A tanítvány régi és új útja

A tanítvány régi és új útja

Mai életünk nagyon különbözik az archaikus kor mintáitól.

A hagyomány korszakában a szellemi tanítók, mesterek választották ki azokat, akiket szellemileg és emberileg alkalmasnak találtak arra, hogy bevezessék a titkos tanításokba. A tanítás központi törekvése az volt, hogy a tanítvány anyagi természetét fellazítsa, majd tudatát az anyagi világról a szellemi világ felé irányítsa. Ez volt a célja minden morális fogadalomnak, aszkézisnek, gyakorlásnak. Az aszkézis csökkenti az emberben a föld minőséget, és növeli a tűz minőséget, egyúttal lazítja a test és a szellem kapcsolatát.

A tanítás ideje alatt a tanítványok elkülönült helyen voltak, templomban, kolostorban, vagy más, a világtól távol eső, megszentelt helyen. (A tanító-tanítvány viszonyát a szellemi hierarchia törvénye szabta meg). Az első tanítások alapvetően az emberi erények kifejlesztésére és a gyengeségek megszüntetésére irányultak, így megkövetelték, hogy a tanítvány keményen munkálkodjon önmagán. Ennek a szakasznak a célja a nélkülözhetetlen önismeret kidolgozásán kívül az volt, hogy olyan szilárd jellemeket neveljen, akik később bánni tudnak majd azzal az erővel, amit a szent tanítások révén nyernek el. Mai pszichológiai megfogalmazásban: az első feladat a stabil és erős személyiség kibontakoztatása volt, amire később a szellemi erőket építeni lehetett.
A tanítvány egyéni sorsa és teherbírása alapján eltérő mélységű és minőségű tanításokat kapott, amelyek természetesen nem elméleti oktatásban merültek ki, hanem gyakorláshoz, rituálékhoz és szertartásokhoz kapcsolódtak. A tanítások hosszú évekig elhúzódhattak, ami közben a tanítvány csak néha, rövid időre térhetett vissza régi, megszokott életébe. Azaz el volt szakítva a jellegzetesen földi élettől, és a szellemi világban élt, többnyire szigorú, szerzetesi életmód szerint.
Akit pedig a mesterek méltónak találtak arra, hogy a beavatás próbája elé állítsák, annak előbb-utóbb eljött a nagy nap. A szellemi iskolákban alkalmazott beavatások technikája rendkívül széles skálán mozgott kultúrától és hagyományoktól függően. Ha a tanítvány kiállta a próbát, és beavatást nyert, akkor további útja kettéágazott: vagy az így elért szellemi szinttel visszatért az emberek közé, ahol megtalálta azt a helyet, ahol szolgálhatott, vagy további tanításokat kapott, amelyek újabb beavatásokhoz vezettek. Természetesen ennek is vége volt egyszer, ami után a szolgálat kezdődött.

Nagyon leegyszerűsítve, kívülről nézve, ilyen a tanítvány klasszikus útja.

Mai életünk nagyon különbözik az archaikus kor mintáitól. Szellemi emelkedésre és visszatérésre ma is van lehetőség, de a külső-belső feltételek és maga a folyamat kissé más, mint régen. Ehhez a következőket kell tudni:
A tanítvány útjának több jellegzetes állomása van: a keresés, az úton járás, a beavatások és végül a megérkezés. Hogyan is zajlik ez ma?
Ma nem a szellemi mesterek választják ki azokat, akiknek tovább adják a tanítást, hanem ha a lélek már eléggé érett, elindul a felébredés folyamata. Az anyagban élő ember legkésőbb az életközepi válságban (41-43. életév) választás elé kerül, és élete további részét alapvetően fogja befolyásolni, hogy földi vagy szellemi választ ad a nagy kérdésre: miért van szenvedés? Szellemi útra lépni természetesen nemcsak ilyenkor lehet, hanem korábban is. Manapság az emberek többségét egy erős megrázkódtatás ébreszti fel, és készteti arra, hogy választ keressen fájdalmasan égető kérdéseire. Ezzel indul meg a keresés.
A mai tanítvány útjában figyelembe kell vennünk néhány tényezőt, amelyek hiánya megnehezíti a szellemi tanításokkal való foglalkozást és előrehaladást. Az ezoterikus tanítások háttere, közege mindig vallásos volt. Ez azt is jelentette, hogy olyan korok voltak előttünk, ahol Isten léte és törvényei természetesek voltak mindenkinek, ahol a társadalom nagy része hitt a túlvilági életben, tudott a szellemi világ létezéséről, és a lelki problémák kezeléséhez számos rituálé és pap állt rendelkezésre. Természetesen ezek a vallások nagyon eltérőek voltak, távolról sem tökéletesek, de rendkívül támogató energiamintáik voltak az ezoterikus tanítvány szempontjából.
Ma ez az alapvető, támogató közeg hiányzik. A tanítványnak olyan világban kell törekednie a szellemi emelkedésre, ahol kemény materializmus uralkodik – ahol ugyan nem küldik máglyára, de legenyhébb esetben is gyengeelméjűnek tartják. Itt nincsenek támogató energiaminták, lassan már a templomokban sem. Nincsen minta – főleg nálunk Magyarországon – a lelki problémák megoldására, ami a kezdő tanítvány legelső feladatai közé tartozik. További nehézséget okoz, hogy – mifelénk legalábbis – nincsenek már tiszta tanítók, mesterek, akik végig a tanítvány mellett állnak és segítik fejlődését. A tanítvány számára a mester kiemelkedő "energiaforrás" és biztos menedék, még a legkeményebb iskolákban is.
A mai tanítvány tehát nem számíthat a következőkre: támogató közeg a társadalom részéről, támogató energiaminták és lelki megoldások a vallások részéről, tiszta tanítás és emelkedett mester, tanítvány-társak, akikkel megoszthatja élményeit, akik megértik őt, s akikkel segíthetik egymást. Ráadásul, ha elér bizonyos fokú beavatásokat, nem tiszteletet kap környezetétől (ahogyan ez a klasszikus rendszerben volt), hanem jobban teszi, ha senkinek nem beszél élményeiről, mert könnyen a pszichiátriára küldhetik. De talán a legnagyobb hiány: olyan tanítók és olyan szellemi közeg, akik tudják, mi az egység világa, mert már abban élnek! Így a legnagyobb ellenszélben kell előrehaladnia, csak az isteni vezetésre és önmagára támaszkodhat. A külső kapaszkodók eltűntek, a tanítvány ma a végsőkig rá van kényszerítve, hogy belül keresse mesterét, és belül építse ki azt a szellemi közeget és világot, amit kívül már nem talál meg. Ez a kiindulási alap, erre jönnek rá azok az életesemények, amelyek ma a mester tanító funkcióját elvégzik – magyarázat és útmutatás nélkül.
A mai tanítvány útja is kereséssel kezdődik. A polaritás megszokott világában, a kollektív transzban élő, alvó emberben külső események vagy belső feszültségek hatására nyugtalanság keletkezik. Nem találja a helyét, érzi, hogy valami nincsen rendjén, nem érti, hogy mi van vele. Vannak esetek, amikor külső események váltják ki a válságot, de nem feltétlenül. Gondoljunk csak Buddha életére, akit eredetileg Sziddhártának hívtak, és az élet napos oldalát élvezte: gazdag volt, szép felesége, családja volt, semmiben sem szenvedett hiányt. Tragédiák sem sújtották életét. Mégis egy szép napon felnyílt a szeme, meglátta az emberi szenvedést, és már nem tudott a régi módon élni. Tudni akarta, miért van szenvedés, és hogyan lehet tőle megszabadulni. Így otthagyta családját, gazdagságát, és elindult egyedül az ismeretlenbe, hogy megtalálja a választ.
Itt indul el a szellemi fejlődés, így válik a hétköznapi tudatú emberből kereső. Azért kereső, mert az élet igen fontos kérdéseire keresi a választ. Nemcsak a szenvedés okára, hanem az emberi élet valódi értelmére és céljára is. A keresés pedig addig tart, amíg végső, megnyugvást hozó választ és megoldást nem talál. A kereső a rezonancia törvénye szerint megtalálja azt, amire éppen szüksége van. Általában mindig egy lépéssel jut előbbre a megismerésben, az összefüggések felfedezésében, hiszen mindezt fel kell dolgoznia, el kell helyeznie magában. A szellemi világ gondoskodik arról, hogy a neki megfelelő emberekkel és ismeretekkel találkozzon, amit kezdetben véletlennek tart, majd felismeri, hogy törvényszerűséggel van dolga. Ha jól odafigyel, arra is rájön, hogy egy láthatatlan, szellemi mester vezeti az úton, s hogy élete eseményeiben tanítás rejlik önmagáról és a világról. A mai tanítványok hamar rátalálnak valamilyen modern, ezoterikus irányzatra, ami akár félre is viheti őket – de ez is útjuk része. Ha nem ismerik fel, hogy eltévedtek, és szem elől tévesztették a végső célt, akkor nem nyernek beavatást, szellemük nem emelkedik, tudatuk nem tágul, hanem csak egyhelyben topognak, beleragadva valamilyen eszmerendszerbe. Minél inkább megtalálják azonban belső vezetésüket, minél jobban tudnak hallgatni intuíciójukra, annál kevésbé éreznek kényszert, hogy elkötelezzék magukat egy irányzatnak, amely "egyetlennek és kizárólagosnak" hirdeti magát.
Mindeme nehézségek mellett a mai tanítványnak is van lehetősége és esélye, hogy megtörténjen benne a belső pólusváltás: tudatát az anyagi világból a szellemi felé irányítsa. Az igazi beavatások ma, a mi kultúránkban, nem szervezetten, rituálékkal történnek, hanem profánul: a hétköznapokban. A beavatási próbák azok az életesemények, amelyekkel a kereső a mindennapokban találkozik: belső félelmeivel, korlátaival, emberi gyengeségeivel ugyanúgy meg kell birkóznia, mint a régi beavatandóknak.
A korunkkal járó nehézségek azonban ne keserítsenek el senkit sem! Mivel poláris világban élünk, a törvények szerint, minél mélyebbre merült a tudat az anyagba, annál magasabbra emelkedhet ki belőle. Ezért hangsúlyozom, hogy a mai, nehéz körülmények között is haladni kell előre az úton, mert a szellemi világ mesterei fogják a kezünket, vezetnek, ha odafigyelünk rájuk. Személyes meggyőződésem pedig az, hogy ebből a nehéz, sötét helyzetből óriásit lehet emelkedni felfelé, a tiszta lét felé!

A tanítvány útjának nagy lépései – az alvás állapotától a felébredésig – az alábbiakban foglalhatók össze vázlatosan:

1. Az alvás állapota, amikor teljes mértékig csak az anyagi világban él, önmagát azonosítja a testével.

2. A felébredés: ez lehet megrázkódtatás, különleges élmény, bármi, ami megdöbbenti, és aminek hatására felteszi a kérdést: "Vajon csak ennyi az emberi élet? Csak evésből-ivásból, munkából és utódok nemzéséből áll?" Ekkor sejlik fel benne, hogy lehet valami a látható, anyagi valóságon kívül is.

3. A válság állapota: elveszti a talajt a lába alól. A régi világa már nem működik, az új pedig még ki sem alakult. Megpróbálja visszaállítani a régi rendszert (a materialista nézetet), de eredménytelenül. Nincsen visszaút. Ebben a szorult helyzetben ébred fel, és jön rá, hogy a valóság sokkal tágabb, mintsem azt addig gondolta.

4. Már sejti mi a cél, és szorgalmasan munkálkodik elérésén. "Dolgozik magán", hogy kiszabaduljon az anyag fogságából, és felemelkedhessen a tiszta létbe. Ez hosszú és kemény küzdelem.

5. A belső átalakulások során feloldódik az egója, és átlép a polaritás határán, egyre jobban összekapcsolódva Isteni Énjével.

Írta: Szabó Judit spirituális-tanitások.hu