Lelkem megpihen

Aki esetleg nem tudná, meglehetősen rugalmas munkám van, és ebbe sok utazás, de így időnként kisebb magánprogramok is beleférnek. Ma Tiszaalpáron voltam. Van ott egy templom a dombtetőn, a Tiszaparthoz közel. Oda időnként fölmegyek, mert szét kell néznem. Hív a hely. A templom kertjéből egy ártéri részre nyílik kilátás, messze, kilómértereket lehet ellátni. Erdők, sekély vízű árterek, és rengeteg madár. Nem ismerem mindet, de nagyon sok van. Van kacsa, sirály, szürke gém, fehér kócsag...meg még ne tudom én hány féle. Ezeket ismerem csak fel. :)) Hatalmas terültet lehet innen belátni, hulla csönd van persze, és fölhallatszik a madarak beszéde, a víz csobogása, ahogyan landolnak a szárnyasok. Akármerre nézek, valahol mindig úszik vagy röpül valami. Nem ám egy!!! Rengeteg! De amikor látsz egy gémet, vagy kócsagot repülni....hát az valami fenséges!!!. Hosszú csőrét előretartva, nagy pocakját lógatva, hatalmasra terített szárnyait komótosan mozgatva repül, olyan látvány mintha a szabadság elvenedne meg a szemeid előtt. Hirtelen madárrá változol, repülsz vele te is fák között, tó fölött, majd landolsz egy fa tetején. Szétnézel....messzire látsz....majd újra föl az égbe, keringve, vitorlázva, nézelődve...csak repülsz...és repülsz...és repülsz......és csak fél óra múlva veszed észre, hogy elgémberedett a lábad az ácsorgás közben. Felébredsz...és hazaindulsz...lelked megpihent.

(Ildikó)