Hervay Tamás: Bábel magyar vonatkozásai

Ha legalább 3-4000 évet akarunk visszamenni az időben, a Biblia alkalmas útitárs. Lapjain jól megfér mindenféle náció, bár ugyanezt magukra az akkor élő népekre, s mai leszármazottaikra sem igen mondhatjuk! Sajnos, mert a Könyv maga (hiszen a Biblia szó ezt jelenti) arról tudósít, rokonok vagyunk! Csak nekünk magunknak kéne megjavulnunk, hogy minden jó lehessen újra. Testvér a testvérrel szót értsen, s segítse a másikat, ne sértse, bántsa, gyilkolja!
Azért választottam ezt a témát, hogy erre ráirányítsam a figyelmét mindenkinek! Hogy ősiségünk és testvérvoltunk egyszerre nyerjen megvilágítást.
Indítani pedig mindezt teremtésközeli állapotból érdemes, ezért a Teremtés, vagyis a Genezis könyvéből merítünk, melynek másik neve Mózes könyve!

A Mózes első könyve 10. és 11. részből való versek közül a minket érdeklők a következők:
Khús nemzé Nimródot is; ez kezde hatalmassá lenni a földön.
Ez hatalmas vadász vala az Úr előtt, azért mondják: Hatalmas vadász az Úr előtt, mint Nimród.
Az ő birodalmának kezdete volt Bábel, Erekh, Akkád és Kálnéh a Sineár földén.
Mind az egész földnek pedig egy nyelve és egyféle beszéde vala.
És lőn mikor kelet felől elindultak vala, Sineár földén egy síkságot találának és ott letelepedének.
És mondának: Jertek, építsünk magunknak várost és tornyot, melynek teteje az eget érje, és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész földnek színén.
Az Úr pedig leszálla, hogy lássa a várost és a tornyot, melyet építenek vala az emberek fiai.
És monda az Úr: Ímé e nép egy, s az egésznek egy a nyelve, és munkájának ez a kezdete; és bizony semmi sem gátolja, hogy véghez ne vigyenek mindent, a mit elgondolnak magukban.
Nosza szálljunk alá, és zavarjuk ott össze nyelvöket, hogy meg ne értsék egymás beszédét.
És elszéleszté őket onnan az Úr az egész földnek színére; és megszűnének építeni a várost.
Ezért nevezék annak nevét Bábelnek; mert ott zavará össze az Úr az egész föld nyelvét, és onnan széleszté el őket az Úr az egész földnek színére.

Nézzük, mit is olvastunk?

Nimród kezde hatalmassá lenni a földön. …Der war der erste, der Macht gewann auf Erden, A német szöveg szószerinti fordítása kissé másként adja e sorokat: ő volt az első, ő szerezte meg a földet. Az indogermán mitológia szerint is, akik először lakták a földet, jók voltak, a gonosz csak később jelent meg.
A vadász és a vadászat lényegéről majd később szólok.
Lényeges, hogy mind az egész földnek, ami az akkor és ott ismert világot jelentette, egy nyelve, egyféle beszéde volt! És természetesen az is lényeges, hogy nyelven gondolkodunk! Ha tehát valaki ragozó, szervesen építkező, a folyamatokat is modellezni tudó nyelvet beszél, ha nyelvi szerkezete szerint mellérendelő a gondolkodása, egyértelmű, hogy teremtő erőket tud mozdítani.
Nyilvánvaló, hogy égéig érő tornyot fizikailag lehetetlen építeni. Ám ha tudom, hogy a külső építkezés, és a bennem történő folyamatok, változások lényegi összefüggésben vannak, azonnal megértem, miért kell népművészetünknek a világot mint virágot, annak teljes működésrendjét, folyamat és állapotszerűségeivel együtt modellezni, miért kell oly sok változatot létrehozni egyetlen motívumból, és miért kell minden megjelenési lehetőséget bejárnia egy-egy motívumnak, jelnek. Ugyanaz a jel, miért jelenik meg fafaragáson, hímzésen és kerámián és mindenütt többféle változatban. Itt most ki kellene térni ezen anyagminőségek jelentőségének taglalására is, ám megmaradok az utalásoknál, hogy ne térjünk messze tárgyunktól. A fa, sokféle megjelenése ellenére is (csipkefa, eperfa,… ill. életfa, világfa,…) mindig az élet szerves folyamatát, illetve szálfaként annak tengelyeit jelöli. Számunkra itt legfontosabb, mint a tejút megidézője. Jó ha tudjuk, ha már szittya, vagyis szkíta kongresszuson vagyunk: Atila fatálból evett, s fakupából ivott. Ezt általában egyszerűségének, szerénységének tulajdonítják. Pedig viselkedése, ha nem is hivalkodó, az igazi nagyságnak erre nincs szüksége, mégis inkább kozmikus mozgatórúgójú, ezért a tejúterőket megidéző fatál és fakupa.
A hímzés a szűzi minőséget idézi meg, annak istenszülő asszonyi oldalát, hiszen egy rácsrendszerre élő erővonalakat visz fel, mintegy megtermékenyítve azt.
A kerámia az agyag-anyag hangalaki rokonság miatt is fontos, az élőlélek leszületése több mítoszban agyagtestbe történik, s ott maga a Teremtő is fazekasként áll elénk.
A névszerzés megint lényeges, több szempontból is. Csak az felnőtt, társadalmi szempontból, aki nevet szerzett magának. Ám a név maga is fontos, attól függ ugyanis, hogy milyen erőket képes az illető (itt egy egész nép) mozgósítani! A név mágia kétféle működtetése a régebbi korok gyakorlatában mindennapinak mondható. Egyik fajtája, mikor egy már felismert tulajdonságát erősítik meg a gyermeknek egy névvel, mint pl: aki gyors, jó futó, az szökellő szarvas nevet kap, s ezen erőket kell mindinkább birtokba vennie, s családja, törzse, ebbéli minőségében számít működésére adott esetben. Másik fajtája, mikoris egy erőféleség hiányzik a családból, a nemzetségből, és a születendő gyermeket már előre erre a feladatra készítik fel, pl. már a születés időpontját is meghatározzák, hogy akkorra essen, amikor a kívánt erők testesülhetnek a világban, s nevet is olyant adnak neki, mely ezen, még csak elvárt, tulajdonságokat erősíti benne.
És most jól figyeljünk, mert maga a szöveg bizonyítja, hogy nem akármilyen nép van itt! Hiszen előre tudja, hogy mi fenyegeti majd: a szétszélesztés! A toronyépítés összefogó ereje ezt akarja ellensúlyozni, de, mint láthatóvá lesz, csak egy kis magot tud együtt tartani, a többi szétszéled. Ez a kis mag azután hatalmas néppé leszen, s alkotni fogja a szkíták összetett népfolyamát, mezopotámiától a Kárpátokig.
Kiderül az is, hogy ez az Úr (jhvh) nem lehet a mi Istenünk, hiszen a mienk a Jó Isten, s nem egy ilyen ijedős, s ezért bosszús és igazságtalanul sújtó valaki.
Az csak hab a tortán, hogy Bábel, Biblia, bíbelődés egy szótőről fakadnak. Ezt végiggondolni már nem elegendő ez az időkeret, ám alkalomadtán tanulságos lehet. Most csak annyit: az írás a gondolat rögzítése, s mint ilyen, meg is akasztja annak folyamatát, éppen lényegétől fosztja meg! Tán nem véletlen, hogy az írás kialakulása a számontartáshoz kötődik.

Most lássuk a fenti történetet kissé más értelmezésben:

Volt egyszer egy hatalmas király, Nimród.
A szír krónika szerint (A törzsek származásáról, avagy a kincsesbarlang) koronát látott az égben, melyet elkészíttetve királlyá koronáztatta magát. Így ő első királyunk. Nimród és Ábrahám is kortársak, sőt Nimród a mítoszok szerint bátyja Ábrahámnak. Így azután az Ábrahám öle kifejezés is érdekes kérdéseket vethet fel. Nimród szerepe csak ebben az ószövetségi közegben negatív, de hát mit is várhatunk! Hiszen olyan vallási alakulatok körében, melyek egyeduralomra törnek (ilyenek pl.: a katolikus, a zsidó ...stb.), egy másik hitű, bármilyen jó ember is az, bálványimádó pogánynak tételeződik! Ha komolyan veszem a korábbi megállapításokat, vagyishogy ő volt az első, aki megszerezte a földet, ebből egyenesen következik, hogy jó is volt. No meg óriás is, ezt csillagképének méretei is jól mutatják, lévén a Nimród/Orion az egyik legnagyobb csillagkép. Ám nagynak lenni, az nem csak fizikai, de inkább lelki-szellemi méretet jelent!
Maradjunk annyiban, hogy Nimród többek közt a sumer-akkádnak ferdített, valójában turáni NiNuRTa vadászisten hangalaki megfelelője, de akár névadója is. Orion kezében is ott az íj! Neveinek változatai: NiM¬RóD > NiMRuD > MéN¬RóT > MéN RőT. Ezeknek hangalaki megfelelői: MéN eRő úT > MéN eLőD > MéN LéTű ...stb. Számunkra itt Ménrőt a legsokatmondóbb alak, mert rámutat a mén, mint a ló hímje és a rőtvad, a szarvas, szerves egységére. Mielőtt tovább mennénk, a Napút, a Zodiákus keleti megfelelőjének állatait kell kissé körüljárnunk. Sajnos, ahhoz hogy az egész rendszerről akár vázat adjak, le kell mondanom. Csak a számunkra jelenleg jelentős jegyeket és részegységeik némelyikét tudom kissé kifejteni. A Nyilas ún. keleti képviselete a Ló, s annak két Holdháza a Szarvasság, mert ezek szervesen veszik körül a Lovat. Pontosabban: a Lóság bármely oldalirányú elmozdulása szellemi energiáinak agancsszerű tömörödését okozza. Ha az elmozdulás a Skorpió irányába történik, ágas-bogas gímszarvassá válik lovunk. Ismerünk ilyen ló maszkot a szkítáktól. Ekkor az Univerzum közepe felől érkező energiákra hangolódhatunk rá, ezért gímszarvas jelenik meg Hunor és Magor előtt, de Géza előtt is, mikor Lászlóval vadásznak, és ez a vonulat elvezet egészen szent Hubertuszig. Ugyanezért használják az agancsot a Nap-pálya kitüntetett pontjainak bemérésére is, mint ezt a kutatók a lappoknál is megörökítették (s félre is értették rögtön: bálványimádásnak írták le a szertartást). Ha a Bak irányába, de még a Nyilas jegyen belül maradva mozdul ki a Lóság, betömörödött, lapátos agancsképződményt, mint a dámvadé, vagy behúzódott ág-bogasat, mint az őzé, kapunk. Ez válik majd a Bakban egyetlen szárú ívelő szarvvá! Érdekes, hogy szkíta sírban ez a fajta szarvasság jelenik még meg, hegyikecskésített lovak sora.
Nagy vadász volt az úr előtt, mint ezt a Biblia is elismeri. VaDáSZ > VaDűZő > aVaTó őS..., és mert az állat az állapotnak felel meg, következő, hogy állatra nyílat emelni, az állapotot megcélozni. A nyíllal célba venni szakrális bemérést, szellemi utat jelent, lásd a Zen Buddhizmusban az "Íj és nyíl ösvényét", de ma is az irányítás, a rámutatás eszköze a nyíl. A vadászat nyilván ezért lett királyi „sport”, s vezetőink –ma is (s az átkosban is)–, ezért tartották fontosnak, hogy vadásszanak, bár szakralitása régen kilúgozódott, s ők azt már nem is ismerték, ismerik. Ezekért királyi vad a szarvas is, hiszen veszélyesnek, mondjuk a medvéhez képest, éppen nem mondható, ám szellemi jelentősége amannál lényegesen nagyobb, mint láttuk!
Ez a VaDáSZaT > aVaTáSoD közben történik és mi más lehetne egy beavatás célja, minthogy felismertesse: bizonyos állapotban, hogyan kell helyesen működni. Vagyis beavatási utat járó és mutató papkirállyal van dolgunk Ménrőt személyében. Összehívta az atyafiait, és összegyűltek a népek minden felől. És azok csak úgy nem jönnek, csak ha Uruk hívja őket. És egy tornyot emeltek Isten dicsőségére, mely spirálisan tekeredik felfelé (lásd: életspirál!), ahol beavatásokat is tartottak. A legalsó, legnagyobb befogadó képességű terekben a sokaságnak, majd egyre magasabb szinteken egyre kevesebbeknek. Mikor pedig néhányan a beavatási fokok utolsó szintjén voltak, befészkelte magát közéjük a gonosz is, hogy meghiúsítsa Isten felé való törekvésüket, közöttük ellentéteket szított, hogy ne lennének egyakaraton. Az ott összpontosúlt szellemi energiák pedig szétrobbanván, lehet magát a tornyot is szétvetették, lásd: a tarot TORONY lapját de az ott lévő népek tudatát, elméjét bizonyosan összezavarták, Mégpedig a legalacsonyabb szintű beavatottak, vagyis a sokaság tudatát a leginkább, hogy azután azok egymás gondolatát, szavát, nyelvét sem értették többé. Pedig, addig mind egy nyelven beszéltek. Vajh, milyen nyelven, ha Uruk magyar volt? Így azért egy kicsit másként fest a Nimród történet!
Most nézzük, milyen bizonyítékunk van még a fentiek mellett? Az írásfejlődés (amit nyugodtan visszafejlődésnek mondhatunk) szakértői is számon tartják, hogy Kr. e. 3000 táján az addig álló képírás jelek 90°-ban eldőlnek, lefekszenek. Ismervén a szerves gondolkodást, tudható, hogy a jelölt és a jelölő között (ami esetünkben a fogalom és képjele) összefüggés van, ha tehát a fogalom szellemi szempontból kiürül, akkor jele is meghal, ezért dől el, fekszik le. Hogy a lefekvés és a halál szoros kapcsolatban van, arra álljon itt egy archaikus imádságrészlet: „Én lefekszem én ágyamba, minden esti koporsómba”. Lényeges az is, hogy a templomi, a szakrális gyakorlatban továbbra is állva maradtak a jelek!

A fentiek beláthatóvá teszik, kultúránk messzi múltba vesző, de ma is élő! És éltethető! Éltetni azonban csak akkor lehetséges, ha újra magunkévá tesszük, amit eleink tudtak, erkölcsiségükkel együtt, mely szakrális uralkodókban csúcsosodott, s szentek sokaságában!