AZ ÚJ FÖLD GYERMEKE

Az Új Föld Gyermeke

Napfény, ragyog be mindent, a virágok szín kavalkádja összeölelkezik, a fű bársonyos zöldjével. A tavasz, lágy dallamaival köszönti a földet. Finom illatokat hoz a szél, mezők virágai ontják mézédes leheletüket, az akácfák fehér szirmaikkal integetnek, s hirdetik a szabadságot. Itt állok, s merengve érzékelem e csodát, testem csordultig töltődik energiával. Igen, itt állok a földön, az anyaföld, felém fordítja, szépséges orcáját s ekképpen mosolyog rám, az emberre, s valószínűleg megteszi ezt veletek is, ha cseppecskét odafigyeltek rá. Szinte hallom hangját, szívem hevesebben dobban. Miért, nem állsz meg ember, hová rohansz? Mi hajt, hová visz rohanó utad, nem látod, hisz, mindig ugyan oda érsz vissza, s fejvesztve kezded, újra és újra futólépéseid, saját taposómalmodban. Szél hangját nem hallod meg, eső koppanását sem érzékeled, kacagó forrás dala, neked szól, virágaim neked ontják illatukat, s tán a dalos pacsirta is neked zengi dalát. Állj, kérlek, most állj meg, lásd, mit megláthatsz. A te vágyaid tükröződnek vissza rád, a földi képek szépségében. Nem rózsaszínű álmok ezek, hanem a teremtés képei, földi, megnyilvánulási formázatokban. Mindez itt van, most előtted, kérlek, ne csak el végy belőle, hanem tegyél is hozzá, önmagadból, abból a tiszta, belső teljességedből ami, igazán vagy. Nem siettetni akarlak, de én változásban vagyok, lehet, azt hiszitek egynehányan eljő a vég, s tudatosan vagy tudattalanul siettek, hogy még kaphassatok valamit belőlem. Ne siess, pihenj meg, változz, segítsd a változást, mert tudnod kell, az belőletek fakad, ti indítottátok útjára. Nem sújtalak benneteket, természeti csapásokkal, mindez a változásotok eredménye, a bennetek zajló energetikai minták kioldódásai nyilvánulnak meg fizikai formát öntve. A heves, szélsőséges időjárási megnyilvánulások a ti gondolati energiáitok következményei. Együtt rezeghetsz a beáramló energiákkal, s együtt társaiddal, teremtheted meg az eljövendő idők ígéretét. Erdők lombja alatt, fáradt tested megpihenhet, segítek feltöltődni, csak kicsit bízz bennem. A természetben rejlő minden energetikai minta, hozzátok van mérve, értetek lett megalkotva, a testetek s lelketek gyógyulását szolgálják. Ne csak a tűzifát lásd a lombok között, lásd a fák népének, erdőket alkotó közösségét. Kedves, ember, légy hű önmagadhoz, mondhatnám ön-magodhoz. Ölelj át egy fát, ne szégyenkezz, csak tedd meg, ne gondolj semmire, csak engedd meg, hogy megérintsen téged, s meglásd, levezeti belőled, belső feszültségeidet, majd feltölt energiával. A változás bennetek van, s belőletek nyilvánul meg, légy tudatában mindezeknek, mert semmi sem független tőletek.

Köszönöm, földanyám rebegtem.

Nos?

Jaj, bocsáss meg, nem is vettem észre, hogy itt vagy, annyira elmerültem, ebben a nem is tudom, hogyan nevezzem energiában. Olyan kellemesen simogató, anyai ölelésben.
Köszöntelek Istenem, szeretettel köszöntelek.

Szintúgy én is téged, barátom.

Most is megyünk valahová?

Szeretnéd?

Naná, vagyis nagyon szeretnék veled menni, teljesen mindegy hová viszel, úgyis mindig jó veled.

Gyere velem.

Ekkor, kisiklottunk a térből, mindent elborított a fénye, s én benne voltam szeretetében. Nem érzékeltem haladást, nem repültünk, minden állandónak tűnt, mégis elképzelhetetlen sebességgel változott. A teremtés energiája körülölelt minket, egyre fokozódott, majd megpihent, újra fellángolt, mintegy ritmikus örvénylő mindent magába foglaló szeretefolyam, mely beborítja a világok összességét, s termékeny pillanatában életet lehel az univerzumok, végtelenségébe. A szeretet hullámai beborítottak mindent, valami hihetetlen folyamat kezdett körvonalat ölteni, egyre fokozódó örvénylő energia, mely a mozdulatlanságból nyert erőt, s a mozgás szent ritmusát vette magára.

Mi történik?

Lásd, miként, szökken szárba emberséged pillanata.

Isten, éppen megosztotta önmagát, teljességéből szakajtott egy darabkát, s beléje helyezte a mindentudás magját. A legtisztább spirális fényörvény felkapta s vitte- vitte, röpítette a végtelen csillagok útján a tiszta esszenciális minőséget. Tovaszáguldott vele a mindenségen át, majd visszatért. Minden lelassult, Isten magához ölelte, gyermekét. Lágyan megérintette, s ő kinyílt, mint egy csodaszép virág, szemei tágranyíltak.

Ez, hihetetlen.

Gyere, mondta, gyere, no.

Én meg csak némán bámultam, nem hittem el, amit látok.

Jöjj, s megfogta a kezem, most már repültünk, a csillagok fénye mind- mind nekünk ragyogott, ismerős látvány tárult elém, már messziről láttam a földet, most talán még szebben ragyogott az űrben, mint valaha, kék és zöld, s mily fenségesen szép.

Egy csodálatos kertben találtam magam, valaki a fűben ült. Női alakot véltem felfedezni benne, előtte a fűben egy parányi gyermek aludt. A nő csak figyelt és várta gyermeke ébredését. A pici fészkelődött, s álmában mosolygott. Az anya tudta, mindjárt felébred gyermeke, láthatatlanul átölelte szeretetével, a tiszta érzés lágyan megérintette, s kicsiny szemei, mint csodaszép virág szirmai tágra nyíltak. Mosolygott, apró szellő mozdult, szinte a semmiből, talán még a fák lombjai is megrezzentek. Egymásra néztek, szemeikben, különös fény gyúlt, végigszáguldott a mindenségen, majd visszatért. A gyermek körülnézett, tekintetével átölelte a tájat, szinte felragyogott minden, hihetetlen volt a pillanat, a tudatosság pillanata, melyben érezhetően az isteni jelenlét munkálkodott. A pici gondolatával párhuzamban, azonnali teremtés nyilvánult meg, és szemmel láthatóan, még több formát és színt adott a számomra addig is csodálatosnak tűnő tájnak. Láthatóan, harmónia volt az anya, és a kisded között, nem éreztem semmi felsőbbrendűséget, csak a tiszta egység, bontakozott ki előttem.

Látod, barátom, íme, az új föld gyermeke, s egyre több ilyen gyermek fog születni a földön, nem kell, más hozzá, csak, annyi, hogy megnyissátok szíveteket, s szeretettel teli gondolatokkal, teremtsétek meg önmagatok számára a legjobb legtisztább körülményeket.
Nosza rajta gyermekeim, soha nem késő, lágyan megérintelek, szeretettemmel, szemeid, kinyílnak, mint a virág szirmai, s te rácsodálkozol a világra, látod, máris fényesebben ragyog. Éljetek és ragyogjatok, mert nem szomorúságra és bánatra jöttél a világba, hanem az örömre, a teremtés örömére.

Köszönöm Istenem.

Szívesen barátom.