Hiedelmeink...

Story Waterstől írtam egy kis idézetet:
,,A hit ritkán világos és egyértelmű. Általában számos, egymásnak ellentmondó tapasztalati töredék tükörképe. A kiteljesedés ereje révén lehet a széttöredezett képet tisztává varázsolni. A tisztuláshoz a szemed előtt kibontakozó választásokra van szükség. Sok választásod szimbolikusan mutatja meg saját töredezett hitrendszeredet. Például, egy adott tapasztalat azt súgja neked, hogy szerelmesnek lenni csodálatos dolog, míg egy másik szerint a szerelem egyenes út a fájdalomhoz. Emiatt a szerelemmel kapcsolatos hited széttöredezett. Ez végső soron egy választásként jelenik meg, amelyben az egyik lehetőség a szerelmet az öröm, a másik pedig a fájdalom forrásaként szimbolizálja. Bármelyik perspektívát is választod, az tükrözi a szerelemmel kapcsolatos hited tisztulását. A választás eredményétől függetlenül, a széttöredezettség megszűnik."

,,Itt azt kell látni, hogy a tisztulás nem vezet valamiféle transzcendens, egyetemes igazsághoz; csak azt látod világosan, amit hiszel. Hitedben nincs helyes és helytelen. A helyes és helytelen szimpla létezése is hit kérdése. Az ébredés után tisztán fogod látni hitedet. Tehát tudatosan ismerni fogod, hogy melyik szintről teremtesz. Valóságérzékelésed ennek mércéjeként szolgálhat. Akkor látsz tisztán, ha valóságodat a hited visszatükröződéseként éled meg. A tisztaság azt jelenti, hogy a valóságra ítélet és előítélet nélkül tekintesz. A kép ködbe veszhet, de ha látod, hogy ködbe vész, akkor már tisztán látsz. Ez nem maga az igazság; Mindössze magadat látod világosan, ahogyan létezel – és ezt a képet nem torzítja félelem. Az elengedés ennek a forrása, hiszen csak akkor látod a teljes képet, ha nem akarod kontrollálni a látványt."

,,A felemelkedés az elengedése mindannak, amiről azt hitted, hogy meghatároz téged, azért, hogy mindaz lehess, ami igazából vagy."

Nekem ez nagyon nagy segítség volt, remélem, hogy meg tudom szerezni a teljeset. Szóval bármi, amiben hiszel, megteremtődik. De nem csak az, amit a felszínem gondolsz, hanem AZ IS, ami tudatalatt a mélyben van, s amiről nem biztos, hogy tudsz, csak azt hiszed. Hmmm ez is egy hiedelem, ugye? :) Sőt! Főleg az teremt!!!Akinek van bátorsága szembenézni a saját "démonaival", az látja a hiedelmeit magában. Nekem ilynek voltak: jó és rossz, helyes és helytelen, bűn és bűntetés, nem vagyok elég jó, mert..., jó ember vagyok, de..., (és ott a de), szeretem magam, de... (itt is itt van a de - mert feltételekhez, elvárásokhoz kötöttem), a szerelem szívás..., nem tudok rendet teremteni a gondolataimban, nem elég "tiszta"..., félek, hogy a rosszat látják bennem, félek, hogy tiszteletlen leszek a vezetőkkel, félek, hogy gonosz leszek, félek, hogy bántom a szeretteimet, félek, hogy elítélnek ártatlanul, félek, ha látják a gondolataimat, félek, hogy csak a gondolataim alapján ítélnek meg... És így tovább. Egyfajta ,,elvárásaim" voltak. Na most ezeket átélni sorban, egymás után, nem egyszerű, sőt egyszerre átélni sem jó. De tanulságos, az biztos. Sokkal erősebbnek érzem magam. Észrevettem, hogy közben odabenn nyugalom van és ez jó érzés. Van egy szabály, tudom, hogy képességekről, élményekről nem illik beszélni, mert akkor hajlamos az ember ,,hasonlítgatni", önmagát vagy kevesebbnek, vagy többnek érzi. Mindenkinek megvan a maga útja, amit más nem nagyon érthet, hiszen ő nem úgy élte meg. Mindenki önmagához képest fejlődik, nem lehet összehasonlítani két lelket! De ha sosem beszélünk rőla, akkor hogyan cserélünk tapasztalatot?

Nekem a leghúzósabb a gondolati dolgok voltak, ez nagyon nehéz, mert még most is ,,küzdök" vele. Volt egyszer egy olyan esemény az életemben, hogy egy ember, aki belelátott a gondolataimba, utána azt szépen kiteregette másoknak, és jókat vigyorogtak rajtam. Nem én képzeltem be, hanem tényleg megtörtént. Nem volt szép dolog. Ott is hagytam a csoportot, másokkal is megtette ezt. Kibeszélte őket is a hátuk mögött. Szó szerint hallottam a saját gondolataimat vissza, ez nem volt ,,véletlen". Le sem tudom írni, hogy mennyire megalázó és kiszolgáltatott érzés volt nekem. Soha nem fogom elfelejteni. Azóta mindig ,,félek", ha olyasvalakivel találkozom, aki belém lát egy kicsit is, mert azonnal megalázva és kiszolgáltatva érzem magam. Mert félek, hogy elítél és csak a "rosszat" látja. Pedig a felsőbb világokban pont ez a természetes, hogy mindenki látja. És, ha őszintén törekszem arra, hogy önmagamhoz hű legyek, őszintén éljek, azt mondjam, amit gondolok, akkor miért kellene félnem, hogy látják a gondolataimat? Akkor nincs mit takargatnom... Mert akkor látják a "jót" is. Amúgy meg nincs konkrét "jó" és "rossz". És ha egy ember, már idáig eljut, hogy gondolatolvasó, akkor az az ember már eljutott a szeretet ösvényén oda is, hogy ne ítélkezzen. (sajnos van kivétel)

Na, egy ilyen eseményre mennyi mindent építettem, igaz? És erre még rárakódott rengeteg ,,megfelelni akarás" , önbizalom hiány... bűntudat, félelem, szeretethiány. Nem volt jó kombináció. :) Mostmár sokkal jobb. Ne csinálja senki sem így, mint én! Csakis önmagamnak kell megfelelni, mert a lelkiismeretem mindig tudja, hogy mi a jó nekem úgy, hogy az a ,,NAGYOBB JÓNAK" is megfeleljen. Ez másnak a szemében ,,felesleges idegeskedés", ,,felesleges félelem". Végülis az. Csak engem ez annyira korlátozott, hogy nem akartam hinni a szememnek. A félelmet fel lehet használni, erősebb lesz utána az ember, de beleragadni sem jó, mert bénít és eszméletlenül rombol!!! Akárcsak a bűntudat!!! Nagyon figyelni kell arra, hogy hogyan gondolkodik magáról az ember...

Köszönöm, hogy elolvastad... Szép napot!

(És köszönöm az előző bejegyzéshez a hozzászólásokat, sokat adtak! :) )