Csoda folyt.

Nos, november 17. Nagy nap, fontos nap az én életemben. Azonnal szétkürtöltem, mi történt. Meg kellett osztanom és kész. Barátaim némileg gyanakodva figyelik tevékenységemet, de elfogadnak így és ezzel szép lassan beleolvadnak ők is a tudatossá válás folyamatába. Hiába na, jó kis csapat vagyunk mi így. :-) Jöttek is a visszajelzések, "Ügyi vagy Dzsó! :-)" és gyógyítandók sora áramlott be azonmód életembe e-mailjeimen keresztül. Beteg apuka, rákos lány és akkor jött David. Ismét. Kolozsváron élő barátnője nagyon beteg, ezt tudtuk eddig is. Súlyos depressziós, gonosz szellemek és egy penge a szívében minden életerejétől megfosztják. Így van ez már sok éve, de az segélykérő e-mail, melyben a lány leveléből is idézett szokatlanul szívbe markoló volt. ("I finally went to sleep after 40 hours of being awake and did manage a continuous 7 hours sleep, although awaking meant 'stabbed in the heart', as usual. No matter, the sun was up in the skies by then ...") Hat fényképpel távoztam aznap a munkahelyemről, köztük a kolozsvári lányéval.

Este "munkának láttam". Alig vártam, hogy ismét a szentélyemben lehessek és köszönetet mondhassak égi cimboráimnak. Alig vártam, hogy ismét találkozhassam David apukájával és újra megölelhessem. Alig vártam, hogy a fénykép tenger közepén ülve egyenként mindenkit meghívhassak és szeretetet cserélhessünk az Atya fényében állva. Mindenkivel egyenként foglalkoztam, meghívtam hozzá azokat a minőségeket, angyalokat, akikről úgy gondoltam leghasznosabb lehet. A kolozsvári lányhoz Mihály segítségét kértem, aki gyengéden eltávolította a pengét, amit én inkább karónak láttam, majd Raffael sűrű zöld gyógyzselével begyógyította a sebet. Miután minden egyéb negatív behatást eltávolított kristály burokkal vette körbe Mihály, melyen nem hatolhat át semmi, ami nem fény eredetű.

Péntek este facebook-on az alábbi idézetet továbbította David a lány leveléből:
"This morning I awoke in the night and looked a bit scared to the clock: 530. But except for this scene, nothing else resembled the other dawns, the painful. I looked inside of me and saw a grain of miracle, a grain of joy, a not-yet pearl yet no-longer sand; it reminded me of the beauty of other dawns I was given to live, and also, of the security of my great experience of the Joy, for two hours, on the night 11/12 Sept 2008. The first instinct was to rush to the computer and tell you about it, but I was wise enough to allow falling back to slumber. So, one hour later, 630, I turn on the light again to look: and i look inside again and I'm almost laughing to see absolutely no trace of a blade"

Azaz hajnalban arra ébredt, hogy eltűnt a penge a szívéből. Hmm...itt már elsírtam magam meghatódottságomban. Ennyi hála már nem fért el bennem, utat tört hát a szemeimen keresztül. És igen, David elindult...meg-meg torpan, de kezdenek omlani a falak...azt hiszem. Elküldtem neki egy aktiválásos meditációt angolul, nem voltam benne biztos, hogy meghallgatja, de azonmód megtette, sőt, még szimbólumot is látott. (Én nem, hát hol itt az igazság? :-/ ) Ez az élet csodája, (mondom/írom ezt, mert még nincs gyerekem :-) ), látni és részese lenni mások ébredésének.

És közben folyamatosan ez motoszkál bennem, biztos miattam történt...vajon tartós lesz a gyógyulás?...túl egyszerűnek tűnik...ENNYI AZ EGÉSZ?...de most tényleg? És ha igen, mi a fenére várunk még? Miért nem szeretjük egymást? Csak úgy simán...minden sallang nélkül...csak azért, mert ő is itt van... együtt játszunk, miért ne lehetne ez játék örömteli?

Hihetetlenül szerencsésnek érzem magam, mert csodálatos emberek vannak jelen az életemben. Egyikük sem járja tudatosan a fény útját, mégis nap mint nap új értékeket és szépségeket fedezek fel bennük. És ez energiával tölt fel, szeretettel, jókedvvel, életörömmel...a minap a kollégáim megkérdezték hazafele, mit szívok. :-)

Nos, remélem hamarosan lesz még hasonló történetem... :-)