Arcélek - eldobni minden kapaszkodót
".........Sokan mesélik, hogy egy-egy tragédia átvészelése után, vagy egy hatalmas élmény hatására egész életük megváltozott, és úgy érzik, újjászülettek. De vajon tényleg a tragédia, ill. az élmény a felelős a változásért? Vagy a tudat, amelyben a robbanás utáni csend teret nyit a végtelen felé?
Rafinált az emberi elme. Minden eszközével a túlélésre fókuszál, és a halált próbálja elkerülni - mind fizikai, mind átvitt értelemben. És hogy minden pillanatban megbizonyosodhasson erről, élmények sorozatát gyűjti egy életen át. Egy forró csók, egy sikeres pillanat karrierünk csúcspontján, beülni a hullámvasútba, felszabadultan játszani gyermekünkkel egy meghitt, nyári délutánon, egy vágyakozó pillantás kedvesünk szemében, s majd a beteljesülés. Mindre mondhatnánk, hogy életünket változtatta meg, és nagyon sokszor meg is tesszük ezt.....
Mi változik ilyenkor? Az adrenalint, vagy talán a szívünkben megjelenő melegséget okolhatjuk? Ha ez így lenne, vajon mivel magyaráznánk, hogy minden ember életében más jelenti a boldogságot, más jelenti a megváltást. Lehetséges-e egyáltalán mindenki számára, hogy az életének egy bizonyos pontján elmondhassa végre, hogy "boldog vagyok", vagy, hogy "újjászülettem"? Két egyforma élettörténet nem létezik, hiszen két egyforma emberi lény sem született még. Általános receptet sem adott még senki, a választ csak önmagunkban találhatjuk meg a kérdésre "Hogyan is lehetnék én boldog?".
http://www.csendo.hu/ELET-terapia.html
Meglepő módon a válasz sokkal közelebb van hozzánk, mint azt elsőre gondolnánk.
Hogy is van a mondás? "Mindenki saját magát ismeri a legjobban."
Misztikumok nélkül újjászületni, videofelvétel egy életterapeutával, megtapasztalni , hogy amiben hisznek emberek az valójában nem is létezik
(görgesd kicsit lefelé):
- amarana blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 908 olvasás
Kedves Amarana!
Én úgy hiszem, hogy egy tragédia vagy arculcsapás leállítja az elme kiabáló hangját, "kicsapja a biztosítékot" , így is mondhatnám. És ekkor végre meghalljuk, amit a drága szívünk, a bennünk élő Isten mond nekünk. A sokkhatás miatt képesek vagyunk megnyílni a szeretet felé. Aztán az, hogy ezt meg is tartjuk vagy visszasüppedünk oda, ahol előtte voltunk - a kitartásunkon múlik. Mert ha elmúlt a sokk, az elme újrakezdi a "süket dumát", és akkor nekünk már tudatosan kell reagálnunk, ha valóban tanultunk az arculcsapásból. Ezt az állapotot csak tudatosan, kitartó gyakorlással lehet fenntartani. Aztán, ha már természetessé vált, akkor majd nem kell külön odafigyelni rá.
Üdv:
Andi
(www.blog.kristalykiado.hu)