Romantikus mese

"'Lemúria idejében annyira fejlett társadalmat alkottatok, hogy mindannyian olyanok voltatok, mint a gyermekek. Ez csak akkor lehetséges, ha mindent leegyszerűsítetek. Hasonlóképpen, csak akkor tudtok egyszerűsíteni, ha tudatában vagytok annak, mi igazán fontos. Lemúria idejében az összes lemúriai kollektív rezgése elért egy olyan szintet, amelyen mindannyian egyszerűségben léteztetek. Az élet bonyodalmai az általatok viselt fátyol melléktermékei." - olvastam ma a Lightworker 2005.06-os anyagban. Még csak most jutottam el idáig, ám ami róla eszembe jutott, s amit most megosztok Veletek, azt még tavaly novemberben írtam. Most elcsodálkoztam, vajon honnan, és miért épp akkor tört rám ez az "álom". Remélem örömötöket lelitek benne, fogadjátok olyan szeretettel, mint ami engem átjár, valahányszor olvasom.:)

Romantikus mese

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer három jóbarát. Romantika, Tisztaság, és Szeretet. Ereikben hamisítatlan királyi vér csörgedezett. Soha, senkihez nem volt egyetlen rossz szavuk, soha nem volt egyetlen rossz gondolatuk. Mindenkihez egyformán kedvesen szóltak, mindenkire mosolyogtak, s amiben csak tudtak, segítettek, bárkinek, bármikor. Szemükben minden ember egyforma volt, bár akkoriban még nemigen léteztek gazdagok és szegények, jók és rosszak.
Az idők hajnalán, amikor Romantika, Tisztaság és Szeretet uralkodtak az egész világ felett.
Akkoriban persze teljesen más volt az élet, mint mostanság.
Kristálytiszta víz zubogott a folyókban, patakokban, vadak hemzsegtek az erdőkben, de ami talán még ennél is fontosabb, az emberek lelke is tiszta volt, akár a frissen esett hó. A felnőttek is, életük végéig gyermekek maradtak, csak hát kicsit megnőttek, megokosodtak, s lelohadt bennük az ifjonti hév, mi olykor-olykor heves szócsatákra, duzzogásra készteti az embergyerekeket, akik olykor még egymás haját is meg-megcibálták, de aztán, kisvártatva szent volt a béke.
A felnőttek csak mosolyogtak ezen. Ők már sosem kaptak hajba, rengeteg türelemmel, megértéssel, arcukon szeretetteljes mosollyal fordultak egymás felé. Soha, senki, egyetlen hangos szóval nem bántotta meg a másikat, az meg, hogy kezet emeljen másokra, senkinek meg sem fordult a fejében. Valahányszor egymáshoz szóltak, mindig mosolyogva egymás szemébe néztek, s másként el nem képzelhették a beszélgetést, csakis így, nyíltan, őszintén, becsületesen.
Kedves Olvasóm most azt kérdi, mi a titok, de nincs itt semmiféle titok. Ha az ember megmarad gyermeknek, élete végéig, épp oly ártatlan, épp oly hiszékeny, egyenes és őszinte marad, amilyen volt pár évvel születése után. S ha körülötte mindenki ilyen, nincs miért megváltoznia felnőtt korára sem.
A baj akkor kezdődött, amikor egyszerre, váratlanul, másféle emberek bukkantak elő valahonnét a semmiből. Honnan jöttek, senki sem értette. Ezek az emberek gonoszak voltak, örömüket lelték abban, ha kigúnyolhatták, megalázhatták, meggyötörhették amazokat, és ez rendre sikerült is nekik, hisz a gyermeki tisztaságú lélek nem gondol rosszra, mivel ő maga nem rossz, nincsen benne szemernyi rosszindulat, s úgy hiszi az istenadta, hogy mindenki olyan, mint ő. Újra és újra belesétál a neki állított kelepcébe, s amikor erre ráébred, sehogyan sem érti, ki és miért akart őneki rosszat, hisz ő soha, senkit, egy szóval meg nem bántott, s gondolkodás nélkül odaadta volna mindenét, tán még az életét is, ha valakinek épp arra van szüksége.
A gyermeki tisztaságú lélek ha akar sem tud mást mondani, mint amit gondol. Ha piros virágot lát, a világ összes kincséért ki nem ejtené a száján, hogy az a virág fekete. De vajon miért is tenné, amikor látja, tudván-tudja, hogy az bizony piros. A gyermeki tisztaságú lélek sosem tenne mást, mint amit a szíve, a lelke diktál. Nem azért, mert buta lenne a szerencsétlen, ó nem. Egyszerűen csak arról van szó, hogy tetteit soha nem a gondolatok, a megfontolás vezérli, hanem mindig, kivétel nélkül minden esetben az érzelmek. Legtöbbször a szeretet, de persze előfordul, hogy a sértettség, hisz a gyermeki lélek az ugyebár gyermeki lélek.
A gyermeki lélek élete nyitott könyv. Nincsenek titkai, mert nincs mit szégyellnie. Sosem hazudott, sosem akart rosszat senkinek, sosem lépett le a tisztaság ösvényéről. Bárki előtt, bármikor, szívesen kitárja szívét-lelkét, mert biztosan tudja, hogy ott senki sem lelhet gonoszságot, ármányt, sötét gondolatokat. Mostanság már meggondolja szegény, mert ráébredt, hogy a védtelen lelket ha megsebzik, az nagyon, de nagyon tud fájni. Védeni kell, vagy belepusztul a gyötrelembe.
A gyermeki lélek épp úgy, mint a gyerekek, érzi, ha szeretik, de érzi azt is, ha nem. Többnyire megérzi, kiben bízhat, kihez fordulhat ártatlan lényének összes jóságával, és ki az, akitől okosabb távol tartania magát. Mostanra megtanulta, bár nagy árat fizetett érte. Sokat sírt, sokat szenvedett, mire megértette, hogy vannak emberek, akik örömüket lelik a gonoszkodásban, vannak emberek, akik előtt semmi sem szent, és egyedül a saját érdekeik, saját céljaik vezérlik őket, de azokért bármire hajlandók.
Mostanra nagyon megváltozott a világ.
A gyermeki lelkek vesztésre állnak, a gonosz lelkek meg egyre szaporodnak, csak szaporodnak, és maguknak követelnek mindent. A világon már réges-rég ők uralkodnak.
Romantika, Tisztaság és Szeretet egy távoli szigetre menekültek. Ott élnek hármasban, néhány igaz hívük rajongásától körbevéve, és csak hull, csak hull a könnyük. Híveik száma egyre fogy, napról-napra, rohamosan fogyatkozik, mert a gonosszá lett világban, bár az emberek ártatlannak születnek, hamar megtanulnak hazudni, képmutatónak, köpönyegforgatónak lenni, máskülönben végük. A gyermeki lelkek sorra elpusztulnak, vagy átállnak a másik oldalra. Romantika, Tisztaság és Szeretet nem ígérhet nekik pénzt, hatalmat, csillogást, javakat, nem ígérhet nekik semmit, csak romantikát, tisztaságot, és szeretetet. Ám aki ezekkel él, az ma is szenvedni kénytelen. H vállalja a szenvedést, ha beletörődik sorsába, s az ősök útját járja, élete utolsó órájában ugyanolyan fehér a lelke, mint születésekor, ám nagy árat fizetett érte. Lelke tisztaságát könnyek egész áradata kíséri, mert a gyermeki léleknek csak a szenvedés jut a gonoszak világában. Mégis van, akinek megéri. Van, aki nem hajlandó sötét falak mögé bújtatni a lelkét, a gondolatait, az érzéseit. Van, aki sosem tud megtanulni hazudni, ármánykodni, a görbe utakon járni, mert a legrövidebb út az, amin járnia kell. Az egyenes. Egyenes út, amikor semmit nem tesz, nem gondol, nem tervez titokban az ember, amikor gondolkodás nélkül kiadja magát másoknak, és eszébe sem jut, hogy cserébe kinevetik, kigúnyolják, vagy ami még rosszabb, ellene tesznek. Könnyen tehetik, mivel a gyermeki lélek mindig nyílt lapokkal játszik.
Mások meg, sokan, nagyon sokan, letérnek az ösvényről, hasztalan sír-rí, rimánkodik hozzájuk Romantika, Tisztaság és Szeretet. A végére talán nem is marad más, csak ők. A három jóbarát, akik valaha uralták az egész világot, ám mostanra kevesek szeretik őket, és a kevesek is egyre fogynak. Mert Romantika, Tisztaság és Szeretet nem tudja megvédeni őket a mindennapos gyötrelmektől, megaláztatásoktól, kudarcoktól, fájdalmaktól, nélkülözéstől. A gonoszak maguknak akarnak mindent, s a gyermeki lelkeknek mostanra bizony a napi betevőt is nehéz előteremteniük.
De azért ők, a gyermeki lelkek szívük minden szeretetével imádják uraikat. Romantikát, Tisztaságot, és Szeretetet, s nem hagynák el őket a világ összes kincséért sem. Olykor sírnak, olykor bánatosak és csalódottak, olykor elszántan keresni kezdik az Igazságot, Szeretet kisöccsét, aki már a kezdet kezdetén elveszett, s azóta sem adott hírt magáról. Olykor még az is eszükbe jut, hogy talán át kéne állni a másik oldalra, hogy szempillantás múltán minden szép és jó lehessen, de végül gyermeki lelkük mégsem viszi rá őket. Szenvednek inkább mindhalálig. Nézzék bár ostobának, élhetetlennek, kétbalkezesnek őket, ők nem bánják. Mert nekik nincs más kincsük ezen a gonosz világon, csak Romantika, Tisztaság és Szeretet.