Létezem Mindörökké

Ne féjl, létezem Most és Mindörökké...
mesék szavát adom Néked...
halvány mosolyát a Napsugárnak...
adom az Örök Idők szavát....
Létezem Mindörökké...

Keresed az Időben mosolyom...
az Idő csak illúzió...
a Tér játékaid színhelye...
odanézel, s nem látod önmagad...
keresed a meséket...
gyermeked halvány mosolyán át,
mint fátylon... látod az életed...
érzed minden rögét, göröngyét...
s csak remélsz,
hogy a holnap hamar véget ér.
Nem fog fájni a felismerés,
mikor lehull a fátyol szemed elől,
látod életed minden hazugságát,
reméled, hogy csak Te látod a zord képeket...
aztán eltámolyogsz egy félreeső zugba,
ahol nyalod régmúlt , s naponta feltépett sebeid...
mint hamu, borítják testedet...
gyászolod minden becsületed...
s reméled más sosem látja,
hogy kínok mardossák szívedet...
menj, reménykedj az idő fátyolában...
feledni engedi bűnödet...
s ott az Örök pillanat kapujában
már senki nem kérdezi, miért tetted...

Ém

Dombóvár, 2012. február 29.