Pásztor Judit/MEGÉLÉSEIM

Megéléseim

Írta: Pásztor Judit
2010. január 24. vasárnap, 18:58
Kedves Mindenki!
hol is kezdjem..., a legfontosabb, amit mondhatok és ígérhetek nektek, hogy amit én mondok, vagy bármit, amit leírok azok itt a fizikai világban velem megtörtént tények. Az én általam ténylegesen megtapasztalt, vagyis számomra az én életutamon tényszerűen, plasztikusan a leggyakorlatiasabban velem megtörtént élményeim és az ezen élmények szavakba való átültetése az, amikor erről beszélek. Tehát én nem fogok ábrándozni, gondolkodni dolgokról vagy hinni dolgokban vagy nem hinni és nem fogok verseket sem írni róla (nem is vagyok egy lírai alkat), amit én nektek nyújtani tudok, az az, hogy elmondom teljesen egyszerű hétköznapi (paraszti logikával) azt az élményhalmazt, amit nagyon nehéz fogalmi síkon meghatározni. De ez a feladatom, én ezt tudom adni magamból. Tehát én nem fogok se angyalokat se entitásokat magamon keresztül megszólaltatni és mások üzenetét közvetíteni, én csak egyszerűen elmondom ami velem megtörtént és az mit is jelent valójában számomra.
Az első és legfontosabb élményem 2006-ban volt egy gyermek-szülő témájú előadáson. Azt tudni kell, hogy az előadó egy olyan megvilágosodott ember, aki folyamatosan a jelenben van, mint Tolle vagy mint A.J. C., Csattos Ilona.
Egy olyan teremben ültünk, ahol a székek U alakban voltak és én ennek a kellős közepén ültem, velem szembe az előadóval. Már nem emlékszem miről beszélt, de egyszerre csak elkezdett egyre magasabb rezgésszámra vinni (ezt most mondom már így, akkor nem tudtam ilyesmit, csak megéltem) és kezdtem őt egy fényburokban látni és ezzel egy időben elkezdtek eltűnni a falak, az emberek, és én is (eltűnt a testem) és lassan már Ő is kezdett eltűnni, már csak a fényburok maradt, és akkor megijedt az elmém, hogy „hé nehogy már Ilike is eltűnjön, jaj, akkor mi lesz...” És akkor visszajött a kép, majd egy darabig oda-vissza zoomolgattam, hol kimenve belőle, hol visszajöttem. Utána egész nap láttam mindenki körül egy fényességet (talán aura nem tudom azóta se), de csak keveseket ölelt körül, volt akinek a vállánál volt akinek a fejénél láttam ezt a fényes gömböt, de mindenkihez tartozott egy ilyen kis fényes rész. (azóta se láttam ezt, de ez nem érdekes)
Ez volt maga a megélt tapasztalat, amiből akkor semmit nem értettem, csak egyszerűen megéltem. Majd igen sok időbe került, míg ez az élménycsomag kibomlott bennem és minden értelmet nyert.
Az első és legfontosabb az, hogy én akkor is vagyok ha ez a fizikai forma, és ez a fizikai közeg nincs. Tehát én minimum az vagyok valójában, aki ezt az egészet megbírta tapasztalni, tehát nem a testem, nem Juditka mint személyiség, hanem ennél több, aki akkor is volt/van amikor ez a számomra most látható világ nincs. Ezen kívül megértettem, hogy mit jelent a gyakorlatban, hogy minden és mindenki a tükröm, minden és mindenki engem tükröz vissza. Sőt azt is megértettem, hogy jön létre ez a 3D-s hologram amit fizikai világnak tapasztalunk. Hogy vetítődik ez a tudat által, és még nagyon sok mindent, most nem részletezem.
Tehát én nem vágyakoztam ilyen élményre, nem is gondolkodtam ilyesmiről és előtte túlzottan nem is olvastam ilyenekről, egyszerűen csak megtörtént. Ez után kezdtem keresni azokat a köröket, akik esetleg megtudják nekem mondani, hogy mit éltem át, és ez mi lehet, és kerestem azon emberek társaságát, akik ezt érthetik és beszélgethetek róla velük. A legfontosabb válasz az volt, hogy "de amikor te és minden eltűnt, akkor azt valaki tapasztalta igaz? na az vagy Te". de megmondom őszintén egy spiri közösségben sem tudott senki hasonló élménnyel szolgálni volt aki kételkedett benne, volt aki meg irigykedett az élményemre, de ennyi. Segíteni senki sem tudott. Így elég hosszú és rögös utat jártam be, mire minden olyan szinten bírt értelmet nyerni, hogy a kicsi elmém számára egyszerűen értelmezhető legyen. Azért is tudom nagyon egyszerű szavakkal leírni most már. És ez is volt a lényege, hogy egy emberi elme számára elképzelhetetlen, megfoghatatlan dolgot úgy elmondani, hogy az szinte kézzelfogható és legfőképp megemészthető legyen.
A második meghatározó szintén nem tudatos élményem, tehát nem meditáltam rá, nem akartam én semmit megtapasztalni, hanem egyszerűen csak jött magától miközben épp cseteltem a gépen, az volt, hogy szintén egyre magasabb rezgésszámra kerülve a tudatom (nem az elmém a tudatom) egy egyre gyorsabban forgó tölcsér alakú spirálba került, ami szippantotta egyre feljebb és csak pörgött fölfele, sehol nem volt egy kapaszkodó, egy-egy pillanatra megállt valahol, akkor azzal azonosultam, majd pörgött tovább egyre feljebb és feljebb, túljutva (most már tudom) a felsőbb énemen, a krisztustudatomon és minden szintemen, egyre feljebb egész a teremtő forrásig (ahonnan valaha elindultam), tehát eggyé váltam a teremtővel feloldódtam benne teljesen és ezzel egy időben meg is szűntem létezni, mivel ott nincs semmi, mert az maga a megnyilvánulatlan és ezért fogalmi szinten le nem írható és értelmezhetetlen. Ezt csak megélni, átélni lehet és magát a megélést elmondani, de azt hogy ez milyen azt nem. Ez időben nem tudom meddig tartott, majd egyszer csak megint itt találtam magam.
Ez a megtapasztalás csomag is sokáig bomlott ki bennem, mire az elmém számára felfogható és értelmezhetővé vált.
A lényege, hogy minden, ami megnyilvánul a teremtés bármilyen szintjén, az egyszerre egy időben van jelen és minden megnyilvánult rész a teremtő maga és egy úgymond szálon vagyunk bekötve, amin visszamenve visszajutunk a kiindulópontba a forrásba. A saját szálunkon is egyszerre egy időben vagyunk minden szinten ott (értem ez alatt jobb híján a dimenziókat), de az hogy most épp mi a hangsúlyos, mi az amit épp megélünk ebből plasztikusan, az attól függ, hogy az a lélekrészre a teremtőnek akihez/amihez az "én" tudatom tartozik, az a tudat, hol határozza meg magát, mi az ahova most fókuszál, mi az amit épp meg akar tapasztalni és megélni, hogy ezáltal egyre jobban részletezze magát és ezáltal egyre többet és több oldalról ismerje meg saját magát, vagyis maga a teremtő rajtunk mint lelkeken keresztül a tudat által.
A harmadik megélésem a jobb agyféltekés rajzon volt, mikor az volt a feladat, hogy mindenkinek ugyan azt a képet kellett lerajzolni (egy történelmi alakot), majd mind az 50 rajzot kitették a falra és egyszerre láthattuk mindet. Akkor egyszer csak megfordult velem a világ, elkezdtem szédülni és zsibbadni, mert olyan felkavaró volt az élmény ami belém csapódott, ami akkor megvilágosodott bennem. Maga a látvány az volt konkrétan, hogy hiába rajzoltuk/másoltuk ugyan azt, mindenkié annyira más volt a többihez képest, mintha nem is ugyan az az alak lett volna, de ha egyenként néztem, akkor meg nagyon is hasonlított. Ráadásul minden arcon mintha egy teljesen más személyiség tükröződött volna, vagyis mindenki azt rajzolta le valójában, amit a látott kép belőle kiváltott, amit és ahogy ő képes volt meglátni a saját személyiségén keresztül teljesen szubjektíven, vagyis ahogy ő látta ugyan azt. Akkor jöttem rá, hogy tényleg mi mind adjuk ki együtt az EGÉSZET, az által lesz egyáltalán és nincs két létező a teremtésben, a teremtés semmilyen szintjén és rétegében, aki ugyan úgy látna bármit is, vagy ugyan úgy élne meg, mivel pont ez a lényeg, hogy mi mindannyian adjuk össze ezt a megnyilvánult világot minden szinten, ami által mint isteni részek tapasztaljuk saját magunkat minden oldalról.
Ezért valójában semmilyen szinten lévő megnyilvánult nem fog soha mindent átlátni, mert az mi vagyunk együtt, vagy a másik amikor egyáltalán nem vagyunk megnyilvánulva akkor meg azért nem látjuk át az egészet, mert az a tudatnélküli állapot a nihil a semmi és minden egyszerre. Ezért nincs értelme vitatkozni azon, hogy ki lát valamilyen megélést, történést hitelesebben, vagy épp kinek van igaza és kinek nem, mert minden rész csak a saját megélését tudja rakni a közösbe és az soha senkiével nem lesz azonos, egy bizonyos pontig lehetnek hasonlóságok a külsőségekben, de maga a megélés az mindig szubjektív lesz. Ezért hát nem meggyőzni kell a másikat a saját megélésem hitelességéről, csak egyszerűen belerakni a közösbe és élvezni a másokét, azt mondani, hogy "nahát de csodás, de jó, onnan ahonnan te nézed ez így látszik? nahát! és képzeld ahonnan meg én látom és ahogy, az meg így néz ki, mit szólsz hozzá, hát nem csodás?" így rakjuk szépen össze mi mindannyian a létezés minden szintjén az EGÉSZET. Mi magunk által van/vagyunk.
A negyedik megélésem meg autóvezetés közben történt, nem is volt ezáltal túl veszélytelen. Épp Mika-t hallgattam -az engem mindig is egy igen derűs állapotba hozott-, és ettől egyre magasabb rezgésszintre kerültem szintén. Egyszer csak megint becsapódott az elmémbe valami elementáris erővel, és elkezdtem meglátni a teremtődés folyamatát magát. Azt láttam, ahogy mint egy ponton önmagába visszahajló fraktál rendszer kezd kibomlani, ahol minden egyes kibontott részben benne van az egész csak egyre kisebb egyre kevésbé látható, átlátható vagyis egyre kevésbé részletezett formában. Nekem azért jött ez a kép, mert én eléggé reál beállítottságú vagyok, hozzám a fizika, kvantumfizika, a szakrális geometria a matematika nyelve áll közel. Én ezen keresztül tudtam nagyon plasztikusan meglátni az egész folyamatot aminek persze én is része vagyok. Ez olyan szinten nyilvánvaló volt, hogy minden zsigeremben éreztem és csak ömlött a könnyem és iszonytató forróság járt át. Ez volt maga az élmény.
A magyarázata, jelentése pedig ennek is nagyon sokáig bomlott ki bennem, mire oda jutottam, hogy végtelen egyszerűen megtudom fogalmazni a magam "legalacsonyabb", a forrástól legtávolabb eső és legnagyobb sűrűségű, legalacsonyabb frekvencián rezgő részemnek is, hogy hogy is épül fel az egész teremtés, hogy és hol vagyok én ennek a része és egyáltalán miért vagyok most itt és még rengeteg minden....
/Persze azóta már rengeteg mindenen keresztül megláttam magát az egész teremtés, teremtődés folyamatát, úgy a népművészetünkön keresztül, mint a székely ABC-n keresztül (hála érte Színiának) vagy a magyar nyelven keresztül (Varga Csaba által) és még sorolhatnám, mert már mindenben meglátom egy idő után ugyan azt a csodát. /
Az én feladatom ebben az életemben többek között, hogy ide a 3D szintjére, a legsűrűbb anyagi világba, az elme szintjére is értelmezhetővé tudjam tenni a saját megélésem által az egész teremtést, Istent. Ez a saját életutam, saját óriási nagy köröm végpontja, hogy a forrástól legtávolabbi részemet is bekössem a tudatosodás, tudatosítás és megélés folytán vissza az egészbe, és megszűnjön az elkülönülés. Első körben vissza kössem ezt a részem a felsőbb énembe, vagyis ne érezzem magam attól elkülönültnek, mint rész így a tudatosodásom folytán megtalálom a helyem a magasabb részemben azáltal, hogy lehozom ide és együtt emelkedünk „feljebb” egy szinttel, ami már a visszafelé áramlás első állomását fogja jelenteni….