Megbánni?
Amidona · 2009. július 23. 13:27
Kategória:
Kuthumi azt mondja az egyik csatornázásban: "írjátok le az összes, de tényleg az összes dolgot, amit valaha is megbántatok az életetekben."
Többször nekiültem, és igazából nem tudtam felidézni olyan dolgot, amit megbántam volna életemben. Most hogy ismét elgondolkodtam ezen, talán eszembe jutott néhány dolog.
Gyerekkorunkban játszottunk az öcsémmel, lökdösődtünk, és az egyik pillanatban nem voltam elég figyelmes, nem vigyáztam rá eléggé, és nekiesett a lépcsőnek. Betört a feje. Nagyon megijedtem, persze nem szándékosan löktem neki, de valamilyen szinten mégis okozója voltam a sérülésének.
Másodsorban, ha van valami amit bánok, az az, ahogyan viselkedtem néha emberekkel, a családommal. Sokszor megbánthattam a szüleimet az elutasítással, azzal, hogy meg nem értettnek éreztem magam és voltak időszakok, amikor nagyon nehezemre esett kommunikálni velük. Igazából ez alapvetően azért volt, mert káosz volt bennem, és nem is tudtam pontosan, hogy mi a bajom. De már tudom, hogy nem mással volt bajom, hanem magammal, és ezt kivetítettem a környezetemre.
Utolsó sorban pedig azt hiszem csak azt bánom még, hogy nagyon nagyon sokáig képtelen voltam igazán kimutatni az érzéseimet (düh, szeretet, szomorúság, öröm, stb.). Sokáig volt bennem valami fal, amit egyszerűen képtelen voltam áttörni, és hiába volt bennem egy csomó érzés, hiába volt bennem egy csomó szeretet, akár szerelem, nem tudtam kiárasztani magamból, mert ott volt egy áttörhetetlen gát bennem, amivel nem tudtam mit kezdeni.
Mégis ha visszagondolok mindenre tudom, hogy mindezen tapasztalatok szükségesek voltak ahhoz, hogy ma az legyek aki vagyok. Másrészt úgyérzem hogyha haragudtam is magamra bármi miatt, azt már megbocsájtottam, elengedtem. Tehát akkor mégsem tudom őszintén bánni azokat a dolgokat amik megtörténtek.
Hú talán megint kicsit túlbonyolítok egy egyszerű dolgot!:)
- Amidona blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 1067 olvasás
Szia!
Ennél a gyakorlatnál szerintem nem az számít, hogy végső soron, az eszméidet és a világról, a hibákról alkotott nézőpontodat alkalmazva van-e amit a mostani eszeddel megbántál tehát nem a mostani gondolataid szintjén játszódik.
Hanem főleg az akkori érzések, érzelmek szintjén.
Végülis éppen azáltal tudjuk a magasabb nézőpontjainkkal gyógyítani magunkat, ha azokkal áthatjuk, transzmutáljuk a korábban megtörtént olyan eseményeket, amik még ma is rejtetten, hátráltatóan hatnak bennünk, mert erőteljesek voltak, és nem született akkor igazi feloldozás, akkor még nem tudtuk jól feldolgozni, teljesen megtisztítani és "jóvá tenni" a fájdalmas élményt. Bűntudat, szégyen, harag... mindenféle alacsony rezgésű érzelmek kerülhettek a szőnyeg alá, a tudat alá, az árnyékba.
No szerintem ezeknek a negatív érzelem- és gondolat-nyomoknak, hitrendszer-tüskéknek a felhozása a nappali tudat szintjére és fénnyel áthatása a feladat.
Végül is nem csak az érzelmek felhozása történik, mert azokhoz kapcsolódóan "régi energiás" (szinte mindig mástól kapott, ránk ragadt) gondolatok is felszínre jöhetnek, amik "titokban" akadályozzák a boldogságunkat, erőnket, igazságunkat, fejlődésünket.
Itt az ominózus szöveg:
http://espavo.hu/olvasnivalok/michelle-eloff-081008-kuthumi-1111-fordul-...
És a kapcsolódó rész:
"Írjatok le minden félelmet, negatív hiedelemrendszert önmagatokkal, az egészségetekkel, a kapcsolataitokkal, a pénzzel, a családdal, a képességeitekkel és a kreativitásotokkal kapcsolatban. (Legalább négyet mindegyik címszóhoz.) Ha ezzel végeztetek, tegyétek félre ezeket az oldalakat, és képzeljétek el magatokat Istenként vagy Istennőként, amint letekintetek magatokra a Kozmosz közepéből, a tiszta, isteni fény és szeretet birodalmaiból. Szánjatok rá néhány percet és [először] szívjátok be ezt az esszenciát a testetekbe, és ne kezdjetek bele a következő gyakorlatba [addig], amíg meg nem érzitek ennek az erőnek, ennek a fénynek óriási kiterjedését önmagatokban."
Igen, igazából nem kellett volna leragadnom az első mondatnál, engem azt hiszem az zavart meg az egész gyakorlatban. Lehet, hogy rosszul értelmezem, de én úgy gondoltam, hogy ha valamit már megbántam, akkor az már a tudatomban felszínre került, azokat így már képes voltam gyógyítani. Mert akkor tudok valamit bánni, ha "tudom, hogy mit bánok". Amik pedig még a szőnyeg alatt vannak azok esetleg érzések, élmények, amik még nem kerültek fel a tudatos tudatomba, így még megbánni sem tudtam őket, és persze gyógyítani sem. (Na ilyenkor agyalok túl dolgokat:))
Köszönöm, hogy felhívtad a figyelmem!:) Többször próbáltam nekiülni ennek, és nagyon könnyen feladtam, mert leakadtam ott, hogy igazából úgy éreztem, hogy semmit sem bánok igazán az életemben, hogy tudom, hogy mindennek oka volt, minden vezetett valahová, minden egy-egy tanítás volt. De azt hiszem még mélyebbre kell ásnom. Mostanában bukkantak már fel dolgok a "szőnyeg alól" biztosan akad még ott egy-két dolog pff:(
Valahogy úgy képzelem a gyakorlatot, hogy gondolkodás nélkül, játékból felidézem az eseményeket, _újra_élem_ őket (szinte színészként beleélve magam a nehéz helyzetekbe), és próbálom ezúttal engedni az érzéseket és gondolatokat működni, de úgy, hogy közben megfigyelem őket. Mintha benne állnék egy viharban, nem menekülök előle.
Ezzel a bátorsággal hozom ki a fényre ami van. Aztán a tiszta isteni fény mindent helyre tesz.
De csak dumálok, én nem csináltam meg.
:)
Eddig még én sem, mert ugye eddig mindig leragadtam a felszínen, ahogy az az előbbiekből kiderült. De valószínűleg meg kellene csinálnom, mert valamiért mostanában többször felmerült ez az aktiválás. Úgyértem nézegettem, és hallgatgattam a régebbi aktiválásokat, és ebbe újra és újra belebotlottam, úgyhogy biztos oka van...