Vártalak

Sólyomfi Nagy Zoltán

Vártalak.

Fájdalmas szárazságban
meghasadt földrögként
hajnaltól alkonyatig
alkonyattól pirkadatig
figyeltem az eget
mikor jössz végre
mint enyhítő esőt hozó felhő
hogy életet adó könnycseppjeidben
mosolyogva feloldódjak.

Vártalak.
Mint gáttal kerített part
mely évszázadok óta kéri hangtalan
hogy a vihar korbácsolta hullámok
elárasszák s megérezze
a tenger hűs simogatását.

Vártalak
mint koldus a falat kenyeret
s korty vizet.

Vártalak
mert bennem megszülettél
s őrjítő erővel lángolt fel a vágy:
testet öltve is megtaláljalak.

Vártalak.
Fűszálak minden apró mozdulásában
Téged láttalak.

Megfáradt napok után
lelket próbáló harcok után
Te adtad nékem az erőt
hogy megjelensz,
öledbe hajthatom fejem
s álomba ringatsz.

Vártalak.
A tengernyi hánykolódásban
viharos küzdelemben
feltörték kezem az evezők.
De töretlen hittel
figyeltem a látóhatárt
várva feltűnő partjaid.

Isten szép ajándékokat adott.
Eltöltött gyönyörrel, szeretettel.
De ha jössz, felismerlek majd
fénnyel, örömmel, szerelemmel.