HUN-DALINI

HUN-DALINI

(fényesszé)

Mostanában, ki tudja miért, KI tudja? Sokan felteszik Maguknak a kérdést, KI Vagyok Én, és mit keresek itt, miért vagyok éppen magyar, vagy élek ezen a földön Magyarországon, vagy a környező országokban magyarként? Erről való áradásomat számosan is megélhettétek, nemrég e fénylap egyik értekezésében. (Invokáció…Magyar Vagyok címmel).
Nos azt már a spirituálisnak mondott iskolák első osztályában annak idején, rengeteg mestertől megkaphattuk, vagy magunktól döbbenhettünk rá, hogy az emberfia, nem a véletlen műve, nem véletlenül érkezik az áldott Lélek, az áldott Földre, és talán nem véletlen hogy a Föld melyik szegletébe, akár a szívébe, vagy testének máshovájába. És ha ez valakinek véletlen, akkor azt tapasztalhatja meg mostanában, hogy ezek a véletlenek egyre gyakrabban előfordulnak, mármint a kérdések felvetését illetően. De hagyjuk el a félrecsapongást!
Ha nem véletlenül ide, akkor a miért lesz a következő kérdés, amit fel kell tennünk, vagy várhatunk egypár évet még, amikor is szomjoltó kíváncsiságunkat meg fogják kínálni egy pohár tiszta vízzel. A nagy bölcsességtárak első mondatai általában úgy kezdődnek, hogy Tanulni vagyunk itt, ám a mondat így sosem volt teljes, valahogy a befejezése elharapódott. Tanulni jöttünk ide, valóban, azt hogy Mindent tudunk, ami kell, és erre kell most emlékeznünk, talán így kerekebb a történet. Ha nem véletlen, akkor meg mit kell tennem, teszi fel az Angyal a következő kérdést, és a kérdés, további kérdéseket szül, és nem marad hátra más a papiroson, mint megannyi kérdőjel. Az elme próbál emlékezni, küszködik, de rájön hogy falai, korlátai vannak, és némelyik apátiába süllyed, mit akarnak ezzel, elvagyok én a válaszok nélkül is, óh így alakult, meg az evolúció, meg a majom meg minden, aztán Budapest, és kész, minek hánytorgatni a múltat.
Csakhogy mi nem az elméből beszélünk mostan, hanem hagyjuk, hogy a szív beszéljen, a szív pedig a jelenből tud beszélni, hagyjuk, hogy kibeszélje magát, mert az ugye nem volt befalazva, csak letakarva egypár ezer éven keresztül.
Ahogy a fátyol fellebben szokták mondani, ám úgy véljük a fátyol nem a tudaton volt, hanem a szíven, és így a szív nem tudta a tudatot a látására bírni, mert nem kapott az tőle táplálékot.
A Fény és Szeretet Angyala vagyok, mondja az ébredő, és elsősorban az, de elfelejti, hogy az egyensorban van azzal a kérdéssel, mert az első sor csak ezekben a dimenzionális iskolákban létezik, meg a sorakozó, meg az osztályfőnöki figyelmeztetés, angyaléknál nem, és ezt próbálták ugyancsak ezerévenként belénk döngölni, hogy alattad meg feletted járható a világ, egyenesen meg, meg ne próbáld! Nos ha a Fény és Szeretet Angyalai vagyunk, és ha nem véletlen vagyunk, és ha nem véletlenül vagyunk itt és most, mondhatnám az Aranyleszületésünkben, akkor bizony ránk lett bízva valami, ami a teremtésnek igen fontosnak látszik, mert akkor mit keresnénk itt, vélekedhetnénk tovább.
Ugorjunk csak vissza az időben, mert még van nekünk, igaz egyre kevesebb, már az is hiánycikk, vagy egyensorba kell állni érte, de hát vizsgálódási pontoknak ezt kaptuk, ez volt az egyik felemelő jussunk, a végesség a végtelenben, és hála a majáknak, hogy ezt, mármint az időt, aminek azt fordítjuk le az elménkben, isteni energiacsomóként olvasták le és őrizték meg számunkra, hogyha majd eljönnek a „végső” idők (jelentem nagyon ott vagyunk már) be tudjuk tenni a vitrinbe, hogy egykor nekünk volt ám ilyenünk is. Tehát i.e. 3114 körül vagyunk, átesve egy kisebb/nagyobb pólusváltáson, nem sokkal azután hogy az Anunnaki (többen így írják Annunaki) újra meglátogatta a Földet (kb. i.e. 3600), és betakarta az archéból az összes ideaként létező istenséggel, hogy nekik imádjuk magunkat, az Atlantisz utáni álmából szendergő angyaliemberiséget. Azt tudhatjuk már, hogy mind Lemuriában, mint Atlantiszban, nem voltak népek, nemzetek, és ha nyelv volt is, valamiféle vibrációs megegyezésre hasonlított, mert másképp beszélgettek.
A maja erre azt mondja, na eljött a nemzetekké válás ideje. Ha együtt nem ment, akkor az isteni terv, a fényét, több színre bontja fel, hogy az segítse a többszempontú haladásunkat.
Ekkor indultak a nemzeti programok, illetve voltak azok, akik nem aludtak téli álmot, és valamennyire meg tudták őrizni a teljességtudatosságukat, és ezeket általában, mesékbe, történetekbe, legendákba, szertartásokba burkolták, mintha igaz se lenne, de megőrizték. A történelem folytatását körülbelül tudjuk, végül is ez nem történelem óra, azt meg hogy mit tanítanak e címszó alatt, megint más kérdés. Ez volt a nagy zűrzavar, az összekeveredés, amikor is az Angyal elkezdett egy saját jelrendszert, vagy ha emlékezett a régire, használni, egyre jobban elkülönült, aztán jöttek a nagybirodalmak, ahova erőszakkal össze akarták gyúrni a népekké és nemzetekké váltakat. Tehát a Fény szét lett szórva, a Szeretet pedig még mindig takart volt, de ha kellet mindig jött egy emlékeztető, mester vagy próféta, aki leemelte egy pillantásra róla a fátylat.
Aztán ahogy talán azokban a mesékben lenni szokott, Yeshua és Magdolna mesterek megérkeztek a többi fényhozóval, nagyon is szükség volt erre, hogy közvetlenül maga az Isten/Istennői esszencia testesüljön meg, hiszen a nagytudású Anunnaki azon töprengett éppen, hogy nocsak, nemsokára Zérus idő lesz, azaz újra Földre érhetünk, meg kellene reparálni az időt, egyszerűen lenullázzuk, visszapörgetjük és vagy párezer évig, még kiszolgálhassanak bennünk, ezek a magukról mit sem tudó lényecskét. Azt azonban ők sem tudhatták a rejtett isteni tervben, kik is vannak itt, és miért, mert ezzel az eljövetellel minden szándékuk meg lett hiúsítva. Innen már érthető, hogy másképp szereztek befolyást a földi dolgok irányításába, addig, amíg rájöttek, hogy univerzális léptékű változások képviselői vagyunk, és visszakerültünk tiszteletreméltó státuszunkban, legalább is nekik, és a galaktika többi népességének. Általunk és a Föld által lépik mindenki előre, beléphet egy új valóságszeletbe, lettlégyen, az fehér vagy úgynevezett setét civilizáció. Az univerzális patthelyzetet a békekötés követte, és civilizációk, kart a karba öltve odaadással, rajongással, támogatással lettek irányunkba, persze amennyire ezt megtehették, a finom beavatkozásokig.
Mert a nagy terv lényege az volt, hogy a Hont és a Magot, azaz az Isteni tudást, és Isteni szeretetet az anyagba álmodni, majd az anyagba hozni, majd az anyagba megtestesíteni az isteni lelkek által.
Így jutottunk el napjainkig, addig, amikor a Hon és Magnemzetről kezdtünk el beszélni.
És elkezdünk újra együtt emlékezni. Elértünk ide, azzal a jogunkkal, hogy magunk is leemelhetjük a szívünkről a fátylat. Mert mi a Hon?, a Hon a Fény, a mindenttudás, ahogy az ősemlékezetben, HUNAPKU-nak, Honkapunak, vagy Hunkapunak, vagy Hon Apu-nak nevezték a Nagy Központi Napot, ahonnan, ahunnan az isteni tudás fénye akadálytalanul áramlik szerte a világokba, persze a téglafalainkon eddig csak a réseken szűrődött át, de hálistennek, a falakra már kiadtuk a lebontási határozatainkat. A Mag pedig a Szeretet, amelyet a Hon átölel, a Hon fókuszában tartja, mert az minden élet elve, és onnan kap erőt, hitet önmagában, hogy tudjon áradni. Ez az isteni kettőség, amire a Hon és Mag népek emlékeznek, és azok főképp, akik szívükről most kezdik végleg fátylaikat levenni. A Hon és Mag népek, nemzetek, nem köthetők így egyik jelenlegi nemzethez csupán, de vannak olyanok, akik élesebben emlékeznek erre, jobban megőrizték szívük emlékezetét. Hát ez volt és van a mi dolgunk, amikor a Földanya egy gyönyörű helyén Hont alapítottunk és őriztük a magunk Magját, a Kárpáti haza örvényeiben, energiavonalain. És az őrzők most tudják, amint kinyitották a Honkapukat itt is, a Magáradásban, a Mag-maradásunk után, eljött az Istennők kora, az átadás kora, és az áradás kora, hogy a ránk bízott magvakat a palántákba szökkenőket most ők gondozzák, locsolják, és azok át legyenek szeretve szívük melegével. És az összes energiavonalon és örvényekből, most az istennemzeti fény és szeretet folyókígyója kezd megmozdulni és szétáradni a reánk bízott földi hazánkban, hogy majd együtt megmásszák a téridő keresztjét, az isteni folyékony KÍ GYÓK, a KÍgyógyítók. Felmérték és tudják és érzik: Nincs KI Ellen, Nincs Ki ELLEN, azaz a Hon és Mag nemzetségnek, nincs ellensége, és mások sem ellenségesek velük, és a fény és szeretet hírnökei előkészítették számukra az utat. A folyékony kígyópár most az istennemzetségek torokcsakrájához érkeztek. A Megnyilvánulás ideje van, és a Hon és Magnemzetnek szólnia kell önmagáról, a Teremtés Igaz történetéről.
A folyékony kígyópár egyike a HUN-dalini megmozdult a Koponyaországban is (Koponya, Kaponya, Kap Anya), még óvatos körülnéz és jelez mindenszerelmének a másik kígyónak, a másik kígyó éppen most bújt ki a Fény tojásából, egy darabig még együtt mennek, aztán a HUN-Dalini, átengedi, átadja a vezettetést, a felváltást, a mag-váltást, a MAG-Dalini-nek. (Magdalénának, Jézus és Mária mit mondtam már megint!), mert közös választásunk szerint, a már alig jövőben, a szeretet kígyója fog visszavezetni bennünket a Fénybe.

Eleget Kívánok!