jól tették.

bella_iza képe

Anisha! "Elfogadni feltétel nélkül" nem azonos a "tetszik feltétel nélkül" -lel. És ez nem azt jelenti, hogy én vagy más jobb vagy rosszabb, világosabb vagy sötétebb stb. Ha nem tetszik, akkor történetesen gombnyomással kifejezhetem ezt az érzésem, ha úri kedvem úgy tartja - mert Ricsi csinált nekünk ilyen gombot. Nem mindegy??? Néha nyomok gombot, néha nem. És mindig érzésre. Nem mindig tudnám megfogalmazni torgyáni körmondatokban, pardon!!!, hogy miért, meg hogyan. A szavak korlátoznak. A szavak félreértéseket szülnek. Vannak érzéseim itt: EGO, EGO, EGO. Hidd el, tudom, miröl beszélek. Sokáig ugyanezeket a kis játékokat játszottam kinn az életben. Mindig kidomborítani magam. Mindig keresni a visszaigazolást. Csillogtatni az elmémet. Kérdezni, hogy mi a baj, csakhogy végül kijöjjön, hogy semmi baj, csak beszéljünk rólam :DDDD
És néha még mindig belecsúszok a csapdába, de már nyomom is az off gombot - magamon, nem itt :DDD
Egyetértek Ildikóval: nézz magadba!!! És ne válaszolj, ne magyarázz, ne taníts, ne csinálj semmit. Csak maradj egyszer csöndben. Te is tudod, hogy úgy is lehet kommunikálni. Úgy lehet igazán. Vagy még nem tudod? Semmi baj van. Én ezt tenném jelen topik pörgetése helyett, de feltétel nélkül elfogadom, ha nem így teszel. :D

Ebben teljesen igazat adok neked.
Bevallom, amikor az ember itt olvassa, a hozzászólásokat szinte rögtön belekerül a fricska. Néha úgy tűnnek itt a hozzászólások mintha egy verseny lenne, hogy ki a tudatosabb, ki milyen szinten van már. Ez az út nem verseny, s nem is abból kell, hogy álljon, hogy mindig azt nézzük ki hol tart, vagy ki mennyire van lemaradva.
Szerintem mindenkinek a saját útját kellene járni teljes odafigyeléssel, s nem a másikat figyelni mennyire van már.
Az is lehet, hogy lennének emberkék, aki be vannak ide regisztrálva s szeretnének megosztani dolgokat, de az alapján, ami itt néha folyik, nem merik, mert rögtön kiokításban van részük, és mert elbizonytalanodnak a kritikák miatt. Mert ugye bár azért itt a kritikákból is van bőven. Tisztelet a kivételnek.
Senkit nem akartam megbántani, de teljesen igazat adok Izabelnek.
Ahelyett hogy valóban a feltétel nélküli szeretettel tennénk, a dolgunkat mindig a másikat figyeljük.
Szerintem inkább szeressük egymást!

VacskAnisha képe

:o))

Tökéletesen egyetértek azzal amit most leírtál. Pont ennek az okát szerettem volna megtalálni...ezért született ez a topik. De...csak folytatódik a folyamat...:o(((

papes11 képe

Meg lehet nyílni, de sokszor minek. Most én is fáradt vagyok, lehet hogy abba, hogy vagyok aki vagyok. Az újhold teszi biztos meg a halom földrengés és nem bírom a szelet ezt a hurrikán formájút főként. Alkalmanként ki tudnék futni a világból. Sok energia áramlik most, érezhető. Ez az utóbbi időben lenyom, majd felemel, majd ismét le. Nem tudom, hogy elengedek-e valamit, vagy csak lepunnyadok. Mindenben az uborkaszezont érzem. Lelkileg jobban vagyok ugyan, de még mindig ítélkezem, csak kevesebbet. Lázadási rohamok jönnek rám, utána meg közöny, de ez utóbbi már más mint eddig volt. Ma sokszor villogást láttam, lecsukott szemmel meg szép színeket mint régen, de most pulzált. Feledékenység jön megy, sok minden nem fontos már. A kötelességek nem múlnak, csak a napok, sokszor a semmibe. Mostanában valami víz folyik a füleimből éjjel, és ahogy piszkálom sebes, lehet, hogy az agyvizem folyik ki.
Nincsenek most felrakva új anyagok, vagy csak én nem találom?
Az elfogadásról csak annyit, hogy feltétellel nem lehet, mert akkor nincs öröm benne. Amit vagy akit elfogadok, az nálam egyszerűen megy. Amikor van mögötte bármi nem odavaló érzet akkor már a kétely is megjelenik. Általában nem szoktam gondolkozni, ha elfogadtam, mert természetesnek élem meg. A csalódást viszont nem, de hamar túllépek rajta. Ami bánt az sokáig tud bántani.

Józsi

margardian képe

Papes drága jól jönne most egy kis csakrakiegyenlítő gyakorlat...( ne hari, hogy belekotyogok, lehet, hogy csak megosztani akartad.)... a korona csakra tülterhelt, nincs szétáramoltatva a befogadott energia...- ezt érzem.
Jó éjt

+1

papes11 képe

Köszi nem egyenlítődik, mert fél óránként tódul. A leföldelés sem segít, a mély légzés nagyjából. De hát megengedtem ezt is. Lehet hogy sok a blokk bennem. Majd túlélem ezt is valahogy.
Üdv Józsi

Aha képe

Szia!
Mondanék 1-2 tippet, ami nálam bevált:)
Ha sok az energiád, és valahol összegyűlik (blokk ?):
1. Korábban volt egy blog ahol sok másik tipp mellett azt is írták, hogy képzeljek el egy csapot amit megnyitok a környékén (nekem gyakran a tarkómon, vagy a nyakamon hátul kellett)) és kiereszted rajta a fölösleget.
2. Vidd a figyelmedet a köldök alatti területre (test központja) és lélegezd át oda az energiát. Az a terület tudja a legtöbbet felvenni.
Ha kevés az energiád: Lélegezz be fényt (fotont) a fejed fölül, vidd a tarkón keresztül a szívedhez, majd onnan terjeszd ki (áraszd ki) az egész testedre. Nem szükséges látnod, csak hidd el, hogy megtörténik.
Aha

margardian képe

Kösz Aha, tökéletes ..Papes próbáld ki... én kicsit nem figyeltem, hogy nem sikerült neked .

papes11 képe

Köszi nektek, próbálom

VacskAnisha képe

Köszönöm, nagyon, hogy megosztottad velünk. az érzéseidet.

Kedves papes és sokan mások!
Többször olvastam már az oldalon olyan eseteket, hogy valakinek magától vagy valamilyen meditáció miatt megnyilt itt ott valamilyen csakra , vagy kapu és azóta ég, vagy hideg, fáj, viszket stb. Esetleg megtanult energiát gyűlyteni de tele van blokkokkal.
Az nagyon jó dolog ha tódul be az energia, de a túl sok energia sem jó. Hiszen az egyenesúlyra kell törekedni. Kiengedni is tudni kell. Vagy ha égi energia jön, kell hozzá földi és el kell keverni. Mondjuk. Rengeteg a stilus, módszer, rendszer.
Ugyanakkor sokaktól olvastam, hogy valamilyen mindennapos gyakorlattal tisztitják oldják magukban a blokkokat.
Én magam is csikungot használok, és ilyen esetekben mikor érzem tódul be az energia, örülök, de jó, áramoltatom is keresztül. De ennek megtanulása nem hatékony itt hozzászólásokból, ilyen-olyan összevissza módszerekből .
Szerintem érdemes, egy adott rendszert megismerni, megtanulni. Lehetőleg olyat ami gyógyitó, egészségmegörző és az energia működéséről is szó van, elmagyarázzák az elméletet is, nem csak "CSAK" van. Harci csikung, nem biztos hogy segit most :-D
Google is a barátod, többen tudunk ajánlani és nem tudom milyet, de Anti is csinál csikungot és a taoista csikungok általában gyógyitóak.

http://espavo.hu/hanganyagok/szigeti-antal-mozgas-taoista-joga-csikung
http://espavo.hu/esemenyek/uj-fold-klub-budapest

Ez nyilván pénz, de leges-legfőképpen idő. Rászánni rendszeresen időt. Viszont megéri.

papes11 képe

Köszi

Aha képe

Szia Anisha!
Ha annyira akarod hallani, hát rendben :) bár nem akarom átvenni Igazság szerepét, Ő kapásból és elég cirkalmasan leírta volna :)
Amikor olvastam, először az jutott eszembe: dicsekszel, aztán tovább lapoztam -nem nyomtam se + se - gombot. :)
Úgy tűnik Don Quijote harcot indítottál Önmagad ellen.

Bízz jobban Önmagadban! Ha visszajelzést/jelzéseket kapsz először a szíveddel olvasd el újra és annak alapján vond le a tanulságot (vajon miért történt ez ?) és lépj tovább vagy válaszolj rá érzésed szerint. De először belül keresd rá a választ. Ha úgy érzed jól írtad, nem volt okuk azt a gombot megnyomni, engedd el. BÍZZ JOBBAN ÖNMAGADBAN! Nem gondolkodik mindenki egyformán.

Itt mindenki -remélem- egymást segítve leírja tapasztalatait, élményeit, csatornázását, stb. Ha valami tetszik, vagy nem tetszik, akkor véleményt nyilvánít, vagy megnyomja a megfelelő gombot vérmérsékletétől vagy épp a keltett érzésétől függően. Én általában 'nyomogatni' szoktam. Csak ha nagyon úgy érzem akkor írok.

Aha

Azért azt ne feledjétek, hogy a jó tanács, vagy a jó indulatúnak tünő tanítgatás ill.
kritika is mind az ITÉLKEZÉS egy egy aspektusa!!!

bella_iza képe

Ennek értelmében ez a kis emlékeztetö is az lenne? :)
Pont erröl szólt ez a történet. Nem reagált senki a felszólításra. Aztán addig-addig lett ez tüzelve, amíg mégiscsak lett 60+ hsz-es topik.
Miröl is?
Feltétel nélküli elfogadás a címe. Feltétel nélkül elfogadom a véleménynyilvánításod (gomb általit), HA szavakban megindokolod nekem.
HA-hó?! :) Ez itt egy bukfenc. Van, aki bukfencezni akar, van aki szaltózni, van aki cigánykereket vetni, van aki csak hemperegni, van aki, repülni és van, aki semmit nem akar.
És akkor most ítélkeztem, mert így esett jól és mellesleg ezt kívánta ... - ki is? Én, csakis én.

Bucuka képe

Azt hiszem van az ítélkezés és van hogy valakit le húznak.És ezt soha nem a kivül állóü veszi észre hanem kik éppen benne vannak.
Sajnálom hogy energiát adtam e sok beszédnek.Inkább megyek én is és nem is veszek tzdomást.Hisz itt ezt tanultam.
S ha sokáig maradok még átveszem.Hiszen mindenkire van egy egy odaillő lehúzó vélemény Khutumitól, Adamustol, esetleg attól ki leírja kiragadva eredeti szövegkörnyezetéből,Mert ez olyan jó játék.
Hát játszatok.Bánjatok egymással Tisztelettel.
Na köszönöm nem kérek!
Hiszen senki más nem szólhat csak bologathat.És ki ezt szóvá teszi mind egótól és alacsony energiától duzzad.
Ha elismerésre vágynak páran tegyenek olyat mitől elismerést kapnak!
Voltak itt arcok és nevek csak már léptek és ha ők egótól duzzadnak és egyesek szerint nem útra valók bizony bizony sokmegértenivalót hordoz élete!

VacskAnisha képe

Rebeka! Kérlek.....szépen kérlek....
"És jó lenne, ha meg tudnánk, nyíltan beszélni ezeket a dolgokat. Mert amig arra sem vagyunk képesek, hogy egymást megértő figyelemmel olvassuk, és a szeretetet keressük az írásába…ne pedig élből azt, hogy vajon hol akar bántani…tehát hogy egy fikarcnyi bizalom nincs a másik iránt, akit épp olvasunk….hát…addig….hogy akarunk másokat tanítani??
Meg tudjuk beszélni???"

Bucuka képe

Én is őt keresem.Keresném.
Mit tudtok róla?

johanna képe

Én csak annyit tudok,hogy azt írta ő is keres téged!HM?

Bucuka képe

Elolvastam megint a nyitót mit Márti írt!Tudod semmiköze ennek a cikken 86ban elengedett lelkekhez.Egészen másról szól.Talán olvasd el TE is.Nincs abban semmi, ha pár ember 2010ben is szeretne valamit tenni.Talán ez is oka lehet annak mi téged bánt.Ez az én véleményem Rebekáét nemismerem.
Már vagyis úgylátom ahogy vissza nézek reagákat itt soha nem lehetett embereknek dolgokat megbeszélni.Rögtön le lettek állítva azzal., hogy régienergiás.Hát talán ennyi az ok.Nem kel ebbe többet magyarázni mint ami van.Ha volt ki téged zavart miért baj ha te is zavarsz másokat?
Talán ezt is el kéne fogadni.
Hiszen SENKI sem tökéletes amíg emberként él.
Nagyon jó a tökéletlenség mert van min változtatni dolgozni.
Személyszerint én ennek örülök, jobban mintha dicsőiteném magam.
Tehát ha van eltérő vélemény inkább tanulnék belőlle mint harcolnék ellene.
Bocsás meg.Szeretlek.

margardian képe

Szeretném megkérdezni tőled és azoktól is akik elmentek.
Tudod a kereskedelemben dolgoztam és a 36 éven keresztül szívből jövő régi energiás mondatomat , még ma is használom :
-MIben segithetek ?
Egy kérdést sem láttam amióta ismét figyelemmel kisértem az általad jobb tanitóhoz eltávozott pár embertől ....és tőled sem .
Nem feltételezem, hogy segitségre volna szükséged személy szerint , de mivel leírtad ezeket alább idézem ,megkérdezem .

"Tudjátok azt hittem itt segíteni tudnak azoknak kiknek arra szüksége van.
Tévedni emberi dolog."
Bocsáss meg Szeretlek.

VacskAnisha képe

"Elolvastam megint a nyitót mit Márti írt!Tudod semmiköze ennek a cikken 86ban elengedett lelkekhez.Egészen másról szól.Talán olvasd el TE is."

Oké, lássuk!

"Most egy hely tűnik fel előttem: egy hegyoldal, melyben lejjebb sziklába vájt üregek vannak. Szabályos, téglalap alakú nyílások, sziklaoszlopokkal.

Sok oszlopot látok, s egy nagy termet, mit a szikla belsejébe vájtak... "

Én meg ezt írtam:

"hmmm...hát 08-ban egy kis csapat végig járta az országot, és aktiváltak sok mindent....szeptembertől én is velük jártam....:o)))

nekem ez az írás a szept. 9. i aktiválásokat juttatja az eszembe. A Holdvilág ároknál lévő barlangnál engedtünk el ott rekedt lelkeket."

Nos....én nagy lelkesen elmeséltem nektek, hogy két éve egy hasonló aktiváláson vettem részt, mint amilyenre ti készültök REbeka. Mert a sziklába vájt nyílásokról a Holdvilág árok barlangja jutott eszembe. Nekem, nagyon felemelő volt azon az aktiváláson részt venni. És jó volt olvasni, hogy mások is izgalommal készülnek erre. Minden aktivlásnak meg van a maga szerepe, és a maga ideje. Amit most lehet aktiválni, nem lehetett két éve, és amit akkor kellett késő lenne most. Ez természetes, meg az is, hogy egyik sem fontosabb a másiknál.

A másik dolog, amit mondassz, hogy szerinted itt "soha nem lehetett embereknek dolgokat megbeszélni.Rögtön le lettek állítva azzal., hogy régienergiás"

Sajnálom, ha úgy élted meg, hogy le lettél állítva. Én senkit nem szeretnék leállítani, annál inkább felhívni a figyelmet bizonyos dolgokra. Igen, vannak dolgok, amik úgymond régi energiásak....jó lett volna....akkor tisztázni ezeket a dolgokat....úgy, hogy nem azt feltételezed a társaidról, hogy bántani, leállítani akarnak.
Mesélek neked is a másik fórumon lévp katolikus dogmákon nevelkedett társunkról.
Tőlünk (Pagottól és tőlem, és egy másik társunk, akit nem ismertek) hallott életében először arról, hogy az egyház nem igazán Jézus követését tartja legfőbb feladatának, annál inkább a kisemberek tudatlanságban tartását. (jelzem amire azt szoktuk mondani hogy régii energiás...sok esetben az egyház által belénk rögzített mintákra mondjuk).
Bele tudod képzelni magad az ő helyébe??? EGy világ fordult meg vele hirtelen.
De ez az angyal - mert ő az...aki így tud szeretni! - nem állt neki vagdalkozni. Megkért minket, hogy fejtsük ki,mire is gondolunk. És mi tettük. Hirtelen nem tudodtt mit kezdeni a hallottakkal. Egy hétre elvonult. Aztán.....aztán vissza jött közénk, mosolygósan, és eszébe se jutott vádaskondi, szitkozódni. Magáévá tett abból amit mondtunk annyit, amennyit magáénak érzett, a többi nem számít. Tudja, hogy amit mondtunk, azt azért mondtuk, mert az ő javát akarjuk. Akkor is...ha soha nem fog egyetérteni velünk. És...mi nem várjuk el, hogy egyetértsen. CSak...tanácsoljuk, hogy érezzen rá...hogy mi az övé belőle.
Tiszteljük egymást. És....mondhatom, szeretjük is.

Azt mondod, senki sem tökéletes. És igazad van. Egyikünk sem az. Így...hibázhatunk is. Sőt. Olyan is van....hogy egyesek itt a fórumon kifakadnak. És??? Ha tudom, hogy szeretnek....ha tudom, hogy bíznak bennem....akkor másnap nyugodtan jöhetek....hogy jajjadárágáim!...liba vótam! ....de....ha folyton vagdalkozunk,...és azt hisszük egymásról...hogy élből bántani akar....akkor ez soha nem fog megvalósulni. És....mi vagyunk ugye, az élcsapat...

Én....most tiszta szívvel ide állok, és kérem, hogy akit megbántottam, az bocsásson meg nekem. Nem akartam soha senkit megbántani....de...szent én sem vagyok....és...hát hibázok is...így....biztos bántottam meg többeket. Bocsássatok meg.....kérelek.

VacskAnisha képe

Értem Aha, amit mondasz. Tudod...az az érdekes ebben a történetben, hogy én, azt kértem ott, ahol ki lettem szűrkítve, hogy MIVEL ÉN NEM ÉRTEM, KÉREM MAGYARÁZZA MEG VALAKI, PONT AZÉRT, HOGY TANULJAK BELŐLE!!!!
Nyilván bennem van a hiba, ha nem jövök rá miért tér el. De itt most nem azon van a hangsúly, hogy "jajjj! ki lelettem szűrkítve mér bántotok engem. HANEM AZON, HOGY NEM TUDOM, HOL HIBÁZTAM. NEM SZERETNÉK MÉGEGYSZER ÍGY HIBÁZNI, KÉRLEK, KÉRLEK MONDJÁTOK MEG MIÉRT TÉR EL, HOL HIBÁZATM?????
Ez olyan nagy kérés???
Most, többen is nekem estek, (no jó, a te szöveged energiája segítőkész, ezzel semmi baj), hogy az én egóm vinnyog. Értem én. hogy sok hibám van, Igen, még jócskán van mit tanulnom. Mégis....mégis kérdem, ha én kérek tanítást....mért nincs válasz?
Azét lennénk itt, hogy egymást segítsük. Így???

Elmesélek egy történetet. Egy másik fórumon valaki azt mondta nekem: Anisha, te olyan vagy mint a süni. Miért? És...elkezdtünk beszélgetni. A hölgy egy katolikus dogmákon felnőtt, sőt még most is azok szerint élő, de a fény útját kereső ember. Fogalma sincs újenergiáról...(ill. már igen...:o)))) Mégis...kitárta a szívét, és vette a fáradságot, és megismert. Egy hét után...:o))) annyira megható dolog törétént....hmmm....képzeld! megdicsért. Hogy már nem is vagyok süni. Hogy mennyit változtam...és jajj de jó!!! Pedig...semmi más nem történt, mint....ő ismert meg engem. Hagyta, hogy a szavaim a szivéhez érjenek. Nem abból indúlt ki, hogy én biztosan csak áskálódni, furkálni bántani akarok másokat. Hanem abból, hogy aki ott van egy fény oldalon, az a fény szolgálatában áll, akármekkora tüskéket is látunk rajta.

És most....be kell vallanom valamit. NEKEM VALÓBAN ELVÁRÁSOM VOLT, AMIKOR EZT A TOPIKOT MEGNYITOTTAM. Bocsássatok meg nekem. Én...egy naív lélek vagyok. De....de....én azt hittem, hogy ezen az oldalon elvárható az a hozzáállás, ami egy katolikus egyház kebelén nevelkedett testvérünktől. Hogy meg tudjuk hallgatni egymást nyitott szívvel. Erre egy ember (bocs...Margával 2) volt nyitott...az, akivel a másik topikban kezdtük ezt a beszélgetést. ....talán....mert ő is részese volt a dolognak...épp ezért érezte a dolog energiáját.
BÍzzak jobban önmagamban??? Aha, ha nem bíznék....ha nem tudnám mi a feladatom....réges-rég elszaladtam volna.
De....amíg olyan segítő energiákat is érzek, mint ami tőled jött...addig...addig van értelme annak amit teszek.
Köszönöm.

papes11 képe

Kedves Anisha!

Most nem értelek! Tovább kell lépni mindenen. Fehér, szürke vagy lila nem mindegy? Írtál valamit, tetszett nem tetszett, fogadd el. Nem kell tanulnod semmit minden adja magát. Ahogy jött úgy megy. Minek ezen agyalni. Valakinek biztos hibáztál, ha kinyomott. Egyébként én nem nyomkodok semmit, mert vagy megérint az írás vagy nem. Minek osztályozzam ha nem nekem szól, ha meg igen akkor sem gáz. Azt írod elvárásod volt. Miért? Mit vártál? Nem kell várni semmit /ugyan ez van a legtöbbször/ és nem csalódsz. Ezt a legnehezebb megvalósítani. Vedd lazábban az egészet ezt is meg mást is! Mindig mindenre megjön a válasz, csak nagyon figyelj.

Józsi

VacskAnisha képe

"Azt írod elvárásod volt. Miért? Mit vártál? "

Leírtam. Olvasd el! ...de csak ha tényleg érdekel.

No...és hogy nem érted amit mondok....hát izé....ha el se olvasod amit írok, vagy a tudatodig nem jut el, akkor nem csoda.

papes11 képe

Elolvastam, és értem is csak azt nem ,hogy mi a gond. A tüskéket elengedni nem egyszerű. Lehet, hogy nekem egy kicsit jobban megy. Nem akartalak megbántani. A dicséreteket nem mindig osztogatják. Ha meg adják akkor jó, vagy mégsem? Amikor megnyílsz, az sem érint, vagy nem érdekel mindenkit.
Általában el szoktam mondani a véleményem, sokszor lehet hogy nem kellene. Nem várok semmit ezért, sem jót sem rosszat. Ha meg valamelyiket kapom akkor elfogadom, vagy nem, de sokat nem rágódok rajta. Egyébként valami meg nem értést érzek ki belőled egy kis káosszal. Biztosan hamarosan leül.

VacskAnisha képe

Nem bántottál. :o))

VacskAnisha képe

No...megpróbálom másként mondani, hogy mi volt az elvárásom....mit gondoltam én naívan....
Azt, hogy meg tudjuk nyugodtan, egymásra figyelve, szeretetteljesen beszélni azt, hogy miért van az, hogy ha bármi vitás kérdés merül fel köztünk, akkor ilyen lesz a hangulat, amilyen ebben a topikban is.
Tudom, hogy ennek én is része vagyok. Bizony ám! IS! :o))

papes11 képe

Mindenki flusztrált. Sokan sok mindent nem úgy élünk ahogy "kellene". Már próbáltam többször a válaszaimmal előadni azt amiben egyedül vagyok, de ez így is maradt. A hangulat azért megy a feszkóig mert nem akar igazából senki megnyilatkozni. Azért vagy része, mert bolygatod.
Sokat jártam ezós klubbokba. Ma már egybe sem megyek el, a megélt dolgaimat amikor előadtam, félremagyarázták, vagy hülyének, nagyképűnek, nagy tudásúnak , agyjátszósnak gondoltak. Hasonló érzetem itt is volt már régebben. Én olyan vagyok amilyen más másmilyen, nem kell mindig mindenkinek tetszeni.

VacskAnisha képe

No végre! :o))

Most kaptam egy választ arra is, amiért a topik nyílt.
Tudod, én tényleg naív lélek vagyok és valóban azt gondolom, hogy az új Földön a szeretet, a megértés, és az egymás iránti bizalom lesz az alap. És...ugye azt mondjuk, hogy a világunk akkor változik, ha mi magunk is. Akkor változik a tömegtudat, ha a kritikus tömeg megvan. És....hát...én ezért szeretném....hogy egy fénymunkás oldalon a szeretet, a megértés és az egymás iránit bizalom legyen az alap. Tudom, hogy nekem sem sikerül mindig...sőt...de...ha tudom, hogy szerető társaságba vagyok...akkor....akkor nyugodtan adom önmagam...mert ha hibázom sem utálat, meg vádaskodás fog érni....hanem elmondják, egyszerűen, hogy hol hibáztam. Nem tudom, emlékszel e...Pagottnak volt egy reagája marti51-nek írta....szembesítette a hibáival, de olyan finom energiája volt a reagának...hogy....hmmmmm.....Tudom én, hogy nem várhatom, hogy mindenki...és mindig ilyen toppon legyen....de....legalább érezni lehessen a szándékot....vagy...alakuljon ki párbeszéd, hogy megértsük egymást....ez lenne az nagy elvárás...ami bennem van....
Most...valójában puskaporos a hangulat. Ezért kérdeztem, hogy meg tudjuk e beszélni....és...nem szinek számítanak...hanem a tendencia...mindenki felé.

papes11 képe

A topik a lenti beírások miatt nyílt.

Nem tartalak naív léleknek inkább túl egyszerűnek. Ezt nekem is mondták, hogy túl egyszerű vagyok, már tudom, hogy ez a jobb. A többi nem számít. Főleg a hangulat nem.

margardian képe

Ne haragudj, hogy ide írok.Tudod, eljutottam odáig, hogy már nem csípőböl tüzelek. Átérzem a másik késztetését is, a reakcióját mozgató sérelmeit, ellenszenvét, stb.,mielőtt írok. Személy szerint én tegnap este, egy rövid beírást tettem az egésznapi kavlkád oldásának szándékára
19:26:07-kor reggel óta ment a csevely elolvastam az egészet...és így szóltam hozzájuk :
"Drágáim vártátok, hogy írjunk többen, nem volt hozzá energiám. De Johcsi. beinditott ::
http://www.youtube.com/watch?v=IT0zMhT7USQ "
19:45:39:.....kor jött ez a szöveg :bucukától
"Azt hiszem kiktől választ reméltek régen leléptek.Valahol máshol találtak új TANÍtÓT kitől van még tanulni valőjauk.Ez szerény meglátásom.Már régóta nem látni itt neveket.
Tehát nyugodtan beszélgethettek.".
(eléggé hangolódott álllapotban voltam ...és megéreztem táncba hívják az egómat, :) mert hát a reggel feltett kérdésre az én beírásom után jött a szöveg.... meg egyébként is érzékelek. feltettem a kérdést, tudok -e valamit tanitani ha reagálok , és ez jött :a felsőbb egómtól ..:
"Nem is volt nevük arcuk se volt, illúziók voltak.
Egóra egó :) de csak játszásiból ....Ez is titkos tanitó ?
Szeretném megismerni. Nekem is van tanulni valóm............például, hogy. hogy tanítja az egótól felfuvalkodott tanitványokat ."
nekem szólt a válasz: :
"Jól esik bele marnod másba? Te drága egómentes bőlcs lény ki rögtön ugrik ha más is tanít?Vagy ha van ki már e sok letorkolástol inkább odébb áll?
Mitöl állsz mindenki felett? Mitől van hogy TE ítélkezhetsz ?"
Azt reagáltam : 5.2.2.1/ margardian #13064 > Bucuka #13059 ·
Éjjel még kaptam egy privát sort más fiktív néven.... ----- nem semmi volt .
ma reggel meg ezt "Hiába no ki nagynak született!Légy boldog ott fönt más által utol nem érve! S néz le nyugodtan egótól duzzadó elmaradott népre. Azt hiszem büszke leszek elmaradásomra! "
Amit szeretnék ezekkel kapcsoaltosan mondani.
Én így tudok tanitani. és KÖZBEN TANULOK IS. MINDENKITŐL KIVÉTEL NÉLKÜL.
Kaptam én már hideget meleget, de nem veszem magamra .
Azt gondoltam aki idelátogat, felfedezi azt a sok kincset ami :
----- az én legbelső magjáig a pucér autentikus éntől az isteni magig.....( a berögzüléseket, hiedelmrendszereket elengedve ) egy harmónikus teljes emberré váló utazásban jut el.
És én, és mi ,és te ,és ő ,ebben segítjük egymást.
Az idézetek a pontosság végett tevődnek be általam. Mindig írok tapasztalatot és folyamatot,és az itteni anyagokkal szemléltetem.
Addig amíg olyan téma van ami cseppet sem a Kuthumi, Adamus és Tóbi anyagok köréből kerül ki, addig puszi-puszi nyalom a szád van :) vissza lehet nézni, a szapulásokat., amik akkor beindulnak.
De Egyikük sem adot át jobbat , semmit nem tanitott, csak kritizált ..
. Ma elmerengtem ezen a szón is :) áááááá az itélkezés akkor nevezhető annak, amikor valaki olyan.. amilyennek megitélik.
....". :jól esik bele marnod másba?Te drága egómentes bőlcs lény ki rögtön ugrik ha más is tanít?Vagy ha van ki már e sok letorkolástol inkább odébb áll? -----vagy ..Hiába no ki nagynak született!"
Légy boldog ott fönt más által utol nem érve! S néz le nyugodtan egótól duzzadó elmaradott népre."
Mivel ezeknek a nekem tulajdonitott viselkedési formáknak ,sem cselekedetemmel, sem szavaimmal nem szólgáltam rá , nem itélkezés , hanem vádaskodás...
De nem veszem magamra, és nem azonosulok vele.
Itt a tanitások nem tetszenek pár rétegnek,
De nem számít mondom -Tóbi után szabadon.
Mégegyszer :
Senki felett nem állok, de nem tud magam alá tenni se ,senki
Már megjártam a kardok hídját
Szeretettel gondolok mindenkire.
Ha nem ezt érezném, egy szóra sem méltattam volna a beírásokat.

Ja......Papes! Az egész mostani beírásomat ez ihlette ! :))))

" a megélt dolgaimat amikor előadtam, félremagyarázták, vagy hülyének, nagyképűnek, nagy tudásúnak , agyjátszósnak gondoltak. Hasonló érzetem itt is volt már régebben."

Jó neked ! Rólam meg most gondolták :))))

De nem számít! Az vagyok aki vagyok. Évekig, csak " mantraként" hajtogatom ezt e két mondatot, mostmár tudom is mit jelent .

papes11 képe

Szia!

Az igazságosztás nem hiba erény! Tudod mindenki elért egy szintet, ez hova visz bennünket, majd kiderül. Én is nagyon be tudok gurulni. lehet, hogy guru vagyok? Vagy csak beguru? Tényleg nem számít. Már nagyon nem számít. Én még mindig a kereskedelemben dolgozom, amit ma már elég nehéz megélni. Nem kimondottan a legjobb tapasztalatokat halmozom fel. Napi 12 órát minden nap. Hát nem csoda ha estére idegbeteggé tudok válni a rengeteg bőségben és sikerben megélt elbaszott napok tömkelege miatt. Általában délutánra tudom lenyugtatni magam, de utána hamar kikattanok. Ezért írtam a múltkor, hogy elegem van.
Nem érdekes ki mit gondol, mond rólad, rólam, bármelyikünkről. Valószínű nem véletlenül irogatunk ide egymásnak, vagy csak a válaszolgatások öröméért. Mindenből mindig lehet tanulni, elraktározva az olvasottakat. Mások tapasztalatai nem csak segítenek, hanem építenek is dolgokat, főképp hamár mint példa előttünk van. Egyébként az egóval nem értem kinek mi a baja, mivel hozzánk tartozik. Amikor olyan világot élünk majd egyszer meg amikor minden oké akkor valószínű nem kell ezzel vesződni. Én rendeteget változtam az elmúlt egy évben, de még mindig kell. A megérintettségből nem tudok kiszállni, mert itt élek nem a mennyben. Nem lehet eljátszani a kis boldog podrót, ha a körülmények nem azt hozzák. El tudnám képzelni az életemet, meditálva örök boldogságban létezni, segíteni tanítani jövőbe látva, csak az útcára nem lenne szabad kimenni. A mai felgyorsult agresszív időben érdekes az élet.
Vagyok aki vagyok, Az vagyok aki vagyok. Ez van. Számít vagy nem számít oly mindegy.

amarana képe

Váááuuu.... de jó fej vagy!!

Bucuka képe

Hát nagyon sajnálom érzésed megint csalt a beírás nem neked szólt hanem a nyitóra.Ugyan is azt amit írtál nem is olvastam.Csak a nyitó és az utána követkeldödzó kérést Valaki magyarázkodjon.És ezt bizony nem te kérted.
Ebből elég.Ez kész röhej.Na csá

margardian képe

Valaki bucuka nevében írkált itt nekem reagákat.
Ez a bucuka, aki a fentieket írta nem az a bucuka :)
Bocsáss meg, hogy összetévesztettelek vele.
Bucukák sziasztok, legyetek egyben végre, mert egységben az erő.
Ezek után az összes bucukának én is azt mondom, hogy csá....:)

johanna képe

Csáó,kiszálltam!

VacskAnisha képe

Egy üzenetet kell átadjak nektek. Íme:

http://espavo.hu/kozosseg/blogbejegyzes/6175

VacskAnisha képe

Yan „Haiti nem a Föld anya műve volt” c. fordítása alól áthoznám ide a témát, mert nem méltó ahhoz a topikhoz.

„1.1.1.1.4/ Mihalyela #13158 > amarant #13151 • 2010.03.19. péntek, 13:33:04
Amarant, ez már nem gyerekes!!! Itt néhányan szeretik a drámat és a feltünést... Nagyon hianyzik nekik a 2 fiu, akkor volt nekik a nagy buli . Anisha nem sokáig birt :-))), azért talált..., hogy leszürkitették..., szereti kiprovokálni..., és nagyon ért hozza!
És idézek a nyitóból:

„jó lenne, ha meg tudnánk, nyíltan beszélni ezeket a dolgokat. Mert amig arra sem vagyunk képesek, hogy egymást megértő figyelemmel olvassuk, és a szeretetet keressük az írásába…ne pedig élből azt, hogy vajon hol akar bántani…tehát hogy egy fikarcnyi bizalom nincs a másik iránt, akit épp olvasunk….hát…addig….hogy akarunk másokat tanítani??
Meg tudjuk beszélni???”

Kállay Ildikó képe

Ez már tényleg gusztustalan!
Miért kell pletykalapot csinálni ebből az oldalból?
Valakibe belemártani mindig a nagy kést, utána odabiggyeszteni, hogy bocsánat, szeretlek!
Ez annyira álszent! Anisha! Nagyon átlátszóak az általad megfogalmazott indokok! Kérlek, fejezd be, a másokban történő áskálódást! Foglalkozz inkább magaddal, szépen, csendben...

VacskAnisha képe

" 1.1.1.1.4.5/ Kállay Ildikó #13178 > Mihalyela #13158 · 2010.03.19. péntek, 18:12:13

Teljesen igazad van Mihalyela!
Nagyon szomorú, hogy itt van egy tök jó írás, és az helyett, hogy ezt beszélnénk meg, újra be lett indítva a dráma. Az egésznek olyan energiája van ahogy most végigolvastam, mint amikor a sakálok ráugranak a döghúsra. Hurrá, újra egy jó kis marcangolni való. A lényeg itt Anishának és Polinak már rég lényegtelen, csak a marás érdekli őket. Én is azt vettem észre, hogy mióta Anisha 2 fiúja dobbantott, azóta, nagyítóval kell keresnie a bajt, de azért csak mindig talál magának kaját:-))) És szerencsére segítője is van ebben.
Szomorú ez rájuk nézve, de fiúk, lányok! Ugyanazt tudom mondani, mint mikor a 2 kötözködő még itt volt: nem kell szóba állni velük. Figyelmen kívül kell hagyni az összes kötözködésüket. Talán akkor megunják, és Anisha ugyanúgy, mint régen, máshol éli ki az ez irányú étvágyát. Persze, amíg ki nem tiltják még több helyről, amire persze, nagyon büszke:-)
Részemről bojkottálom mindkettőjüket, semmilyen témájukhoz nem fogok semmit reagálni."

Ezt is ide teszem....itt jobb helye van, mint Yan írása alatt.

nos...nyilván nem fog senki válaszolni a kérdésemre...de azér én fel teszem.

Átadtam Yan üzentét. Mi ezzel a bajotok?

A mai naptól, hogy félre értés ne essék ez áll az oldal címlapján:

"Minden Jog Istené, de azért ha felteszed bárhová, jelöld meg a forrást, a honlapot, Fényhozó!!! " Nász János

"Mivel ezzel lehetőséget adsz , hogy minnél többen eltaláljanak hozzánk. Köszönjük." Póli

Póli Yan oldalának a webmestere. Én meg szerkesztője vagyok az oldalnak....segítek benne.

Lehet...hogy egós dolog....ha szeretnénk, ha minél többen tudnának az oldaláról....lehet...hogy az egó az, ami büszkélkedni szeretne....nem érdekel...ha mindezt a fejemre olvssátok...akár Yan fejére is....hisz ő is ezt szeretné....hogy adhasson...adhasson minél többeknek...
De ezt....ezt az óriási felmordulást...nem érdemeltük.

Kállay Ildikó képe

Kétszer ment át

Kállay Ildikó képe

Ezt a felmordulást épp ti csináltátok!
Ha népszerűsíteni szeretnétek Yan oldalát, -aminek mindannyian örülni fogunk- az ajánlott weboldalak témában már rég megtehettétek volna. Azzal sem lett volna semmi baj, hogy megjegyzed, ez YAN oldaláról való, ha Póli nem ordít le ott mindenkit ez miatt, aki él és mozog:-)))
Ezzel, amit csináltatok, nemhogy nem népszerűsítettétek, de éppen ledegradáltátok Yan oldalát, ami biztos, hogy nagyon jó. De ezek után most nincs kedvem megnézni, főleg, hogy Póli csinálja....

Mihalyela képe

Wau!!!
Most már értem, hogy miért volt bejelentkezésem a Yan oldalra elutasítva...!!!

Kállay Ildikó képe

Lehet, hogy nem velük kéne reklámozni Yan oldalát....mert antireklám lesz belőle...

Nem reklám vagyok. Csinálok valmit, örömmel, önzetlenül mert szeretem csinálni és mert látom értelmét, mert fontosnak tartom, mert szeretem azokat akiknek csinálom. És mert tudom csinálni.
Nem minősitem magam, hogy jó lennék-e reklámnak. Te jó lennél fénymunkás reklámnak? Gondolkodj el ezen.

Kállay Ildikó képe

:-)

Ez már tényleg az ego csúcsa!! :-DD
Azt hiszed tudom én a neved, vagy van időm nézni ki regisztrál? Autamatikusan megy. És nem is tudom ki regisztrál. Nem érdekel, ugyanis nem közösségi oldal. Bárki regisztrál semmit nem tud kezdeni, SEMMIT! Nincs semmi lehetőség. Teljesen felesleges. Olvasni lehet. Ennyi.
:-DD
Másrészt köszönöm ezt a minden alapot nélkülöző vádaskodást. Sokat mutat magadról....

amarana képe

De tényleg nem kellene elgondolkodnia azon , hogy mi is hiányzik , mi nincs rendbetéve az életében/társkapcsolat?) annál a fénymukinál aki oly sokszor vitát gerjeszt? Mi helyett is teszi amit???.....ennyi időt itt tölteni?.......fontossági érzet? ... elismerés hiány?.......mindent jobban tudok?.....megmondom a tutit, hol gondolja rosszul stb. pótcseleki???...hmmmm?

Csak gondolkodom....................most ez ugrott be , ....vagy ki ? . a bánat tuggya :)))))))))))))))

margardian képe

Szia Mihalyela, ma néztem a mailjeim spamjait és törölgettem ki.Ott találtam egy mailt 4-éról irina néven küldték nekem, hogy nem tudnak a regisztráció után belépni.
nem vagyok webmester . a reg után rra az emailcimre amit beírtál a regisztrálásnál érkezik egy aktiváló levél, és ott a linkre kattintva , kell megerősiteni a regisztrációs szándékot. és akkortól müködik.Ennyit tudok... szép napot mindenkinek.
nem akartam már erre a blogra energiát tenni, de nem jutott eszembe hova is lehetne még :)

Mihalyela képe

Köszönöm!
Nekem nem jött az aktiváló levél...,csak az, hogy a bejelentkezés elutasítva!
Azért írtam neked, hogy miért?

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

Belépve a választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.