Megélések ?? ......az agykutatás tükrében !!

Sokakat aggodalommal vagy éppen felháborodással tölt el az a gondolat, hogy a modern idegtudomány szentségtörő módon már a hit biológiai gyökereit keresgéli az agyban. A hit azonban nem vethet gátat a tudománynak, a tudomány pedig nem cáfolhatja meg a hitet. Amit az agykutatás és a neurológia ma állít, csupán annyi, hogy a vallásos élményekkel meghatározott agyterületek fokozott működése jár együtt. Ha ebből az ateista azt olvassa ki, hogy a vallásos hit nem más, mint specifikus agyműködés, a hívő ember pedig azt, hogy e területek aktivitása szükséges ahhoz, hogy az ember Istennel kapcsolatba lépjen - ez mindenkinek a magánügye. Az agykutatás eredményei alapján azonban egy bizonyos: egyik isten sem igazibb, ha mindegyik ugyanazon a számon érhető el, csak kinek-kinek másképp mutatkozik be.
 
A damaszkuszi országúton

A vallástörténet számos látványos megvilágosodást és megtérést ismer, ezek egyike Saul története. Korabeli hírforrások szerint Saul nagyjából Jézussal egy időben született a kis-ázsiai Tarsusban. Apja zsidó származása ellenére római polgár volt, így Saul szabad emberként tölthette ifjúkorát. Két út állt előtte: kereskedő lesz, vagy rabbi. Utóbbit választotta, de ehhez először egy szakmát kellett kitanulnia, így lett posztókészítő. Aztán elküldték Jeruzsálembe jogot hallgatni. Telt- múlt az idő, Jézust keresztre feszítették, s megkezdődött a keresztényüldözés. Saul, aki közben vezető tisztségviselővé vált, tevékeny részt vállalt ebben. A keresztények azonban menekülőre fogták, s Saul kapta a megbízatást, hogy vegye őket üldözőbe a Damaszkusz felé vezető országúton. Fenekedve vágtáztak a menekülők nyomában, ám amikor hat nap múlva megpillantották a távolban Damaszkuszt, bár fényes nappal volt, hirtelen vakító fény villant fel körülöttük, s Saul halálra váltan terült el a földön. Ekkor egy hangot hallott: "Saul, Saul, miért üldözöl te engem?" Egy csodálatos alak állt előtte. "Ki vagy te, Uram?" - kérdezte rémülten Saul. "Jézus vagyok, akit te üldözöl." Saul e pillanatban megtért. Kísérői vezették be a városba, ahol három napig vakon, magába süppedve gondolkodott, nem evett, nem ivott. Ananias, Jézus egyik tanítványa érte küldött, megkeresztelték, s visszanyerte a szeme világát. Így lett Saulból Pál apostol, üldözőből üldözött (1.). Sokat levelezgetett, majd végül mártírhalált halt.

A Pál apostollal történtek mai értelmezése szerint Saul epilepsziás nagyrohamot kapott a damaszkuszi úton, amit feltehetőleg a hatnapos fárasztó lovaglás váltott ki nála (2.).

Számos más szent és próféta is epilepsziagyanús. A híres Jeanne D’Arc, vagyis Szent Johanna is feltehetőleg halántéklebenyi (másként temporális lebenyi) epilepsziás rohamok közepette találkozott 13 évesen Szent Katherinnal, Szent Margittal és Mihály arkangyallal. Érdekes, hogy Johanna már gyerekként is mélyen vallásos volt, játék helyett inkább imádkozott. Mikor a látomások megjelentek életében, küldetéstudata támadt, miszerint trónra kell segítenie a dauphine-t, és meg kell mentenie Franciaországot. Számos esetben csak "hallomásos" élményeket élt át, máskor viszont komplex audiovizuális víziói voltak (3.). Látomásai egészen kivégzéséig kísérték.

Ellen Gould White és az adventisták

1844-ben ezrek hagyták el egyházaikat, és csatlakoztak egy mozgalomhoz, amely 1844. október 22-ére várta a világvégét és Jézus Krisztus eljövetelét. Földi javaikat szétosztották, társadalmi kapcsolataikat felszámolták, de a nagy találkozás végül elmaradt. Elképzelhető a csalódás, ám akik ebből mégis valahogy felépültek, megalapították az adventista egyházat. Az egyház növekvő sikerében igen jelentős szerepet játszott Ellen G. White, akinek élete során 46 kötete jelent meg, és nagyjából 200 profetikus víziót élt át (4.).

A 9 éves kis Ellen barátnőivel egy nap az iskolából hazafelé igyekezett, amikor egyik osztálytársnőjük egy kővel a kezében üldözőbe vette őket, majd a hátratekintő Ellent nagy erővel orrba vágta. Ellen orra betört, összeesett, s rengeteg vért veszített. Hazatámogatták, de otthon már eszméletét vesztette, és három hétig kómaszerű állapotban feküdt, majd sokáig lábadozott, s tanulmányait sem fejezhette be, mert olvasási nehézségei támadtak, és a keze remegett. Nyilvánvalóan agysérülést is szenvedett, feltehetőleg a halántéklebenyében keletkezett komoly károsodás (5.). Felépülése során személyisége alapvetően megváltozott, megszállott Biblia-olvasóvá és mélyen vallásos gyerekké vált. Első víziója 17 éves korában támadt egy intenzív lelkigyakorlat alatt, két hónappal az 1844-es "nagy csalódás" után (6.). Víziói később már nem kötődtek az imákhoz, hanem prédikálás vagy akár egyszerű beszélgetés alatt is rátörtek (4.).

Az adventista egyház vezető személyeinek leírása szerint a víziók úgy kezdődtek, hogy Mrs. White háromszor, egyre halkabban elkiáltotta magát: "Dicsőség!", majd pár másodpercig lerogyott, mintha elájulna. Azután valami emberfeletti erő töltötte el, hirtelen felállt, és pl. végigment a szobán. Máskor kezével balra vagy jobbra mutatott, miközben feje arra fordult. Akármilyen pozíciót is vett fel, szinte lehetetlen volt őt abból kimozdítani, izmai annyira merevvé váltak. A szeme mindig nyitva volt, de nem pislogott. Felfelé nézett, ám nem a semmibe meredt, tekintetében kellemes kifejezés ült, s egy távoli pontra révedt. A vízió elmúltával görcsös, mély lélegzetet vett, elgyengült, s látása és olykor a hallása is csak fokozatosan tért vissza (4.).

Víziói részben vallásos tárgyúak voltak, igen részletesen leírva, mi történik éppen a mennyországban, mit ügyködik a sátán, mit üzen az Úr az adventistáknak. Voltak állítólagos próféciái is, pl. az adventisták szerint előre látta az 1906-os San Franciscó-i földrengést, de ezt még maga Mrs. White is cáfolta. ő csak próféta módjára megjósolta olykor egy-egy bűnös város pusztulását, és ez néha bejött (7.).

Gregory L. Holmes és Delbert H. Hodder kutatóorvos szerint Mrs. White úgynevezett komplex parciális vagy pszichomotoros epilepsziában szenvedett, amit kora gyermekkori agysérülése okozott. Erre az epilepsziatípusra az a jellemző, hogy a roham alatt jellegzetes mozgásutomatizmusok jelennek meg, amilyen Mrs. White távolba nézése, mutatásra emelkedő karja és fejének a mutatott irányba való fordítása. Másik jellegzetesség a különféle hangok, gépiesen ismételgetett szavak, mondatok hallatása, mint Mrs. White "Dicsőség!" vagy "Sötétség!" kiáltásai. A rohamot hallucinációk is szokták kísérni, és gyakran követi letargia, depresszív állapot, amit szintén leírtak Mrs. White esetében (6.).

Epilepszia és vallásosság

Vajon véletlen egybeesés, hogy Szent Pál, Jeanne D’Arc, Dosztojevszkij és Mrs. White egyaránt temporális epilepsziában szenvedett, s egyaránt extatikus vallásos víziókról és élményekrol számolt be? Naná, hogy nem, különben minek is kérdezném. Először Stephen G. Waxman és Norman Geschwind közölt tanulmányt egy neves amerikai orvosi lapban (8.), amelyben arról írt, hogy a temporális lebenyben az epilepsziás rohamok között is fokozott elektromos tevékenység figyelhető meg, továbbá bizonyos idegpályák az ismételt rohamok hatására mintegy "bejáratódnak". Ezért nem meglepő, hogy a temporális epilepsziásoknál a rohamok közti időszakban is sajátságos személyiségvonásokat lehet felismerni. Fogalmazhatunk úgy is, hogy az ismétlődő epilepsziás rohamok személyiségváltozást idéznek elő. Waxman és Geschwind kiemelte az elmélyült emocionális életet, vagyis a szenvedélyességet, a fokozott vonzalmat a filozófia és a vallásos hit iránt, továbbá a megváltozott szexuális viselkedést és érdeklodést (9.).

Két évvel később David Bear és Paul Fedio tanulmányt közölt, amelyben arra kereste a választ, hogy vajon a jobb és a bal féltekei temporális epilepsziások különböznek-e, tekintve, hogy a két félteke eléggé eltérő funkciókat lát el. Arra a következtetésre jutottak, hogy míg a különös szexuális szokások és a depresszív hangulat inkább az előbbieket jellemzi, addig az utóbbiaknál erős vallásos és filozófiai érdeklődés figyelhető meg, amely személyes küldetéstudattal, fokozott lelkiismerettel és önvizsgálattal párosul, s hajlamosak arra, hogy "a dolgok mögé lássanak", vagyis a világ rejtett értelmét keressék. A bal féltekei temporális góc egyik további következménye, mivel itt található az írásközpont is, hogy e személyek általában grafománok (4.). Köznapi szinten ez állandó jegyzetelgetést, naplóírást s hasonlókat jelent, de foglalkozásként is megjelenhet, mint Dosztojevszkij írói munkásságában vagy Mrs. White 46 kötetes életmuvében.

Egy temporális epilepsziás beteg rendszeresen 20-30 oldalas levelekben tájékoztatta orvosát életéről, kimerítő részletességgel, s amikor gyógyszert kapott, a levelezés hirtelen normál méreteket öltött. Egy hatéves temporális epilepsziás kisfiú belebetegedett a pokolra szállt lelkek iránt érzett aggodalmába. Ha pár száz évvel korábban születik, ma talán szentként tiszteljük, mint Szent Johannát (10.).

Egy asszony, Gwen Tighe, akinek szintén temporális epilepsziája volt, amikor megszülte fiúgyermekét, azt a vallásos téveszmét táplálta, hogy férje József, ő Mária, és épp most szülte meg a kis Jézust (11.).

Vilayanur Ramachandran 1997-ben tovább göngyölítette a kérdést. Temporális epilepsziások bőrelektromos válaszát vizsgálta, miközben szavakat olvastak fel a személyeknek. A bőr elektromos vezetése rendkívül érzékenyen, kevesebb mint egy másodperc alatt reagál a temporális lebeny aktivitására, aminek a vallásos élményeket tulajdonítjuk. Az epilepsziás betegek a vallásos tartalmú szavakra, míg a nem epilepsziás személyek a szexuális tartalmú kifejezésekre adtak kiugró bőrválaszt (12.). A kutatók ezzel megerősítették azokat a korábbi megfigyeléseket, miszerint a temporális epilepsziások halántéklebenye fokozottan érzékenyen reagál a vallásos tartalmakra.

Ezzel kapcsolatban érdemes felidéznünk, hogy Jeanne D’Arc vagy Mrs. White már az első epilepsziás rohama előtt is mélyen vallásos volt. Ez arra utal, hogy egyes emberek akár temporális epilepszia nélkül is fokozott fogékonyságot mutatnak a vallás iránt.

Michael Persinger kanadai kutató 1983-ban, jóval a média által felkapott Ramachandran előtt, megjelentette első cikkét arról, hogy a misztikus élmények a temporális lebeny átmeneti kóros aktivitásával járnak. Ennek szélsőséges változata a temporális epilepszia, de felfokozott elektromos jelenségek átmenetileg szinte bárkinél előfordulhatnak komoly pszichés stressz, éhezés, droghasználat stb. hatására. Gyakori jelenség például, hogy súlyos betegségből felépülő személyek vagy szeretett rokonukat elvesztő emberek misztikus élményeket élnek át, majd ezek hatására megtérnek, és felveszik valamely vallást. Persinger misztikus tapasztalat alatt persze nem feltétlenül istenélményt ért, szerinte neveltetés kérdése is, hogy ki milyen extatikus élményre van "előkészítve" (13.). A kulturális hatások következménye, hogy egyesek Mohameddel, mások Jézussal, megint mások ufólényekkel lépnek kapcsolatba eksztatikus élményeik során. Persinger téziseit 1987-ben Az istenhit neuropszichológiája című könyvében is közreadta.

Mesterséges istenélmény

De Persinger nem állt meg a spekulációnál. Ha a temporális lebeny átmeneti elektromos zavara istenélményt eredményez, gondolta, majd ő kelt zavart kísérleti alanyai temporális lebenyében. Ezt egy rendkívül erős elektromágnes segítségével érte el, amelyet beleszerelt egy bukósisakba. A kísérleteket vastag falú ólomkamrában végzik, hogy a külső mágneses tér ne zavarja az eredményeket (14.). Eddig vagy ezer emberen végezték a bal temporális lebeny mágneses ingerlését, és az alanyok a legkülönfélébb misztikus élményekről számoltak be. Szinte mindenkiben az a bizonyosság alakult ki, hogy "valaki jelen van" velük. Sokan ezt a különös élményt vallásuk istenével azonosítják, mások földön kívüli lények jelenlétét érzékelik, megint mások testen kívüli élményeket tapasztalnak meg, de van, aki egyszerűen elhunyt nagypapájával találkozik.

Az "istenélmény" generálása a következő elv alapján történik: az énérzés, vagyis hogy én én vagyok, hogy kezemet-lábamat magaménak érzem, hogy gondolataimat sajátomként élem meg, mindig együtt jár egy 40 Hz-es agyhullámmal a temporális lebeny környékén. Persinger ezt a 40 Hz-es hullámot zavarja meg, vagyis megszünteti az én élményét (15.). Amikor ez átmenetileg elvész, az ember hirtelen úgy érzi, hogy megszűnt teste-lelke határa, egybeolvadt a mindenséggel, végtelenné lett, vagy eggyé vált valami felette álló hatalommal.

De nem árt ismét hangsúlyozni: a kutatók nem azt állítják, hogy az istenélmény vagy Isten léte semmi más nem volna, mint egy kis elektromos zavar az agyban. Teológiai szempontból ugyanis teljesen jogos az az állítás, hogy ezek a kísérletek csupán megmutatják azt az utat, ahogy Isten szól az emberekhez, pl. a temporális lebenyükön keresztül.

Istenélmény, meditáció, agyműködés

Maguk a hívő emberek is így gondolják, különben nemigen tudta volna két agykutató, Andrew Newberg és Eugene D’Aquili rávenni őket arra, hogy vallásos meditációjuk közben mérjék meg agyuk aktivitásmintázatát. (D’Aquili maga is komolyan hívő katolikus ember volt, rendszeresen járt misékre.) A két kutató ferences rendi apácákat és tibeti buddhista szerzeteseket győzött meg arról, hogy részt vegyenek a kísérletekben. Könyvük címe is úgy szól, hogy Miért nem ment el Isten?, vagyis hogy kutatási eredményeik nem a hit cáfolatai, csupán a hit agyi vonatkozásait tárják fel.

A ferences rendi apácák és a tibeti buddhisták eltérő technikával meditálnak. Az apácák általában egy szent szövegre vagy imára koncentrálnak, míg a tibeti buddhisták egy képre összpontosítanak. Mindkét fajta meditáció - úgy tűnik - azonos lelkiállapothoz vezet. Az úgynevezett agyi képalkotó eljárások lényege, hogy gyorsan lebomló, enyhén sugárzó anyagot, általában cukoroldatot adnak be vénásan a vizsgálati személynek, s mivel az agy működése közben rengeteg cukrot fogyaszt, az aktívabb területek erősebben sugároznak. A vizsgálat technikailag úgy zajlott, hogy a kutatóközpontban a meditáló személynél először "agyfényképet" készítettek nyugalmi állapotban, majd egy csöndes szobában megkezdte a meditálást. A kísérlethez rendkívül gyakorlott meditálókat nyertek meg, akik már ellent tudnak állni a külső zavaró tényezőknek. Ugyanis amikor már javában folyt a meditáció, a másik szobából egy hosszú csövön át lassan a kísérleti személy vénájába pumpálták a radioaktív cukoroldatot, majd kis idő múlva az alanyt átvitték a műszerszobába, fejére tették a szerkezetet, és megmérték agyi aktivitását.

Az eredmények egyöntetűen azt mutatták, hogy az agy úgynevezett figyelmi területei fokozottan aktívak (pl. a prefrontális lebeny a homlokunk mögött), ami nem meglepő, hiszen a meditáció intenzív koncentrációt igényel. Ami azonban meglepő eredmény, hogy az agynak az a területe, amelynek segítségével az ember a saját testét el tudja helyezni a külső térben és időben (ez a felső fali lebeny), egyszerűen kikapcsolt (15.). Mivel az apácák és a tibeti papok alapélménye közös, és megegyezik Persinger kísérleti személyeinek "végtelenben való feloldódás" élményével, valószínű, hogy Persinger is többek között ezt az agyterületet "iktatja ki". Az élmény lényege tehát az, hogy az én megsemmisül, elveszíti tér- és időbeli határait, korlátait, s ez az "egyesülés Istennel" élménye (16.).

Ni csak, ki van itt?

Newberg kutatásainak van egy olyan aspektusa, amely mellett, úgy tűnik, ő is elmegy, és az őt értelmező kutatók is. Newberg ugyanis erre a bizonyos orientációs agyterületre koncentrál - ennek inaktivitása kétségkívül sok mindent megmagyaráz. Ám mind Persinger, mind Newbergék vizsgálataiban megjelenik egy érdekes (vagy ijesztő?) élmény, nevezetesen, hogy "valaki van itt". Relaxációban, hipnózisban gyakori, hogy az ember elveszíti idő- és térérzékelését, úgy érzi, teste összeolvad a székkel, és a tízperces relaxációt egy órának éli meg, de mindeközben nincs az a bizonysága, hogy "van itt valaki" (természetesen leszámítva a hipnotizőrt). Ez az élmény tehát valami más.

Aztán itt vannak a különféle forrásokból származó beszámolók, amelyekben az emberek arról beszélnek, hogy fejükben a misztikus élmények közben idegen gondolatok jelentek meg, úgy érezték, nem is ők irányítják a testüket, hanem azt valami idegen erő mozgatja.

E jelenségeket összefoglalóan "idegen kontrollnak" vagy kívülről irányítottságnak nevezhetjük (17.).

Skizofrén betegek gyakori élménye, hogy gondolataik nem az övék, mondjuk "gondolatokat sugároznak a fejükbe", vagy hogy testüket nem ők mozgatják. Sean A. Spence agyi képalkotó eljárással megvizsgálta az ilyen betegek agyát, és kiderült, hogy a jobb oldalon, a fali lebeny alsó részében hiperaktivitás mutatkozik az "idegen kontroll" élménye alatt. Perrine Ruby és Jean Decety több érdekes vizsgálatában arra kérte alanyait, hogy tegyenek úgy, mintha egy harmadik személy csinálna, gondolna valamit helyettük. Ez ugyebár megfelel annak az élménynek, hogy "ezt most nem én gondolom/csinálom".

Érdekes módon e vizsgálatok során ők is mindig azt a bizonyos jobb alsó fali lebenyrészt találták hiperaktívnak . Kissé leegyszerűsítve: a fali lebeny felső részének kikapcsolása a határtalanság és végtelenség érzését adja, ugyanakkor az alsó részének fokozott aktivitása teszi ehhez hozzá azt az érzést, hogy "ő itt van", vagy hogy nem vagyunk egyedül. A két élmény együttesen jelenti a találkozást egy végtelen lénnyel.

Eddig is tudtuk, hogy agyunk sok mindenre képes. A fenti kutatások számos dolgot megvilágítanak. Persinger pl. makacsul állítja, hogy az ufólények általi elrablások valójában a temporális lebeny átmeneti zavarának tudhatók be. Amíg engem nem rabolnak el, én is hajlok erre a feltevésre. Sok misztikus élmény valószínűleg csak az agyban keletkezik, és semmi köze "valóságos" külső történésekhez. De hogy melyik "valóságos" misztikus élmény, és melyik csak "képzelt", azt pusztán az agyi aktivitás méréséből nem lehet megállapítani.

Van azonban egy fontos kérdés. Mivel az agyban semmi sem véletlenül alakult ki, vajon miért van "előhuzalozva" a misztikus-vallásos élmény az agyban? Miért van "Isten-modul" a szerkezetbe építve, és ki tette azt oda? A válasz természetesen lehet evolucionista, és lehet teológiai. Ezt ki-ki kidolgozhatja otthon házi feladatként.

Mindenesetre aki házilagosan is szeretne mesterséges misztikus élményeken átesni, akár vásárolhat is magának egy mini "persingerizáló" készüléket. Mert ha már minden üzlet, miért pont eksztatikus élményeket ne lehetne pénzért venni ??

Szendi Gábor: Isten az agyban