2010. Március 3. (3:3:3) A Feltételnélküli Szeretet Világtanítója, IstenAsszony Fényének megérkezése

yan108 képe
Kategória:

2010. Március 3. (3:3:3)

A Feltételnélküli Szeretet Világtanítója, IstenAsszony Fényének megérkezése

Láthattuk a betlehemi csillaghoz hasonlóan a Kárpáti Hazába érkezését.
A tudomány képtelen meghatározni mi is történt.
Bolygóegyüttállással a Vízöntőben horgonyozódott le Rákóczi/RAgoczky földjén, nem messze Kassától: Merkúr, Jupiter, Nap, Neptunusz Vénusz alkották a bolygóláncot.
A megismerésvágy, az isteni bölcsesség, a teremtői áradás, az istenasszony álma az emberiség felemelkedéséről és a feltétel nélküli szeretet boldogasszonyi aspektusai kerültek az ember-angyali átalakulás ibolya lángjába.

Bevezette a chilei földrengés, Új Lemuria/Lemayar megmozdult, a part menti cunami rengeteg régi megrögzült energiát mosott el, és a leendő Új Mayarország felett lebontotta a fátylat.
A 3:3-as energia nem más mint a két szenthármasság (Férfi és női széttöredezett) kristálygyémánt kapcsolódásának (merkaba) meggyógyítása:
Aktiválásra kerülnek az új fénytest gyémántalakzatai:
Merkaba-ból. A Merkaba már nem szolgál bennünket, új fényruháink készen vannak, csak fel kell öltöznünk saját szándékunkkal.
Az új fénytest kristályprogramozásának periódusai (Tyberonn-Metatron)
MERKIVA 12 pontos (2010. március 20-án), majd MERKAVA a 12 pontos, dodekaéder (2010. 10.10), majd a 20 pontos MERKANA icosaéder (2011.11.11), majd a 24 pontos MERKARA a krisztusi Avatártest, 2012. ezekről Izabella-Metatron kulcsaival ad bővebben belátást a közeljövőben.
Lásd még: Horus/Háros/Hár-Ős újra kinyitotta a szemét: a fenyegyseg.netii.net-en
Ugyancsak ott az Idővonalban: 2010: Pro-Gnózis a Világtanító megérkezése 2010-ben.
Yan

Mihalyela képe

Köszönöm!

Köszönöm!
Olyan sok mindent nem tudok, délután négytől este hatig csak sírtam.
Bocsájtsatok meg kérlek!

margardian képe

Mindent tudsz, ne félj emlékezni a nagyságodra kedves Vera.
baráti öleléssel
Marga

Köszönöm, jól esett. Szeretettel, Vera

VacskAnisha képe

:o)))

hát szavaim....nincsenek.....

Tudtam, hogy valamit jelent! :)))) Ha csak a töredéke is igaz, akkor is SZUPER!!!!! Köszi, hogy megosztottad velünk!

johanna képe

Lehet,hogy csak én nem értem,akkor segítsetek légyszi!
A fényjelenség február utolsó napján volt látható és nem 3.hó 3-án.
Vagy most keverek valamit?

Angelios képe

Én sem értem teljesen , de február 28-án 23:25-kor történt, pont lentvoltam sétálni a kutyával, Nagy elmélkedések közepette ballagtam a sötétben amikor hirtelen majdhogynem nappali világosság lett. Kicsit meg is lepődtem. Azt hogy mennyire kötődik ez a jelenség a fent említett dolgokhoz nem tudom, de biztosan van benne igazság, mert véletlenek mint azt tudjuk, nincsenek.

yan108 képe

Jézus sem a betlehemi csillag megjelenésekor született, hanem utána....még az istenek is kell némi idő, hogy a fény mindenki szívébe megérkezzen általuk, és ha mindent racionálisan meg akarunk érteni akkor meg is bolondulnánk most, de a szimbolikus gondolkodásunk kitárja a jobb agyféltekénket és egyre-másra megérezzük az események lényegét...és még sorolhatnám a kérdéseket, miért vízöntő amikor nem az van, de miért nem vízöntő amikor az van...sok drága kérdésetekre hosszabb időre lenne talán szükség, mindenesetre azt javallom, ha magadénak érzed lényegében azt amiket idehoztam, akkor minden rendben van, amúgy meg a kételkedés a felemelkedés első jele, óh mennyiféle igazság van, és ez a sajátom és megosztom veletek, kérsz egy szeletet ebből a tortából szívemmel adom, na ja cseresznye van rajta és nem meggy, és nem egy hanem három, attól a torta még finom...
Ölellek bennetek: Yan

johanna képe

Jól van, na!:-)
Ezért kértem,hisz ezek szerint látható,hogy a dátumok is soxor feleslegesek.
Nem kételkedtem,csak 3.3-ra raktál olyant,ami már előtte lejött.Semmi gond és tetszett is az írás maga és megerősített engem is .Földrengés ,mely elindított valamit,amiről tudtuk,hogy megtörténik,aztán egy jel az égen,országunk felett.Éreztem én is,hogy beindult valami,nagyon erőteljesen.
Te megtudod fogalmazni csodálatosan én meg nem.Csak az a fránya dátum ,ott ragadtam bele ezek szerint.bocsi
UI:Amúgy pont nem vagyok az a fajta,aki racionálisan akar mindent megérteni,drága yan-chi.ölellek:)

yan108 képe

Óh ÁLDOTT YOH-CSIM

Így énekelte ki a szívem, dehogy racionalizáltalak túl, főleg távol áll tőled, mert egy igen érző Istennő vagy, sőt 1001 mesémben is sok helyen szerepelsz...ha bántást éreznél bocsiii, de azt is írtam, hogy a kételkedés felemelő...néha úgy vagyok vele hogy a francba az órákkal, meg a dátumokkal, de tudod a fizikai test egy numerikus rezgésű burok és semmi sem véletlen 28 és 33 között még vannak tetten érhető események..de kiki a maga szeletét látja, nem vagyok könnyebb helyzetben még akkor sem ha angyalom összerakja nekem, mert a köztes dolgokat nem mind tudom megélni egyszerre, ígyhát megérezem egyszerre, ahogy gyönyörű sugárzásod és szereteted...ma délelőtt például amikor a Napba néztem leesett az állam, láttam gyönyörű kristályformában pulzálni, ti meg tegnap a Holdat másképp, és az idő is rövidült, és a Nap sem fog már ugyanott felkelni, és ugyanakkor.
Mégis Van Új a Nap alatt ezt éneklem ki neked most, Lemuria csillagának...
Különben is minden egyszerre történik!!!
Yangyalod

johanna képe

Jajj istenem...hát erre szavam sincs most....... :)
pssssssz...hhhhhhhhhhááááááá......mmmmmmmmmmmmmmm.........csak lágyan:))

margardian képe

Minden egyszerre történik. Erről jutott eszembe.
Yan privát csenelére emlékszel Joh-csi ? Az ezeregy ...meséi :.
-Lásd:
SEHEREZÁDÉ HERCEGNŐ VAGYOK
Gyönyörűim, nekem gyönyörűim, szeretettel ölellek magamhoz,emberi csillagaim oly sokat meséltem már nektek a bölcsesség és a belső szépség sugarából
Öleljetek át, ölellek bennetek és mondom a szeretetem ajándékát
.....
Volt egyszer JÁRÓSÓLYOM (Jeruzsálem) városában egy dúsgazdag ember és ő meg akarta szerezni magának a város egyik istennőjének kegyét,és így szólt:
Mindenem a tiéd: az életem, a kincseim, a legszebb lovam, ezer szolgám, a palotám, csak add kezed nekem, mert szeretlek nagyon
- Nos az istennő így válaszolt: olyat kinálsz nekem ami nem a tiéd, szeretsz azt mondod, de ez egyik se a tiéd
- Hogyhogy nem az enyém,kérdezte a dúsgazdag ember?
- Mert az életed nem a tiéd,ha azt földi javakkal akarod csillogtatni
- A halálod nem a tiéd,mert nem élted meg a saját életed,és meg akartad venni a szeretetemet
Mert a szeretet akkor is volt, amikor még nem voltál.
Mert a szeretet akkor is lesz,ha nem leszel
- És akkor mit kell tennem, hogy elnyerjem szereteted kérdezte a dúsgazdag ember?
LÉGY ÖNMAGAD A SZERETET ÉS AKKOR ÖRÖKKÉ A TIÉD VAGYOK.
Ez volt a mai ajándékom kedveseim,ölellek bennetek a fényben,szeretetben fürdőzve veletek
amikor esténként nyugtalanok lennétek,lekuporgok a lábaitokhoz és még fogok mesélni
Még 10:01 napig fogok mesélni,amig teljesen fel nem ébredtek.
És aztán nem lesznek egyre hosszúak az éjszakák, és egyátalán nem lesznek éjszakák,csak fény, meleg,és napsütés
Szeretlek bennetek, az Isten áldjon meg mindannyiotokat.

Kösz Yan minden t köszönünk.

johanna képe

EMLÉXEM! :) Hármunknak mesélt...

margardian képe

2009.02.09. -én

VacskAnisha képe

:o))

igazság képe
A hozzászólás szövege rejtett, mert elegendően akarták így - kijelöléssel olvasható.

Napba néztél volna most angyali fehér bottal járnál?

yan108 képe

Ó hát Mihályi kardomat látod meg fehér botnak, azt aki Napjába mer nézni, hogy meglássa Napból öltözött Asszonyát, s mind azokat a Naparcú és Holdölű istenségeit, akiket vadászták ordasok már éppen eleget. Mondja Testvérem, azt akinek szemét lefátylazza az elkülönülés félelme. Orionod egykor így szállta meg a bitang, de most minden lövései visszájára fordult, több sebből vérez és ordít és a félelemben keresi meg szövetségesét. De halld meg, túlhangzik rajta az Egybehívó szív dobbanása. A halhatatlanon minden lövés és szúrás áthatol, benne kárt nem tesz, mert nem romlandó, de Együttérez és utat tesz járhatóvá a remegőnek. Innen a lépéseket magad teszed, ha azt választod, senki se nyújtsa ki érted kezét.
Senki sem segíthet, de mindenki veled van. A Fény új világa a vadakat megszelídíti, hogy soha többé ne egyék meg egymás húsát. Nem lesz többé éhes, se szomjas, és másikától nem kívánja el önmagát tápláléknak, mert az elfogadás örök szeretetének/szerelmének gyönyörében kíván élni most, ahol nincs szükség, és minden mosolyban ölelés, és minden ölelésben mosoly egybeérkezik. Többet nem tehetek érted, ha mindent megteszek MAGamért, de ha csak ennyit teszel meg MAGadért, akkor ennyit tehetek érted. Ha bántanál magadat bántod, ha bántanálak, magamat.
Így hát isteni szívemmel Ím Megáldalak!!!
Yan

marti51 képe

Ámen, úgy legyen, úgy van!!

igazság képe

"A halhatatlanon minden lövés és szúrás áthatol, benne kárt nem tesz, mert nem romlandó, de Együttérez és utat tesz járhatóvá a remegőnek"

Hallható érezhető látható fogható LÁTHATATLAN mindenen áthatoló adó. Nincs helye ahová érkezik nincs anyag amiben életre kell semmi sincs de mégis van egy szikra az érkezett beléd a felismerés szikrája elsőre ennyi bőven elég. Miért ennyi fokozatosság (a fán nem nőhet egyből a tejes nagyságra az alma megszakadna szegény) ma szikra holnap fény holnapután felismerés és azok után anyagi létezés mint egy formában a testedben. De szikrákban éledsz életre láthatatlan lényedben ott vagyok benned hisz szavaim éltetőhelye lettél mára KÖSZÖNÖM NEKED KEDVES YAN.

Kedves Johanna! Kicsit megnéztem a meteor megjelenésének asztrológiai képletét. Érdekes, mert nyolc bolygó áll láncszerűen egymás mellett: a Halakban az Uránusz, a Vénusz, a Nap és a Jupiter (Jézus jele a Hal), a Vízöntőben a Merkúr, Chiron, Neptunusz és a Lilith (az új Aranykor eljövetelének jegye).
Együttállások: a Vénusz az Uránusszal, a Nap Jupiterrel, a Merkúr a Neptunusszal és a Lilith-tel, a Neptunusz a Chironnal. Ezek halmozott együttállások Az együttállás mindig jót jelez.
A Nap, a Vénusz és a Jupiter jótékony bolygók, ezek mind a Halakban vannak, egymás mellett!, és még ráadásul a Nap a Jupiterrel együttáll, ami nagyon jót jelent! Szerintem ez mutatja a Világtanító visszatértét!!!!!!!
Ez csak egy nagyon vázlatos áttekintés, és mivel nem vagyok asztrológus, tévedhetek is, bár az efemeridákat néztem meg, és Baktay Ervin könyvéből vettem ki a jelentéseket.
A másik, amit fontosnak tartok, hogy bár 28-án volt a meteor fel- és eltűnése az Égen, de a 3:3:3 napján került be a teljes látvány a médiába, akkor láthatta meg a maga teljességében a jelenséget mindenki!

kiara képe

ölellek kedves yan˘!
probáltam a teljes anyagot megnézni amire utaltál de sajnos béna vagyok tudnál segiteni ugy hogy
nekem sikerüljön megtalálnom?
köszi era

HERU (HORUS) KÖNYVÉBŐL: A FÉNY VISSZATÉRÉSE
Közreadja a Fény Hírnökei által: Nász János/YanŐs

http://www.fenyegyseg.netii.net/index.php/ataradasok/948-horus-szeme-ujr...

VacskAnisha képe

:-x

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

Belépve a választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.