Tévelygés a spiritualitásban

Kvantum mágus. Angyalmédium. Sorselemző. Tisztánlátó. Jósnő. Rontáslevétel. Szellemgyógyász. Nem is tudom miket lehetne még sorolni, annyi minden van. Manapság egyre több ilyen olyan képességgel rendelkező emberrel találkozni. Mindenhol hirdetik a szeretetet, elfogadást, felemelkedést, tisztulást, dimenzióváltást, áthangoló / csatornákat megnyitó energiaáramlásokat, 12 szálú DNS-t, és még lehetne sorolni hogy mit. Na de ezek mennyire valós dolgok, és mi az, amit csak beledumálunk?

Az ember az egy érdekes teremtés. Valamiért mindig elmenekül valamibe a valóság elől. Drog, alkohol, túlzott szex, szerencsejáték, különböző pótcselekvések, és. Spiritualitás. Igen. Úgy veszem észre, hogy a mai világban a spiritualitás az, amibe nagyon sok ember elmenekül. Az ember valamiért sosem önmagától várja a megoldást, hanem mindig valamilyen külső erőtől, vagy akkor fogalmazzunk úgy, hogy egy magasabb erőtől. Mint feljebb írtam, emlegetünk nagyon sok mindent, várunk sok helyről megoldást, na de egyetlen egy dolgot nem nagyon szoktam hallani. Önismeret.

Lehet unalmasan hangzik már, de most komolyan, mi más dolgunk van a Földön? Vajon mennyire fontos, hogy ilyen olyan mesterek, tanítók, médiumok, mágusok, jósok nem tudom mik legyünk? Tényleges önismeret nélkül ezek hogyan tudnak megvalósulni? Hogy szeressem a másikat, hogy fogadjam el a másikat, ha ezeket magammal szemben nem élem, mert olyan blokkok vannak bennem mélyen? Hogy emelkedjek, ha nem tudom hova emelkedek? Hogy tisztuljak, ha azt sem tudom mit kell tisztítani valójában? Vajon ez az önismeret, a spiritualitás, hogy valami fantázianéven futó médiummá, gyógyítóvá, nagymesterré váljunk? Nem hiszem.

Hajlamosak vagyunk különböző dolgokba belemagyarázni ezt azt, vagy olyan dolgokkal foglalkozni, ami szerintem tök felesleges. Íme pár példa. Indigó gyerek. Tök szép és jó, na de mi változik? Nem lesz ettől még felemelkedett mester a gyerekünk.
12 szálú DNS. Na most ez mennyire fontos, mi fog megváltozni annak tudatában, hogy majd egyszer valamikor lehet lesz 12 szálú DNS-ünk? Ilyen olyan áthangoló / csatornákat megnyitó energiák. Június elején miért érdekes az, hogy augusztusban milyen energiák érik a Földet? Tudat alatt arra készülünk így, nem a júniusban élünk. Csillagküldöttek, pl. Plejád, Szíriusz. Min változtat az a tudat, hogy mondjuk a Szíriuszról jöttem? Holnap jön a csekk, éhes vagyok, dühös vagyok továbbra is. Ezek úgy gondolom olyan dolgok, amik nem fontosak most számunkra. Maximum az életfeladatunkban segítenek majd. Na de hogy van életfeladat önismeret nélkül?

Bár nem vagyok az idézetek híve, de hagy idézzek egy filmből: "Yoda: Mindig elkalandozott a tekintete a jövőbe, az ismeretlenbe. Soha se azt nézte, ami előtte áll. Mert mit keresett? Kalandot. Veszélyeket. A Jedinek nem ez a fontos. Te nem leled a helyed." Szóval igen, Yoda is megmondta a Star Warsban, hogy mindenfelé kalandozunk, csak azt nem nézzük, ami előttünk áll. Nem, nem a 12 szálú DNS áll előttünk, de nem is a dimenzióváltás. (Ez is úgy gondolom már egy kicsit fel van fújva). Hanem pl. az, hogy megoldjuk szüleinkkel a kapcsolatot, vagy rendezzük a félelmeinket. Teljesen feleslegesen foglalkozunk olyan dolgokkal, amik vagy nincsenek jelen, vagy egyáltalán nem tudunk velük mit kezdeni. Mint indigó gyerek, plejád, DNS, stb.
Nem leljük a helyünket.

Mint írtam, nem szabad elfelejteni, hogy hol vagyunk, és kik vagyunk. Jelen pillanatban még mindig a Föld nevű bolygón, mint emberek. Ebben a testben, ebben az inkarnációban nem vagyunk angyalok, nem vagyunk Szíriuszi lakosok, nem vagyunk felemelkedett mesterek, hiába akarunk azok lenni. Ha azok lennénk, akkor nem a harmadik dimenzióba születtünk volna le emberként. Ez nem egyenlő azzal, hogy ne tudnánk ilyen energiákkal kapcsolatba lépni, vagy hogy valamilyen szinten ne hordoznánk esetleg ilyesmi energiákat magunkban.
Viszont ez nem jogosít fel arra, hogy a földi életünket ellökjük magunktól, és úgy legyünk jelen, mintha nem is emberek lennénk, és nem is itt élnénk, hanem valahol máshol.

Az ember az ilyen. Ha megtetszik neki valami, akkor azt egyből magáénak tudja. Még jó hogy, ki ne akarna csodás helyeken élni, vagy magasabb dimenziós, szeretettel teli lények között lenni? De sajnos nem ez van. Itt vagyunk a Földön, emberek között. Ez kb. olyan, mintha állandóan belőnénk magunkat, és utaznánk mindenféle magasabb dimenzióba, és ott éreznénk jól magunkat. De ha ott érezzük jól magunkat, és a valós lakhelyünkön, a Földön nem, akkor mennyire élünk Földi életet? Nem kéne rendbe rakni a dolgokat, hogy jól érezzük magunkat a Földön?
És akkor nem akarnánk a Szíriuszon lakni.

Sokan nyomulnak fantázianévvel, de nem tudom miért. Egyes nevek úgy hangzanak, mintha minimum a Star Warsból, vagy egy másik sci-fi, fantasy világból jöttek volna. Képzeljük csak el, Han Solo, kvantum mágus. Darth Vader, sorselemző. Leia Organa, angyalmédium. Spock, tisztánlátó. Vajon miért jó az, hogy más nevet veszünk fel, mint ami a valós nevünk? Ez olyan, mintha Béla helyett azt mondanám, hogy Balázs vagyok, miközben nem. Mintha letagadnák saját magukat ezzel. Vagy mintha két énjük lenne. A fantázianevén nyomatja a kvantum mágust, a valódi nevén meg utálja a szomszédot. Úgy gondolom az utóbbi az sokkal valósabb tud lenni, mint a kvantum mágus.
Vagy inkább úgy fogalmazok, hogy a szomszéd utálat az ugyanúgy részese, mint a kvantum mágus.

Úgy gondolom egy kicsit elszálltunk a spiritualitással, rosszul értelmezzük az egészet. Én is rosszul értelmeztem sokáig. Egy jó darabig nyomattam a szertartásokat, örömködéseket, meditációt meditáció hátán, tisztítást tisztítás hátán, stb. De valamiért csak nem akart az életem egyenesbe jönni. Pont azért, mert mindent csináltam, csak önmagam mélységével nem foglalkoztam, hanem úsztam a felszínen, és varázsoltam össze vissza. Valami történt, nem azt mondom hogy hiába való volt a dolog, csak elsősorban nem ez lett volna a dolgom. A spiritualitás nálam nem azt jelenti, hogy akkor most örömködünk, minden percben boldogok vagyunk, hirdetjük a szeretetet éjjel nappal, tanfolyamról tanfolyamra járunk, nyomatjuk a Facebookon a hatalmas bölcseleteket, idézeteket (mint most azt szokás), közben meg nem tudjuk megoldani a kapcsolatot a szüleinkkel, utáljuk a fél rokonságot, stb. Erre egy két spirituális ember azt mondaná, hogy "Nem vagyunk egy szinten, ők alacsonyabb szinten vannak, mint én." Na ne már. :)

Szóval nálam a spiritualitás a mindennapokban rejlik, az apró kis eseményekben. Nem az 5 dimenziót felemelő szertartásban, a fél hétvégés tanfolyamban, a bölcseletek másolgatásában.
Hanem pl. abban, hogyha odajön hozzánk a hajléktalan, akkor mit reagálunk? Rá se nézünk, mert "nem vagyunk egy szinten"?
Vagy adunk neki pénzt, annyit amennyit? Ő is tanít minket, nem csak a nagymágus a katedrán, 100.000 Ft-ért.
Például arra, hogy áramoltassuk a pénzt, mert ugye az is energia. Vagy hogy annak is segítsünk, aki nem egy gondolkodású velünk, esetleg kicsit alacsonyabb szintű életet él, mint mi.
Lehet elkölti pár száz forintos töményre. És? Az az ő dolga már.

Több embernél azt vettem észre, hogy ellökik maguktól a materialista dolgokat. Kaja, pia, szex, cigi, buli, stb.
Tehát ha ezt és ezt csinálom, akkor mégis milyen ember vagyok, nem tiszta cselekedet. Valahol én is ilyen vagyok még egy két témakörben sajnos, de dolgozom rajta, legalábbis felismertem. Nálam inkább dilemmaként jelenik meg.
Ha ezt csinálom, akkor nem vagyok eléggé spirituális, ha meg ezt csinálom, akkor meg nem vagyok eléggé materialista.
Meg kell találni a kettő között az arany középutat, mert a szex, az alkohol, az evés, a szórakozás, a dohányzás is lehet spirituális. Lehet élni nélkülük, de szerintem az már nagyon szerzetesi élet, vagy "nem akarok a Földön élni" effekt.

Kb ez most a filozófia a Földön: "Jön a dimenzióváltás, jesszoké, akkor az majd megold mindent, végre jön az aranykor. De ne felejtsétek gyerekek, minden percben gondoljatok a szeretetre, mert szeretni jó dolog!" Összefoglalva, csalódtunk a materialista, Földi életben. Nem csoda, sok aljas dolgot csináltunk az évezredek során. Megértem azokat, akik várják az aranykort, szebb jövőt. Viszont a túlzott spiritualitás sem megoldás, az abba való menekülés sem a kiút. Úgy érzem, hogy még mindig valamilyen külső, megmentő, felemelő erőre várunk, ami majd helyettünk megold mindent. Ilyen olyan csillagnemzettségekre, földön kívüliekre, angyalokra, felemelkedett mesterekre, totemállatra, nem tudom mire. Mi lenne, ha felgyorsítanánk a folyamatot azzal, hogy elindulunk önmagunk mélységébe? Hogy tényleg spirituális életet élhessünk, ne csak valami Disney mesét.

A döntés a miénk, vagy örömködünk, vagy zúzunk a mélységbe. Mert minél mélyebbre haladunk, annál feljebb kerülünk.