Megvalósítása Önmagunknak?

Személyszerint nagyon megfogott Arun írása,így szeretném ezt másokkal is megosztani.
"Megvalósítása Önmagunknak?

Számos ezoterikus szervezet, különböző rendszerek és tanok álltak elő sok-sok év alatt a spirituális irányzatokon belül a keresők számára. Mindenki azt kapja, amit megérdemel, ha elindul ezen a keresési útvonalon. De vajon szükség van-e minderre?
Nyílván van, akinek igen és van, akinek nem, ez egyén függő. Rengeteg ajánlattal árasztják el a keresőket, és önmegvalósítást ígérnek nekik sokan némi gyakorlatok és módszerek használatáért cserébe. Mindegyiknek megvan a maga haszna, ám arra csak nagyon kevés spirituális egyén tért rá érdeklődésileg, hogy ki az, aki bennük végzi a keresgélést, és különböző gyakorlatok elvégzését?
Számos jövőbeli kivetítést és célokat állítanak fel maguknak a közösségek, de a fő kérdés elő sem kerül sokaknál, az, hogy mi van épp itt és most, és mi van az egyénnel.
Ahhoz semmiféle spirituális keresgélésre nincs szükség, hogy meglásd, mi van a szíved mélyén, te ott virágzol a végtelen igazságaként kettősségek nélkül, de hát utólag mindenki okosabb…
Attól, hogy valaki építi magát eszközökkel, még nem fogja megtudni, hogy ki is ő valójában, hisz az épp a berögzült dolgok lerombolása után jelenik meg, nem a felépítését követően, de ezt az emberiség nagy része nem képes még megemészteni.
A spirituális keresésről egy kis hasonlat: A kis jégkocka az óceánban időzve kétségbe van esve, mert szenvedés alá van vetve a nagy hullámoktól. Már sokszor a hullámok szétszaggatták, és ő ezt veszteségnek élte meg, számtalanszor újra testesült már, mikor átalakult, de egy valamit nem vett észre soha, hogy mindig víz volt az esszenciája. Amikor a jégkocka felolvad, akkor a benne lévő víz és az óceánba lévő víz nem elkülönült dolog, az ugyan az, az esszencia. Így válhat felismerésileg az óceánná egy kis parányi jégkocka, ahogy te is válhatsz felismerésileg azzá, ami vagy, saját forrásod igazságává, hisz ez mindenkinek alaptulajdonsága.
A jégkocka tesz azért valamit, hogy felolvadjon? Nem, maximum csak annyit, hogy a nap felé veszi az irányt, de az erőfeszítéssel és a meneküléssel leáll. Neked is ugyan erre van szükséged, ha még kétségbe vagy esve. Csupán saját forrásod felé kell venned az irányt, az szétpörköli a benned lévő összegyűjtött rögzültségeket, és illúziókat, melyek behálózzák a tudatodat.
A jégkockának nem megvalósítania, más néven elérnie kell azt, hogy vízzé váljon, hisz az esszenciája amúgy is víz, ezt csak fel képes ismerni. Akkor miféle önmegvalósításról beszélünk?
Te az a végtelen tudatosság vagy, ami, mentes mindentől, de ezt megérteni elmével ne is próbáld. Erre hasonlatként nagyon jó a mozi példája. A mozivásznon lévő képek és felvillanó fények nagyon nagy élményt nyújthatnak, de a vászon eközben az ami, és nincs rá hatással a megjelenített kép. Amikor a mozivásznon tűz ég a filmben, attól még a mozivászon nem ég el, amikor víz van rajta, attól még a vászon nem fog elázni. A tudat pont ilyen. A formád és az érzékelési megnyilvánulásod nem te vagy, az csak egy kép a tudatosságban, te a végtelen tudatosság vagy, és az már itt van, nem kell megvalósítanod, csak felismerni lehetséges ezt, és pedig úgy, ha felhagysz a keresgéléssel, mert azzal csak eszközhöz kötöd magad.
Semmi értelme egyik módszert a másikkal váltogatni, hogyha már nagyon sok utat bejártál és még mindig nem vagy boldog. A boldogság itt és most van, a szíved mélyéről, csak nézz a szívedbe és vedd észre, hogy mi is vagy valójában. A hamis énkép, amivel a formán keresztül a forrás azonosul nem képes még megengedni a tudat számára azt, hogy önmagára ébredjen, ezért van szükség az énképet lágyítani és felolvasztani egy elmélyültebb és befelé fordultabb állapotba.
Ha valaki ég a vágytól, hogy a forrássá váljon az bőven elég, a szabadság iránti vágy mindent feléget az énképpel együtt, mert ez a vágy maga a forrás ilyen vonzódása önmagához.
El lehet vágni az egész illuzórikus változás folyamatát azzal, ha az elmédet a saját forrásod felé irányítod figyelmileg. Akkor az elme, más néven az énképed (mivel ez az elme, az éned) megpillantja saját forrását és elmerül benne, ezáltal rájön a nagy végső igazságra, hogy soha semmi sem létezett, és ez maga a boldogság, és ez a paradoxon azt jelképezi, hogy mindig is csak ő létezett, mint esszencia, végtelen féle formában megtestesülve.
Egy gyakorlás sem, egy mester sem, egy módszer sem, egy eszköz sem, egy rendszer és egy tan sem képes megadni neked azt, ami már vagy. Mert, hogyha a szíved mélyére nézel, ott megláthatod, te már Az vagy.
Az elmédben és annak eszközei közt sem találhatsz olyan dologra, ami képes lenne vissza adni neked saját tulajdon esszenciádat, a béke és szeretet kifejezhetetlen boldogságát.
Eleve létezel tehát. Kell ehhez tenned bármit is? Ha megnézel egy virágot, csak gondozni szükséges, de a növekedés magától történik benne spontán intelligenciából. A virág nem alkalmaz különböző tanokat és rendszereket, nincs elárasztva sok teherrel még a saját terhe mellett, csak növekszik spontán.
A virág nem távlatokba vetíti ki magát a világot megmentő küldetések formájában és egyéb illúziók kergetésével, hanem a mostban létezik, ettől a szépsége és fejlődése, hisz megadja magát annak, ami van, és ez a megadás is félre érthető. Csak akkor képes magát az énkép megadni annak, ami valóban van, hogyha a forrást elfedő hamis azonosságok eltűnnek nagyrészt, és az énképen keresztül a forrás esszenciája átragyog.
Nincs út, melyet járhatnál, nincs mester, ki taníthatna, nincs tanítás, melyet tanulhatnál, nincs keresés, melyben részt vehetnél, nincs élet, melyben szenvednél, nincs halál, melyben elmúlnál, csak az igazságod létezik, és az már most is készen áll rád, már Az vagy eleve. Amikor magától leválik rólad a sok tévképzet és azonosultság, akkor pillanthatod meg ezt, de az elme nem tud ezzel mit kezdeni, ezért hasznos a felszínen lévő ego lágyító spirituális praxisok használata, de egyébként semmi szükség rá léted szempontjából.
Egyetlen egy szabály van csak, de ezt már számos mester is ronggyá ismételte, hogy nincs szabály.
Nincs annál könnyebb, hogy úgy élj, ahogy akarsz, a tudat amúgy is kiemelkedik, ha az intelligencia közbeszól. Az önkutatás ezt felgyorsítja, de nagyon, viszont erre csak azok egója képes, akiké már megérett arra, hogy saját esszenciájának valamennyire már tudatában van.
Amikor a végső felismerés megtörténik, akkor az egód, más nevén az éned ráébred arra, hogy ő a forrás, és csak a forrás létezik, a forrás így azonosította magát, mert önmagát kutatta.
Zárszóként: Mit keresett Isten a szívedben?
Önmagát."
ARUN NECTAR