Nőnapi ajándék üzenet

SzaZsu képe
Kategória:

Mindenki, aki ide jött a földre, két félre vált. Azért hogy megtapasztalhassa mindkét nem előnyeit és hátrányait. Folyamatosan nemet cseréltetek, mégha ez hihetetlen is. A mostani energiáitokat, ami vagy női vagy férfi energia, nem olyan régen érzitek kizárólagosnak. Talán Atlantisz óta. A férfi és női energia csodálatos egysége hozza létre a harmóniát magadban és a világban. Az a folyamat, amin most keresztül mész, nem egyedi, mindenkinek ez az útja, aki felemelkedik. Megtartva a választott fő energiát integrálja a másikat is, annak különböző aspektusaival együtt. Ezek az aspektusok integrálódásra vágynak és ott vannak az egyén körül, várva a pillanatot, amikor egyesülhetnek. Vággyal telve nézik a másik felet, mert mágnesesen vonzza őket a másik pólus. Mindezt kivetíted a külvilágba is és ha nem integrálod őket energia szintjén, energetikailag, akkor a külvilágban harcolsz velük. Mert a mágnesnek mindkét oldala jelen van ebben a kapcsolatban. A vonzó és a taszító is. Az integrálást a feltétel nélküli szeretet és elfogadás önmagad iránt előzik meg. Ha benned a női pólus már egész, akkor megjelennek ezek a külső aspektusok, lényed férfi részei. Minél előbb integrálod őket, annál előbb jutsz el a tökéletes egyensúly és béke, régen nirvánának nevezték, állapotába. És akkor kezdődik meg az igazi utazás. És vonzol be olyan entitásokat, akik már szintén rendelkeznek ezekkel a belső minőségekkel, lényük egész és teljes. A vonzás ekkor már nem a hiány alapján működik, hanem a hasonlóság alapján. A szinkronicitás alapján, a Mi vonzása alapján.

margardian képe

Pontosan , nem a hiány alapján .. Amen! - ( a man )
Olyan jól megírtad, jöhet a szinkronicitás .:)

VacskAnisha képe

Szó szerint! :o))

Kertész Kata képe

Köszönöm, hogy feltetted! Felteszek egy anyagot az aspektusokról én jó ideje dolgozom magamon, és rengeteget segít!
A te üzeneteden keresztül megértettem, hogy a férfi aspektusaim még hátra vannak, ha van erről anyagod megköszönném! Jó olvasást és belemélyedést!!!

Aspektusok

Különböző szerepek és identitások, amelyeket teremtő Lényként arra használtunk, hogy megválaszoljuk a kérdést: Ki vagyok Én? Jelen életünkben is teremtünk aspektusokat, hogy bizonyos helyzetekben boldoguljunk (pl. a gyermek, a szülő, az üzlettulajdonos, a gyógyító, stb.) Az elmúlt életekből is rengeteg aspektusunk van, valamint az álmokból és a többdimenziós világokból is. A sok különböző szintű és rétegű aspektus káoszt és zavarodottságot okozhat, amint a tudatos és a tudattalan között mozognak. Ugyanakkor, ha tudatosan úgy döntünk, hazaszólíthatjuk ezeket az aspektusainkat, visszafogadhatjuk őket magunkba és megtörténhet a teljes integráció.

Folyamatosan teremtünk aspektusokat tudatosan vagy tudattalanul, tudó részeink, aspektusaink akár a mostani életünkből, akár elmúlt életeinkből. Így ezer és ezer aspektusunk van. Az aspektusok általában teljesen integráltak, de megsérülhetnek, megsebesülhetnek vagy széttöredezhetnek egy trauma eredményeként, mint például a fizikai bántalmazás vagy súlyos betegség, válás vagy baleset, vagy amelyik részünket megtagadjuk vagy elutasítjuk. Ebben az esetben az aspektusok beragadottá és elkülönültté válhatnak és az életünket káros módon befolyásolják, irányítani akarnak minket.
Legrosszabb esetben egy személy többszörös személyiségzavarban is szenvedhet.
A Tóbiás által ajánlott eszközökkel elkezdhetjük felismerni és újraintegrálni azokat az aspektusokat, részeinket, amelyek nem teljesen integrálódtak be az életünkbe és visszahívhatjuk ezeket önmagunkba. Ez a folyamat lehet kihívásokkal teli, de nagyon felszabadító is egyben.
Az aspektusok újraintegrálásával mély energetikai sebeink begyógyulnak és egy új módon élvezhetjük az életet.
Addig nincs felemelkedés sem, amíg minden egyes aspektusunkat, részünket vissza nem
Integráltuk.

Forrás teremtő magad

Minden szerep amit megélünk aspektus, sok rész, amely a különböző megélt élethelyzetekben, a magunk akkori énje, részünk a mostani énünk tapasztalatait befogadja és befolyásolja.

Tóbiás szerint, az Aspektológia a saját Aspektusaink tömkelegének megértése és tanulmányozása. Életünk bizonyos szituációs helyzeteire Aspektusokat alkotunk magunk számára, mint Teremtő létezők. Nyilvánvalóan, az emberrel összefüggő Aspektusok magukban foglalják a Gyermeket, a Szülőt, Házastársat, az Alkalmazottat, a Spirituális Munkást, a Sport Rajongót, a Tanácsadót, stb. Kiterjesztjük magunkat ezekbe a szerepekbe, melyek a szükségtől és a szituációtól függenek.

Számtalan Aspektusunk van, ide értve azokat is, melyek elmúlt életekből, álmokból és a multi-dimenzionális valóságokból származnak. Ezek az Aspektusok bejöhetnek-, illetve kimehetnek a tudatosságunkból, hogy a szituációt szolgálják.

A lélegzeteddel, be tudod hívni és fel tudod oldani a különböző aspektusaid megmaradt energiáit. Az aspektusaink személyiségeink különböző megélései, befolyásolni akarják a különböző énjeink, a jelen tudatosságát. Ha magamba fogadom azt az aspektusomat, szeretettel belélegzem. Befogadom magamba, hisz ez is én vagyok voltam, de ez már nem épít engem. Magamba lélegzem azt az aspektusomat, beolvasztom a nagy egészbe. Önön valóm, fénymagjába olvasztom!

Meg kell keresnem melyik belső aspektusom a legsérültebb. Különböző élethelyzetek azok melyekben ezek a dolgok jelentkeznek Meg kell értenem felismerni, és együtt lenni behívni, befogadni!

Ezek energiák a széthagyott, részeid.
Egy valamikori sértettség annak az állapotát érzelmét tartja fel, ennek a befogadása.

Rómában Kuthumi ezt a következőképpen fogalmazta meg:
„Amikor a sötétség és a fény összeolvad benned, akkor ezek többé már nem csupán a Fény és a Sötétség elemei, mert ez az összeolvadás egy egészen Új Energiát és más tudatot hoz létre, mivel magába foglalja mindannak a bölcsességét, amit valaha tettél, és ami sötét volt, és mindannak a bölcsességét, amit valaha tettél, és ami fény volt. Tehát ez többé már nem a sötétség és a fény kombinációja: mert egy kvantumugrást hajt végre.”

Vannak segítő aspektusok is azoknak meg kell köszönni, hálásnak lenni!!!!

Aspektológia Normától (Dr. Norma Delaney-től)

Az aspektusok húzzák az idődet. Azt mondják: „gyere erre, játszunk egy régi emlékben! Ne élj, ne légy a mában, ne légy élénken élettel teli.” Tudjátok, nekem le kellene mondanom arról, hogy itt legyek veletek Kauaiban. Srácok, mi lenne, ha inkább idecsücsülnék egy emlékkel, amely 2 éve történt? Miért választanám ezt? Én szeretem az életemet, szeretek ebben a pillanatban lenni, együtt lenni veletek, ezen a szigeten.
Játszhatom a játékunkat, melyet Garrettel szoktunk, miért menekülnék el ezelől? Így amikor az aspektusom azt mondja: „nem akarsz ide jönni, és félni? „Hát, én nem hiszem! Ez unalmas! Rájössz, hogy az aspektusaid mindig ugyanazt a dolgot kínálják neked, amit már tavaly is, és az azelőtti évben, és az azelőttiben. Remélhetőleg annyira unni fogod már ezeket a régi aspektusokat -- olyan ez, mintha ma Hamburgert ettem ebédre, és tegnap is, és azelőtt is, és az azelőtti napon is és előtte is.

Látjátok, ugyanazt az energetikai táplálékot veszitek magatokhoz, minden nap. Miért tennék én így? Unalmas! Ostobaság! Olyan sok energiám van, amely dinamikus, új dolgokat szeretne csinálni. Megosztani ötleteket, kreatívvá válni. Nem érdekel az a dolog, amit már tegnap is megtettem. Sem az, amit múlthónapban már elvégeztem. Az unalmas lenne! Így, rájössz, hogy az aspektusok csupán visszavisznek oda ahol már jártál. Micsoda unalmas ötlet ez! El akarsz bújni oda, hogy biztonságban lehess? Ez olyan, mintha a sírodban feküdnél! Meghaltam! Van különbség a biztonságos és a halott között, de sokan ezt nem veszik észre. Vissza akarok bújni a takaróm alá, hogy ott biztonságban legyek!
Nos, őszintén, a szokások, a rutin, a halál…..... Azért kezd el, mert szereted magadat, nem azért mert Norma azt mondta, hogy változnod kellene, de figyeld meg.......mi most megvizsgáljuk......Mi van, ha ezt mondom: én szeretem ezt az energiát, amelyet együtt lélegzem magammal, a Lelkem hangját, amely együtt árad velem........olyan dinamikus, olyan élő, élénk, szeretnék ezzel játszani nap- mint-nap. Amikor reggel felébredek, ezt érzem: Ó, de jó, mit játszunk ma? Mit fogunk ma játszani? Nem tudom, de kitaláljuk majd, de fel kell, hogy keljek, ahelyett hogy elrejtőzve csücsülnék: „a mai nap is olyan, mint a tegnap....” Nem! Nem olyan! Még ha tegnap is rántottát ettem és ma is azt eszem, különbözőek lesznek, ha azt választom, hogy engedem őket különbözni. Ne legyen ugyanaz. Mint: „Azt akarom, hogy a rántotta ma is pontosan olyan legyen....” Nem, ma teszek bele egy kis paradicsomot, holnap pedig apróra vágott....” Látjátok a játékosságot, ahogy megnyilvánul? Az energia, mely ezt mondja: „Játszani szeretnék, látni szeretnék!” Miért akarnék elbújni a betegségbe?
Azok az emberek, akik erre bíztatnak, nem szeretnek engem. Ők csak bébiszitterek. Én pedig nem vágyom bébiszitterekre az életemben. Értitek? Én más lendületes emberekre vágyom, akik tele vannak Élettel, kreatívak és azt kérdik: mit is tehetnénk most? Mit is teremtsünk most? De nem akarok öreg bébiszitterekkel együtt lenni, akik rám néznek és annyit mondanak: ő megtört, megfázott, meg kell vigasztalnunk őt. Én nem akarom, hogy bárki is vigasztaljon engem, én azt szeretném, ha a többiek mernének velem együtt ÉLNI! Ha tudok arra inspirálni másokat, hogy ők is megteljenek Élettel, az csodálatos! Akkor mindannyian együtt megtelünk Élettel, és olyanok leszünk, mint egy virágcsokor! Lehetünk mind Élettel teliek, lendületesek és megteremthetünk egy teljesen új víziót, az alvó emberek számára. Megmutatván, hogy az Élet ilyen is lehet, amikor azt választod, hogy engeded a Lelked energiáját megnyilvánulni.
Tudjátok, amikor leszeditek a virágokat, beteszitek egy vázába, s az szépen elszenderül, bevégzi az útját. Mert elválasztottátok őket a lelkének a forrásától, a gyökereitől. Elszakadt az energetikai táptalajától. Ez történt az emberekkel is. Amikor itt fent tartózkodnak a fejükben, elszakadva a forrásuktól, olyanok, mint két lábon járó halott emberek. Megfigyeltétek már, próbáltok valakivel beszélgetni....és.... Tehát a játszmákról és az aspektusokról van szó, amelyek így szólnak:” gyere, kapcsolódj le, gyere játszani a tegnapba, játszunk az emlékekben, félj, teremtsünk egy kis holtidőt magunknak, bújjunk el”. De ha szerelmes vagy a forrásodba, szereted érezni, szereted a történeteit, az energiáját...Szerinted eszébe jut valaha is a virágnak ilyesmi?: „ Azt hiszem, most kitépem magamat a földből, mert már fáraszt, hogy ennyi sok tápanyag jut el hozzám....” Én nem hiszem! A virágok nem ostobák! Mi pedig folyton ezt tesszük! Ki is mondta, hogy okosak az emberek?
Az emberek lekapcsolódnak az Élet forrásukról, hogy helyette inkább az aspektusokkal foglalkozzanak, történetekkel, ítélkezéssel, ....jó és rossz....jól csinálom? Rosszul csinálom? Mindez annyira itt tart fent, hogy nem vagyok képes érezni az Élet eme forrását, amellyel teljesen új módon játszhatnék. Amikor Kuan Yin elkezdett velem dolgozni, ezt tette velem, teljesen felcsigázott vele, mindig azt mondta: Tehetjük ezt másképp, egy új módon is! Ez nagyon kíváncsivá tett: milyen új módra gondolsz? Azt mondta:” Nos, azt már tudjuk, hogy mi történik, ha a régi utat járjuk.” Így van. Dollár milliókat teremtettem, óriási autóim voltak, hatalmas házaim, és ezt nagyon élveztem, olyan voltam, mint, aki berúgott. Csináljuk csak a régi úton-módon, nos, azt tettem épp, de a régi út eltűnt teljesen. Olyan volt, mintha valaki egy radírral, egy szivaccsal letörölte volna a táblát, azzal, hogy jó, megvolt ez a projekt. Szinte olyan volt, mintha meghaltam volna. És erre Kuan Yin azt mondta, most belekezdhetnénk valami újba! Ez felkeltette az érdeklődésemet, valóban tudni akartam, hogyan is csinálhatnánk ezt egy új módon?
Nos, amikor erre azt felelte, hogy egyszerre egy lélegzettel tehetjük ezt....nos, az számomra tényleg… a jó hír az volt, hogy ezt ebben a formában adta elő, mert az elmém nem tudta kitalálni miről van szó. Az elmém olyannyira analitikus volt, tudjátok, nekem üzleti végzettségem van, tehát megszoktam, hogy minden logikus, racionális, nagyon nagy lakás projekteket építettem fel, amelyekben fontos az építésszel egyeztetni, a munkásokkal, a földmérőkkel, így van egy szisztematikus listád, amelyen végighaladsz, hogy ellenőrizd, hogy mindent elvégeztél racionálisan, logikusan. Ez egy csodálatos befejezettség érzéshez vezetett. Igen, megcsináltam helyesen. Itt az apartman projektem, sikeres vagyok.
Nem értettem akkoriban, mert annyira elfoglalt az, hogy sikeres vagyok, mert sok ilyet építettem ráadásul, nem értettem, miért vagyok oly üres. Nem kapcsolódtam a Földhöz. Nem voltam a testemben, nem játszottam a lelkemmel, hanem azokat a dolgokat végeztem, amelyekről azt mondták nekem, hogy általuk sikeres, és boldog leszek. Mennyi apartman projektet kellett ahhoz felépítenem, hogy felismerjem, hogy ez nem működik? Felépülnek az épületek, kapok pénzt, de továbbra sem vagyok boldog. Az öröm....nem a szórakozás jókedve.... hanem az Öröm. Az Életerő. Az Energia, mely a Lelkemből táplálkozott, teljesen hiányzott, mert nem voltam a testemben, itt fent voltam, épp terveztem a következő projektet: Megveszek még egy darab földet, és még egyet, még egy telket....Látjátok, ezt, amint játssza a monopolyt? Még egyet veszek, még egyet, rövidebbet, hosszabbat, és még ezt is, azt is....
Ezek mind játékok, melyek annyira lefoglalnak, hogy nem veszem észre, hogy épp a halálba sorvadok. Mert a Lelked csak annyit mond, ha majd végeztél az elméd őrületével, tudod, a kattogás, a következő, és a következő és a következő… akkor lehetünk majd a csendben, és mindebben. Vedd észre, ezt a csendet, ezt a tápláló, ezt a mélységes szeretetet egyik projekt sem kínálta nekem, egyik befektetési alap sem, egyik autó sem, semmi nem tudta ezt nekem megadni. De Ő és a csendessége így szólt, ha velem lélegzel, akkor elkezdünk majd élni, egy új módon.
Ez elképesztő volt. Egyik nap, megfogta a kezemet, és így tett vele, majd így szólt: Vedd észre, ez az emberek útja. Annyira szeretnék az ismerős utat járni, azt mondta, vedd észre hogy a fű milyen sima. Mert mindenki erre járt, te is itt jártál, mondván, ezt ismerem, és szeretnék az ismerős földön járni. De figyeld meg, milyen sima, lapos, kitaposott a föld, sok helyen hiányzik a fű, hiányzik az életerő, de továbbra is ezt a régi megszokott utat járod, mert mindenki így tesz. Ám – azt mondta--, ha velem jönnél, és egy új utat járnánk.... Megmutatta nekem Kauai mezőit. A fű ott sokkal magasabb volt nálam is.
Azt kérdezte: követnél engem, bele ebbe a fűbe, akkor is, ha a fűből ki sem látsz? De olyan sok vitalitás, ÉLET van ebben a talajban, és ennek a megtapasztalásában, ez van benned is! Ez az egész vitalitás csak nő, olyan hatalmas lesz, hogy túlnő rajtad is jóval! Követnél engem? Mi együtt utaznánk, ebben a furcsa világban, egész másként. Nem látunk messzire, csak lépésről-lépésre haladunk, bíznál bennem, hogy majd én, vezetlek és szeretlek az Út minden lépésén? Az Életet egy új módon élnénk.
Készen állsz arra, hogy velem tarts, és együtt játsszuk ezt? Tetszett az ötlet! Valóban tetszett, mert szerettem ezt az energiát, amely a Lélek hangjából eredt, amely hozzám beszélt. Tetszett minden körülöttem, annyira Élettel telinek, lendületesnek éreztük magunkat, mint a zöld fű. Élettel teliek voltunk, nem haltunk meg, nem csak ismételtük a régi szokványosat. És nem engedtük, hogy a figyelmünket elterelje az összes aspektus, amely így szólt: ó, mi csak ismételjük ezt meg újra! Ó féljünk ismét!
Nem, ne hallgass rájuk, mert csak elvonják a figyelmedet, gyere, játssz velem, mondta. Tehát, minden pillanatban vártam rá, és ő azt mondta, tegyük ezt most másképp. Ha valami megjelent, elért hozzám -- azt mondta, légy nagyon csöndes és csak figyelj, légy csendben velem, és érezd, érezd meg, milyen lenne egy új utat járni, egy új módon beszélni. Milyen lenne, egy új módon lélegezni? Ez az Új Út, az Életbe vezetett.
Nem tudtam, hogy a félelem pusztaságában vándoroltam, boldogultam, léteztem, egyszerűen úgy, ahogy a többi ember is teszi. Az ismerős utat járva. Amelyen már kitaposták az élő füvet, s helyette kopár föld maradt csak. Ám ez az Út, ez, rengeteg lehetőséget hordozott magában, tele virágokkal, mindenfelé a végtelenségig, amerre csak elláttunk, a szépség, a színek, a gazdagság! Olyan volt, mintha, egészen a szivárványig elsétálhattunk volna, amely pont velünk szemben volt.
Ez a szivárványok vidéke, tudjátok? Így nem csak virágokat növesztett nekem nap, mint nap, hanem végtelen szivárványokat is! Minden színben pompáztak! Azt mondta nekem, edd meg őket, lélegezd be őket, lélegezd be ezeket a színeket, mert mi most meggyógyítunk téged, átváltoztatunk! Szippants bele ezekbe a szivárványokba, mert neked hoztam őket! Neked, édesem! Mert ez a szivárvány, amelyet megszel, elkezdi majd aktiválni azt, amit az emberek csakráknak hívnak. A te energiád központjait. A te rezgésedet, hogy átalakulhass. Így szivárványokat ettünk és virágokat szagoltunk, és lélegeztünk, és újra és újra éreztük, hogy a lelkünk miként gazdagít bennünket, ahogy együtt játsszunk és szerelembe esünk együtt.
Amikor mások megkérdezték, miután eljöttem a szigetről, hogy milyen gyakran kell Kuan Yinnal lélegeznem? Nem értettem a kérdésüket, mert az öröm, hogy ebben a térben játszhattunk, teljesen magával ragadott. Nem kellett semmit tennem. Csak lélegeztem ezzel az energiával, mert eközött az energia között és köztem olyan szerelem született, a Lélek és köztem, a lélegzet, a tánc, a mozgás, annyira csodásan élettel telinek éreztem magamat.
Elkezdte megmutatni nekem, mi az együttérzés. Az együttérzés szeretet, amely túlmegy mindenen, amit az elme értelmezni tud. AZ együttérzés olyan, mint az éterikus világ, amely körbeveszi ezt a szigetet. Olyan hatalmas, hogy az elme kimerül tőle. Ennyi sok szépséggel, sok vitalitással és Élettel az elme nem is tudja, mit kezdjen....Mit tehetnék ennyi szeretettel? Érezd. Érezd ezt a fajta szeretetet, amely nem akarja, hogy megváltozz, nem akarja, hogy más legyél, nem akar kezelni, megmenteni, megóvni. Hisz nincs bajod. Egy elvarázsolt gyermek vagy. Az együttérzés pedig csak szeretni szeretne téged. Itt lenni veled, hogy megérezd általa, milyen szépségesen tisztelve vagy és elfogadva. Soha nem bírálva, csak szeretve. Csak ünnepelve.
Mert a felfedezés útját járod. Ismerd fel, hogy a felfedezés soha nem lehet rossz, a felfedezés az élet öröme. Ó, ezzel szeretnék játszani, meg ezzel, ide szeretnék utazni....Ezt hívják felfedezésnek. Mit tesz egy pillangó? A pillangó felfedezi, milyen illata van ennek a virágnak? És ennek milyen az íze? A pillangó felfedez, a pillangó él! Kuan Yin ezt ismételgette, olyanok vagyunk, akár egy pillangó! Hagyod mi legyünk a pillangó szépsége, az öröme és az ünnepe? Igen. Emlékezz rá, elcseréltem a pénzeszsákjaimat, hogy pillangóvá válhassak.
Megtarthatod a zsákjaidat, az aspektusaidat, melyek félnek és szeretnének téged fagyott állapotodban tartani, beragadva az időben. Vagy talán átadhatod őket a Lelkednek, és megengedheted, hogy az átalakulás belőled pillangót varázsoljon. Amely valójában vagy. Egy nagyszerű pillangó vagy. Egy ragyogó, csillogó, törékeny pillangó, amely valójában vagy, igazán, igazán vagy.
És akárhányszor egy aspektus így szól: gyere, bújj ide velem, féljünk együtt, záruljunk be, válasszuk a hálált! Engedd meg magadnak, hogy emlékezz egy vad hölgy szavaira: Aki az aspektusait elcserélte, hogy ez által pillangóvá változhasson. Egy táncoló csillogó, lenyűgöző pillangóvá. figyeld meg, a pillangók hogy szállnak el melletted, ezt mondják: pszt! Gyere, tarts velem! Gyere, játssz velem! A pillangók mindig ezt csinálják!
Tehát meghívunk ebből az együttérző szerelemből, amit irántad érzünk, hogy állj fel, és légy az, aki igazán vagy! A lelked lélegzete, minden élőnek a lélegzete, ami keresztül áramlaki rajtad: Merjetek sokkal nagyobbnak lenni, mint a virágok! Merjetek még nagyszerűbbek lenni, mint a pillangó! Fedezzétek fel, hogy kik vagytok! Mik vagytok! Nem fogjuk megtudni, ha továbbra is a földön csúszunk, s a kövekkel játszunk, és a félelem dobozaival, amelyeket az aspektusainknak nevezünk. Talán szeretnénk a Lelkünkkel lélegezni, hogy merjük ezt az átalakulást választani, gyengéden, egyszerre egy lélegzettel, egyszerre egy lélegzettel, szerelembe esni, szerelembe esni, hogy meglássuk, milyen varázslatos csoda vagyok én? Csak akkor fedezhetem fel, ha tényleg fel akarok ébredni.
Ébredjetek alvó gyermekek! Ébredjetek!
Köszönöm.

Forrás: www.newbreath.net
Fordította. Szénási Kata
Itt az ideje egy kis Aspektológia ismétlésnek. Ó, persze ismerjük az aspektusokat. Azt felejtjük csak el, hogy az idő nagy részében, oly otthonosan érezzük magunkat az aspektusaink körében (hiszen végső soron a rokonaink), hogy még csak észre sem vesszük, hogy mikor jelennek meg, és mikor ragadják magukhoz az irányítást! Amikor pedig stabilan átvették az irányítást az életünk egy bizonyos területén, ismételhetjük ugyan egész nap a szándékunkat, de az csak csekély mértékben tud majd megvalósulni.
Üzleti trénerként, a klienseim általában nem Shaumbrák, és ezért nem élvezik az aspektusok ismeretének előnyeit, ám mégis főként ezen az elképzelésen keresztül dolgozom velük. Az elsődleges célom az, hogy elcsípjem klienseim korlátozó gondolatait, már abban a pillanatban, hogy azok elhagyták a száját. Ha ez sikerül, akkor dolgozhatom velük azon, hogy lebontsuk azon hiedelmeiket, amelyek alapján a döntéseiket meghozzák az üzletükben.
Amint a tudatosságuk elkezd nőni a saját hiedelmeiket illetően, kinyílnak a kapuk a belső bölcsességekre és az új potenciálokra. Leggyakrabban, szinte mindig, bizony az aspektusok bonyolítják a dolgukat.
Megvalósítani, valóra váltani, különösen egy üzletet létrehozni, olyan, mintha egy ajtót tárnánk ki az ismeretlenbe. Mit érzünk, amikor kezünket a kilincsen tartjuk?
Ha valóban, igazán spirituálisak vagyunk, érezhetünk egy kis megbántottságot: „Miért kell nekem egyáltalán kinyitnom az ajtót? Miért nem nyílik ki magától az ajtó? És, ha ugyan nem nyílik ki magától, az nem azt jelenti, hogy nyilvánvalóan elbuktam spirituális lényként?”
Talán a bukástól félő aspektusunk átveszi az irányítást... ”Akárhányszor kinyitottam egy új ajtót, valamit mindig elrontottam. Ez nem nekem való. Én egyszerűen nem vagyok elég jó.”
Vagy egy áldozat aspektus jelenik meg… ”A többi ember sikerrel jár, amikor az ajtóit nyitogatja, de az én ajtóm mögött sosincs semmi.”
Talán ez egy dühös áldozat aspektus... "Rohadtul elegem van már ebből, pontosan úgy nyitom az ajtót, ahogy mondták, és még sincs semmi az ajtó mögött!! Ezek hazudnak nekem!”
Érted már? Ha megbántottságot, haragot, félelmet, értéktelenséget, vagy egyéb negatív érzést érzünk és ezzel vibrálunk, nem vagyunk abban a tudatossági állapotban, minőségben, amely megteremti majd az álmunkat. Ha ezekből az érzésekből cselekszünk, nem történik semmi, vagy, ami még rosszabb, „kellemetlen következményekkel” is találkozhatunk. Ám, ha szenvedélyből, izgalomból, ihletből, boldogságból cselekszünk, az energia megugrik, tapintható módon.
Persze, ezt már mind tudjuk, elvileg. A kérdés az, hogy milyen gyakran feledkezünk meg róla a nap folyamán? Olykor-olykor, vagy szinte mindig? Legyünk valóban őszinték.
Spirituális lényekként továbbra is nehézségeink vannak a spirituális tudásunkat a mindennapi életünkbe átültetni. Szívesen hasonlítom ezt a félelemmel kapcsolatos működéshez. Agykutatók megfigyelték, hogy ha egy félelem reakció beindul, az összetett és bonyolult agy rövidzárlatot kap, és elveszítjük a józan eszünket. Ez pontos és elfogadott meglátás. Ugyanakkor teljes mértékben figyelmen kívül hagyjuk a mindennapjainkban. Elkezdünk aggódni valamin, és az agyunk elkezdjük törni a fejünket a megoldáson, az elménk futja a köreit nem sok sikerrel. Amire elsősorban törekednünk kellene, az az, hogy visszataláljunk az egyensúlyunkba, tudván, hogy a megoldás elér majd hozzánk, amikor egy pozitívabb állapotban vagyunk - amikor az agy teljes kapacitásával ismét működőképes lesz.
Ezt a hasonlatot terjesszük ki a tudatosságra. Az utunk minden pillanatban arról kellene, hogy szóljon , hogy a tudatosságunkat erősítjük, fokozzuk, a félelem, harag, stb... állapotából a jólétbe és a bizalomba. Ez az igazi feladatunk a napunk minden pillanatában. (És ne felejts el lélegezni. Egyébként, ha egy kis hang így szól: „Könnyű azt neked mondani!” vagy épp : "Tudom, tudom!” akkor valószínűleg egy aspektusodat hallod.)
Az én tanácsom arra az esetre, ha frusztrálna a teremtés: Dolgozz az aspektusaiddal, akkor is, ha már úgy érzed, eleget dolgoztál velük. Ha Te Magad nem tudod magad egy békés tiszta állapotba- minőségbe juttatni, dolgozz valakivel, akivel segít Neked meghallani az aspektusaidat, amikor megkörnyékeznek, hogy átvehessék az irányítást Tőled. Ne főjj a negatív hiedelmeidben, arra várva, hogy ez majd pozitív eredményt hoz!
© Alain Bolea

A magyar feiratozott videó megtekinthető: www.azujenergia.hu

johanna képe

Köszönöm Kata,hogy feltetted ezt!Azért olvastam végig ,mert álmodtam veled ,hát pont jókor jött most ez!
Még egyszer köszi....../jelet kaptam álmomban,hát persze,hogy nem véletlen,felhívták figyelmem,hogy ma rád kell figyeljek vagy legalábbis arra,amit ide teszel/...de jóóóóóóó :)))

Kertész Kata képe

Drága Johanna!
Csodás az Univerzum és csodás, hogy vagyunk egymásnak!
Áldás az álmaidra és arra, hogy útmutatásokat kapunk!
Én most kínlódom a férfi aspektusaimmal, elkezdetem megnézni magamban, mit nem fogadok el a környezetem férfitagjaitól, bizonyára tükröt tartanak elém, melyik az a sértett férfi énem akit magamba kell integrálnom?
Sokat segít egy módszer amit tanultam, ha gondolod szívesen elküldöm!
Ölellek!

johanna képe

Kedves Kata!
Igen,most szükségem van rá és szívesen venném ,ha elküldenéd.
yohchiani@gmail.com
én is ölellek :)
UI:Az álmomban láttalak és beszéltél valamit magadról.....azt nemtom,hogy mit sajna... :))

Kertész Kata képe

Drága Johanna!
Átküldtem !

Kállay Ildikó képe

Szia Kata!
Nekem is küldd el légyszi az eletkert kukac gmail.com-ra.
Köszi:
Ildi

Kertész Kata képe

Drága Ildikó!
Átküldtem, remélem célba ér!
Puszi!

SzaZsu képe

Szia Kata!
Örülök, ha segítettünk és köszönöm, hogy feltetted ezeket a csodás "szövegeket".
Nekem nincs több anyagom erről, de "még lehet".
Ölellek
Zsu

Kertész Kata képe

Drága Zsu!
Ha gondolod küldök segítséget, hogy hogyan dolgozz magadon!
Tényleg csodás a módszer, ráadásul dr. Len által használt Ho’oponopono szeretet gyakorlat is segít az aspektusaink, megértésében és elfogadásukban!
Nem beszélve arról, hogy hihetetlen a belső tisztulás. Folyamatosan befelé figyelve, nem küzdesz már a benned feljövő negatív érzésekkel, hanem megkeresed melyik sértett részed jelez neked, kér figyelmet, és elfogadó szeretetet!
: VANNAK OLYAN RÉSZEINK, AKIKET MÁR ANNYISZOR ELNYOMTUNK, HOGY MEGFÉLEMLÍTVE ÉRZIK MAGUKAT ÉS NEM MERNEK JELENTKEZNI.
Amióta elvégeztem a tanfolyamot a környezetemre is így figyelek, megértem, ha feszültebben válaszolnak, látom melyik aspektusukat használják éppen, azt gondolom, ők én vagyok és egy sérült részemre mutatnak rá.
Kérd meg, hogy valamely személy vagy állatka képében jelenjen meg előtted, aki bárki lehet.
Úgy jelenjen meg, hogy láthasd őt tisztán!
Tudatosítsd magadban, hogy bármely személy vagy állatka képében jelenik is meg, ez a rész, ez a te részed, amelyik felelős azért, amivel dolgozol.
Konstatáld, kinek vagy minek a képében jelent meg? …………………………………………..
Ha nem jelenik meg személy vagy állatka, akkor engedd a Résznek, hogy csak előtted legyen, mint egy energia. Különböző formában tudatosulhat benned az energia jelenléte. Érezhetsz ott összesűrűsödést, tejút-rendszerszerű gomolygást, ködöt, füstszerű jelenséget … Bármi az, csak engedd és figyeld!
És dolgozz vele szeretettel!
Köszönöm, hogy létezel…
Sajnálom, hogy nem figyeltem rád úgy, ahogyan te szeretted volna…
Kérlek, bocsásd ezt meg nekem…
Szeretlek, mindig is szerettelek…
Köszönöm..
. Miközben figyeled ezt a Részed, gondolatban tárd ki karodat, szívedet vagy lelkedet …. Hagyd őt egyre közelebb és megnyílás folytán, engedd, hogy a forma leomoljon és az emelkedett energiája beléd áramoljon és feltöltsön …. Segítsd ezt egy nagy levegővételen keresztül
(Ezt most gyorsabban mondd!)
Engedd ezen a nagy levegővételen keresztül, hogy a légzsákocskák megtelve ezzel az új, Neked nagyon fontos és hasznos energiákkal, eljussanak az ereken és nyirokrendszeren keresztül az összes sejtedhez … feltöltse azokat… csak engedd… csak engedd!

Puszi!!

SzaZsu képe

Köszönöm!
Zsu

marti51 képe

Kedves Kata !

Köszönöm szépen, nagyon élvezetes, jól összeszedett anyag, öröm volt olvasni, tanulni belőle.

Kertész Kata képe

Drága Márti!
Én is nagyon szeretem olvasni az általad feltett anyagokat, köszönöm!

Szia Sza ZSu!
Nagyon szép gondolatok egybe írva !
Igaz és ez nem az Érdemedet bántja hasonló dolgok voltak leírva az alábbiakban is!Csak kissé nyersebben.
Köszönöm neked ezeket a sorokat!

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

Belépve a választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.