Vörösiszap és a becsület

Vörösiszap és a becsület

Október 4-én, hétfőn 12 óra 10 perckor a MAL Zrt. ajkai timföldgyárának kolontári vörösiszap-tározójánál átszakadt a gát. A tározóból elsősorban a vörösiszapot fedő hatalmas mennyiségű iszapos víz folyt ki, s elöntött három települést. Az áradásszerű erősen lúgos, égető folyamban megsérült száznál több ember, négyen meghaltak, hárman eltűntek, rengeteg ház lakhatatlanná vált.

.A vörösiszap az alumínium gyártás alapanyagának, a timföld előállításának ipari hulladéka, s tartalmazza mindazokat az anyagokat, melyek az alumínium vegyületének kivételével a bauxit ásványban is benne voltak. A timföldgyártás lúgos feltárással történik, s a vörös iszapban is a bauxit ásvány alkotóelemei lúgos vegyületek formájában találhatók.

Természetesen van arra mód, hogy ez a hulladék a környezetre ne legyen ártalmas, savakkal lesemlegesíthető az iszapban maradó lúg, majd szűréssel az iszaptól a folyadék eltávolítható, az iszap akár meg is szárítható különböző módszerekkel, s végül visszavezethető a természetbe, oda ahonnan kibányászták. Csak hát ez mind mind költséges, a profitérdekelt tulajdonosoknak pedig nem éri meg erre költeni, egyszerűbb így kezeletlenül, semlegesítetlenül tározókban gyűjteni. S néha, a profitéhség akkora, hogy még tartalék tározót sem építenek, a már csurig telt tározóba tovább töltenek, máról holnapra élnek, mit sem törődve a jövővel, a környezettel, a veszélyekkel.

A munkahelyemen arról beszélgettünk, hogy a tulajdonosoknak, a cég legfelsőbb vezetőinek a katasztrófával kapcsolatban mekkora felelőssége van. A racionális elme, a törvények szerint minden esélyük meg van rá, hogy hajuk szála se görbüljön, s tétlenül nézhetik, hogy a szennyük hogyan pusztít életet, értéket, szennyez be földet, vizet. Betartották a környezetvédelmi szabályokat, a napokban volt épp szakmai ellenőrzésük, s rendellenességet nem találtak. A tározót pedig szakemberek tervezték, építették, ha meghibásodott, a felelősség a tervezőké, építőké. Millió papírral, jogszabályokkal igazolhatják vétlenségüket, s papírok tucatjaival alátámaszthatják állításukat, mely szerint megfelelő gondossággal jártak el. Tehát simán megúszhatják.
Én libabőrös lettem ettől az okfejtéstől, s elmondtam szívem óhaját, hogy a vétkesek, a cég vezetői ne ússzák ismét meg, - mint mások számtalan esetben, - hanem kerüljenek börtönbe, feleljenek teljes vagyonukkal az okozott kárért.

Annak idején a fejünkbe verték az iskolában, hogy az állam az uralkodó osztály elnyomó erőszak szervezete, a törvények és az állami intézmények is az állam eszközei, nincsen közük az igazsághoz, az erkölcshöz a becsülethez. Ám van e földi homokozóban hozott rendeletek, előírások, törvények fölött álló sokkal magasabb törvény, az igazság Törvénye, az univerzum, a teremtő isteni törvénye, amely belénk a lelkiismeret szavaként, erkölcsi értékrendként, becsületként, a tisztaság, a rend elvárásaként van kódolva.
Így nézzük meg, mit mond a becsület egy ilyen esetben?

A becsület szava az, hogy ha az én szemetem kijutva a házamból, kertemből másnak kárt okoz, akkor én oda megyek, elnézést kérek, eltakarítom a szemetemet, s helyrehozom a rendetlenséget.

Mit kíván a rend?

Bizonyosan akkor van rend, ha a nem kívánt szemetemet, megunt tárgyaimat, hulladékomat nem hajigálom ki más kertjébe, telkére, udvarába, háza elé, hanem szeméttárolót építek magamnak, vagy elszállítom oda, ahol annak ki van jelölve a helye. Ehhez persze mindenhol, a fejekben, és a körülményekben is rendnek kell lennie. Kell, hogy legyen hely, ahova tegyem, amire már nincsen szükségem.

Mit kíván a becsület és a rend egy hulladék elszabadulása esetén?

Nagyon egyszerű a becsület szava. Ami az enyém, az hozzám tartozik, az az én felelősségem, akár kell az nekem, akár nem. A szemetem is az enyém, az én kötelességem azt úgy kezelni, tárolni, hogy másnak ne okozzak vele semmiféle kellemetlenséget. S ha ezt elhibáztam, s a szemetem másokra zúdult akaratom és szándékom ellenére, akkor mindent, de mindent megteszek azért, hogy mások általam okozott kellemetlenségeit, terheit mérsékeljem.

• A világ legtermészetesebb dolga volna, hogy elismerjem, hogy az áradó szenny (vörösiszap) tőlem, a létesítmény tulajdonosától származik, ez az áradat az én felelősségem, hisz ez az enyém, tőlem érkezett.

• Minimum azt kívánná a becsület, hogy én, a szemetem tulajdonosa legyek a legelső, aki a saját piszkának feltakarításában élen jár. Én legyek az, aki szakmai hozzáértésem alapján és emberi tartásommal a kárelhárításban példát mutatok, s a rendelkezésemre álló emberi és anyagi forrásaim átcsoportosításával mindent elkövetek annak érdekében, hogy az okozott kárt mérsékeljem.

• Végezetül a rend igénye szerint szépen összeszedem, ami tőlem kiáramlott, s okulva a történteken elpakolom oda, s úgy, a még telepemen tárolt szennyel együtt, ahol másokat nem veszélyeztethetek soha többé.

Az gondolom, hogy ez a minimum egy ilyen helyzetben. S ha véletlenül nem ez történt, akkor tudhatja mindenki, hogy a szenny most is csak onnan áradt ki, ahol abból mindenhol van.

*
Manapság már a fény egyre több szennyre rávilágít, s mindenki láthatja, tudhatja, hogy hol élnek közöttünk az emberarcú szörnyetegek, akik rajtunk élősködnek, a mi energiánkból táplálkoznak, gátlástalan hatalom és pénzéhségükkel felénk kerekednek. Ám csak addig rejtőzködhetnek a sötétben, míg a szívünk szava, a lelkünk igazsága, a tiszta becsület fénye rájuk nem világít. S akkor itt állnak előttünk emberi tartás nélkül, becsület nélkül, meztelenül önvalójukban, eltakarítandó szennyként.

A fény, a tisztaság, a rend egyre nagyobb teret nyer, egyre több sötét zugot bevilágít. Így nem csoda, hogy e lények rettegnek, s ijedt kapkodásukban egyre gyakrabban eldobják álarcaikat, s felvillan előttünk igaz valójuk, embertelen zsarnoki lényük. Figyeljünk hát nyitott szemmel! S mivel e lények közöttünk élnek, s épp úgy néznek ki, mint mi, csak úgy tudjuk megkülönböztetni őket a tiszta emberektől, hogy a szívünk szavára hallgatunk. Előbb-utóbb pontosan megérezzük, hogy ki hova tartozik, ki tiszta, igaz ember, s ki tartozik ahhoz a másik táborhoz. Hallgassunk bátran a szívünkre.

Ám mint minden, ez a vörösiszap áradat is több tanulsággal szolgál. Most mindenki mérlegre teheti saját magát. Vélekedése, hozzáállása alapján megállapíthatja, melyik táborhoz tartozik. Eldöntheti, hogy ő hol áll most, neki hol a helye. Figyeljünk hát magunkra is, ne csak mások tetteit vizsgáljuk. Csak úgy tanulhatunk, ha magunkon alakítunk, változunk, fejlődünk, tisztulunk, s akkor, ha már ragyogó fényben állunk, bennünket sem áraszthat el sem saját, sem mások szennye.