Az álmok és a fagyi

Mélázva az évszakok múlásán, a derengő napsugár utolső lehelletét élvezve ücsörögtem egy parkban kezemben egy fagyival. Körülöttem a nyüzsgő város, szinte felfalni igyekezett velem együtt a béke szigetét. Hmmm! Ilyen az élet? Engem a parkal a város, én meg a fagyit? Lassan vége az ősznek! Fázom, itt a tél. Ebben az évben talán most eszem utoljára fagyit. Ki kell élvezni minden pillanatát! .... Eszembe jut esti álmom. Nagyon különös!
... A nyitott ablakpárkányra szállt egy galamb. A szobában vagyok és a galamb felé fordulok. A galamb beljebb jön, és Én a tenyeremből magokat adok Neki. A galamb egy sötét hajú nővé változik. "Segíts" mondja, majd visszaváltozva elrepül. Hosszasan nézek utána és érzem: kár, hogy elrepült! Pedig tudtam volna SEGÍTENI!!!...
Mostanában egyre többször álmodom a rejtéjes nőről.
Én tudnék segíteni! - És dacosan belenézek a hunyorgó napkorongba.