Én nem gondolnám, hogy az isteni Én-nek fájna bármi is. Szerintetek?

VacskAnisha képe

Yasmin mondta:
"Ami az idézett részt illeti; úgy értsd, hogy arra gondolok, hogy van egy ember, akiről te például egyszer mérgedben azt gondolod, hogy ,,hú, de nem szeretem, olyan aljas, olyan rosszindulatú, ez egy hülye... ... idióta... " (csak mondtam egy példát). Namost ez az ember a 3D-ben nem érzi a gondolataidat (oké, van, aki igen) De az Isteni Énje igen. Az mindent tökéletesen lát, hall, tud. Az, hogy tökéletesek, az nem azt jelenti, hogy nem éreznek olykor fájdalmat. Dehogynem! Csak olyan végtelen szeretet él bennük, hogy azzal azonnal átalakítják szeretetté. Nem úgy élik át, mint mi. A Teremtőben hatalmas szeretet él, de sok bánat is van benne. Gondolj csak bele, hogy egy nap hányan káromolják, hányan bántják. Azt hiszed, hogy nem érzi? Mert"Isten"? Dehogynem érzi! Minden gondolatot! De azonnal szeretetet küld vissza. Mert hatalmas benne a szeretet. Számomra ezt jelenti a "tökéletes" mivolta. Igaz,h minél magasabb világ, annál magasabb rezgés, annál hatalmasabb szeretet.

De ez csak az én véleményem, tapasztalatom. Nem biztos, hogy igazam van."

Én nem gondolnám, hogy az isteni Én-nek fájna bármi is.

Nagyon kiváncsi vagyok, hogy ti, hogy látjátok ezt. Mit tudtok róla?

Serebra képe

Szia Mindenkinek!

Saját tapasztalatok alapján én jelenleg úgy látom (remélem megfelelő szavakká tudom formálni élményeim lényegét!) hogy isteni énünk végső valósága a fény és szeretet. Ahol eme forrásunk létezik nincs a fájdalom. Azokat a tapasztalatokat, melyeket kellemetlennek, valamilyen szinten fájdalomnak élünk meg, mindig mi magunk választjuk. Nem a konkrét élményt tűzzük ki magunk elé megtapasztalandó célnak, hanem annak minőségét, információs tartalmát - ha úgy tetszik. Valójában az élmény intenzitása számít igazán... az, hogy megéled-e a pillanatot... ha nem, mégegyszer próbálkozol - mint kisgyerek a járással...
Amikor tudatod fókuszát képes vagy visszaküldeni a Forráshoz, láthatod, hogy minden megnyilvánulásával (legyen az földi inkarnáció vagy bármely más "létidőbe" helyezett "egység") egy energiaszállal (információs csatornával) kapcsolódik. Semmi olyan nem történhet meg Isteni Éned magából tapasztalásra kiválasztott részeivel, amit ne Önmaga hagyott volna jóvá. Egy-egy földi szemmel borzalmas életből úgy száll ki a lélek (ha tudatos), mintha mondjuk gumiköteles ugrást hajtott volna végre egy rendkívül magas hídról - "Hú, ez aztán nem volt semmi..." élményével gazdagodva...
Nekem is voltak más életeimben nagyon durva tapasztalataim (utalok rá a Földi leszületések c. írásomban) és bevallom sok évembe telt mire semleges előjelű, erőteljes élményként tudtam rá tekinteni. Erre azonban csak akkor lettem képes, amikor tudati fókuszom visszatért Forrásomhoz. Amíg teljességem ezen szeletkéjével azonosítottam csupán magam képtelen voltam a film újrajátszása során azt érezni, hogy "nincs jó és rossz, csak megtapasztalás". Fájt - hiába próbáltam elfogadni... Most már nem okoz gondot. Ez az egész isteni énünk színjátéka, melyet Életté álmodott...
Ide másolom az egyik kedvenc részemet Gregg Braden: Utazás világok között című könyvéből:
Tűzálom

… a nap már lenyugodott és egyre hidegebb lett. A szél elállt, és különös nyugalom honolt a tónak azon a részén, ahol voltam. Egy felállított fatuskón ülve meditálni kezdtem. Általában lehunyt szemmel meditáltam most azonban valamilyen okból kifolyólag másként cselekedtem. Tágra nyílt szemekkel, közvetlenül a szemközti tűzre meredtem. A lángok vége fokozatosan egy-egy pontba szűkült. A parázs izzó foltmintái különös, mozgó mintákban lüktettek elő a sötétségből. Ahogy a lángokat néztem, éreztem, hogy valami megváltozik a testemben: elmélyültem… Ezen az estén egyszerűen egy kéréssel kezdtem:
„Atyám, kérem a bölcsességet, hogy megérthessem a fény és a sötétség közti kapcsolatot, és azt a szerepet, amit életemben betöltenek.”
A lángokba meredtem és vártam. Látszólag semmi sem történt. Megismételtem a kérést. Hirtelen, egészen váratlanul, egy belőlem szóló ismerős hang kérdezett vissza:
„Hogyan érthetnéd meg e két erő közti kapcsolatot, anélkül, hogy ismernéd a természetüket?”…
Így hát a tűz lángjaiba meredve igyekeztem minden létező formát előhívni, amiről csak el tudtam képzelni, hogy a sötétség erejét jelképezik. Lelki szemeim előtt borzalmas, groteszk és eltorzult testek formái jelentek meg. Ezt egészen addig folytattam, mígnem megidéztem azt a formát, ami abban a pillanatban egyetlen emberi alakban testesítette meg számomra a sötétség esszenciáját. … Ahogy fókuszálás nélkül néztem a tüzet, nyitott szemű álmodásom színterén egy, a lángok hegyén úszó, lebegő alak bontakozott ki. Az eleinte ködszerű alak szilárd testet öltött, velem szemben kikristályosodott. Arcom hitetlenkedve elfordítottam. Hunyorogva néztem vissza a tűzre. A jelenés még ott volt és körvonalai határozottabbá váltak… kérésemre válaszul annak az alaknak a fizikai megnyilvánulása lebegett a lángok csúcsán, akit képzeletem megalkotott! Az arc ott volt előttem, de szerencsére nem egyenesen rám nézett… Azt fontolgattam, hogy sietősen elhagyom a tűz környékét, végül mégsem tettem és így, hogy nem néztem rá, csakhamar hozzászoktam. Anélkül, hogy közvetlenül ránéztem volna, a lény fejét, mellkasát szemléltem a tűz lángjaiban, tanulmányoztam az arcot borító laza hús ráncait és struktúráját. Megdöbbentem a jelenés átlátszatlan jellegétől, ugyanakkor féltem is, de érzéseim egész idő alatt inkább a kíváncsisághoz álltak közelebb, mint a félelemhez. Nem éreztem veszélyben magam. Egyszer csak az arc hirtelen elmozdult, egészen addig fordult, mígnem egyenesen rám nézett. A lángokban egy nagyon is valódi, tudatos és szándékkal bíró lény lebegett előttem. Határozottan ott volt, és határozottan rám összpontosított. Amint ennek a lénynek a szemébe néztem, még váratlanabb dolog történt. Az arc változni kezdett. A változás eleinte finom volt, majd egyre és egyre hangsúlyosabbá vált. Az ocsmány ráncok, és durva arc-struktúra szemem láttára szelídültek meg. Az arc kerekebbé és fiatalabbá vált. A színtelen, ráncos, laza húsú, számomra Lucifert képviselő képből valami egészen más lett. Néhány pillanat leforgása alatt a lángok között egy másik arc lebegett előttem, egy kisgyermek arca. Nem volt sem fiú, sem lány, ártatlansága a tudás hatalmáról tanúskodott, olyan hatalomról, mely kizárólag bölcsességből származhatott. Úgy éreztem azt szeretné, szinte kéri, hogy értsek meg valamit. A gyermek egyenesen a szemembe nézett és ekkor varázslatos dolog történt: sírni kezdett a lángok között. Nagy könnycseppek gördültek ki szeméből, csak úgy folytak lefelé kétoldalt pufók arcán, és én is könnyekre fakadtam. Megmagyarázhatatlan szomorúság söpört végig rajtam és különös rokonságot éreztem a lángok között lebegő gyermekkel. Az érzelmeimet igazoló szavak nélkül is tudtam, hogy ez az élmény, és ez a lény, egy valahonnan mélyről, bensőmből származó ősi emléket érintett meg. …s ettől az estétől fogva életem örökre megváltozott…
Az élmény utolsó részlete 18 évvel később jelentkezett az Andok hegységében amikor újra a régi kérdést tettem fel fényről és sötétségről… megint a már jól ismert belső hangot hallottam. A hang sem nem női, sem nem férfi, kimondottan sehonnan és egyúttal mindenfelől szólt. Egyszerű kérdést intézett hozzám: „Hiszel bennem?” Igennel feleltem. „Hiszed-e, hogy én vagyok forrása mindannak, amit ismersz, és mindennek, amit átélsz?” Ismét igennel feleltem. „Ha hiszel bennem és abban, hogy én vagyok minden létező forrása, hogyan hiheted azt, hogy tapasztalatod akármely része bármi más is lehetne, mint én?”
Szeretettel...

Yasmin képe

:) Köszönöm, hogy írtál, amúgy nekem inkább azt tetszett jobban, amit személyesen írtál.
Nagy fába vágtam a fejszét, mert ez valami olyan megfoghatatlan, amit az elmével nem lehet leírni.

"isteni énünk végső valósága a fény és szeretet. Ahol eme forrásunk létezik nincs a fájdalom"- igen, ezzel egyet értek. De ha akarja, akkor tudja érezni az alsóbb valóságokban a fájdalmat is. Össze vannak kötve a valóságok.

"Valójában az élmény intenzitása számít igazán... az, hogy megéled-e a pillanatot... ha nem, mégegyszer próbálkozol - mint kisgyerek a járással..." így van, így van!!! :)))
"Amikor tudatod fókuszát képes vagy visszaküldeni a Forráshoz, láthatod, hogy minden megnyilvánulásával (legyen az földi inkarnáció vagy bármely más "létidőbe" helyezett "egység") egy energiaszállal (információs csatornával) kapcsolódik. Semmi olyan nem történhet meg Isteni Éned magából tapasztalásra kiválasztott részeivel, amit ne Önmaga hagyott volna jóvá." így van! :)
""nincs jó és rossz, csak megtapasztalás". Fájt - hiába próbáltam elfogadni... Most már nem okoz gondot. " így van... nekem is fájt... köszönöm, hogy leírtad.

Serebra képe

Örülök, hogy megoszthattam veled/veletek tapasztalataimat... :-)

VacskAnisha képe

""isteni énünk végső valósága a fény és szeretet. Ahol eme forrásunk létezik nincs a fájdalom"- igen, ezzel egyet értek. De ha akarja, akkor tudja érezni az alsóbb valóságokban a fájdalmat is. Össze vannak kötve a valóságok."

Azt hiszem kezdem érteni, hogy mire gondolsz. Szólj ha félre értelek, kérlek.

Minden, amit tapasztalunk az nyomot hagy a lényünkön. Jelenleg azon dolgozunk, hogy felhozzuk magunkban ez, és elmúlt életeink sebeit, és begyógyítsuk azokat. Ezek valójában nem sebek, a léleknek nem fáj. De a nyom, az hat. és ezt mi sérülésnek éljük meg.

Serebra képe

Igazad van: "érzi" ha valamelyik pici része szenved... de arra az érzésminőségre, melyet isteni lényegünk ilyenkor átél az "együttérzés" a legmegfelelőbb szó. Tudta, hogy mire vállalkozik... sőt az a rész is tudta, aki elindult annak a bizonyos fájdalomnak a megtapasztalására. Várakozással, kíváncsisággal, tettvággyal és szilárd elhatározással vágott neki az útnak. Nem volt benne kétely arra vonatkozóan képes lesz-e teljes lényével belesüllyedni, belemélyedni a célul kitűzött intenzív tapasztalásba. Ez számára csupán egy kaland, egy érdekes kihívás melyen keresztül megismerheti önmagát: vajon képes lesz az elszakadás illúziójában, a sötétség legmélyén is a Fényt választani? Mert a Fény mindenki szívében ott lakik - csak sokaknál hermetikusan feketedobozva zárva... No ezért szenved: nem a lénye szerint él. Ha kiengedjük, felszínre hozzuk saját ragyogó valóságunkat, és tudatunk fényével bevilágítjuk a létet, eltűnik a sötétség. Átminősül a fájdalom és szükséges, megélhető tapasztalássá válik. Idáig azonban legtöbbször hosszú út és egymás után következő lépcsőfokok vezetnek. Mindegyiken más-más lenyomat vár... Ezeket tudatosítani kell, elfogadni, magadba építeni - ezáltal színesíteni azt, aki vagy. A sebek a szivárványszínekben begyógyulnak...
Szeretettel...

VacskAnisha képe

Igen, ez így van.

Felvetődik bennem még egy kérdés,
Van, aki azt mondja, hogy bármit meg lehet tenni a másik emberrel, hisz nem történhet vele semmi olyan, amit ne vállalt volna be, s meg ne kellene tapasztalnia. (Ez eléggé kisarkított kijelentés, de hát példáról van szó, hogy átlássuk a lényeget. )
És valóban ha én azt választom, hogy megtapasztalom, hogy kínozzanak, akkor bizony szükségem van valakire, aki által ezt meg tudom tapasztalni.
De ha benne is - s persze magadban is - felismered az Istent, ha felismered, hogy veled szemben másik magad áll, akkor...hogy ártanál neki?

Yasmin képe

Vannak szerződések a lelkek között. Mindenki azt tapasztalja meg, amit megteremt, amihez hozzájárul. Egy ember bántja a másikat "rosszat" tesz. Közben a folyamat közben nyílik ki a szeme és meglátja a másik Lényét, az Igaz Valóját. Tehát végső soron, ami "rosszat" tett, az igazából egy nagyobb jó felé vezetett. Ezért nincs "rossz" és "jó", Nézőpont kérdése.

A bennem élő Isteni Én és a másik emberben élő Isteni Én felismerésének/megismerésének és megtapasztalásának vannak bizonyos "fokozatai", bár ez nem éppen a legjobb szó. Én beszéltem annak az illető embernek a Lényével, s mégis sok idő telt el, mire felfogtam, h mi is történt valójában, hogy egymás életében milyen katalizátorok voltunk. Rengeteget oldottunk egymáson, pedig mindketten szenvedtünk sokat.

Ami neked "jó" az lehet, h a másiknak nem. Például segítettem egyszer a bátyámnak, a szívemben éreztem,h mégsem kellett volna, de én "jót" akartam cselekedni. Később megláttam, hogy habár "jót" tettem, mégis így kicsit hozzájárultam, hogy önállótlanabb lett, bizonyos dolgokat igenis egyedül kell megoldania, mert abból tanul. Pedig én "jót" tettem... ezért nincs "jó" és "rossz". Címke... nézőpont kérdése.

Serebra képe

... A leszülető lélek nem a konkrét "kínzást" választja - pl. 2010.01.21-én, XY által, adott módon és helyen -, hanem a fájdalom megtapasztalását. Azt, hogy szenved, hogy bántják... hogy tehetetlen és kénytelen elviselni az ÁLDOZAT szerepet.
Vedd észre, ennek az élménynek több síkja van... lehet kínozni valakit testileg és lehet kínozni valakit lelkileg - ez azért más minőség! - az élmény lényege mégis ugyanaz... Ha bepillantást nyerek az Akasha szintjére és látom, hogy ő ezt az utat, a szenvedés útját választotta, eldönthetem, hogy milyen módon veszek ebben részt. Nem változtathatom meg azt, amit vállalt, de önnön szerepemről határozhatok! A lényeg éppen ez: tudatossággal áírhatod az egész életed... de csak a sajátodat! Nem kell megtapasztalnod, hogy testileg kínoznak - ha felismered ezt a "programot" ... Megváltoztathatod. Talán nem tudod törölni, de akkor legfeljebb áttranszformálod. Mondjuk egyik este szócsatába keveredsz társaddal, ez felér számodra egy kínzással... Jókat nevetsz magadon, hogy belementél, megélted azt a lelki kínt, amit az értetlensége, a hajthatatlansága, a rögzült keretei jelentettek és mész tovább. Figyeltél és megélted, nem hagytad, hogy lehúzzon az érzelmi örvény, csak figyelted, ahogy tombol a periférián. Jó móka...
A bántalmazó és áldozat egymás számára teremtenek olyan helyzetet, melyben kiderül miként döntenek mindketten! A helyzet adott, s hogy mit kezdenek vele, rajtuk áll...
Egy másik példa, csakhogy világos legyen: szükséged van arra, hogy megtapasztald a veszteség élményét... először csak kisebb, jelentéktelen dolgok válnak köddé... nem érted. Aztán valami nagyobb, fontosabb tárgyad veszik el (vagy lopják el - ez az élmény szempontjából lényegtelen)... még mindig nem érted. Ha a tárgyi világ jelzéseit nem éled meg tudatosan, a jel egy hozzád közelebbi szintre ugrik... mondjuk elkezdenek kiszáradni a növényeid... ha még ezt sem tudatosítod... az állataid betegszenek meg... aztán jönnek a körülötted élő, létező emberek... Az élmény többször közelít felénk - egyre erőteljesebb formában, végül elkerülhetetlenül, olyan intenzív, elsöprő vihart varázsolva körénk, hogy már nem térhetünk ki előle. Tapasztalni kell - nincs választásod. Régebben még lett volna... még sokkal kisebb megrázkódtatással túl lehettél volna az egészen... de nem figyeltél a finom jelekre. Akkor határozottan odacsap az "Élet", mert úgy látszik, egyelőre csak a fájdalomból tanulsz....
Szóval ha tudatosodunk, érzékenyebbé válunk, sokkal finomabb formában éljük át ugyanazt - lelkünk rezgésének megfelelően... A döntés a mienk.
Szeretettel...

Igen és építesz egy szerkezetet amivel befolyásolod az egész bolygót is akár pozitív rezgéseket ad ki magából. Remélem neked is van ilyen többszörösen jobb tenni.

Serebra képe

Én, magamon kívül senkit sem óhajtok befolyásolni... Hol maradna így a szabad akarat, ami itt, ebben a tér-időben éppen a lényeg?! Szóval nem azon van a hangsúly, hogy itt csak jó legyen! Ez a polaritás világa - a választási lehetőségről szól. Az a kérdés melyiket hívod magadhoz életed meghatározó döntéseinél. Tudod: a Fény csak az Árnyék segítségével ismerheti meg önmagát...
Szeretettel...

Yasmin képe

"A lényeg éppen ez: tudatossággal átírhatod az egész életed...
Az élmény többször közelít felénk - egyre erőteljesebb formában, végül elkerülhetetlenül, olyan intenzív, elsöprő vihart varázsolva körénk, hogy már nem térhetünk ki előle...
Szóval ha tudatosodunk, érzékenyebbé válunk, sokkal finomabb formában éljük át ugyanazt - lelkünk rezgésének megfelelően... A döntés a mienk."

Így van. Vagy más szóval ezt nevezik a karma felülírásának... az "újenergiával".
Erre azonban érni kell. Úgy tudunk betekintést nyerni az összefüggésekbe, ha nincs bennük ítélet-előítélet, korlátozó hiedelmek, csak az a tiszta feltétel nélküli szeretet.

Köszönöm Serebra! :) Ezt most jó volt így tudatosítani :)

Nimród képe

nem igaz, a lelked eldöntötte mit akar megtapasztalni, akkor miért torpanna meg, vagy írná felül ? Akkor olyan tudatlannak véled, hogy elbaltázza az élet tervezést ? na ne mááááááááár, ennyire...nem tökéletlen az univerzum. Ha az életedben változás van..az is tervezve van...nincs FFELÜLÍRÁS...mert a feladatodon akkor is átmész

Yasmin képe

Minden pillanatban teremtesz.
Mindenkinek van "A" , "B", "C" stb. terve.
"a lelked eldöntötte mit akar megtapasztalni, akkor miért torpanna meg, vagy írná felül " Például azért mert hamarabb megtanulta a leckét. Semmi sincs kőbe vésve. Csak a döntésen múlik. Az "Idő" sem korlát. Felsőbb Éned most is tervezi az életútját.

"Ha az életedben változás van..az is tervezve van..." igen. Sok ilyen van valóban.

Nimród képe

Egy a lényeg..ebbena z életben nem tudsz felülírni...hamarabb fejezi be..akkor az van eltervezve..így is úgy is...a lélek igazsága jön felszínre..mivel ő írányítja a testet...és enm fordítva. Ebből is látszik, hogy nem a fizikai sík embere fogja eldönteni...hogy megcsinálta e feladatot vagy sem..hisz azt se látjuk mi lesz holnap Erre a a lélek hivatott..és így tervezi el a dolgokat. Felűlírás, nem lehetséges, mivel.. a feladat amivel jöttél terv szerint halad. Felsőbb énem...már eleve nem foglakozik vele, mert átadta a léleknek a feladat listát....a lélek meg is valósítja...tereli az utunkat.

Serebra képe

"ebben az életben nem tudsz felülírni"... attól függ, mit hiszek. Ha így gondolom, így is van. A kérdés: elég bátor vagyok-e ahhoz, hogy a Teremtés felelősségét a vállamra vegyem...

Én, személy szerint nem vagyok magamra hagyva... és másokat sem lökött ki Énje a világegyetembe azzal, hogy "Na fiam, eztán boldogulj csak egyedül... ezt a keresztet kapod - a cipelésére vonatkozó, minden, apró részlet eleve meghatározott, úgyhogy választási lehetőséged nincs. Most mész és elmerülsz az anyag nehéz illúziójában! Addig ne is lássalak, míg meg nem világosodtál!" Viccesen hangzik...

Igen, vannak szigetek az Élet tengerén, melyeken ki kell kötnöm, mert amíg nem építettem magamba azt a minőséget, amit a sziget rejt, nem mehetek tovább. Nem a kokrét élményt kell átélnem, hanem egy érzelem-mintát. S ezt a lehetőséget többször felkínálja nekem Isteni Énem - s ha tudatomba emelem, látni fogom, hogy milyen módokon lehetséges magamba építenem ezt a minőséget. Ha finom hatásokból is "értek", akkor elég ha dió pottyan a fejemre - nem kell féltéglával fejbe vágni...

Egyébként az utazás egy pontjáig valóban eljerülhetetlen, hogy kikössek azon a szigeten...
Szeretettel...

Radiesztézia szempontjairól sem feledkezz meg ebben a lélek dolgaiban kik kiért van a Hartman-háló a lélek hálója minden rezdülését érzed és tudatában (lehetsz neki). Lélek nincs is lelked a szó nemes értelmében közös tudatod van ami külön álló részre szakadt de még is egyben van a többivel a mindennel bolygó szintű létezési tudat vagy ami olyan tággá tudod tenni amilyenné AKAROD. Az akaratod nem a lelked akarata és nem a felsőbb éned akarata az akarat te vagy saját magad ha megérkeztél oda az akaratba. Fikciókat tudunk gyártani hogy a felelősséget át adjuk valakinek akit magasabb lenne tőled hisz te vagy az akarat ettől nincs magasabb sem mélyebb te vagy a minden ébredj fel rá és nem a lélek a minden ő egy forma ami segít vagy tévútra visz minden út vagy szakadék. Nincsenek etalonok az életedben ami érted van csak de hisz az Mi is vagyunk.

Nimród képe

Félreérted és látszik csak abból indúlsz ki mint az emberi logika....

"Én, személy szerint nem vagyok magamra hagyva... és másokat sem lökött ki Énje a világegyetembe azzal, hogy "Na fiam, eztán boldogulj csak egyedül... ezt a keresztet kapod - a cipelésére vonatkozó, minden, apró részlet eleve meghatározott, úgyhogy választási lehetőséged nincs."

--Miért gondolod, hogy magadra vagy hagyva ?
--Miért gondolod, hogy nem lehetséges egy eltervezés, amibe olyan feladatot kapsz amit végre tudsz hajtani ?

**************************
Szerinted mi célja van annak, megszületik a kis baba, és rá 2 hónap múlva meghal ?

Szerinted, ha lett volna a léleknek választási lehetősége, hogy a kisbabát megmentse akkor nem írta volna felül azt, hogy ne haljon meg ?
***************************
H1N1 vírus, Szegeden meghalt a várandós anyuka, a várt babájával együtt...

Szerinted nem írta volna felül, a baba lelke és az anyuka lelke, hogy ne haljanak meg ?
**************************
Vagy itt van a friss eset a TV2 naplóban, egészségesen született kislány. Védőóltást kapott, nem sokra rá megvakúlt.

http://webcast.tv2.hu/naplo/index.php?m=video&video_id=409508

Szerinted a lelke nem mentette volna meg, ha a sorsa felülírható ? hogy ne legyen vak ?

johanna képe

Most,hogy ezt írod,eszembe jutott,amikor a fiam meghalt.bár még most is úgy érzem,hogy lehetett volna másképpen,végigjártam vagy ezerszer.
...ezután kaptam tőle egy üzenetet valakin keresztül,ami így szólt:ezt együtt terveztük el!
Bárhogy is visszatekintem azt az időszakot,valahogy most minden úgy áll össze bennem,hogy így kellett történjen! Sok apró részlet,amikre most nem térek ki.Mindig minden úgy történt ,amíg élt,hogy elcsúsztak az események,mintha mindenképpen így kellett történnie.Hozzáteszem a közel 2 év alatt végig éreztem,szinte készültem rá.Minden egyes nap éreztem,"elveszítem"....és,amikor megtörtént ,azt mondtam:tudtam!

De rendes volt Jákó,mert megjelent fénytestben,és "üzeneteket" is hagyott.Később rájöttem ,azért,hogy elinduljak befelé.Segített,talán ez is benne volt és hála fogtam is.Jó,ennek már 10 éve.
Lehetett volna másképpen?És,ha igen,akkor is kaptam volna egy ilyen megtapasztalást?
Most azt mondom,ez a megtapasztalás talán mindenképpen kellett.
Na már tényleg nem tudom!

Nimród képe

Lehetett volna másképpen ??? Persze, csak akkor úgy alakul...és nem így...

johanna képe

DE te mondtad,hogy a lélek előre eltervezte.Akkor mindenképpen meg kellett éljem ezt nem?

Nimród képe

Ez igaz..és ezért élted meg

johanna képe

Kösz,hogy a másik kérdésemre is válaszoltál!

johanna képe

Akkor,ha a lelkem eldöntötte ,sőt még a változásokat is,akkor most én csak bábuként vagyok?
Akkor most tök mind1 mit csinálok,el van döntve?
Akkor ez már nem is játék.Vagy most még tudattalanul magammal játszok az úgynevezett egómmal?
Akkor hogyan állunk a szabad akarattal?Az is előre tervezett?
Egyébként átlátom,persze a feladaton végig kell menjek.
Mi van,ha előtte felismerem a feladatot?Ilyen nincs?Na most röhög a lelkem...hehehe

Nimród képe

Egy kérdés, ha szabad akarat van azt teszek amit a akarok, rendben, akkor tedd azt, hogy havi 500 000 ft ot keress.....elvégre megteheted....ha nem teszed meg, akkor nekem lesz röhögőgörcsöm...

ha nem sikerülne a pénzes, akkor itt egy másik:
vagy ha már ennyire szabad akaratod van, akkor vegyél amerikában egy házat...elvégre megteheted.....hisz szabad akaratod van.....

rendbe jött

johanna képe

Ugye jelenleg nincs ennyi pénzem!Keressek 500 000ft-ot?Lehetne,ha olyan szakmát választottam volna vagy esetleg K-nak állnék egy nívósabb helyen.DE választottam és mindig is döntöttem.Akarok e tovább tanulni vagy sem?Rengeteg lehetőségem lehetett volna arra,hogy anyagilag jobban éljek,de nem azt választottam,mert nem volt a pénz számomra oly fontos,mint az,ahogy én anno jobban éreztem magam.És,mivel szabadon döntök nem akartam soha életemben Amerikába menni.Sőt,ha tovább megyek,házam sincs és még csak nem is spórolok arra.Inkább azt választom,hogy egész évben kirándulásokra és gyermekeimre költöm azt a pénzt,amit egy egész életen át a mostani körülményeimhez képest megtehetek.
Szabad akarat,hogy én döntöm el mit is akarok.Ha Amerikában szeretnék házat venni ,bármi áron,akkor bármi áron véghez viszem.
A körülményeimhez képest döntök szabadon.
Példa:Elmennék legalább 1 hétre egyedül ,mondjuk egy erdőbe kis faházba.Megtehetem.Nem teszem,mert nem hagyom itt a kicsi gyermekeim.Itt is szabadon döntök.
Vagy nem ez a szabad akarat?

Nimród képe

A szabad akarat nem abban áll....amit te akarsz hogy úgy legyen...ja főzök tojást reggel...szabad akarat volt ? Persze...nem erre értem, az olyan pontok megváltoztatása ami megváltoztatja az életed.

pl ( az élet nagyobb eseményei )

házasság
munkahely
lakhelyed
gyermeked

ha szabad akaratod van, akkor bármikor tudsz változtatni a felsoroltakon...nem az, hogy kimész az erdőbe...., és olyanok sem, na mit vegyek a boltba..., vagy öngyújtóval vagy gyufával gyújtom meg a cigit, vagy 1 - 2 sört igyak vagy 4-5 .öt. ..nem ezekre gondoltam

johanna képe

DE hát odaírtam Nimi!A munkahelyről is a lakhelyről is.Volt más lehetőségem s a szabad akaratomból döntöttem.Lehetne más munkahelyem,ha nem úgy döntök,ahogy.Lehetne más lakhelyem,ha nem úgy döntök,ahogy.

Mindig ott van,nem csak a nagyobbaknak hitt dolgokban,hanem azokban is,melyeket lentebb írtál.Mindben ,egyben egy változás lehetősége áll.
Erről már nem tudok mit írni.

E szerkezet alapból csak pozitív rezgéseket ad ki nem úgy mint a piramisok vagy ha megölnek egy állatott vagy bármit.

Yasmin képe

Igen...

Na, akkor elmondom, hogy valójában miért is írtam. Sokáig haragudtam egy emberre. Minden erőmmel azon igyekeztem, hogy lezárjam a dolgot, csak nehezen tudtam elviselni, hogy meg sem hallgatott, csak elítélt és bírált mások előtt. Én meg morogtam magamban, hogy hülye miért nem nyitja már ki a szemét... Mérges voltam akkor. Aztán megjelent a Felsőbb Énje. Nem hívtam, csak meglátogatott. Ölelt, ringatott, nagyon szeretett, megnyugtatott... és finoman az értésemre adta, hogy ne bántsam őt, mert érzi, ő nem ilyen, fájdalmat okozok neki. Közben végig hatalmas szeretettel ölelt. Éreztem, hogy mennyi erő, szeretet van benne. Nagyot néztem. Hogy érzi??? Pedig a fesőbb világban él és én azt hittem, hogy csak szeretetet érez... Ezt éltem át...
Kicsit hülye hasonlatnak tűnhet, de én valahogy úgy fogom fel, hogy hatalmas szeretetben élnek. Ez a negatív dolog a másik ember részéről olyan, mint egy icipici csípés, amit észre sem vesz. Még a csípés fogalmánál is apróbb. De ha odakoncentrál a csípésre, ha megnézi a kis bolhát, akkor érzi. Ha akar oda koncentrálni. Ezt a felsőbb szemszögből nézve mondtam...

Ezért írtam azt, amit.

VacskAnisha képe

Köszi, hogy ezt megosztottad velünk. :o)))

hozzád is intézem a 9864-es reagában lévő kérdést....ha lehet...akkor már bontsuk ki!

Nimród képe

Nincs elmúlt élet sebe, azt akkor befejezed, amit most mi annak tudunk, az egy emlék reflexió amit már régen letudtuk. A jelenben élsz....és nem a múltban !

johanna képe

Nimi,ezzel most azt akarod mondani,hogy nem kell előző életeinkkel foglalkozni?Vagyis az "utaztatók" és mondjuk a kineziológusok,miért viszik vissza az emberkéket?Állítólag ezzel feloldhatják az akkori sérüléseket,melyek mostani életünkre is kihatnak.Légyszi magyarázd el,mert én ezt nem jól értelmezem lehet.

Nimród képe

Ez csak az aura reflexió, de ezzel a gond bennük marad, és nem egyszer vissza kell menni kezelésre...és sokszor nem találják az igazi gondot. A múlt béli dolgokból nem tudják visszahozni a valódi énképüket, és ebből adódóan, igen problémás mi a gyökere. ami legnagyobb probléma a hozott tudata...amit sokszor félre értünk. Ez az az ismeret amivel neki most kell szembesülni...de ez lelkileg hozott...és nem múltbelileg hozott dolog. Sérülést, hogy tudná helyre hozni...amikor szerezte azok a körülmények alapból nem tudnak fenn állni. Ez nem más...mint egy keresett negatív emlék kép...amit besűrítünk egy formába...és helyette a a terepeuta ad egy pozitív képet...hogy, ez hasson majd. Nem másról van szó mint az altudat pozitívra való hangolása...és ez az ami a feltudatra hat

johanna képe

Akkor most valszeg az lehet a helyzet,hogy most is itt vannak velem/bennem/ a múltbéli feldolgozatlan sérelmek.Attól,hogy testet váltok minden egyes újra születésemnél,ezek a "lenyomatok" megmaradnak.
No és,ha most tudatosan élek s felismerem egyes részeim és úgymond felszínre jön és ezáltal elfogadom és magamhoz ölelem ,akkor feloldodik az a fajta életeken át hurcolt sérelem által érzett érzet.Tehát,úgy gondolom nem kell visszamennem sehová,hisz minden itt van velem most is ,amit most kell tudatosan felismernem.Persze ez a belső munka,melyet egyedül teszek,minden külső segítség nélkül.
Vagyis készen állhatok,minden egyes életemben és meg van a lehetősége,nem vissza kutakodni,hanem a jelenben felismerni.
Most és most a pillanatban bármit megtehetek úgy,hogy sem "előre" sem "hátra" nem tekintek.
Felismerni a mostban a pillanatban.
Megpróbáltam valahogy megfogalmazni,annak ellenére,hogy nincs idő.Vagyis nekem még van..........!na nem folytatom,mert sok lesz,most ennyi elég,hogy válaszod ideérjen.kösz

Yasmin képe

Egy időben van az egész. Az "idő" nem korlát. Nem lineáris. Megnézheted bármelyik életedet ebből a pontból, ahol most vagy. JELEN van csak.
Mindenkinek kell feldolgozni "előző" életből dolgokat. Ezek fokozatosan, finoman jönnek elő, amik még nem oldódtak meg. Hatással van ránk, mert jelenben vagyunk.

Nimród képe

Nem kell semmit, mert kétszer se jön vissza ugyanaz a pillanat...egy szó van rá elengedni, és tudatosítani, akkor amit cselekedtem azon a tudatszinten az volt a leghelyesebb..Mert ha más tudtál volna tenni...hidd el meg is tetted volna

Nimród képe

Komoly kérdést boncolgatsz, amikor a fensőbb éned tudatossága nem egy behatárolt vmi...akkor mihez jutunk el...és mi hagy jová mit ?

NINCS FORMA OTT...ÍGY NINCS AMI JÓVÁ HAGYJA A DOLGOKAT...EZ MÁR A LÉTEZÉS AZON PONTJA...AHOL EGY VAGY A TEREMTŐVEL...VAGYIS MAGA AZ ISTEN BENEM HATÁROLT FORMÁJA LESZ A LÉTEZÉS LEGMAGASABB FOKA

Yasmin képe

Nincs egy konkrét végpont a fejlődésben.
Behatárolni nem lehet elmével valamit, ami leírhatatlan.

De hírt adsz róla akkor leírható?

Yasmin képe

Megpróbálom, ahogy Te is. Ahogy más is.

A hozzászólás szövege rejtett, mert elegendően akarták így - kijelöléssel olvasható.

Itt az a kérdés a te önbecsülésed mettől meddig ér mert most bizonyságod adsz arra milyen tökéletes vagy mert mások esendőek csak ámbár

Serebra képe

Bevallom, eddig azt hittem csak én vagyok képes "virágnyelven" fogalmazni - tévedtem. Te sokkal jobban csinálod ezt nálam.
Örülök, hogy vagy...
Szeretettel...

Szertelen ettem remegve esengtem kezemben e remekkel.

Serebra képe

Hűha! :-) :-) :-)

VacskAnisha képe

Yasmin, Serebra, Johanna!
Én nagyon köszönöm nektek amiket elmondtatok. Végre meg van fogalmazva szépen, amit érzek. És egyben meg kell kérdeznem, hogy biztosak vagytok benne, hogy Nimródnak fontosak amit mondtok?
Meddő vitára nincs szükségünk...és...a lap bezárása előtt világossá vált, hogy szélmalom harc az egész.

Ricsi válaszolt Nimród írásaira a "Mii is az a régi Új ?" c. topikban. El érte a célját? Úgy látjátok?
Akkor? Érdemes a továbbiakban?

Nagyon érdekes szituáció!

Szerintem megférünk egymással. Mint párhuzamos világok, amik itt-ott azért megpróbálnak érintkezni :)

VacskAnisha képe

Ámen! :o)))

johanna képe

Ha ezt tavaly is így gondoltad volna,nem zársz be.
Éljen a változás cél nélkül az úton!

Ismétlem: ha a közösség szépen moderálgatta volna, gondozta volna saját magát, és nem kezd el panaszkodni, akkor nem döntök a szünet mellett. Mostani eszemmel ugyanígy döntenék.

johanna képe

Értem a moderálgatás.Akkor hajrá,szürkülünk rendesen:D!

Az a felelős tudatosság lenne a megkívánt, hogy ha olyan hozzászólást írsz, ami az adott bejegyzés témájához alig vagy egyáltalán nem kapcsolódik, SAJÁT HOZZÁSZÓLÁSODRA nyomj "Eltér a tárgytól"-t.

Ez segítség azoknak, akik azért nyitották meg ezt az oldalt, mert a címe felkeltette az érdeklődésüket. (Mondjuk ennek nem jó a címe, mert nem utal a tartalmára... erről is teszek, de jó lenne ha nem kéne itt őrködnöm ilyesmik fölött...)

És ismétlem, ez nem szürkítés (mert a szürke negatív konnotációjú sokaknak), hanem háttérbe tolás, mert eltér a tárgytól - hogy akit a bejegyzés témája érdekel, dönthessen hogy csak azokat fussa át, amik témába vágnak.

Gondolj másokra!

VacskAnisha képe

jelentem megtettem! épp azon gondokoztam, hogy bakfitty! most te vitted (mondom magamnak) el a tárgytól a témát...és hát akkor oda is járna egy eltér....erre olvaslak...:oDDD...no...erre is adok egyet mindjár...hisz...ez is eltér. .o))

johanna képe

Jólvan,akkor háttérbe toltak.Te is benne vagy,hisz te is olyan hozzászólást írsz.
Erre meg pont te hívod fel a figyelmem!
Nincs csúnya szó,csak eltér!Most nyomjam?oké!!!

Bizony, én is "benne vagyok"! Baj?
Nyomom magamra az Eltér..-t ha szükséges, nyugi. kivéve ha elfelejtem, de az szerintem ritka

a "háttérbe toltak" sem hangzik valami jól, keresem még a tökéletes megfogalmazását, de ez már szőrszálhasogatás, nem? kicsit fáradok :)

fontos, hogy a világosabb (fekete helyett szürke) színű hozzászólások nem rosszak, csak eltérnek a tárgytól, és jó ha kevésbé vannak szem előtt mint azok, amik a témába vágnak. de ettől még nagyon értékesek is lehetnek

johanna képe

Hát de most mit csináljak?Érdekelt,amit írt s kérdeztem tőle.
Biztos én nem érzem,hogyan lehet tisztelettel s érdemben beszélgetni vele.
Mit tudom én mi van már?

VacskAnisha képe

Akkor nincs gond. Az a lényeg. Csak túl sok volt a meddő...és nagyon nem szeretném...ha megint abba az örvénybe kerülnénk. A vita, az magában jóóó...sőt!

Serebra képe

Most te fogalmaztad meg azt, ami bennem van... Köszi!

Yasmin képe

Mondhatok bármit, teljesen ki van forgatva és a végén úgy van kihozva, hogy én vagyok a hülye és semmit sem tudok. Pedig én jó szívből mondtam azt, amit. Mindenki úgy tapasztal, ahogy, mindenki máshogy éli át ugyanazt. Mindenki azt látja, amit látni akar. Nekem ez a szállóigém már évek óta.

???Ezt miből olvastad ki?
Ahogy olvastalak titeket egyáltalán nem az jött le, jogy hülye lennél. Se az elején, se a végén.

Puszi Póli

Yasmin képe

:) köszi...csak érzés volt...
de igazad van, visszavonom...

VacskAnisha képe

nos...nem véletlenül találkoztunk Nimróddal. Én se...és az oldalra sem véletlenül került. Mert ugye véletlenek ninsenek.
Csak VÉL etlenek. Amit nem is véltünk volna soha. Nimi remek edző partner, egy a gond, nem veszi észre mikor ért be a gyümölcs. És...ő sose érik be. Pedig, neki mi vagyunk az edzőpartner.

:oDDDD

olvasd csak el ezt:
angyay #9977

hát ehhez mit szólsz??

:oDDDD

Nimród képe

Nem tudod ki miért van itt....értelmetlen hülyeségbe torkollik az egész...olyan egyszerű vagy anisha, és semmit nem értessz abból amit mondanak neked...majd egyszer megérted....de lehet nem is akarod. Fogadd mag Angyay tanácsát. Ha nem látod mit üzent neked akkor sajnálom az egészet. És te kedves kis medvebocs...döm dö döm, mikor érsz be ? na hát ez a hangsúly az amit sose fogol megérteni...mert nem akarsz befelé figyelni hanem a közösség fontossab mint te magad....

Kedves fekete leves nem Nimród a cél személy akit győzködni kell (tud az magától eleget) hanem téged Anisha állandóan semmit nem akarsz érteni tiszta daráló lettél mára. Nekem ez magas mért látsz ellenséget Nimródban vagy bárkiben te mondtad rá BARÁTOD akkor?

Neked mindig értelmes hisz ebből tudsz tanulni csak Anisha és generálod a vita lehetőségét mert hivatkozol mindig valakire aki pont nem azt és úgy írta mint ahogy te értelmezed. Tetejében emeled a kezeidet te nem csatázol te békét akarsz csak mások történései mögé bújsz vedd észre már magadat. Ébredésen is ezt teszed mindenkit a másiknak feszítesz Nimróddal sokat csatáztam mert benne voltam a játékodban drága Anisha amit te generálsz. valamiért haragban vagy az emberiséggel kik nem Kuthumik.

Kállay Ildikó képe

Miért kezditek újra ugyanazt a pletykálkodást, mással való foglalatosságot, amiért Ricsi bezárta az oldalt? Miért kell gerjeszteni a feszültséget? Miért kell mindig másokkal foglalkozni? Újra egy topik, ami arról szól, hogy ki mit, miért csinált jól, vagy rosszul! Miért egymás lehurrogásáról kell szólnia egy spirituális oldalnak? MIÉRT????
Szerintem sokkal fontosabb dolgaink vannak mostanában! Annyi izgalmas esemény zajlik, ahol segítenünk kéne, amiket meg kéne beszélni! Nem még az állítólag spirituális embereknek is egymást marniuk!
Kérlek, fogadjátok el egymást olyannak, amilyen Ő maga, és fejezzétek már be ezeket a buta, meddő vitákat!! A hasonlóságot keressétek, ne a különbözőséget!!! Itt az EGYÜTT IDEJE!!! EGY MÁSÉRT!!

Ez a topic egy diskurzusból jött létre ami egy másik témánál kezdődött és nem akartak ott "eltérni" a témától.
Miért feltételezel ilyeneket, és miért a rontom-bontom? A leckéztetés hova vezet láttuk. :-)

VacskAnisha képe

"Újra egy topik, ami arról szól, hogy ki mit, miért csinált jól, vagy rosszul!"
"Nem még az állítólag spirituális embereknek is egymást marniuk!"

Megkérhetlek Ildi, hogy pontsíts? melyik része szól a topik inítónak arról hogy a másikunk rosszul csinál bármit is?
És hol van szó ott egymás marásáról? Légyszi azt is idézd.

"Szerintem sokkal fontosabb dolgaink vannak mostanában! Annyi izgalmas esemény zajlik, ahol segítenünk kéne, amiket meg kéne beszélni!"

Megkérhetlek Ildi, hogy nyiss ezekről az érdekes dolgokról egy topikot? Az izgalmas dolgokról, ismersz, szívesen beszélgetek.

"Kérlek, fogadjátok el egymást olyannak, amilyen Ő maga, és fejezzétek már be ezeket a buta, meddő vitákat!!"

Már megbocsáss Ildi, de a topik témája szerintem nem buta, és nem meddő. Arról szól, hogy az isteni énnek fájhat e valami. Nagyon örülnék neki, ha elmondanád erről a te véleményedet is. Mindenkihez szólt a kérdés, és azért tettem fel, mert volt bennem erről egy érzés...amit nem tudtam igazán jól megfogalmazni. És kiváncsi voltam mások hogy látják ezt, hátha az én igazságom is előkerül. És...ha elolvasod a beszélgetést, akkor megtalálhatod azt is, hogy megköszöntem, ennek megtörténtét.

"A hasonlóságot keressétek, ne a különbözőséget!!! "

Nos...azt tesszük. Hogy te ezt nem látod....az, már bocsi...de nem rólunk szól.

Természetesen kaptál egy remek "eltért"...és bevallom mivel amit írtál, az hozzád méltatlannak találtatott nálam...szóval azt is. És most, magamnak is adok egy eltért....mert nagyon nem a topik témájáról dumálok.

A hozzászólás szövege rejtett, mert elegendően akarták így - kijelöléssel olvasható.

Kedves Anisha ha nem akarnál állandóan BEDARÁLNI MINDENKIT SZÉPEN LEHETNE BESZÉLNI de te ezt teszed én meg válaszolok rá és indul a banzáj sokan elkezdenek támogatni és már kész is a hadel-had mint egy csatatér olyan lesz ez a szép jobb sorra érdemes oldal az Espavo. FOGD VISSZA MAGADAT ÉS NE MÁS GONDOLATAIBAN VÁJKÁLJ HA NINCS SAJÁTOD KÉRD EL EME GONDOLATOKAT HA ADJÁK, DE TE EHELYETT ÖN HATALMILAG ELVESZED MIKOR FEJEZED BE EZT. NINCSENEK SAJÁT GONDOLATAID AMIBEN VÁJKÁLJ ÉS DARÁLD CSAK A máséban tudod ezt tenni. Küldjünk fényt Anishának hátha segít neki legyél már saját magad és nem a más gondolata (jé tudod mire gondolok) kérlek folytasd Kedves ANISHA?

Mihalyela képe

:-))) Szépen beszélsz!!!!!!!!!!!!!!

VacskAnisha képe

Kedves Mihalyela!
Úgy látszik én vagyok a csekély értelmű medvebocs, de....nem értem miről beszéltek. Ildit már kértem, legyen kedves és idézze már be azokat az írásaimat, amik ennyire kivetni valóak lennének.
Ugye, mi itt egymást szeretnénk emelni, tanítani. Én most tanulni szeretnék tőletek. KÉRLEK TANÍTSATOK! MUTASSÁTOK MEG, HOL HIBÁZTAM?

Mihalyela képe

Üdv Anisha!
Szívedben a válasz...

VacskAnisha képe

Igen, ott. Az én válaszom, az én igazságom. Azzal eddig is tisztában voltam. És azért ki is állok, ha kell.
Itt, most egy állítás hangozott el rólam, meg lettem szólítva. Ti is kiálltok az igazságotokért? Hisz meg sem indokoljátok!
Én kértem, hogy tanítsatok. Hisz azért vagyunk itt.
Tudod...azt gondolom, hogy elmondani, hogy húúú mennyire szeretek mindenkit...és mennyire emelkedett vagyok...stb....az egy dolog. De élni is azt....hát...az már egy másik.
Tudod...lehet, hogy nem a legszerencsésebb a stílusom. Mégis...ha valaki az energiákra is figyel...akkor a szándékot is érzi.
Ahogy Yasmin is megtette. És megköszönte az őszinteségemet. Azt gondolom, hogy az, hogy csak az írott szöveg áll rendelkezésünkre, és nincs se hangsúly, se mimika, se testbeszéd, nagyon nehéz helyesen értelmezni, hogy milyen szándékkal ír le valaki valamit. De ha nem azonnal arra reagálunk, amit az a hozzászólás bennünk megnyomott, felszínre hozott, és ugrunk a másiknak neki, akkor szép nyugodtan meg lehet beszéli a dolgokat. Vagyok most egy másik fórumon. Ahol nem újenergiás, de mégis a fényel dolgozó, ébredő emberek beszélgetnek. Ott se jobb a stílusom. Ott is volt félre értés. De...valahogy mégis megoldódnak a dolgok, végül meglátjuk a másik igazságának az értéeit. Legalábbis én így érzem. Ott nincs anyázás. Pedig hányféle igazsággal találkoztam már ott! Szóval....ilyen tekintetben sokkal jobbnak bizonyultak az újenergia használatában, mint ennek a fórumnak az úgymond újenergiás látogoatói. Legalábbis én így tapasztalom.
Mégegyszer kérlek benneteket, hogy mondjátok meg, mutassátok meg, úgy mint Ricsi a Nimródnak, hogy hol veszekedtem, hol voltam méltatlan az odalunkhoz. Hol nem voltam elfogadásban a másikkal? Legyetek a csiszolóim....hogy gyémántként tudjak tündökölni....
Koszönöm.

margardian képe

Ide tudtam tenni ezt az írást, avval a szándékkal, hogy ráérezzetek : a dolgok nem mindíg azok amiknek látszanak....MINDENKIRE vonatkozinak az alábbi sorok , azokra is akik csak a háttérben hallgatnak, figyelnek, véleményt alakítanak ki emberekről :
",,,,,, minden lélek sorsmozgása abban az irányban van előkészítve, amely irányban fejlődnie kell. És amikor ez a sorsmozgás forgatja és csiszolja a lelket, új színeket, új gondolatokat, új érzéseket vált ki belőle, s minél tökéletesebbé, minél színesebbé, minél gazdagabbá lesz a lélek ezekkel az új gondolatokkal és érzésekkel, annál tökéletesebben képes betölteni a rábízott feladatot."
Nincs hibázás kérem szépen! !!!!!
Nimitól csodás könyveket kaptam.... 1935-Ből.....
Ma is megállja a helyét!
A jobb megértés végett , egy részlet... jó lenne ha ezt mindenki tudatosítanáááááá, nem csak elolvasnáá.áááááá.
bóvebben :

http://espavo.hu/kozosseg/blogbejegyzes/6185

Csodás szép napot nektek !

Kállay Ildikó képe

Szia Anisha!
Csak olvasd a nyitó első sorát! Itt az a téma, hogy ha megbántasz valakit, az fáj-e a lelkének!
Csak ennyi! Ez miért téma? Miért kell valakit megbántani? Csak ennyi volt a kérdésem, és nagyon sokat mondó az, hogy ez a topik mennyire látogatott azokkal szemben, amik tényleg előrébb visznek. A most zajló eseményekről 2 csatit is feltettem tegnap, de nektek fontosabb a meddő vita! Neked ez nem szembe tűnő?? Ilyen kérdésnek fel sem szabadna vetődnie, amiről ez a topik szól!
És ezeket a butaságokat kell végigolvasni, hogy gondozzuk a weblapot, hogy ne záródjon be újra!! Ennél sürgetőbb dolgaink is vannak mostanában!!!

Nimród képe

Két csatit felraktál, és te tudod, hogy az igaz.????? ..vagy amit magadban elfogadsz az már helyén való. Azt se tudod igazak e amit felteszel...csak mert annyira hangzatos...vigyáznod kéne arra, hogy nem mind arany ami fénylik...bár ezt meg se fogod hallani.

VacskAnisha képe

Köszönöm Ildi, a válaszodat, és egyben megkérlek, hogy ha legközelebb úgy érzed, hogy olyat kérdezek, ami neked negatív érzéseket hoz fel, kérlek kérdezz rá...akár priviben is.
Nos. Azért kérdeztem meg, hgoy fáj e vajon az isteni énnek az a sérelem amit a kicsi énünk szenved el, mert egyszerre volt bennem erről két érzés. Az egyi azt mondta, NEM! Hisz az ÉNem isteni, és Istennek nem fáj semmi. A másik meg a másoknak nem ártás törvénye. Ami bennem törvény. Szándékosan soha nem ártnék. És nem tudtam megfogalmazni, azt, hogy ez a kettő hogy miért nem zárja ki egymást, és hogy is van ez. Érted? Másoktól, akik bántóan viselkedtek velem, többször megkaptam, hogy ugyan, ha én téged sérteni tudlak, fáj neked...akkor te vagy kicsi még. És miközben tudom, hogy ahol fáj nekem, ott igenis dolgozni kell magamon, mégis őgy érzem, hogy aki bánt...az...hiába nincs jó, meg rossz, csak tapasztalat...mégsem előre megy.
És a lányok fantasztikusan megfogalmazták, azt amit én nem tudtam. Meg is köszöntem nekik. Az, hogy vannak, akik ezt a topikot is csatatérnek nézték...hát már megbocsáss Ildikó, de ne rajtam kérd számon, és ne nekem intézd a felháborodott szavaidat.
9908-as reagámban pont a meddő vita kibontakozása megakadályozását szerettem volna elérni. Azt olvastad? mert, akinek szólt, az igen. és meg is köszönte, amit írtam.
Egyébként fentebb már leírtam, hogy nem véletlen, hogy ez a két fiú itt van köztünk. És ezzel a mostani beszélgetésünkkel is ezt a meggyőződésemet erősítjük. Igenis remekül felszínre hozzák azokat a megbúvó széthúzásokat, amik köztünk vannak. Felsszínre hozzák hogy ki milyen is valójában itt. Mennyire arra reagál, amit ő gondol, vagy épp arról beszél, ami a valódi téma. Ha vetted volan a fáradtságot, és elgondolkozol a nyitó kérdésemen, és arra válaszoltál volna, azt nagyon megköszöntem volna. Sőt, most is kiváncsi vagyok, hogy te, hogy látod ezt a dolgot. Csakhogy végre, tényleg beszélgessünk.

És hogy az egóm is szóhoz jusson: Én meg írtam egy cikett az elfogadásról. :oDDD Nem bemásoltam, Én írtam. Azt olvastad Ildi??

Kállay Ildikó képe

Sajnálom, hogy semmit nem értesz, pedig próbáltam a lelkedhez szólni! Ez van!
További kellemes játszadozást:-)

VacskAnisha képe

Azt ugyan ne sajnáld, nincs miért! :o))

Próbálkozz tovább, de lélekkel.

Fényveled!

Igen valóban szépen. Neked is jól esne ha mikor nem értenek egyet ilyen stilusban kapnád, ugyi?

Tükröm tükröm, te egy mobil célkövető daráló vagy. Weboldalakon fórumokon, üzenőfalakon keresztül. Ha személyes , esetleg karmikus, vagy istentuggya mi bajod van Anishával kérlek tisztázd vele privátba. Nem akarok erről az oldalról is továbbmenni mert csatatérré teszed.

Nimród képe
A hozzászólás szövege rejtett, mert elegendően akarták így - kijelöléssel olvasható.

Ó de aranyos...Anishát nem kell védeni, vagy azt gondolod ovodás ? Hát lehet, ...olykor néha , igazad lehet...kell a védelem neki. Örülnék, ha lenne éppkézláb gondolatod..és nem pedig csak azt lesni ...hogy a barátnéd mikor szorúl védelemre....jó házörző vagy ezek szerint...jól véded.

Kérdezd Anishát mi baja a világgal és magadat is kérdezd egy nyelvet lehet veletek beszélni a ki ásott tomahawk nyelvét. Okozom én is e beszédet nem tagadom privátban rengeteget vitáztam vele csak vita ritka egyetértés vajon mért (másokkal is vitázom de sokkal több egyetértésben vagyok mint Anishával) vajon mért? Sokáig nem tudtam ki Poli Anisha csatabárdja a vért Kuthumi mert mögé bújtok. Addig csatában leszek veletek míg van mi mögé bújnotok. Anisha szeretlek Poli szeretlek de csatáztok velem?

Az ISTENI Én nem fáj, nem búsong, nem mar, nem csíp, nem örül, nem kecsegtet,nem bátorít!
Az ISTENI Én VAN!Él néz és figyel, szeret és enged, ad és ápol,ott van!Örökké!Teszi amit tenni akarsz!Hiszen Ö TE VAGY!Mindenkor, mindenhol.Ha Te fejlődsz Ő is!Ha fel-fel, ha le -le.
Hiszen semmi nem rossz vagy jó minden van.Kérdés mit teszünk mi vagyis a kis ÉNEk bele!

Én így gondolom.

Szép jó éjszakát tisztító álmokat IGAZ ÉBREDÉST!

Yasmin képe

Nagyon szépen kérlek Benneteket, hogy ne veszekedjünk. Ne játszunk az Egóval. Legyen elég. A másik véleményét tartsuk tiszteletben. Nem kell meggyőzni a másikat, ez nekem is egy lecke volt. Mindenki úgy éli meg, ahogy az számára a legjobb, ha meg téved, az úgyis kiderül. Kioktatás, fájdalom, sértődékenység, kis hiszti, bűntudatkeltés, "de csak azért is nekem van igazam", irónia, gúny, cinizmus... Ezek nehezítik egymás megértését, elfogadását és tiszteletben tartását. (most csak általánosságban beszélek róluk, nem fórumhoz kötötten) Igaz, ha találkozunk ezekkel, annak is megvan a maga jó oka. Most elő lehetne venni mindenkit, hogy ki miben ""hibás"", mert senki sem tökéletes, ki mit mondott, ki mivel sértett...
Ne bántsuk egymást...

margardian képe

"Vannak szerződések a lelkek között. Mindenki azt tapasztalja meg, amit megteremt, amihez hozzájárul. Egy ember bántja a másikat "rosszat" tesz. Közben a folyamat közben nyílik ki a szeme és meglátja a másik Lényét, az Igaz Valóját. Tehát végső soron, ami "rosszat" tett, az igazából egy nagyobb jó felé vezetett. Ezért nincs "rossz" és "jó", Nézőpont kérdése."- -ezt írtad -és igaz.... de az is, hogy nincs egymás bántása..se.- nevezhetnénk eszme-cserének is..... igaz ?
Én annak nevezem, átlényegítem......
puszi

Kuthumival való első találkozásomnak az volt az oka, hogy valaki átkokat szórt rám, féltékeny volt, stb.És ekkor találtam rá a neten ezekre a gyögyszemekre.Igazán nem haragszom a hölgrye, aki a férje miatt féltékenykedett, meglehetősen alaptalanul, de mindegy, mert engem lépésre késztetett.Entitásoktól való védelem a szent geometria segítségével című meditációt használtam.

Yasmin képe

:))))
Igazad van, ez jutott az eszembe, amikor ezt írtam: "Igaz, ha találkozunk ezekkel, annak is megvan a maga jó oka." köszönöm :))) puszi

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

Belépve a választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.