AZ ÚJ HAJNAL

AZ ÚJ HAJNAL

Megvirradt, ez a nap is olyannak ígérkezett, mint a többi hétköznap. Zajosnak munkával telinek, s nemkülönben kicsit megszokottnak, mondhatni szürkécskének. Éppen csak elolvadt a hó, a tél szorítása enyhülni látszott, azonban volt valami a levegőben. Néhányan megérezték az emberek közül, de nemigen tudták hová tenni az érzéseket. A város moraja, elnyomta a természet hangjait. A hangokat, amiket az ősök daloltak, melyeket vitt a szél, s kitudja honnan hozta sodorta magával, túl az ismert világ határmezsgyéjéről. Elindultak, mert eljött az ideje a változásnak, érződött itt a pillanat amire mindenki várt. Belefonták, hát a szélbe hadd vigye hírét a változásnak, s mire eljő az új tavasz, másképpen kel majd fel a nap.

Még szürkeség honol a tájon, az éjjel lágy takarója öleli körül , de lassan közeleg a hajnal, a természet ébredezik, a madarak mocorognak fészkeikben, érzik, nemsoká megmelengeti őket az új nap fénye. Különös izgalom járja át az erdőket-, mezőket a vadak is megérezték, valami csodás érkezik.
Az emberek nyugtalanul forgolódnak ágyaikban, nem tudják mire vélni, szívük egyre hevesebb dobogását ily korai órán. A percek röpülnek, az idő a végtelenségbe tekint s megérzi illékony mivoltát, az időtlenség tekint vissza rá, köszöntik egymást, mindketten tudják egy a céljuk: szolgálni az ember fejlődését. A nap korongja lassan emelkedik ki a horizont mögül, s mikor a hajnal első pírja megérinti a földet, ő felsóhajt: megérkezett hát. Az idő megáll egy észrevétlen pillanatra, minden elcsendesül. Emberek állnak az utcákon, minden mozdulatlan, minden figyel. Vannak, akik tudatosan várták ezt a pillanatot s tették a dolgukat, hogy eljöhessen ez a történés, a többiek pedig csak állnak s nem tudják mire vélni, talán nem is értik, de ez már mindegy. A folyamat megállíthatatlan a fény mely az emberek tiszta gondolataiból, a vágyaikból a legtisztább szándékból fakadt, megnyilvánítja Isteni mivoltát. Teremtő mozdulat követi a pillanatot, az univerzum sóhaja az öröm a létezés tiszta esszenciája, maga a Teremtő tiszta fénye és szeretete ragyogja be a földet. Megállíthatatlanul öleli körbe a bolygót, betölti minden zugát. A fák népe meghajtja koronáját, a madarak örömteli dala zengi be a teret. A patakok a folyók másképpen csobognak, s a kis források vidám csilingelő kacagása messze hallatszik. A rétek virágjai szirmaikat bontogatják, legszebb formájukban mutatkoznak meg, most minden teremett létező köszönti a hajnalt. Az ember pedig csak áll és nézi, szemében könnycseppek gyűlnek. A látvány leírhatatlan, mert Isten megérintette a földet, és vele együtt megérintette Legszentebb gyermekét, társát, az embert. Ezt az érintést már nem lehet kikerülni, mint azt évezredeken át tettük. Ez itt most az illúziók nélküli tiszta szeretet érintése.

Köszöntelek benneteket, barátaim, teremtő társaim. Új hajnal virradt reátok, melyre oly sokan, oly régen vártatok. A teremtés hajnala ez s mindez abból a tiszta szándékból született mely belőletek fakadt, fogant meg. A vágyatok megerősödött, energiáitok megtisztultak s megérettek arra a szintre, hogy tudatosan cselekedhessetek, és teremtsétek meg a legszentebb elképzeléseiteket. Alakítgassátok, formáljátok most már szebbé földanyátok megtört testét, nemkülönben saját szent testeteket is. Lelketek belső fénye most sokkal erősebben fog ragyogni, teremtő gondolataitok szélsebesen megnyilvánulásra találhatnak, de legyetek figyelmesek, hangoljátok össze gondolataitokat. Figyeljétek belső megérzéseiteket, intuícióitokat, hallgassatok a szívetek szavára. Gondolkodjatok el mit teremtetek, mit adtok át gyermekeiteknek mindabból, ami bennetek rejlik. Újra megkapjátok a földet, hogy őrizői legyetek, vigyázzátok hát törékeny egyensúlyát, segítsétek őt és meglássátok, mindenét nektek adja. Ezen folyamat, még csak a kezdet számotokra, de nem ismeretlen dolgok ezek, a mindentudás magja kikelt, hát most szívetek szent terében. Emlékezzetek-, emlékezzetek: mindenemet nektek adtam, minden tudást mi bennem rejlik, ott van szívetek legszentebb zugában. Nem én dugtam rejtettem olyan mélyre, ti feledkeztetek meg róla, s elástátok önmagatokban jó mélyre. Mindez már nem számít, most már mosolyogjatok, örüljetek, táncoljatok létetek új hajnalán melyet együtt teremtettünk: TE és ÉN. Örvendezik az én Szívem, mert Fiaim és Leányaim szeretetteljes létet és fénnyel-teljes egységes képeket teremtenek a világok mindenségében. Elkezdődött, hát mit vártál, feledd a múltat a szenvedéseid, teremtsd meg legszentebb álmodat s add át azt, legféltettebb kincsednek, társadnak: a Gyermekednek