A 10. AVATAR

yan108 képe
Kategória:

A 10. AVATÁR

AVATÁR KÓDOK
ARMAGEDDON VAGY ÁR-MAG-ÉDEN

„Ez egy olyan gyönyörű bolygó, amelyen legalább 50 bolygónyi élet van”
(K-PAX)

A Védák ősi tanításai szerint: Az Idők végezeténél, megállásánál, lezáródásánál eljő az Istenség megtestesülésének 10. Avatárja: Kalki, megtestesíti az időtlenséget, és az emberiség újra az Aranykorába lép.

Avatár: Az aki Alászáll, a Mindenség bölcsességéből és szeretetéből. „Az aki alászáll az anyagi világ különféle bolygóira, az istenség inkarnációja, néha önmaga jön el, néha pedig különböző részei…hogy eleget tegyenek különleges feladatainak.” (Srimad: 1.ének 28. vers kommentár)

VÖ: magyarul: Avat, Avatás, Avatott, Tudó, éretté válik, felébredt
Tár/Tara: megnyilvánuló csillagerő
Ár: áradás, kiterjedés, megnyilvánulás, betöltés, folyékonyság

Kalki: fehér ló alakjában és az igazság kardjával érkezik meg az Idők végezeténél.
Kál, Gaal: Keleti, ébredő, ébresztő
Ki: kozmikus életerő
Fehér ló: Táltos paripa, Nyilas csillagkép, a Kozmikus anyaméh
Kard: Az Igazság kardja: Mihály/Artur/Attila
Az Igazság kardja a Galaktikus Központra, a Kozmikus anyaméhre mutat, ez a jel az Idők, a véges idők végezetének, a Kali Yuga bezárásának, az Eon lezárásának, az Új valóságunkba lépésének kezdete.

Megérzéseink az Avatár c. film kapcsán:

Vajon primitívnek tekinthető az a társadalom, ahol: MINDEN RENDBEN VAN, „minden EGYensúlyban, EGYenrangban, EGYenDAHLban, EGYenhangban”.
Az alá-és fölérendelt, azaz függőleges világképpel rendelkező, vagy régi világ képviselői megrekedtek a fejlődésükben, kiutat keresnek, tönkretett bolygójukat akarják feljavítani, más bolygón található anyagi erőforrások lerablásával. Ez lenne a megoldás? A sajátot már tönkretették, akkor elvesszük a másikét. Miniatürben is így működik/müködött a földi civilizáció. Az elvevők, akik elpocsékolják a rendelkezésükre bocsátott energiát, vagy arra hipnotizálják a lakosságot, vagy a másik, amely Megtart: annyit vesz el, amennyire szüksége van, nem termel túl, hogy manipulálja az értékrendet, hogy függőséget hozzon létre. Önmaga is ad: a szeretetét adja, ami ugye nem látható, nem megfogható, de a szeretete az őt hordozó természet tápláléka. Minden Él, és az élet üzemanyaga: nem az olaj, vagy az ércben rejlő erő, hanem a szeretet és annak megosztása. És ebben a megosztásban az, sosem csökken, nem fogy el, mert mértéke állandó.

Ez az a film, amikor senki sem maradhat közömbös. Féltenek és óvnak tőle: egy pszichológus is felszólalt: depresszióssá tesz bennünk, mert abban a világba, az édeni állapotba szeretnénk élni, és ez ugye nincs felkínálva az ő véleményük szerint, mert az visszalépés, az primitív.
És szólnak a még megtartó természeti népek: az Abok, afrikai törzsek, indián népességek: igen ezt rólunk írták: mi csak a természettel együtt tudunk létezni.
Talán adjunk nekik sört, vagy pénzt? De hiszen egyikre sincs szükségük: MINDENÜK MEGVAN!!! – visszhangzik a főszereplő gondolatából.
És Ők mit adhatnak nekünk? Az nagyon is Itt van!!!

Miről szól világomban ez a film, mit ébreszt fel bennem:

Az elveszett és a megtalálható Éden, az egykor Lemuria, Lemayar, ahogy mondtuk egykor: a Pán (PÁN-Dora/Pán-Tur-RÁ) földjének, embereinek történetéről, ami nagyon is időszerű. Ez a Mi történetünk, és nem a fantasztikus írások fikciója. Sejtszinten tudjuk, átérezzük a volt édeni állapotunkat, ami megmaradt bennünk. Ár-Mag-Éden-ről kódolódtunk át Armageddonra, és mi úgy döntöttünk, hogy újraélesztjük eredeti kódolásunkat.

Választhatunk a két világ között, a választásunk, változásokat hoz be, de a változásban nem az erő, az erőszak az indikátor, azoknak belülről, a felismerésekkel kell jönniük, a szívből való ébredésben.

Minden élet tisztelete, hiszen Egyek vagyunk a bolygóval. (plantáris-bolygószintű tudatosság, azonosság.) Rendbe lehet hozni, harmonizálni, a bolygó és a köztünk lévő álcázott elkülönítést, mert csak így léphetünk tovább. A bolygó is megtestesült lélek, amely ad, táplál, és fenntart. A bolygó úgy válaszol, ahogy kérdezzük, de meg van a maga fejlődési íve, egyek vagyunk vele, és ha hív választhatjuk megyünk-e vele, vagy máshová.

Mindannyian szerepet játszunk, részt veszünk a galaxis fejlődésében. (galaktikus tudatosság: máshol is van tudatosság, civilizációk milliárdjai: ez most a legaktuálisabb). Senki sem vonhatja ki magát a galaktikus tapasztalásokból, folytonos változásából. De megmarad az a lehetősége, milyen egyedi módon járul ehhez a fejlődéshez.

Mindannyian a kozmikus anyaölben rezgünk Együtt. Az isteni evolúciót lehet hátráltatni, de annak is tanító jellege van, hogy választhatunk, de felülírni nem. Az élet mátrixa megad mindent, ha azonosan mozdulunk, de megtarthatjuk egyediségünket benne.

A fizikai akadályoztatás nem akadálya a szellemi fejlődésnek.
A változásokat, a fejlődést Testben kell megélnünk, ebben a szent közös-égi adományban.

A közösség teremtő ereje, a szeretet rítusok, szerek, összehangolódások, exponenciálisan, mértani haladvánnyal erősítik az egyéni tudatosságot. Nem bújhatunk el magunkban. Nem lehetünk kishitűek, hogy az Egy egy-része képtelen bármin is változtatni. A közös teremtésben rejlő isteni erő. A Szent Teremtő Mágia, amikor a részek összessége, több mint az egész számtani haladványa. Minőségi Ugrás a Felemelkedés.

A profitéhség és a hierarchisztikus hatalommal való visszaélés eleve bukásra van ítélve.
Az Elvevők ereje sohasem győzheti le a Megtartókét, bár ideiglenesen elnyomhatja.

A tudomány a fejlődés szolgálatában szentesül meg, ellenkező esetben önmegsemmisítő erővel hat. A tudomást az emberiség megkapja, az ő szándéka teremti meg szabadságában áll hogyan használja fel. Amikor a tudomásból kirekeszti magát egy civilizáció, a nagyobb részét, eleve bukásra van ítélve, egy ideig lézenghet, aztán összeomlik, mert a nagyobbik része nem működik, azon nem áramlik át, megreked.
Választhatunk, szabad választásunkban áll, melyik világban szeretnénk élni: a Megosztottság vagy a Meg Osztás világában.

A Világmindenség, mindig mindennel bőven ellát bennünket, ha nem korlátozzuk ebben magunkat.

Az Égig érő fa, a Világfa, a Tejút/Teljút motívum. A Korona az ég, a gyökér a Föld és a világunk működtetője az isteni gyermek/emberiség. A mostani kegyelmi állapotunk: Ég és föld között mi vagyunk a törzs és ágak, az elágazási utak.

Az Új Hajnal hírét hozó Madár/Maat-Tara, a Szentlélek Madara motívum: Sas-Eagle/Íg-Le, Ég-Le, Kondor/Kun-Tur, Garuda, Phonix, TurUlli, Kece-Koatli, VirraKocsi, a Tűz tisztító, átalakító sárkányi ereje segít a tisztulásban. A Madár-ság az égi hírek hozója, és használhatjuk feltétel nélkül segítő szándékát. A Madár-ság felemel, oda ahonnan még nem volt kilátásunk, hogy magasabb szemszögből láthassuk meg világunkat, és leküzdhetjük vele a röghöz-ragadtságunkat, megrögzüléseinket.

A Pan Theosz, a teremtő és Teremtett természet egysége, mint Lemayar élettudatosság. a természet alapelve az együttműködés kölcsönös egyenrangú előnyökkel. Valaminek az elnyomása, betegségét hozza. A hatalom illúziója abban, hogy ő ezt megússza, az illúzió.
Amikor nincs már mást kiirtani, akkor magának esik, magát falja fel, mert csak úgy lel táplálékra.

Érző fajok találkozásának szinkronicitása. Érző-Érzékelés. Tudom hogy Én Vagyok, és átérzem, és azt hogy a Másik is van. A mindenség a fajait számtalan formában jeleníti meg az isteni testvériségben. Ez egy új dimenziót nyit meg mindenki fejlődésében. Minden faj tud, kapott valamit, ami egyedivé teszi őt az egységben, azért, hogy amit tud szeretet megosztásba kerüljön. Aki mer és tud adni, az kap is, és el kell tudnia fogadni.

Az összekapcsolódás lényege: mindenki isteni, és isteni összeköttetésben van a másikkal. Az elkülönülés egy megismerési játékszer volt. A fény elrejtése, elbujtatása. a megtalálás öröme, a számtalan lehetősége a fejlődésnek.

A feltétel nélküli szeretet elfogadást jelent, bárki vagy, bárhonnan jöttél, bármilyen formában
Nincs halál, nem lesz rá szükség, az evolúció új állomásain, csak átlényegülés, megújulás, és itt van a lehetőség a fénytestünk felvételével a tartós élethossz, illetve a test megújítással való megtapasztalásokra. A különböző megtapasztalási testek összeegyeztethetők.

Az Éggel és Földdel szeretettel együttélés, meghozza a Szakrális vezetés lehetőségét. Ahol nem a címek, a státuszok, hanem a rátermettség, készség, jártasság szintjén osztódnak el a feladatok. A mellérendelő életmód átveszi az Alá- és felérendelt irányítást. A szív vezet és irányít, és a teremtésből jövő isteni szenvedély. Én mit tudok tenni, hogyan tudok részese lenni, mi az a különös az egészben, amit én hordozok, de ami nélkülözhetetlen az Egységhez.
Minden a Maga helyén van, és nyitott és folyamatosan alakul, nem statikus.

Az Ősi tudást már nem kell rejteni, eggyé kell vele válni és működtetni, tiszta szívvel, mert csak azon a nyelven beszél. Az ősi tudás megélői is mi vagyunk, és amikor az szükséges elővehetjük isteni raktárunkból.

Amikor egy civilizációból a szeretet beszéde már megmer nyilvánulni, nem marad válasz nélkül, ha meg is akad, számtalan és számtalan formában segítséget kap a másikaitól, mert ugyanabból a lélegzetből vagyunk mindannyian.

Választhatunk, Te melyik világban szeretnél élni, mert a film ihlete ezt kérdezi meg tőlünk, vagy ebben, vagy abban, vagy…..?
Készen Vagyunk erre….Készen Állunk, kívánjuk és elfogadjuk!!!

Amikor Készen vagyunk, a legnagyobb megvilágosítást az adja, hogy megérezzük azt, hogy mindenki a teremtés szívében van, és ha arra megint emlékezik, teljes lesz a vele való újracsatlakozásunk. A 10. Avatár önmagunkba érkezik meg, eljön, egyesül velünk isteniségünk: ISTENI LÉNYEK VAGYUNK!!!
Meg kell tudnunk, meg kell tudnunk, most: MI VAGYUNK E SZENT FÖLD AVATÁRAI, és Teremtői jogunknál fogva kezünkbe visszaadatott a bolygó és az emberi-angyal tovább gyönyörű sorsa.
Galaktikus Tudatosságunkba lépés előfeltétele: Isteni teremtő hatalmunk elfogadása.
Nász János

***

Hozzáadom: Sári Izabella húgom érzéseit a filmmel kapcsolatban:

Az Avatár film nem csupán kitalált történet volt, hanem az Akashából irták.
Az eset megtörtént, egy, a saját Földanyját elpusztított, 3D-s duális sötét vaskorban megrekedt civilizáció próbált kizsarolni egy másik bolygót, amely hasonló tudatállapottal rendelkezett, mint a földünk Lemúria idejében. Az érzéseid onnan erednek, hogy ezeket ott és akkor megélted. A film rendkívül pontosan követte az eseményeket, és igen, a bolygó lényei a földanyjukkal és az elementálvilágukkal összefogva kisöpörték a pusztítókat. (Az elementál-rész kimaradt a filmből, (és a tantrikus rész is!!!), erre még nem felkészültek az emberek.) Az áldozatok sokkal nagyobbak voltak, mint amit a film bemutatott, és sokkal tovább is tartott a folyamat, mert nem egy cég, hanem a bolygó teljes kormányzata vonult fel ellenük. Ahogy bemutatta a film, az pontosan a legmegfelelőbb ahhoz, hogy az emberek szívét és szemét megnyissa.

Amibe visszatérünk most a Földön, az egy hasonló egység lesz, mint ami a filmben volt, de egyel magasabb szinten. A bolyó- és tudatfejlődés sora, hogy a lemúriai - pandórai egység után jön egy (jelen) vaskori lesüllyedés a szenvedés világába, ahol az egyéni én érzékelése teljesen kifejlődik. Miután az éntudat teljes, és az egyéni szinten megtanultuk, hogy az életet mily nehéz önerőből működtetni és lehetetlen "helyesen" cselekedni, térhetünk a következő szintre, ahol az én visszaadja az irányítást a közösnek, az
egységtudatnak. Ez az egységtudat már teljes kiforrott egyéniség megtartása mellett lesz, míg a régi földi (és pandórai) időkben az éntudat a 3-4 éves gyermek szintjén volt."

Az AVATÁR KÓDOKBAN nagyszerűen összefoglaltad a film lényegét és ösztönzését
is a szabad választásra. Én annyit tennék még hozzá, hogy az egységben a szeretet és a tudatosság kapcsolódása független a 3D-ben meghatározott irányoktól, nincs linearitása és vertikalitása vagyis minden irányba, a megnyilvánulás minden formájára kiterjedő. A filmben a szimbolikus és az aktuális bemutatások egyenértékűek. Az egységtudat a kiforrott egyéniség megtartása mellett az a szint, ahol a tudat határozza meg a létet.

***

A Véda tanítása szerint:A Maha Avatara (Nagy Avatárok) Visnu számát rendszerint tíznek mondják, közkedvelt elnevezésük a dasavatara (a dasa szanszkrit szó jelentése 'tíz'):

Matszja, a hal
Kúrma, a teknősbéka
Varáha, a vadkan
Naraszimha, az ember-oroszlán (nara = 'férfi', szimha = 'oroszlán')
Vámana, a törpe
Parasuráma („csatabárdos Ráma”), a harcos
Ráma vagy Rámacsandra, az uralkodó
Krisna, a tudós és művész
Balaráma (Krisna fivére) vagy Buddha
Kalki, a fehér ló, aki a Kali Yuga (a jelenlegi időperiódus) végén fog megjelenni, hogy elpusztítsa a gonosszá vált népességet.

A kali-jugában tehát Kalkin kívül más formában nem száll alá az Úr.

A kali yuga, mintegy 432.000 évvel ezelőtt kezdődött, (amikor a Nibiru megjelent a Földön) és ez eddig előttünk rejtve volt, azért ha az emberiség elérkezik abba a tudatosságba, hogy felfoghassa, elérkezett az a pillanat, megtudja Most van Vége.

Mihalyela képe

Köszönöm

VacskAnisha képe

"MINDEN RENDBEN VAN, „minden EGYensúlyban, EGYenrangban, EGYenDAHLban, EGYenhangban”."

EGY....EGY....EGY....SÉG......

fényegység teveled! és....veletek is.....:o)

Kállay Ildikó képe

Köszi Yan!
A film tényleg nagy élmény! Ahogy Izabellánk fogalmazta, a mindennapi embereknek is felfogható élményekkel mutatta be a LEHETSÉGEST! És valóban, még ennél is tovább fogunk menni! Ajánlanám még a Zengő Cédrusok legújabb kötetét, amiben Anasztázia elmeséli a valódi történelmünket és védaságunkat! Csak emlékeznünk kell!!! És aki olvassa, az emlékszik is!

VacskAnisha képe

Naivitásom már megint megnyilvánult. Azt hittem, hogy nincs ember, akit ne érintene meg legalább egy kicsit ez a film. Tévedtem. A férjemnek nem mondott semmit. Sőt, fórumon kibeszélték, hogy mekkora nagy semmitmondó marhaság. :o(((
Nem hittem volna.....:o(((
Azért remélem nem ez az általános....különben nem lenne ekkora siker.

Kállay Ildikó képe

Eddig még nem hallottam olyat, akit nem érintett meg!
Lehet, hogy neki egy kis idő kell...

suntime képe

Nem véletlen, hogy olyan nagy sikerű az Avatar :-) Egyrészt egy olyan emlék, amely rejtve van mindannyiunkban, és mindannyian felfigyelünk rá - pont úgy, mint mikor valaki mesél valamit, és mi rávágjuk: "Igen, ez velem is megesett!"

Másrészt meg történelmünk során számtalanszor reprodukáltuk ezt a jelenséget: a materiálisan fejlettebb, de lelkiségben szegényesebb kultúrák harca a spirituálisabb, de materiálisan kevésbé fejlett népekkel szemben. Hozhatunk itt fel ilyen-olyan példákat (Dél-Amerika, az európai és amerikai érdekek érvényesítése keleten, stb), de nekünk magyaroknak nem kell messzire mennünk: őseink előszeretettel nyilazták le fél Európa lakosságát csak azért, mert ők nem tudtak lóháton ülve célozni ;-)

Szerintem is fantasztikusan lebilincselő a film, s mivel egy számtalanszor lejátszott csatáról szól, mindig is ott lesz az emberek polcán a kedvencek között.

suntime képe

Azt elfelejtettem: a magyarok történelmével kapcsolatban nem tudom, vajon ez-e az igazság, vagy sem... De akár igaz, akár nem, példálozhatunk bármilyen más néppel is, hiszen ők is Mi vagyunk.

VacskAnisha képe

Bocsi Yan...tudom, nem ide tartozik....mégis.....engedd meg kérlek!

"őseink előszeretettel nyilazták le fél Európa lakosságát csak azért, mert ők nem tudtak lóháton ülve célozni ;-) "

suntime, ennek kérlek nézz utána, tényleg csak azért?

suntime képe

Igazad van, nem "csak azért"... és eredetileg sem úgy értettem (félreérthető voltam).
De ez a tényen nem változtat :-)

Már ha egyáltalán tény, nem tudhatjuk... Én legalábbis nem tudom.
Ki tudja?

Kállay Ildikó képe

Szia Suntime!
Szerintem ez egyszerűen nem igaz, csak a történelmünk meghamisításához tartozott! A magyar sosem volt egy barbár nép! Mindig is arról volt híres, hogy mindenkit elfogadott és befogadott.

yan108 képe

Kincsei a Teremtésnek!!!

A Történelem = TÖRT+ÉN+ELEM
Az emberek írják, aztán átírják, és csak megint átírják.
Ahogy Izabella mondja: A Történelem az Idő, a Földrajz meg a Tér.
Az utóbbiba ide-meg oda lehet tologatni a korlátozó vonalakat.
De a folyó tudja hová follyjék, a Hegy meg tudja hova emelkedjen.
Ha ezt Mi is elfogadjuk, akkor tudjuk, hol a helyünk, és nem kell tovább időbe vetítve léteznünk. Ott a Jelenlét pontja. A Mindig Most, odahozhatjuk a múltat, átölelhetjük fájdalom nélkül, azt, a „minden, ami mi voltunk, ami Minden Vagyunkba Most. Meggyógyíthatjuk, mert a továbblépésben nem lehetnek fájdalmak és sérülések, akkor nem vagyunk még készek az Egész-ségre.
A Nyíl szimbólum, hiszen szív és anyaméh alakja van a legtöbb tradícióban. A nyílvessző a gondolat, a kilövés: kiterjeszti a szívből jövő gondolatot, hogy elérje, megtestesítse a lehetőséget, amire a vágya irányítja. A Nyíl: Megnyílvánítás, megnyílvánulás, és az a nyílás, amire a teremtés irányul.. ez a Nyilas népének bölcsessége, és az hogy éljen vele. Szívével, megnyissa dimenzióit, és megnyilvánítsa teremtéseit az anyagi valóságban, mégpedig fizikai testben. Ez a csodája ennek a teremtésnek. Lásd Krisna is egy nyílvessző kilövése alatt mindja el Ardzsunának a világ teremtését. Az Elegyítést, isteni lelkülettel, emberi testben létrehozni az Egységet. Azt amire még nem volt feljegyzés az Univerzumok történetében. Ezért is minden „szem” most ideirányul az univerzumokból. A galaktikus közösségek együtt alkotására, mert ez legalább annyira róluk is szól, amennyire rólunk.

Az Avatar erről beszél: emlékezd meg most, mindazt, aki vagy. Minden rólad is szól, neked is van, és fogadd el örömmel mindazt, ami elibéd kerül. Fürödj meg a folyódba, de ne akard megváltoztatni, ihatsz, úszhatsz, tisztulhatsz benne. Menj fel a hegyedre, lélegezz vele együtt, hűsét, gyümölcsét adja, de ne akard hogy azért vágják ki a fákat, mert neked kényelmesebb legyen a kilátásod.

Espavo:
LÁTLAK BENNETEK!!! AZ ÖSSZES EMBERI ANGYAL ITT VAN MOST A FÖLDÖN ÉS KEZDI MEGSZABADÍTANI MAGÁT A KORLÁTAITÓL.

0,00011 PERCRE VAGYUNK AZ ARANYKORUNKBA LÉPÉSTŐL ÉS EZ A VONAT AZ, AMELY SOHASE KÉSIK!!!

Yangyalotok

VacskAnisha képe

:o)))

hát...így lesz az "eltér"-ből egység.....köszi a bemutatót!

Legtöbb ilyen nyilazást felkérés előzte a rakoncátlan népet rendszabályozni kellet erre jók voltak a magyarok nem tudsz róla?

marti51 képe

" de nekünk magyaroknak nem kell messzire mennünk: őseink előszeretettel nyilazták le fél Európa lakosságát csak azért, mert ők nem tudtak lóháton ülve célozni ;-) "

Számtalan bizonyíték van a magyarság, a kárpát medence népének isteni eredetéről, a legmagasabb szintű spiritualitásáról, az őstudásáról. Mi az elnyomott spirituális nemzet, s nem a barbár nép, a " materiálisan fejlett, de lelkiségben szegényebb kultúra " vagyunk.
Javaslom, hogy nézz utána a magyarság igaz történelmének. Mi adtuk a világ királyait úgy keleten, mint nyugaton, mi hoztuk hozzájuk az írástudást, az államiságot. Attila a világ egyik legnagyobb hadvezére volt, akit ma amerikában tanítanak, Árpád vezér egy emberséges, kiváló politikus volt, csak mi ezt nem tanulhatjuk, a külföldiek viszont mindezt már tudják rólunk.
Kérlek ne bántsd nemzetünket.

Nézz utána akár a www.naptemplom.eloldal.hu honlapon, akár az alábbi helyeken,

http://www.youtube.com/watch?v=M3DpXQjrdHc
http://www.youtube.com/watch?v=H4GMCvTF5pg&feature=related
http://arpad.org/pages.php?&menuid=53

akár az alábbi filmet megtekintve.

Ajánló: HÁBORÚ A NEMZET ELLEN - Az elrabolt nemzeti vagyon

címmel rendezett négyrészes dokumentumfilmet Jelenczki István.
I. rész - A háború megváltozott természete. 85 perc
II. rész - Diktatúrából, diktatúrába. 88 perc
III. rész - Az ország felszámolása. 73 perc
IV. rész - Megtartó üzenet. 72 perc

http://docler.hu/video/155796

A film azt a történelmi folyamatot, annak mechanizmusát mutatja be, ahogyan a belső és külső hatalmi erők felszámolták a nemzeti vagyont, átjátszották és játsszák át mindazt az örökölt és megtermelt felbecsülhetetlen tulajdont, amit őseink évszázadokon át, nagyszüleink, szüleink és mi magunk létrehoztunk.

VacskAnisha képe

Szerintem a téma, főleg, ha már előjött, ér annyit, hogy átbeszéljük. De nem itt, mert nem ide tartozik.
Ricsi, át lehet pakolni egy új fórumba?

marti51 képe

Együtt gondolkodunk, már indítottam egy blogot ebben a témában.

suntime képe

Látom, felkeltettem az érdeklődését néhányotoknak ezzel a bejegyzéssel, úgyhogy ezennel átjavítom... illletve átjavítanám, ha tudnám, de már nem lehet. A magyaros részt képzeletben vegyétek ki és helyettesítsétek be bármilyen más nép/nemzet történetével!

Én nem vagyok egy nagy "magyarkodó", számomra minden ember egyforma. De ha ezzel az előző bejegyzésemmel megbántottam volna valakinek az érzéseit, elnézést kérek :-)

Ja és "nem bántom a nemzetünket", nem kell ilyen dramatikusan fogalmazni.
Mindannyian egyenlők vagyunk, számomra a származás vagy vallás nem az emberek megkülönböztetésének alapja.
Szeretem Magyarországot, de pont így szeretem Franciaországot, Kínát, Törökországot és még a pápuákat is :-)

Részemről ennyit a témáról. Térjünk vissza az Avatar-hoz!
Köszönöm.

marti51 képe

Az égvilágon nincs semmi bajom veled, nem túl rég még én is épp így hittem, mert ezt tanultam. Csak azt akarom jelezni, hogy ma viszont már ha akarsz, utána nézhetsz a múltunknak.

suntime képe

Köszönöm, meg fogom tenni :-)
Köszönöm a linkeket!

Nimród képe

Teljesen igazad van, ha ez felébred mindnekiben akkor, meglátja mi is a valóság, és észreveszi az anyagi sík buktatóit

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

Belépve a választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.