MI A KVADROMATIKA?

Kategória:

Kedvcsinálónak a Kvadromatikáról:

"Eljött a Vízöntő-kor. Az a világkorszak, amelyben minden eddigit összegezni kell.
Ez a kor a tudomány diadalának kora, ugyanakkor kifejlődtek a szellemtudományok is, a mágia, az ezotéria, a parajelenségek kutatása és a természetgyógyászat. Úgy tűnik, a két tábor kibékíthetetlen ellentétben áll egymással, mások a módszereik, eszközeik, megközelítési módjuk és más a világképük. A tudomány többnyire materialista, az anyagot helyezi előtérbe, analizáló, deduktív, a részletekre figyel, az egyes szakterületek képviselői nem értik egymás nyelvét. A szellemtudományok a szellemet helyezik előtérbe, holisztikusak, a nagy egészre figyelnek, a jelenségeket a Mindenség egészének tükrében vizsgálják, nem elszakítottan, önmagukban. Legalapvetőbb nézetük az, hogy minden mindennel összefügg, a dolgok kicsiben tükrözik a nagy egészet, amilyen a kisvilág, olyan a nagyvilág. Az analóg dolgok hatással vannak egymásra, így mágikus eszközökkel befolyásolni lehet a világot. A tudat közvetlen teremtőerővel bír. Az emberi lét négy alapszférája a Tudomány, a Mágia, a Vallás és a Művészet. Ezt a négy dolgot egy új egységbe kell ötvözni: ez a Kvadromatika.
Nem újkeletű dolog ez, hiszen ezt csinálta Hermész Triszmegisztosz, ezt csinálták a pithagoreusok, ez a Kabbala és ez az Alkímia is. Az új az, hogy mindezt a XXI. század nyelvén kell újrafogalmazni, a kor követelményeinek megfelelően.

MI A KVADROMATIKA?

Az anyagnak lelke, tudata és teremtőereje van, és ez az anyag minden szintjére igaz, a kövekre, az atomokra, a bolygókra, csillagokra, kémiai elemekre vagy a prímszámokra is. A KVADRON az anyag élő lelke, az anyagi világ pedig a leláncolt lelkek börtöne, sötétté vált, mindent elnyelő lélektömeg. A Kvadromatika célja az, hogy felszabadítsa ezeket a lelkeket. Ehhez egy saját vallást is kreáltunk. Ezt URANIZMUSnak, URANITA VALLÁSnak nevezzük. Ezt egyfajta abszolút vallásnak gondoljuk, amely független a tradícióktól, a meglévő vallásoktól, ugyanakkor azokat egybeöleli, új egésszé szintetizálja, a Nagy Egész részeivé teszi. Ezzel a vallások közti ellentéteket megszünteti. Az uranita számára Ozírisz, Ízisz, Jehova, Jézus, Krishna, Mohamed, Mózes vagy Buddha egyaránt szentek, egyiket se tagadja meg a másik kedvéért. Nem ismerünk hamis vallást, minden vallás az Igazság része, amely a nagy egészből kiragad egy részletet és azt abszolutizálja. Olyan mint a görög vagy a hindu Pantheón: mindenki kiválaszthatja a neki legkedvesebb istent, és azt imádja, de ettől a többi ugyanúgy létezik. Dänikenhez hasonlóan mi is kutatjuk az ősidők homályába vesző eredetet, de mi nem hisszük, hogy egyszerűen csak más bolygóról idecsöppent idegenek lennének az istenek, akik máskülönben ugyanolyan földi halandók, mint mi. Többről van szó! Az istenek nem anyagi lények, hanem szellemlények. Nem jövevények, hanem kezdettől fogva idetartoznak a Földhöz, figyelemmel kísérik a fejlődését. Végső soron az abszolút vallás nem más, mint az abszolút szeretet. Az Uranizmus pedig az anyagból energiát felszabadító urán mintájára a leláncolt lelkek felszabadítása. Görcsök, kötöttségek, kötelékek láncaitól szabadulva, a lélek főnixként szárnyal az éteri magasba. Eléget mindent, ami múlandó, hamis, torz, hiábavaló. Elvezet az Igaz Fénybe, megtanít arra, hogy az egyetlen realitás az itt és most. Visszaad az Örök Jelennek.

A Kvadron az anyag élő lelke. A Kvadromatika az anyagban rejlő egyetemes teremtőerő felszabadításának alkímiája. Az Eredendő Belső Végtelenség megnyilvánulása és kitárulkozása, az isteni szeretet kiáradása. A Kék Láng, mely mindent magába ölel, megtisztít, felold és újraformál, megszentel és újra istenivé tesz. A Végső Áldozás Gyémánt-Atomlángja, a Tiszta Tudás Prímgyöngye. A Teljesség Forrása, ahol minden megtisztul és beolvad az isteni szeretetbe. Mi ezt a teremtőerőt matematikailag próbáljuk megragadni. Hiszen a matematika nem más, mint az Örökkévalóság Tudománya!
A szó görög jelentése: Emlékezés az örök dolgokra, amiket a szellem birodalmában tapasztaltunk. Ennyiben tehát a matematika és a mágia rokon dolgok. Mindkettő szimbólumokkal operál, bár a részletek mások. De a mai matematika nem elég, gyökeres átalakulásra és megújulásra van szükség! A matematika nem csupán szimbólumokkal végzett műveletek halmaza, hanem az örök szellemi formák tükörképe, ezeket pedig meg lehet ismerni közvetlen úton is, akár meditációval.

A kvadromatikához a Nagy Rendszerek elméletére van szükségünk, a fraktálokat, a káosz-problémát és a Mandelbrot- jelenségkört, az anyag végtelenszeres önegymástükrözése által létrejövő bonyolult mintázatokat és a Mandelbrot-halmaz formavilágát leíró törvényekre. A hagyományos fizika legfőbb hibája az, hogy mindent linearizál, azaz elhanyagolja a dolgok kapcsolatát, azt a képességet, hogy egymást tükrözik és egy bizonyos szinten megőrzik. A tükrözés és a megőrzés vált matematikánk kulcsfogalmává. Eljutottunk oda, hogy éter igenis létezik, a relativitáselmélet mint leíró tudomány helyes, de mint magyarázat (ti. hogy nincs éter) hamis. Kidolgoztuk az éter (Téridő-plazma, TIP) rugalmas elméletét, és arra a felismerésre jutottunk, hogy a relativitáselmélet és a kvantumfizika minden jelenségét megmagyarázza egy rugalmas, áramló közeg, a TIP, amelyben az elemi részecskék mint önfenntartó hullámcsomagok (szolitonok) terjednek, a gravitáció pedig nem más, mint a TIP áramlása. Einstein modellje, a görbült téridő megkapható az áramlásból. Stephen Hawking termodinamikus modellje, a sugárzó fekete lyuk szintén megkapható. És ez csak a kezdet! A következő lépés az egész eddigi fizika új alapokra helyezése, leírása az új modellel, amelynek speciális eseteiként kiadódnak az eddigi eredmények, de annál sokkal több is!

Mert megkapjuk a kulcsot a parajelenségekhez, a mágiához, a telepátiához, a fénysebességnél gyorsabb utazáshoz, az időutazáshoz, az energiakicsatoláshoz és az antigravitációhoz is! Nikola Tesla eredményeit újra reprodukálni lehet. Mindezzel pedig megteremtjük az elméleti és gyakorlati bázisát annak az új, zöld technológiának, amely megmenti a Földet a pusztulástól, megszünteti a környezetszennyezést, visszaadja az erdőket, megtisztítja a vizeket. Beláttuk, hogy ehhez a tudomány nem elég. A tudomány szintézise kell a mágiával, művészettel és vallással. Tudnunk kell, honnan jöttünk, kik vagyunk, hová megyünk. A Kvadromatika választ ad erre. A Mandelbrot-halmaz megmutatja, hogy az élet nem más, mint a Végtelen szövevénye, amely átáramlik rajtunk, cseppnyi fókuszába gyűjti a Mindenség áramait, tükrözi önmagát és a Nagy Egészet, és kiárad újra a világba. A szeretet a mindent összetartó erő. A szeretet matematikai megfelelőjét kell felismerni. Minden matematikus kiröhögne ezért a gondolatért, pedig ez a lényeg. A matematika rejtett textúrája mélyén ugyanaz a szeretet munkálkodik, amelyik a Mindenséget összetartja. És ez nem más, mint Isten! Amíg a matematika nem jut el idáig, addig csak axiómákból és szimbólumokból álló értelmetlen játéknak fog tűnni, ami csak kevesek tulajdona, de sohasem volt az egész Emberiség közkincse! A tibeti lámák és a maya papok titkai eltörpülnek a matematikusok titkai mellett. Kézbe veszek egy mai matek könyvet és elrémülök: hát létezik emberi lény a Földön, aki ezt megérti?! Mi több, dolgozni tud vele? A matematika: Emlékezés az örök dolgokra. Vajon egy régi, kedves tárgyban, amit talán nagyszüleinktől örököltünk, nem benne van az egész elmúlt időszak történelme, íze, illata? Így tükrözik a dolgok a világot, megőrzik magukban, és alkalmas módszerrel újra életre lehet kelteni az emlékképeket. Vannak, akik megfognak egy tárgyat, és már mindent tudnak róla, kiknek a kezében volt, mi történt velük. A téridő görbületének megértéséhez azt kell elsősorban megérteni, miből áll az egyenes, görbületlen téridő! Minden pont kommunikál a többivel, tükrözi a többit, és e sokszorosan oda-vissza verődő tükörképek feszítik ki a téridő látszólag egyenes világát. Mivel matematikánk alapfogalma a Kvadron, először azt kell tisztázni, hogy

MI A KVADRON ?

Mi a kvadron? A teremtés fókusza és köldöke, a KVAX Fénymagja. Az Örökkévalóság Prímgyöngye, amelyből minden kiárad és amelybe visszatér. A szeretet végtelen lánca és körforgása. Egymásba épülő körök szövevénye, a Labirintus a térben és az időben. Minden a Hiány Tükrében ragyog. A tükrök egymást tükrözve sokasodnak a végtelenségig és azon is túl. A teremtés óhajtó módja, a csíranyaláb kezdete. A KVAX az önmagát szüntelenül bővítő végtelenség, sohasem lehet befejezett, mert bármely befejezett halmaz új teremtések kezdete és forrása. Nyitott végtelen, a teremtés kovásza, szüntelenül forrásban van, túlárad önmagán.

Hol az élet kezdete? Hol az élet vége? Az életnek nincs se kezdete, se határa. A végtelenből ered és a végtelenbe tart. Az ember él, és az ember sejtekből áll, melyek szintén élnek. Élnek az atomok, az elektronok, a kvarkok, és él a mindent magába ölelő tér, a vákuum, az Akasa is. Van olyan cseppje az anyagnak, mely nem él és ne lenne szellemmel telítve? Nincs! Az anyag nem más, mint megkötött, sűrített szellem! Az élet nemcsak az élőlények sajátja, de minden létező dologé is, az atomoktól a csillagokig és a legtávolabbi galaktikus ködökig. Az élet áramló hiány, folyamatos teremtés és újjászületés, a lélek az anyagban. A tükör fénye. És ez a tükör minket is tükröz. Ott van a helyünk minden tükörben, mint a karácsonyi gömbökben amelyek egymást is tükrözik, engem is, téged is, és az egész Mindenséget körülöttünk és bennünk. Mi a Mandelbrot-halmaz? Egy önmagát tükrözve tükröző matematikai objektum, a tükrök végtelen sokszorozódásában egyre bonyolultabb csipkékké szövődő káprázatháló. Ezek a tükrök olyanok, hogy a tükörkép kiléphet a tükörből és önálló életet élhet. A szellem teremtő kiáradása ez. Amit gondolunk, az megvalósul, kilép a világba, hatóerővé válik. Így lesz az ember álma a holnap valósága. Tőlünk függ, rémálom lesz-e vagy tündérvilág. Mert a tükrökben megannyi önmagunkat látjuk viszont, szeretetünk és gyűlöletünk egyaránt visszaáramlik ránk. Talán nem ismerünk a másik emberben önmagunkra, azért gondoljuk másnak, ellenségnek, idegennek. Pedig a legnagyobb felismerés ez: Én és a Mindenség egyek vagyunk! Minden, amit látok, hallok, tapintok, érzékelek, belőlem áradt ki és belém is tér vissza. Én a Mag vagyok, Isten lelke amely az időtlen vizek felett lebeg, mindent átölelve, mindent szeretve és befogadva. Ő mindennek a kezdete, tartama és vége. A forrás, a folyó és a tenger.

A Kvadromatika szerint a matematikai objektumok is élnek, bár ez az élet merőben más, mint az anyagi világbeli élet, hiszen az örökkévalóság fényében ragyog: Szellemi élet. Élnek a számok, a prímek, él a pí, a geometriai alakzatok, egyenesek, síkok, gömbök, poliéderek, a valós számok. Él minden, amit az ember valaha kigondolt! Most persze azt gondolhatjuk, miféle élet lehetséges egy mozdulatlan és örökkévaló világban? Nos, a válasz az, hogy a számok világa egyáltalán nem mozdulatlan, a számok szüntelenül hatnak egymásra, átalakulnak egymásba, kölcsönösen meghatározzák egymást, tükröződnek egymásban és a Mindenségben. A Kvadromatika feladata leírni és megismerni ezt az életet, és közös nevezőre hozni az anyagvilágbeli élettel, ezáltal megtalálni a módját annak, hogy az örökkévalóságba mentsünk át mindent ami érték, ne engedjük át a világot a Pusztulás Dögkeselyűinek!

A Kvadron az Élet Prímkristálya. Benne ragyog minden, ami megőrzésre érdemes. A gyermeki szív még képes kvadronokban gondolkodni, hisz érzi a Mindenség illatát és ízét! A Teljesség szivárványbuborékaiban ragyog minden gondolat. A Kvadron a Tiszta Tudás Prímgyöngye. Nem szennyezi semmilyen anyagi vágy, haszon, bűn vagy törekvés. Szeretet hatja át, mely elsődleges sugárforrás. És gyöngy, mert fájdalmakból, kínokból kristályosodik ki, ahogy a kagylóba beágyazott porszem köré nő rétegről rétegre az igazgyöngy. Minden rétege a tudás egy szintje. Szivárványizzású mélyében az örökkévalóság titkai sejlenek. Az Univerzum gyöngysorán minden kvadron egy gyöngyszem, amely tükrözi a többit is. A karma láncára felfűzve sorakoznak sorsunk alapábrái, az életünk tükrei az örökkévalóság fényében, megmutatják, hol az ember helye a Nagy Szimfóniában. Isten szeretetének fénye aranyozza be ezt a gyöngysort, így emel ki minket a múlandóság káprázatvilágából, az üszkös hamuból a Tiszta Fénybe. Így lesz a Kvadron sugárzó drágakő, Csillagfényű Gyémánt.

A KVADROMATIKA CÉLJA

tehát egy olyan egzakt tudomány létrehozása, amely képes leírni az anyagi világot és a szellemvilágot is, ezeket közös nevezőre hozza, így alkalmas a parajelenségek leírására, sőt magyarázatára, és ennek segítségével olyan új dolgokat létrehozni, mint a vákuumenergia kicsatolása, a telepátiát megvalósító rádió, az auralátó számítógép, amely gyógyításra is alkalmas, közvetlen kapcsolat a szellemvilággal, gondolattal irányítható gépek, intelligens, érző robotok, mesterséges érzékszervek, melyekkel az univerzum hallatlan mértékben kitágul, virtuális valóság megteremtése sisak, centrifuga és más mechanikus kellékek nélkül, vagy akár a matematikai objektumok világának olyan megjelenítése, amilyen pl. a Mandelbrot-halmaz. Ez már művészet, ráadásul olyan művészet, amely a legjobban kifejezi a Harmadik Évezred szellemiségét.

Nos, ez a csodálatos új tudomány még csak körvonalaiban van meg. Valódi kidolgozásához segítők, szakemberek kellenek, akik egy-egy terület szakértői, ismerik a részleteket és a megoldási módokat. Ezért kérünk mindenkit, aki segíteni tud és kedvet érez ehhez, az kapcsolódjon be, írjon a kristofmiklos@freemail.hu címre, és vegye fel velem a kapcsolatot. A tét a Vízöntőkor Új Tudományának a megteremtése, amely talán megoldhatja az Emberiség nagy gondjait, a környezetszennyezést, az energiagondokat, új teret nyit az emberi létezésnek, ahol munka, művészet, szórakozás és öröm egybeolvad, nem kényszerül az ember önmagától idegen tevékenységeket végezni, nem kell külön házba költöztetni az észt és az érzelmet. Emellett a KVADROMATIKA olyan új világképet teremt, amely a legjobban fejezi ki a Kozmosz Végtelenségébe kilépő ember hitét, szellemiségét, érzelmeit és gondolatvilágát.

Kristóf Miklós"

margardian képe

Jó helyre jött ez a cikk. Vagy Miklós Tiha ?
Pár éve olvasgattam a honlapon, és éreztem amiket itt leír, nagyon nagy munka van benne.
Gratulálok.
A honlap akit érdekel, itt található.
http://kvadromatika.fw.hu/

Másolat? mosoly-jel

margardian képe

Tőlem is . :)

margardian képe

Kedves Tiha , közel egy hónapja tetted fel a cikket, és én mivel régebben foglalkoztam a kvadromatika alapjaival , nagy örömmel vettem a cikket
És írtam Kristőf Miklósnak . Nem kaptam választ azóta sem. Tudsz róla valamit ?
Kérlek jelezzd nekem..

http://kvadromatika.freeweb.hu/

Ha majd meghalok
Eljön a nap, amikor majd itt kell hagyjam ezt a szép földi világot. Ne bánkódjatok ezen, ez a
dolgok rendje. Mindig, amikor elmegy valaki, elmondom a Tibeti Halottaskönyv nagyon szép
Búcsúimáját. Kérlek, tegyetek ti is ugyanígy. Az ima így hangzik:
H tanítvány, pihenj a fehér csöndben,
Pihend ki léted fáradalmait -
S ha visszatérsz újra e kerek Földre:
Hozd el az egek ajándékait.
Hozz szeretetet, irgalmat magaddal,
Résztvev szívet mindenek felé;
Északnak, délnek, keletnek, nyugatnak
Jó szándékot fel és lefelé.
Legyél visszhangja majd a Tanításnak,
Légy szerény, szelíd majd és egyszer ;
A gyengék védelmére áldozd léted,
Mert testvéred az állat és a f . . .
A Mérhetetlen Fény ragyogjon néked,
Kísérjen el végtelen irgalom!
Pihenj az Égi Lótusz Ligetében,
Ahol nincs szenvedés, nincs fájdalom . . .
Üdvözlégy Lótuszvirág Ékessége!
Üdvözlégy Halhatatlan Örökség!
Üdvözlégy Hat Világnak Fényessége!
Üdvözlégy Buddha, Tan és Közösség!
És most, kedveseim, következzen az utolsó üzenetem, melynek címe:
Memnarila Lúma Magam Vagyok A Fény
Drága Szeretteim! Amikor ezt olvassátok, nagy valószín séggel megvalósult minden, amit
elterveztem. Azért tudom ezt olyan biztosan, mert eltökéltem, hogy addig nem megyek el,
amíg minden feladatomat el nem végeztem. Ennek valószín sége 99.99 %. Ha mégis az az
egy tízezrelék valósult volna meg amit nagyon kétlek akkor kérlek, bocsássatok meg, mert
valamit nagyon elkeféltem. De hiszek abban hogy nem ez a helyzet, így most bizonyára sokan
vagytok, akiket tanítottam, segítettem, akikkel együtt éltem és küzdöttem. Akik nincsenek itt,
azok is megkapják áldásomat és szeretetemet, mert a hely és az id valójában nem elválasztó,
hanem összeköt kapocs.
Van egy jó hírem: Nem mentem el! Most is itt vagyok veletek, és segítelek titeket. Most is
élek, és mindig is élni fogok! Túl minden id n, fátylon és káprázaton. Amíg a világtengerek
ki nem száradnak, amíg a csillagok mind le nem peregnek, addig leszek én is köztetek, hogy
segítsek minden szenved n. Én Bódhiszattva vagyok, létem értelme az hogy segítselek és
vezesselek titeket. Fény vagyok, mely bearanyozza az utatokat, és felmelegíti a szíveteket.
Ne féljetek, hogy elveszítetek: A Fény nem vész el soha.
Nem hiába tanítottalak titeket, talán már tudjátok, hogy ez nem a Vég, hanem a Kezdet.
Csak most kezd dik az Igazi Tánc, a Tanok kiárasztása a nagyvilágba.
100 évre elegend munkát kaptok, kedveseim. De ne érezzétek úgy, hogy most jól
kibabráltam veletek: ez egy nagyon szép és nemes misszió, amiért érdemes volt leszületni
ebbe a gyönyör és csodálatos világba. Büszke vagyok rátok, nagyszer csapat vagytok,
akikért érdemes bejárni az Öröklét Útjait. A mai nap csodás új kezdet. Ma végre felismeritek,
hogy a világ nem más, mint Szeretet, Béke és Fény.
Most hát íme, eljött a búcsú ideje. De valójában nem mentem el. Örökre itt vagyok veletek,
Csak egy kis id re válunk el, hogy hazatérhessek igazi otthonomba, Atahorikába, és ott
feltölt dve isteni szeretettel visszatérhessek közétek, hogy tovább szolgálhassam a szenved
lényeket mindhárom világban. Engem mindig szólíthattok, amikor szükségetek van rám, a
szívetek nyitott kapuján mindig jönni fogok. Szívünk és lelkünk egy lángba forr az Id Ölén.
Nem mondhatok mást, csak azt, hogy szeressétek egymást, amíg lehet, amíg vagytok
egymásnak, amíg elmondhatjátok, amíg együtt vagytok, és persze azután is. Ne tékozoljátok
el az életeteket hiábavaló marakodással, torzsalkodással, haraggal, mert az mind csak illúzió,
azért van hogy félrevezessen titeket. Ne hagyjátok magatokat eltéríteni. Az Egyetlen Igaz Út
A Szív Útja, járjátok tehát a szívvel rendelkez ösvényeket, és nézzetek, lássatok,
gyönyörködjetek, emlékezzetek és örökké eszméljetek.
Ne sirassatok. Minek is siratnátok azt, aki él? A M , amit elkezdtem, nem enyészik el,
lesznek akik folytatják. Ti lesztek azok. Ti lesztek az Új Kor letéteményesei. Adjátok tovább a
könyveimet, füzeteimet, festményeimet, programjaimat és kazettáimat olyanoknak, akik
tudják hogy mit kell velük kezdeni. Nem vész el semmi. Ti vagytok a Folytatás. Nem
gyöngül: tisztábban szól a dalunk. Hajózunk egyre többen, egyre messzebb. Velünk lesznek
majd mind a Régiek. És ne féljetek, én is ott leszek veletek. Most egy örökre szóló frigyet
kötöttünk. Új teremtés kezdetei vagytok mindannyian. Új világ csíráit hordozzátok
magatokban. És amikor majd az Út végén újra találkozunk, együtt örülünk mindannak a
szépnek és jónak, amit létrehoztunk.
Örökül hagyom nektek a Mindenséget. Bánjatok jól Vele.
Szeretettel ölellek titeket Én, aki mindig is voltam, vagyok és leszek: A Fény. Isten veletek.
Kristóf Miklós, 2008. április 22. Óm Adóra.

Rejtekezik?

margardian képe

Sajnálomm nem tudom, nem hiszem.

Kristóf Miklós képe

Kedves Margardian, nem kaptam meg a leveled, lehet hogy a sok spam közt elveszett.
Kérlek írj a kristofmiklos@freemail.hu címemre.

Örülök, hogy vannak akik dolgoznak ezekkel a témákkal. Én amatőrként évek óta hasonló gondolatokkal játszadozom, keresem a válaszokat. Időnként úgy érzem sikerült is valamit átlátnom, legalábbis valami megcsillant, de azt hiszem, túl keveset tudok. Sosem voltam jó matekból, vagy fizikából, de ez a megközelítés nagyon tetszik!
Rám, mint érdeklődő kíváncsira számíthattok!

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

Belépve a választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.